Talán a harmincpluszos korosztálynak még mond valamit a The Incredible Machine (röviden TIM) című kultstátuszú PC-s játéksorozat. Ha nem cseng ismerősen a név, akkor egy kis magyarázat: röviden arról van szó, hogy valamilyen pofonegyszerű feladatot kellett mindenféle fura gépezet egymással való összeépítésével megoldanunk. Mai napig durva belegondolni, hogy kissrácként hány órát töltöttem a képcsöves monitor előtt az ilyen gépek megépítésével, majd figyeltem csodálva, ahogy a kész mű teljesítette az épp tőle megkívánt magasztos célt (vagy éppen pont hogy nem). Ha egy kicsit is hasonló nosztalgiával gondolsz a TIM-re, nem hagyhatom, hogy a Kütyük című társasjáték elkerülje a figyelmedet.

Annál is inkább, mert a tavalyi év egyik legnagyobb figyelmet kapott családi társasjátékát az a Phil Walker-Harding jegyzi, aki az egyik titkos kedvenc szerzőm lett az elmúlt néhány év során. Az ő játékai általában nem az egetrengető újdonságok kereséséről szoktak szólni (kivétel lehet ez alól az egészen egyedi Imhotep, sokkal inkább valamilyen jól ismert formulához szokott hozzányúlni, amit aztán egészen lecsupaszít, oly módon, hogy a legélvezetesebb részekre helyezi a hangsúlyt. Így járt a 7 Csodából ismerős kártyák körbeadogatása (Sushi Go!), a Carcassonne lapkalerakása (Kakaó) vagy a Patchwork tetriszezése is (Bärenpark - személyes kedvencem tőle). A Kütyü is ezt a vonalat képviseli: ezúttal például a Splendorból vagy a Century-sorozatból  ismert elemi motorépítés volt a tervező célkeresztjében.

Mechanikus színek (narancs nélkül)

A Kütyük egy 2-4 fő által játszható, nagyjából 45 perc hosszúságú családi társasjáték. Sztori nem igazán van, hangulat annál inkább: a cél, hogy különböző energiaforrások megszerzésével és gépek építésével a lehető legtöbb győzelmi pontot gyűjtsük a játék végére.

A játék egy majdnem normális méretű, roppant színes dobozban érkezik (lásd: Ticket to Ride), aminek az egyik oldala alig észrevehető módon rövidebb. Fogalmam sincs milyen termékfejlesztési/gyártástechnikai okai vannak, hogy bizonyos dobozok ilyen fura alakot kapjanak, mindenesetre kizárt dolog, hogy a polcukon kényszeres módon rendet tartó gémerek rajonganának egy-egy ilyen döntésért.

A bontogatás után egy kis metajáték következik: a különböző színes golyóbisok adagolására szolgáló tárolót a kinyomkodott kartonelemekből egy útmutató segítségével össze kell rakni (feketeöves IKEA fanok előnyben). A kartonelemek minősége rendben van, elég vastagok, ellenben érdemes az adagolót óvatosan összerakni, ha nem akarjuk, hogy a szabadon álló élek “szamárfülesek” legyenek. Ezen kívül kapunk jónéhány lekerekített sarkú négyzetalakú kártyát, kicsi összehajtható játékostáblákat (csíkokat?), néhány egyéb kartonelemet (győzelmipont-jelölőt, energiagyűrűt), illetve a játék (és a kártyákon szereplő leendő kütyüink) lelkét jelentő színes energialabdacsokat. Habár a játékban a színek fontos szerepet játszanak, szerencsére a színtévesztőknek sem kell félniük, mind a golyók, mind a kártyák színei jól megkülönböztethetők egymástól.

A Kütyük asztali megjelenése tehát rendben van, és szerencsére a fentebb emíltett adagoló nem csak pofás, de praktikus is: a játék témájához híven “automatizálja” az erőforrások adagolását (ahelyett, hogy mondjuk egy kártyapaklit kéne folyamatosan kevergetnünk). Kissé bosszantó viszont, hogy a dobozban található műanyag inzert már-már használhatatlan, mert csak az adagoló alsó részének, a kártyáknak, a győzelmi pontoknak és a golyóknak van benne hely - a golyók tárolására szolgáló energiagyűrűk, játékostáblák és az adagoló levehető felső része sehogy sem akar értelmes módon “beleülni” a tárolóba.

A játékszabály szinte sértően áramvonalas. Minden körben egy akciót hajthatunk végre a lehetséges négyből:

• Felvehetünk egy tetszőleges energiagolyót (kék, piros, sárga, fekete) az adagoló tálcájáról, amit a saját energiagyűrűnkbe rakhatunk, feltéve ha van elég kapacitásunk rá (a játék kezdetén ez 5 db).
• Iktathatunk (értsd: felvehetünk) egy kütyükártyát az elérhető kilencből, és a saját archívumunkba (a táblánk jobb oldalára) rakhatunk. Ezzel a kártyát még nem építettük meg, de biztosítottuk, hogy arra már más ne tehessen szert. Itt is figyelni kell a kapacitásra - kezdéskor csak egy ilyen archív kártyánk lehet.
• Megépíthetünk egy kütyüt az archívumunkból vagy az elérhetőek közül a megfelelő energiagömbök befizetésével.
• Az egyik középen kütyüpakliból felhúzhatunk a kutatási értékünknek megfelelő (kezdetben 3) lapot, majd az egyiket kiválasztva iktathatjuk vagy megépíthetjük.

Eddig a játékmenet nem sokban különbözik a méltán népszerű Splendortól, de itt jön a “Walker-Harding-varázs”: a kütyük azon kívül hogy adott színű és mennyiségű energiába kerülnek, és győzelmi pontot érnek, valamilyen esemény bekövetkeztekor aktiválódnak, ami további események láncolatát indíthatja el.

A játéktér közepén lévő kütyük három pakliból érkeznek - a római  I., II. és III. számmal ellátott hátoldalú lapok egyrészt a kütyük költségét és győzelmi pont értékét, másrészt az aktiváláskor bekövetkező hatás erősségét hivatottak jelezni. Az I. pakliból érkező lapok nagyon olcsóak (konrétan egy energiagolyóba kerülnek), de éppen csak arra elegendőek, hogy megadjuk a majdhogynem szó szerinti kezdőlökést. Sokkal inkább érdemes minél hamarabb a II-es pakliból érkező kütyükre fókuszálni, amik már igazi erős kombókban is kulcsszerepet játszhatnak (sőt, némelyik már képes a saját értékén túl is győzelmi pontokat hozni a konyhára). Talán mondanom sem kell, hogy a III-as pakli már szinte maga a Paradicsom, ahol a pofátlanul sok győzelmi pontot hozó kártyákon túl néhány igazán bika hatással rendelkező kütyü is fellelhető. A játék szerencsére nem köti meg, hogy mikor válnak a fejlettebb lapok elérhetővé, természetes módon fogunk arra a szintre erősödni, hogy már beruházhassunk rájuk.

A kütyülapok az erősségükön kívül a színükben és a típusukban is különböznek egymástól. A szín egyszerű: amilyen színű energiagolyót kell értük fizetni, olyan maga a kártya is (néhány hatásnál ennek lesz szerepe).

A típus már sokkal érdekesebb:

• A fejlesztésekkel az energagyűrűnk és az archívumunk kapacitását, illetve a kutatási értékünket növelhetjük.
• A váltókkal átalakíthatjuk építéskor a meglévő energiánkat, hogy ki tudjuk fizetni az épp kiszemelt kütyü költségét. Ez jelentheti azt is, hogy pl. egy fekete golyót jokerként használunk, de akár azt is, hogy egy kék labdacsot duplaként is elkölthetünk.
• Az iktató, építő és felvevő kütyük akkor aktiválódnak, ha a kártyán szereplő akciót hajtjuk éppen végre.

Ez utóbbiak játsszák a legfontosabb szerepet a Kütyükben, hiszen ezek fognak a fentebb már említett láncreakciókban részt venni. Például ha a körünkben az iktatás akciót választjuk (vagy egy kutatás során teszünk az archívumba egy kártyát) akkor az iktató lapjaink közül aktiválódhat egy olyan, ami megengedi, hogy felvegyünk egy bármilyen energiagömböt. Ha mondjuk egy kéket választunk, simán lehet, hogy van olyan kütyünk, ami a kék golyó felvételével aktiválódik, és megengedi, hogy egy újabb golyót húzzunk fel, és így tovább.

A játék addig a fordulóig tart, amíg valaki vagy meg nem építi a 16. kütyüjét vagy meg nem szerzi a negyedik III-as lapját. A legtöbb pontot szerző játékos nyeri a játékot..

A gépház zaja

Habár sokat hallottam a Kütyükről, először rövid idővel a magyar megjelenése előtt a tavalyi

Társasjátékok Ünnepén találkoztam vele, és laposan megnéztem magamnak élőben is. Az első benyomásom ugyanaz volt róla, mint a játékbemutató videók alapján, hogy „Jajj, de jófej!” Egyébként tényleg az, a játék illusztrációi találóak és viccesek, ugyanakkor a játékot játszva teljesen lekopik róla ez a vicceskedő jófejség, ha most hirtelen fel kéne idéznem egy emlékezetesebb képet, nem tudnék, mert egész egyszerűen nem fontos, meg sem ragad a fejben.

A játék külleme abszolút a funkcionalitást szolgálja, de ettől függetlenül így is kellemes vizuális élményt nyújt. Tehát, a lapokon lévő információk teljesen elterelik a figyelmet az esztétikai tartalomról. Ugyanis ahogy haladunk előre a játékban, annál több információt kell feldolgoznunk és nyomon követnünk, mivel minél “nagyobb” masinát sikerült eszkábálnunk a kütyüjeinkkel, annál több láncreakció beindítására kell odafigyelnünk. A játék ikonrendszere logikus, így igyekszik ezt az agymunkát minél kevésbé megterhelővé tenni, de azért így is erős koncentrációt igényel sokszor.

Ez elsőre ijesztőnek hangozhat, pedig szó sincs róla: a Kütyük egy abszolút családi nehézségű játék. A szabályok egyszerűek, gyorsan tanítható és tanulható, és van annyira intuitív, hogy egy kör után is világossá váljon, hogy mit is kell itt csinálni, habár az esetenként előforduló analízis paralízis (értsd: túl sokáig tartó gondolkodás egy-egy lépés megtétele előtt) a gördülékenység rovására mehet.

A változatosságot (a lapok érkezési sorrendjén túl) az szolgáltatja, hogy a III. pakliból mindig csak 16 kártya kerül játékba (tehát minden játék elején véletlenszerűen 20 visszakerül a dobozba), ez pedig némileg változtathat azon, hogy mire érdemes gyúrni a játékosoknak.

Visszakanyarodva a külcsínre, a színes energiagolyókat ,és az azokat tartó „urnát” tök jó használni, ez a 3D-s elem újra és újra fel tud dobni, ha már kissé bedarált a saját gépezetem.

A fentebb is említettem, hogy akadnak töprengősebb pillanatok, amik miatt úgy gondolom, hogy a játék két, esetleg három fővel működik a legjobban. Négy játékosnál már lehet, hogy egyesek túl hosszúnak éreznék a két körük közt eltelt időt, bár ez eléggé társaságfüggő.

Verdikt

A Kütyük jó játék, simán hozza azt, amit az ember elvár tőle első ránézésre. Ez azt is jelenti, hogy nagy meglepetést ne várjanak tőle azok, akik már ismernek pár motorépítős játékot.

Ebben a műfajban ugyanis a Kütyük egy végtelenül lecsupaszított, de nagyon jól összerakott “engine builder”, ahol egyaránt kellemes élmény a motor építése és járatása is. Kimondottan jó élmény, ha már építés közben is jól fut a gép, és csak úgy záporoznak be a további golyók és az ezekkel együtt megnyíló lehetőségek.

Viszont, ha eddig csak kacérkodtál ezzel a típusú játékkal, akkor sem rossz választás a Kütyükkel kezdeni, mert a szabályai valóban egyszerűek, és már az első játékban sikerélményed lehet.

Ha tetszik a motorépítés, de nem jön be a téma, akkor se csüggedj a magyar kiadással is rendelkező Splendor, és a Century is ebbe a családba tartozik.

(A magyar verzió fotóiért nagy köszi jár Pongrácz Zsoltnak, aki nem pipálta be képfeltöltésnél a bggn, hogy tilos ezeket a fotókat felhasználni.)