Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Scythe társasjáték - eljött a Nagy Kaszás
Kipróbáltuk a Kickstarteren nemrég debütált csodajátékot.

scythe_1_1.jpg

Csodabogár

Az IMOLa Társas- és Szerepjáték Táborban számtalan régi és új társas fordult meg tíz nap alatt, ám ennek legnagyobb sztárja a társasjátékok közül egyértelműen a Scythe volt. Ha nem volt valamilyen fő program, akkor mindig ültek mellette legalább öten, és több órán keresztül, sokszor hajnalokba fordulva tolták a gőzgépek véget nem érő csatáját, ami legalább annyiszor ment egymás legyőzésére, mint a helyi lakosság megnyerésére, vagy épp a legfejlettebb nép címének kivívására.

Hangulat

A Scythe-ban ami elsőre megfog, az a hangulat. Egy steampunk hidegháborúba csöppenünk az 1920-as években, méghozza Kelet-Európában, ahol olyan nemzeteket csapnak össze mint a lengyelek, az oroszok, vagy éppen a Krími Kánátus. A gyönyörűen kidolgozott hősfigurák mindegyike jellegzetes öltözékben és jellegzetes totemállattal felszerelkezve indul hadba. Az őket segítő gőzgépek egytől- egyig kissé beteg, jellemzően szovjet, mégis imádni való monstrumok – így a magyar ember szívéhez talán még közelebb állnak. A pénz, a térkép és a grafikák többsége egyszerűen csak szép, a jelzők pedig kifejezetten egyszerűek, hogy jól meg lehessen különböztetni őket egymástól. A hangulat a játékot elkezdve is ugyanolyan erősen hat ránk: az első körökben pont annyira nem tudjuk hogy mit is csináljunk, mint a játékban felsorakoztatott nemzetek az első világháború elején, később pedig világuralmi terveinket legalább hárman fogják akarva-akaratlanul megakadályozni.

scythe_5.jpg

Játékmechanika

A Scythe egy maximum ötszemélyes játék, ám népszerűségére mi sem jellemzőbb, hogy a táborban egy játék sem ment le ezen létszám alá. A játékidőt valahogy sikerült egészen pontosan 115 percre belőniük a dobozon – a valóságban ez két és fél óránál kezdődik, és simán négyre emelkedik, ha van kezdő is a játékosok közt. Játékmechanikát tekintve nem igazán hasonlít egyik ismert társashoz sem, és ez a „sehova nem tudom tenni” érzet a szabályok tisztázásával csak tovább fokozódik. Már maga társas neve is fura, hiszen nem tudni, hogy a gőzgépeknek a betakarításban, vagy egymás lekaszálásában lesz-e szerepe - és amikor elkezdjük a játékot, ez még akkor sem válik teljesen egyértelművé.

Alapvetően 5 nép közül választhatunk, mindenkinek saját különleges képességei vannak – és ehhez hozzájárul egyfajta irányvonal (ipari, mezőgazdasági, katonai stb.), amit véletlenszerűen kapunk. Mind a két tábla jelentősen befolyásolja a taktikai lehetőségeinket - ám még így is ezerféle opció közül lehet választani. A játék célja, hogy teljesítsünk 6 feladatot a 10-ből (és ebből csak kettő katonai) – a végén minden teljesített feladatért kapunk pénzt, és az győz aki a végén a leggazdagabb. Figyelni kell a nyersanyagokra, a termelőkre, a megítélésünkre, a fejlettségre, a haderőnkre, és persze a különleges képességeinkre is - no meg az ellenfélre, hogy hol tart.

scythe_2.png

Alapvetően ötféle cselekedet közül választhatunk minden körben (nem lehet egymás után két egyforma), és ezeken belül többféle dolgot is megtehetünk, szigorú sorrendet tartva. Ezen cselekedetek összetételei mindenkinél más és más, hála a nemzet-irányvonal kombinációknak. A Scythe harcrendszere egyszerű: megadott haderőnkből használhatunk fel kedvünk szerint bármennyit (ez azonnal elvész), és ezt jelenlévő egységenként egy-egy csatakártyával toldhatjuk meg. A vesztes fél sosem pusztul el, csupán elmenekül nyersanyagait hátrahagyva - a parasztok abuzálásáért azonban komoly megítéléspontokat veszítünk.

scythe3.jpg

Ár-érték arány és verdikt

A Scythe a Stonemaier Games eddigi legnagyobb dobása: az év sztárja lett hardcore gamer körökben, és népszerűsége folyamatosan növekszik. Első kiegészítője novemberben jelenik meg hozzá két új nemzettel (és irányvonallal) , így már 7 főre bővítve a maximálisan játszható játékosok számát. A siker egy része a Kickstarter befejezésekor borítékolható volt: a megjelölt 33 ezer dollár helyett több mint 1,8 millió jött össze, és a boardgamesgeek-en is nőtt az ázsiója minden review után. Az alapjátékot 20-24 ezer forint közti áron vesztegetik (már ha lehet éppen kapni), amennyiért simán megéri beruházni rá - csak a modellek önmagukban kiteszik ezt az összeget. A Scythe akárhányszor újrajátszható, megunhatatlan és a legkevésbé sem unalmas.

Az pedig külön öröm, hogy hamarosan magyar nyelven is megjelenik a Delta Vision gondozásában, és itt már elő is lehet rendelni!

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr7511683875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Slayer · http://geeksarok.blog.hu/ 2016.09.07. 15:05:10

Sziasztok!

Egy gyors kérdés, a játék mennyire nyelv független? Mert erre mondjuk a cikk nem tért ki :D

A másik, hogy bár manapság igen sajnálatos mód méreg drágák a társasok (nem beszélve az FFG termékeiről :D) De szerintem, mondjuk a 20-24.000 Ft-os áron azért a társashoz adott modellek egy kicsit szerintem drágák, de ez tényleg csak magán vélemény :D

Nosfi 2016.09.07. 22:13:50

A játék alapvetően nem igényel túl sok nyelvismeretet ha már valaki egyszer elmagyarázta a játékot, de ha legalább egy ember nem ismeri, úgy a szabályok átbogarászása nyelvismeret nélkül szinte lehetetlen feladat. Az alapszabályok nem hivatalos magyar fordítását itt megtalálod:) lfg.hu/forum/index.php/topic/3794-szabalyforditasok/

kukoricapehely 2016.09.07. 22:38:04

@Nosfi: van hivatalos fordítása is a szabálynak, a stonemaier games oldaláról elérhető: app.box.com/s/rj3jrw0rab2uiz02up89kbant5g8ew1p/1/6316565229
(A többi játékukhoz hasonlóan)

Egy két észrevétel a cikkhez:
1.) Mivel az itthoni komolyabb szaküzletekben is előrendelhető a játék, az ára kicsit barátibb, és valójában a 17-20 ezres sávban mozog

2.) Valójában csak 6 célt kell teljesíteni a lehetséges 10-ből a játék megnyeréséhez. Nem tudom, hogy ez csak elírás, vagy mivel 7-ig játszottátok ezért növekedett a játék hossza.

3.) Az 5 féle cselekedet sem jön ki. A játékosok tábláján 4 lehetőség van, és mivel ugyan azt egymás után többször nem választhatod, ezért ez 1-el még csökken. (Kivétel a Russviet-eknél) A központi gyár elfoglalásával ehhez mondjuk valóban lehet +1 akcióhelyet draftolni.

Minden másban osztom a cikkíró véleményét.
A játék nagyon egyben van, ár / érték arányban szerintem megéri. Kicsit rutinosabb játékosokkal biztos vagyok, hogy a játékidő is felpörög.

Nosfi 2016.09.07. 22:51:41

Kukoricapehely:

köszönöm a hivatalos linket, ez elkerülte figyelmemet.

1.) Igen Persze, olcsóbban is hozzá lehet jutni, de eddig amit láttam, ott másodkézből se cserélt gazdát 20 ezernél olcsóbban (igaz ebben benne volt az is, hogy nem kell várakozni arra hogy megérkezzen).

2.) Elnézést az elírásért, javítva.

3.) Igen a központi épülettel együtt számoltam rögtön (elég gyorsan meg lehet szerezni).

Bohócnok 2016.09.08. 07:35:59

Már a modellek megérnek ennyit? :D te buzi vagy? Filléres téma a bábokat 3D nyomtatóval kifaragni

Bohócnok 2016.09.08. 07:37:32

@Nosfi: "de eddig amit láttam, ott másodkézből se cserélt gazdát 20 ezernél olcsóbban" - gondolom mivel külföldi árszokások alapján vesztegetik

copass 2016.09.08. 07:53:45

@Bohócnok: ilyen minőségben te nem nyomtatsz 3d-t....

Guszty 2016.09.08. 10:38:02

@copass: Másrészt az se jön ki kevesebből

kvp 2016.09.08. 16:14:54

Erdekes a tema es a vilag, viszont maga a jatekmechanika nagyjabol egy atlagos szamitogepes civilisation szeru jateknak felel meg, korulbelul azonos lehetosegekkel es megjeleno menupontokkal.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.09.09. 22:10:40

Én a Kickstarterről kérdeznék...Hogy van ez, ha ennyivel sokkal több gyűlik össze, akkor a "feleslegből" vesznek kocsikat, házakat, hajókat, elkurvázzák , elkokainozzák és általában háváj-didzsé-napfény van? :D Vagy ezek mind játékmegrendelésekként értendők és akkor még többször ennyi jön be, ha kielégítik őket?Meg mi van, ha a cég, feltaláló beint, nem csinál meg semmit és megpattan a gempával...?Tud ezekre válaszolni valaki?Kösz, ha igen...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.09.09. 22:16:19

Az utolsó képen csak véletelnül néznek úgy ki a "birodalmi lépegetők" mint a Star Warsban, vagy kapcsolódik valahogy?Nem prüszköl ezért a Lukasfilm/akárki jogtulaj?
Bocs, totál láma vagyok a játékokhoz általában...

Illetve akkor ez ilyen hagyományos, táblás játék, kézzel fogható figurákkal, vagy pc-n, konzolon, akármin kell futtatni a telepítőt?

Mondom én, hogy nem értek hozzá... :D

Balázs AttiIa · http://diceandsorcery.blog.hu/ 2016.09.10. 00:22:51

@geegee: A Kickstarter ebből a szempontból nagyon érdekes. Egyrészt a többletpénznek jó esetben tervezett helye van az adott projekteknél (jobb minőségű alkatrészek, kiegészítők, egyedi cuccok stb.), így ha több lé jön össze, egy rendesen megtervezett terméknél komolyabb is lehet a végtermék. Ami a beintést illeti: volt már rá példa, a Kickstarter semmilyen garanciát nem vállal a projektekért csak levonja a százalékot, a felelősség a projektgazdáké. Voltak botrányok és eltűnt pénzek, de a komolyabb versenyzők esetén ez nem nagyon fordul elő.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.09.10. 23:56:24

@Cae: Értem, kösz.Arra mondjuk kíváncsi volnék, hogy a 33 ezer helyett 1,8 millió esetében hová tud feltornázódni a kivitelezési minőség... :D Tömör arany, gyémántokkal kivert figurák; vagy a telepítő exe fájl télleg főz, mos, gyereket nevel, meg még le is pippantja az embert... :D

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása