Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Spiel des Jahres 2018 - itt vannak a jelölések és az ajánlások!


Igen-igen, picit megcsúsztunk ezzel a hírrel, amiért szeretnénk az elnézéseteket kérni! A díjkiosztonál már jobban résen leszünk ;)

Elég kevés szakmai díj mondhatja el magáról, hogy képes az adott hobbit űzőkön kívül a szélesebb közönség figyelmét is felkeltenie. Nincs ez másképp a társasjátékok világában sem, ahol messze a lassan 40 éve kiosztott német Év Játéka díj generálja mind a legnagyobb érdeklődést, mind a legnagyobb vitákat. Nincs ez másképp idén sem, a tovább után kiderül, miért!

Ahogy minden évben, idén is május közepén tette közzé a német Spiel des Jahres zsűrije, hogy mely 3-3 játékot jelöli, illetve milyen további játékokat ajánl a három különböző díjkategóriában (családi, "gémer", gyerek). Ez utóbbiak száma egyébként a tavalyi évhez képest jelentősen megcsappant: 4-7 ajánlásból 2-6 lett idénre, viszont van két olyan szerző is, akik több játékukkal is a jelöltek közé kerültek - egyikük két, másikuk három (3!) címmel. Sőt, egy játék különdíjat is kapott!

Kinderspiel des Jahres - Az Év Gyerekjátéka

A blog kicsiny szerkesztőségének berkein belül a legnagyobb (és legegyetlenebb) gyerek még csak egy éves, úgyhogy egyelőre még nem mélyedtünk el jobban a direkt gyerekeknek szóló társasjátékok világában. Ennek megfelelően nagyon sokat nem is tudunk nyilatkozni az idei jelölésekkel kapcsolatban (lesz ez még így se!). Ettől azért még informatív jelleggel felsoroljuk a kategória jelölt és ajánlott játékait.

Jelöltek

Ajánlottak

Kennerspiel des Jahres - Az Év "Gémer" Játéka

Lehetne vitatkozni (talán tavaly volt is erre vonatkozó kommentünk), hogy a Kennerspiel mennyire tekinthető "gémer" kategóriának, ugyanis ezek a játékok általában nem sokkal különböznek a családi daraboktól - legalábbis a hardcore játékosok szemében. Ez az idei jelölteket végignézve különösen igaz, ugyanis egy kivételével a jelöltek már-már beleférnének a sima Spiel jelöltjei közé is (mármint ha a nehézségüket nézzük).

Jelöltek

Az elmúlt egy év számomra egyik meglepőbb trendje, hogy egyre népszerűbbek az úgynevezett "roll 'n write" típusú játékok, amik (nem meglepő módon) elsősorban dobókockákkal, játékosonként egy darab lappal és egy ceruzával igyekeznek felhőtlen szórakozást nyújtani. A műfaj sikerét mutatja, hogy az egyik jelölt, a Ganz schön clever (szerző: Wolfgand Warsch) pontosan ebbe a kategóriába tartozik. Ha jól értem, egy dobókocka draftolós (a dobott kockák közül válogatós) játékról van szó, ahol a különböző színű és értékű kockákkal a játéklap más-más részeit lehet aktiválni, ezzel különböző módokon pontokat szerezve. Az első ránézésre bonyolultnak tűnő játék a híresztelések szerint bőven könnyedebb, mint amit a Kennerspiel plecsni sejtetne. Azért mondom ezt, mert játszani még nem sikerült vele, de akit érdekel egy kicsit bővebben a játék, némi angoltudással felvértezve megnézheti a Dice Tower csapatának egészen pozitív végkicsengésű videóját.

Szintén a könnyedebb vonalat erősíti a második jelölt Die Quacksalber von Quedlinburg (szerző: Wolfgang Warsch - ismételten) is (a cím németül valami olyasmit jelent, hogy Quedlinburg kuruzslója), ami a korábbi évek egyik Kennerspiel-jelöltjéhez, az Orleáns-hoz (vagy annak "utódjához", a magyarul is kapható Altiplanohoz) hasonlóan egy úgynevezett "zsáképítő" játék (a műfaj a pakliépítés ötletén alapszik, de kártyák helyett karonjelölőket kell általában egy zsákból húzni). Témáját tekintve különböző alapanyagokból próbálunk az üstünkben mindenféle főzeteket kotyvasztani, lehetőleg anélkül, hogy magunkra robbantanánk annak tartalmát. Jó eurójátékhoz méltó módon a cél itt is persze a győzelmi pontok gyűjtögetése, amit a könnyed, de gondolkodós játékmenet, és a kellően szépen illusztrált alkatrészek igyekeznek élvezetessé tenni. Akit bővebben érdekel, az alábbi angol nyelvű videót találtam róla.

 A kategória harmadik jelöltje az egyetlen (a Piatnik gondozásában) magyarul is kapható, és szerencsére általunk is tesztelt Mennyei ser című társasjáték (szerzők: Michael Kiesling és Andreas Schmidt). Sok szót nem vesztegetnék a középkori kolostori sörfőzés rejtelmeibe egészen egyedi módon bevezető játékról, olvassátok el inkább a részletes kritikánkat róla.

mennyei1.jpg

Ajánlottak

Van ám élet a jelöltségen is túl, erre pedig ékes bizonyíték, hogy maga a zsűri is szokott néhány játékot a figyelmünkbe ajánlani, attól függetlenül, hogy ezek a darabok valamiért lecsúsztak a jelöltségről. A Kennerspiel kategóriában idén szokatlanul kevés, csupán két játék érdemelte ki ezt a "rangot". Szerencsénkre mindkettő elérhető magyar nyelven is!

Az egyik ajánlott a játék a magyar nyelven Klank! névre hallgató pakliépítő játék (magyar kiadója a Reflexshop), melyről a közeljövően nagyon-nagyon szeretnénk tesztet is írni. Egy magát nem túlzottan komolyan vevő "dungeon crawler" szerű játékról van szó, ahol kalandorainkkal kincsekre próbálunk vadászni, annyi nehezítéssel, hogy azokat egy sárkány őrzi. Éppen ezért próbáljuk mindezt a lehető legnagyobb csendben tenni, de ez úgysem fog sikerülni, úgyhogy ha elég nagy zajt csaptunk, érdemes a felmarkolt vagyonnal a kijárat felé venni az irányt. Sokan csak legyintenek egy újabb pakliépítőre, de ez a játék viszonylag gyorsan felverekedte magát a BoardGameGeek Top 100-as mezőnyébe, és köszöni szépen nagyon jól érzi ott magát.

A másik Kennerspiel-ajánlott játék egészen más vizeken evez utakon barangol. A Piatnik gondozásában magyarul is kapható Pioneers-ben feladatunk a vadnyugati korszak Amerikájába szólít, ahol célunk az útépítésen és a felfedezésen túl a különböző városokba a megfelelő foglalkozású pionírok eljuttatása lesz. Színes, szagos, viszonylag könnyed, de amennyire sikerült utánajárnom semmi rendkívüli újdonságot nem hoz a társasjátékok kissé túltelített piacára.

Spiel des Jahres - Az Év Játéka

És akkor a Nagydíj! Mielőtt belemennénk a részletekbe, azzal a jó hírrel kezdeném, hogy a háromból két jelölt kapható magyarul, sőt a hat ajánlott közül kettő is elérhető anyanyelvünkön (egyáltalán nem lepne meg, ha ez a szám a későbbiekben tovább növekedne ;) )

Jelöltek

A különböző elemzéseket olvasgatva a Luxor (szerző: Rüdiger Dorn) számít messze a legesélytelenebb jelöltnek (persze okozott már a német zsűri nem kis meglepetéseket az előző években!). A játék sejthető módon ókori egyiptomi sírkamra-fosztogatásról szól, ahol a kalandoraink mozgását a kezünkben lévő kártyák kijátszásával irányíthatjuk. Ily módon tehetünk szert különböző kincsekre és kulcsokra, de célünk eközben az is, hogy minél hamarabb érjük el magát a sírkamrát. Jópofa darabnak tűnik (a szerző Rüdiger Dorn pedig nagy névnek számít, lásd Istanbul), de ehhez talán tényleg egy picit többre lenne szükség a piros plecsni elnyeréséhez.

Azt gondolom, hogy a verseny a következő két jelölt közt fog eldőlni.

Az egyik játék az utóbbi hónapokban hatalmas hype-hullámot keltő The Mind című szögegyszerű kártyajáték (nem meglepő, hogy idén hozza is magyarul a Gémklub, rendkívül árulkudó Érezz rá! alcímmel). Sőt, a játék elnevezés talán túlzás is, sokkal inkább közös, kooperatív időtöltséről van szó, amihez történetesen szükség van egy 1-től 100-ig számozott paklira és néhány egyéb lapra. A cél, hogy a társaság emelkedő sorrendben játssza ki a kezekben lévő kártyákat, miközben semmiféle kommunikáció nem megengedett. A lényeg nagyjából tényleg ennyi. Mindezt több szinten keresztül kell csinálni (annyi kártya lesz a kezekben, ahanyadik szinten járunk), a hibáért életekkel kell fizetnünk. Minimális lehetőségünk van egymást segíteni, de gyakorlatilag csak a megérzésükre lehet hagyatkozni. A játék első blikkre nagyon hajaz a korábbi Spiel-győztes, és egyébként kiváló Hanabira, de részemről nagyon szkeptikus vagyok a The Mind-dal kapcsolatban. Alkalmasint igyekszem majd próbát tenni vele, hátha...

A másik főesélyes a BGG felső szféráit buldózerként meghódító, gyönyörűen kivitelezett absztrakt "portugálcsempés" játék, az Azul (szerző: Michael Kiesling - másodjára), aminek magyar kiadását szintén a Gémklub gondozza. Itt a célunk, hogy saját játéktáblánkon megfelelő alakzatba tudjuk lerakni a különböző színes csempéket, amire jó taktikai érzékkel tehetünk szert a közösből. A játék tipikusan az egyszerű, de nagyszerű kategóriába tartozik, mi pedig remélhetőleg nagyon hamarosan teszttel is fogunk jelentkezni róla tesztünket itt találod róla!

Ajánlottak

Idén a német zsűri hat játékot ajánl a klasszikus családi kategóriában a jelölteken túl, melyek nagyon röviden az alábbiak:

  • 5-Minute Dungeon - Egy valósidejű, kooperatív, dungeon-ből menekülős pörgős kártyajáték.
  • Facecards - Értelmezésem szerint a különböző kártyák közt lévő hasonlóságok keresésével lehet pontokat szerezni (a BGG-n szereplő 7 alatti átlagpontszám nem sok jót sejtet azért)
  • Majesty: For the Realm - A méltán népszerű Splendor atyjának, Marc Andrénak egy nagyon szép kivitelezésű, tavaly Essenben megjelent kártyajátéka.
  • Memoarrr! - Majdhogynem egy klasszikus memóriajáték, azzal a fontos különbséggel, hogy itt nem párokat, hanem kártyák közti kapcsolatokat kell keresni (minden kártyán van egy állat és egy helyszín is). Magyarul is megjelent a Compaya gondozásában.
  • Santorini - Ez tulajdonképpen egy elég régi (elsősorban) két fős absztrakt stratégiai játék, aminek a szebb köntösbe öltöztetett friss verziója elég nagyot Kickstarten is. Magyarul a Spin Master adta/adja ki.
  • Woodlands - A BGG adatlap nem túl informatív, a lényeg valami olyasmi, hogy egy különböző tárgyakat tartalmazó átlátszó fólia alapján próbál mindenki a saját tábláján lapkákat lerakosgatni.

... és akkor a Különdíj!

Matt Lecock és korszakalkotó Pandemic-rendszere egészen különleges viszonyt ápol a Spiel-díjakkal: a klasszikus Pandemic, A Tiltott Sziget és a Pandemic Legacy 1. évad is kivívta a jelölést, de nyerni egyik sem tudtott. A németek is érezték a helyzet furcsaságát, ugyanis 2010 óta először ismét Különdíjat osztottak, ezúttal a sorozat legújabb felvonásának, az év vége felé magyarul is érkező Pandemic Legacy 2. évadának, ezzel elismerve magát a játékot és annak sztoriját, illetve a szerző eddigi életművét is.

És hogy mikor lesz díjkiosztó? A Kinderspiel iránt érdeklődőknek június 11-ét, a Spiel és Kennerspiel eredményeire váróknak pedig július 23-át érdemes bevésniük a naptárba. A győztesekkel kapcsolatban szokás szerint semmi sem biztos... Azon kívül, hogy mi biztosan beszámolunk majd az eseményekről!

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr5013954464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.05.29. 09:54:49

Gondoltam egyszer, hogy kitalálok egy társasjátékot, aztán rájöttem, hogy az élet maga is az.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása