Ormótlan nagy alakú, de lapos doboz, végtelenül unalmas témával (rómaiak kereskednek a Római Birodalomban - really?), és az egyik legcsúnyább dobozborító, amivel addig valaha találkoztam. Nagyjából így írhatóak le az első benyomásaim a Concordiáról. Ennek már több éve, zöldfülű társasjátékos voltam, és az egyik szakbolt polcait böngésztem új játékokat keresve. Persze már akkor gyanakodnom kellett volna, hogy jó játékról van szó, hiszen ott virított rajta a Kennerspiel-jelölt plecsni, és a BGG-n több évig a top 20-as mezőnyben tanyázott (most épp 22.). Aztán valamiért évekkel később (tavaly) magam sem tudom pontosan miért, de felkerült a bakancslistámra, és egy csehországi út alkalmával nagyon akciósan sikerült az angol/német verzióra lecsapnunk Emesével. És mennyire nem bántuk meg!

Tapasztalt gémerként az embernek egyre ritkábban vannak “wow” pillanatai, ha új játékot próbál ki. Ez nem azt jelenti, hogy a játékok többsége rossz lenne, egyszerűen csak ritka, amikor egy darabtól az első parti után úgy állsz fel, hogy tudod, valami különlegesen kiemelkedővel játszottál, és már alig várod a következő alkalmat. Na, a Concordia pontosan ilyen játék, és szerencsére nemrégiben a Gémklub is megörvendeztette a hazai közönséget a magyar nyelvű kiadással!

Melósok és istenek

A Concordia egy 2-5 fő által játszható, közepesen összetett stratégiai társasjáték 90-120 perces játékidővel. A játék célja, hogy az általunk képviselt római kereskedőfamíliát minél nagyobb befolyáshoz juttassuk a Birodalomban (értsd: szerezz minél több győzelmi pontot).

A játék egy nagy alakú, de viszonylag lapos dobozban érkezik. A magyar kiadás a Gémklub gondozásában jelent meg, és fektetett borítóképet kapott (lásd még: Nagyfeszültség), ami továbbra sem kifejezetten szép, de az első kiadáshoz képest SOKKAL jobban néz ki.

Ezzel szemben a doboz tartalma teljesen rendben van, mi több! Az árujelölők fából vannak, formázottak és színesek, a tábla áttekinthető és szépen illusztrált, a kartonjelölők minőségére sem lehet panasz, a kártyák pedig kifejezetten kellemes tapintásúak (kártyavédő használata azért ajánlott).

A megszokottól eltérően itt három különböző segédletet is kapunk a játékhoz. Az egyikre nem lesz kifejezetten szükség, ugyanis “csak” a történelmi háttérnek ágyaz meg, mivel egy a római provinciákról és istenekről szóló kisokosról van szó. Megsüvegelendő, hogy ilyenre is gondolnak bizonyos kiadóknál.

A klasszikus szabályfüzetet emellett kettészedték: egy önálló lapon kapjuk meg az előkészületekre vonatkozó segédletet, míg egy négyoldalas (!) kiadvány magyarázza el a játék szabályait, beleértve az illusztrációkat is. A füzet rövidsége ne tévesszen meg senkit, ugyanis az egyszerű és rövid szabályok ellenére egy kifejezetten összetett és mély darabról van szó.

A játék során telepeseinkkel igyekszünk a Birodalom / Itália (térképoldaltól függően) városaiban kereskedelmi állomásokat létrehozni, így így jussunk különböző árucikkekhez, pénzhez, végső soron pedig győzelmi pontokhoz. Eddig nem tűnik egyáltalán forradalminak, ugye?

A nagy csavart a játék lelkét jelentő kártyák hozzák magukkal, melyeknek funkciója kettős:

1. A felső részük írja le, hogy milyen akciót hajtunk végre velük.
2. Az alsó részük adja meg, hogy mi alapján adnak pontot a játék végén.

A játékot mindenki egy azonos összetételű paklival kezdi. A játékmenetet nagyon lesarkítva akár annyival is el lehetne intézni, hogy minden körben mindenki kijátszik egy kártyát, és azt csinálja, ami rá van írva. Lényegében tényleg erről van szó, de azért a különböző lapok akcióira érdemes kitérni:

• Építész: A táblán lévő telepesek számával megegyező lépést tehetünk a velük a térképen (vonalakra lépve). Ezután a telepesekkel szomszédos városokban építhetünk kereskedőház(ak)at, feltéve ha még nem építettünk oda, illetve ki tudjuk fizetni annak áruban és pénzben (sestertiusban) a segédkártyákon meghatározott költségét. Előbbi attól függ, hogy az adott városban milyen áruhoz juthatunk hozzá (értékük szerinti sorrendben: agyag, élelem, szerzsám, bor, ruha), utóbbi pedig hogy épített-e már valaki előttünk oda házat (annyiszor kell többet fizetnünk, ahanyadikként meg szeretnénk vetni a lábunk a városban).
• Prefektus: Alapvetően ezzel a kártyával juthatunk áruhoz. Kijátszásakor dönthetünk, hogy egy provinciában termeltetünk-e - ekkor egyrészt a kártyát kijátszó megkapja az a tartomány legértékesebb árucikkét (adott esetben duplán), melyet a tartományhoz tartozó árulapka jelöl a térkép sarkában, illetve ezen felül az összes, az adott tartományban kereskedőházzal rendelkező játékos megkapja a városoknak megfelelő árukat. Ha ez megtörtént, a fent említett árulapkát a pénz oldalára kell átfordítani (értsd: termelni csak az árulapkás provinciákban lehet). Másik lehetőség, hogy termelés helyett visszaforgatjuk az összes sestertiusos lapkát az áruoldalra. Ez utóbbi esetben egyrészt megkapjuk az érméknek megfelelő pénzösszeget, illetve újra “termelhetővé” tesszük a provinciákat.
• Kereskedő: Pénzt kapunk, illetve összesen két típusú áruval kereskedhetünk. Az eladási és vételi árak azonosak, és minden játékostáblán megtalálhatóak.
• Telepes: Új telepeseket helyezhetünk a raktárunkból a táblán található valamelyik városunkra, amennyiben befizetjük azok áruköltségét. Ezzel egyrészt gyorsabban tudunk terjeszkedni, illetve plusz raktárhelyek szabadulnak fel. Ha nem akarunk új telepest felhelyezni sem értéktelen lap, ugyanis ehelyett kérhetjük, hogy a telepesek számának függvényében pénz üsse a markunkat.
• Szenátor: A kártyasoron lévő kártyák közül megvásárolhatunk kettőt. Ezek áruköltsége egyszerre függ magától a laptól, illetve hogy a soron hol helyezkedik el. Az elvett kártyák helyére kell jobbról balra csúsztatni a még fent lévő lapokat (így azok olcsóbbá válnak). A lapok a kezünkbe kerülnek, és akár már a következő kör során kijátszhatóak.
• Konzul: A Szenátor “fejlettebb” változata, ami ugyan csak egy kártya vásárlását engedi meg, viszont csak a kártyán lévő költséget kell kifizetnünk (tehát nem számít, hol helyezkedik el a soron).
• Specialisták: Szintén termelést adó lapok, de ellentétben a Prefektussal csak minket jutalmaznak, méghozzá helyszíntől függetlenül. Ennek megfelelően a Kőművessel téglát, a Farmerrel élelmet, a Kováccsal szerszámot, a Borásszal bort, a Takáccsal ruhát kapunk az összes megfelelő kereskedőházunk után.
• Diplomata: Egy másik játékos legutóbb kijátszott lapját másolhatjuk vele.
• Tribunus: Messze a legkülönlegesebb lap. Legfőbb funkciója, hogy visszavehetjük a már kijátszott kártyáinkat. Másik tulajdonsága, hogy minél több kártyát veszünk vissza, annál több pénzt kapunk. Harmadik képessége, hogy lehelyezhetünk egy darab telepest Rómába (ha kifizetjük a költségét).

A játék kezdetén a Telepesen, a Konzulon és a specialistákon kívül minden típusú kártya megtalálható a játékosok paklijában. Egy parti addig tart, amíg vagy el nem vették az utolsó kártyát is a sorról, vagy le nem helyezte valaki az utolsó (15.) kereskedőépületetét a táblán. Bármelyik is következik be, a játék végét előidéző játékos megkapja a 7 pontot érő Concordia kártyát, illetve a többiek még végrehajthatnak egy akciót. Ezután jön a pontszámítás, amikor mindenki a paklijának megfelelően szerez győzelmi pontokat:

• a Vesta kártyák a pénzért, illetve a raktárban lévő áruk értékéért,
• a Jupiter kártyák minden nem tégla városért,
• a Saturnus kártyák minden provinciáért, ahol van kereskedőházunk,
• a Mercurius kártyák minden különböző, a kereskedőházaink által termelt árutípusért,
• a Mars kártyák a telepeseinkért,
• a Minerva kártyák pedig minden, az adott árut termelő városért adnak pontokat.

A legtöbb pontot szerző játékos nyeri a játékot.

Subtilitas, monumentalitas

Akármennyire is igyekszem, néha nem tudom elkerülni, hogy lényegében a bemutató részben ne a játékszabály zanzásított verzióját írjam le. Ennek leginkább az az oka, hogy néhány nagyon jól összerakott játék esetében egyszerűen nem lehet átadni a játékélményt anélkül, hogy az egymásra épülő szabályokról ne írjak. A Concordia is tipikusan egy ilyen cikkalany, mentéségére szóljon, hogy nagyjából tényleg ennyit lehet és kell is róla elmondani.

Ja, meg hogy eszméletlenül jó játék.

Hol is kezdjem? A kártyák általi akcióválasztás egyszerűsége ellenére (vagy inkább pont azért?) egészen zseniális. Kiválasztod a kezedből, kijátszod, azt csinálod, amit mond, és jön a következő játékos. Nincsenek hosszú adminisztációs lépések, ami sajnos elég sok összetettebb társasjáték velejárója.

A másik, hogy a kártyák az akciókon felül győzelmi pontokat is adnak (sőt, igazából más nem is ad pontot a játék befejezését jutalmazó Concordia lapon kívül). A leírásból nem derül ki, de szinte minden kártyára igaz, hogy az általa adott akciók és pontok logikailag összekapcsolhatók egymással. Ha Telepest veszel, akkor annak az alján ott virít Mars, tehát értelemszerűen telepeseket fogsz a táblára pakolni, és a játék végén pontokat kapni értük. Jól hangzik, nem?

Fantasztikus az is, ahogy a különböző pontokat érő célok ki vannak egyensúlyozva. Egyszerre kell (legalábbis érdemes) a térképen minél jobban “szétkenni” a kis kereskedőbirodalmunkat, de közben arra is figyelni, hogy lehetőleg mindenféle árut tudjunk termelni, de azért a specialistákhoz tartozóból “picit” többet, illetve hogy legyen elegendő telepesünk és pénzünk.

Rettenetesen fontos az is, hogy jól megválasszuk, milyen kártyákat is vásárolunk a paklinkba (majdnem annyira, mintha egy pakliépítőről lenne szó). Kártyát venni elég nagy luxus, de a jókor és jól megválasztott lap szó szerint aranyat érhet. Példának okáért egy-két plusz Építész adott helyzetben utcahossznyi stratégiai előnyt tud jelenteni, a Takácsért (minden ruhás város 5 pont!!!) pedig szinte mindig vérre menő küzdelmek szoktak kialakulni.

A térképen zajló játék teljességgel a kártyás mechanizmusnak van alárendelve, de hogy mennyire elegánsan, te jó ég! Gyakorlatilag a telepesek - áruk - pénz - kártyák négyese körül forog minden, és szerencsére ezek mindegyikére több különböző kártya által tehetünk szert. Ha nincs Telepesünk se gond, hiszen a Tribunussal mindenképp lesz lehetőségünk telepseket vásárolni. Árukat mind a Prefektussal, mind a különböző specialistákkal tudunk termelni, de Kereskedővel akár vásárolhatunk is. Pénzt lehet Kereskedővel, Prefektussal, Telepessel és Tribunussal is szerezni. Kártyát mind a Szenátorral, mind a Konzullal vásárolhatunk. Ja, és ha esetleg lecsúsztunk egy fontos lapról se gond, mert a Diplomatával bármilyen akciót lemásolhatunk, csupán időzítés kérdése.

Nagyon szeretem azt is, ahogy az interakció szintje be van lőve ennél a játéknál. Induláskor mindenki a “kisebb ellenállás” felé olcsóbban igyekszik a számára fontosnak tartott helyekre lecsapni (néhány ruhatermelő város lehet esetleg kivétel), de ahogy telik-múlik az idő egyre elkerülhetetlenebb, hogy egymás lábára kezdjünk lépkedni - ami itt leginkább a már “foglalt” városokban történő házépítést (többszörös áron, ugyebár), illetve a kulcsfontosságú kártyák egymás elől való elvételét jelenti.

Kezditek már érteni, miért imádom ezt a játékot? Egyszerű és elegáns. Egyszerre tud rettenetesen szűkös és stratégiailag mély lenni, de közben nincs olyan kör, amikor azt érezném, hogy annyira beragadtam, hogy semmit sem tudok csinálni. Mindig vannak lehetőségek, és mivel a játék végéig nem tudjuk pontosan kinek hány pontja is lesz, nem alakul ki az emberben az az érzés, hogy csak a másik győzelmét fogja végigasszisztálni. Sőt, kifejezetten könnyű meglepetést okozni.

Mindezek egy annyira jó flow-t adnak a játéknak, ami messze kiemeli a közepesen összetett stratégiai játékok kissé túltelített táborából.

A kellő mértékű változatosságról a véletlenszerűen felkerülő városjelzők gondoskodnak: minden parti során minden város más és más árut fog termelni, de arra azért szerencsére ügyeltek, hogy a térképen lévő balansz ne boruljon fel túlságosan. A változatosságot hivatott szolgálni az is, hogy a pakliból a kártyasorra mindig más sorrendben érkeznek a lapok, ezen kívül más  nagyon szerencsefüggő elem nincs is a játékban.

Végszó

A Concordia messze az egyik legjobb társasjáték a piacon. Egyáltalán nincs túlbonyolítva, de ennek ellenére nagy stratégiai mélységgel rendelkező, gördülékeny, egyedi és ötletes darab, amit tényleg le lehet zavarni másfél-két óra alatt. Játékosszám tekintetében szerintem minden létszámmal jól működik. Szokták mondani, hogy két fővel még a kisebb Itália térkép is kicsit szellős, de én erre csak azt tudom mondani, hogy azt játszva kettesben szerettem bele a Concordiába.

Mindenképpen azoknak ajánlanám, akik már játszottak egy-két bevezető szintű társassal, és nem rettennek meg a picit összetettebb gondolkodást igénylő játékok gondolatától. Azoknak viszont nagyon. Nem sok 10/10-es értékelésű játék van a BGG-n vezetett gyűjteményemben, de a Concordia köztük van, jó okkal. A magyar kiadással pedig kötelező vétel minden társasjátékok iránt érdeklődő számára.