Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja


E3 2017 | Nintendo prezentáció összefoglaló
E3 2017 | Nintendo prezentáció összefoglaló
A Nintendo bár nem vitte nagyon túlzásba, mégis messze felülmúlta várakozásainkat.

Az idei E3 felvezető konferenciáinak utolsó felvonásaként a Nintendón volt a sor, hogy az eddigi felemás színvonalú E3-at helyrerázza. Tavaly sikerült gyakorlatilag egyetlen játékkal vinni a prímet, idén viszont már kénytelenek voltak valami újat is felmutatni.

A mindösszesen 25 perces Nintendo Spotlightban akadt bőven szép új előzetes a már ismert játékokról, de szerencsére egy-két kellemes meglepetést is tartogattak a számunkra. Nézzük tehát, mivel ...

E3 2017 | Sony konferencia összefoglaló
E3 2017 | Sony konferencia összefoglaló
Látványos előzetesekben ezúttal sem volt hiány.

A Sony tavaly nem hogy vitte az E3-at, de megalázó, vérbő, gyilkos csapást mért a konkurenciára. Idén ugyan talán nem robbantottak akkorát, úgy tűnt kicsit biztonsági játékot játszottak, de eddig így is magasan viszik a show-t, ha azt nézzük, ki hány igazán lenyűgöző címet pakolt le az asztalra, még ha a Sonytól megszokotthoz képest idén kicsit kevesebb is volt a nagy meglepetés…

...

E3 2017 | Ubisoft konferencia összefoglaló
E3 2017 | Ubisoft konferencia összefoglaló
Abszurd, őrületes és meglepetésekkel teli volt a Ubisoft idei E3-as bemutatója. Épp ahogy szeretjük.

Az EA , a Microsoft és a Bethesda felemásra sikerült konferenciái után ezúttal a Ubisofton volt a sor, hogy egy ütős műsorral álljon elő. Bár a prezentáció hosszúra és sok esetben unalmasra sikerült, azért így is akadt néhány kellemes pillanat, amiért érdemes volt belenézni a konferenciába. Lássuk hát, milyen játékkínálattal rukkoltak elő idén a franciák:

Mario + Rabbids Kingdom Battle

A Ubisoft megcsinálta: lényegében készítettek egy teljesen ...

E3 2017 | Microsoft/Xbox konferencia
E3 2017 | Microsoft/Xbox konferencia
A redmondiak is bevették Los Angelest, de a skorpióval való ijesztegetéstől se tudtunk hátast dobni.

Tovább robog az E3, ahol a videojátékos óriások közül a Microsoft is megmutatta, hogyan látja a jövőt. A felturbózott Xbox leleplezése mellett természetesen kaptunk jó néhány előzetest is, a mosolyunk mégsem túl őszinte…

...

E3 2017 | Electronic Arts összefoglaló
E3 2017 | Electronic Arts összefoglaló
Főszerepben a Star Wars, a FIFA, a Need for Speed, de a BioWare új játéka is bemutatkozott.

A nyárral együtt végre elérkezett az év legfontosabb videojátékos eseménye is, az E3. A los angeles-i játékexpót a videojátékos világ talán legkevésbé kedvelt kiadója, az Electronic Arts nyitotta, és meg ragadta az alkalmat, hogy ízelítőt adjon a szó szerinti és átvitt értelemben vett legizmosabb játékaiból.

...

E3-AS TRAILER BONCOLÁS I 2.RÉSZ
E3-AS TRAILER BONCOLÁS I 2.RÉSZ
Izmozás és durrogtatás haladóknak!

gears-of-war-4-gets-a-release-date-2.jpg

Ezúttal a legpopulárisabb játékok trailereit szedtem sorra, amiket ha az életünk múlna rajta, akkor sem kerülhetnénk ki. Nagyrészt szerencsére nem is szeretnénk, de a következő, azaz 3. részben az alapvetések után inkább majd az ínyencségek, kisebb de érdekesebb címek felé veszem az irányt. 
Addig is... csapjunk bele! 

Tudom, tudom, már szóltunk róla , de bűn lenne elmenni mellette szó nélkül... 

godofloool_yt7m.jpg

GOD OF WAR: 
Jóságos istenek! Odin szakállára! Tyr ...

Bemutatkozott a The Legend of Zelda: Breath of the Wild
Bemutatkozott a The Legend of Zelda: Breath of the Wild
Konvencióktól mentes, vadonatúj élményt ígér az új Zelda játék.

zelda-wii-u.jpg

Sok évnyi várakozás után végre teljes valójában láthatjuk az új Zelda játékot, amely az ígéretek szerint egy teljesen új élményt fog kínálni az eddigi játékmenetekhez képest. Ezúttal egy valódi open world terepen találjuk magunkat, ahol is a látóhatáron fekvő hegyek csupán az egyik lehetséges úti célt jelentik a sok közül. Ám számos más esetben is láthatjuk, hogy felhagytak a régi hagyományokkal:

A fenti előzetesben láthatjuk, ahogy Link a ...

E3-as trailer boncolás | 1.rész
E3-as trailer boncolás | 1.rész
Új arcok és két nem várt visszatérő.

maxresdefault_1.jpg

Az E3 trailerek és bemutatók elárasztották az internetet és míg dúskálunk bennük, máris kiemeltem pár igazán figyelemreméltó címet, és elmondom személyesen mit éreztem, amikor láttam őket. 

the-technomancer-ps4-ps4-52435.jpg

The Technomancer:  A bolygón élő 10 olyan ember egyike vagyok, akinek tetszett a Mars: War Logs nevezetű RPG. A Spiders csapatának első igazán komoly saját játéka volt, ami ugyan viszonylag korlátolt és lineáris RPG-nek tűnt a felszínen, mégis rendkívül mélyen ...

Nintendo E3 2015: mérsékelt siker vagy totális kudarc?
Nintendo E3 2015: mérsékelt siker vagy totális kudarc?
Mélyreható elemzés és kritika a Nintendo idei E3-járól.

image

Minden épp egy hete kezdődött, amikor a Nintendo egy speciális, 20 perces pre-E3 Directet mutatott be, kifejezetten a Smash Bros. játékhoz tartozó legújabb DLC-kre és amiibo-kra, melyről részletesen be is számoltunk . Ezt követően rendezték meg 25 év után a Nintendo World Championships-et, amiről szintén tudósítottunk . A versenyt megelőzően ráadásul egyszersmind bejelentették, hogy 26 évnyi várakozás után végre kiadják angolul is a Mother sorozat legelső ...

Nintendo World Championship 2015 összefoglaló
Nintendo World Championship 2015 összefoglaló
A Nintendo gondoskodott az idei E3 elsőrangú nyitányáról.

image

25 évnyi kihagyás után ismét visszatért a Nintendo World Championships nevű bajnokság, amelyet az idei E3 felvezetőjének szántak a Los Angelesi Nokia Microsoft Theater-ben. A versenyen 16 játékos vett részt, akik közül nyolcan meghívott vendégek (speedrunnerek, gaming celebek) voltak, továbbá még nyolcan érkeztek korábbi selejtezőkből a nagy megmérettetésre.

Akinek akad néhány szabad órája egy-egy E3-as játék bejelentés között, az itt tudja megnézni a ...

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása