Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Nintendo World Championship 2015 összefoglaló
A Nintendo gondoskodott az idei E3 elsőrangú nyitányáról.

image

25 évnyi kihagyás után ismét visszatért a Nintendo World Championships nevű bajnokság, amelyet az idei E3 felvezetőjének szántak a Los Angelesi Nokia Microsoft Theater-ben. A versenyen 16 játékos vett részt, akik közül nyolcan meghívott vendégek (speedrunnerek, gaming celebek) voltak, továbbá még nyolcan érkeztek korábbi selejtezőkből a nagy megmérettetésre.

Akinek akad néhány szabad órája egy-egy E3-as játék bejelentés között, az itt tudja megnézni a teljes bajnokságot (57:05-től kezdődően):

Első fordulók

A szabályok szerint körről körre egyre kevesebb játékos marad versenyben, akik közül a döntőben egy párviadal segítségével döntik el, ki legyen a győztes. A kiesettek közül egy játékos azonban még lehetőséget kap, hogy bejusson az elődöntőbe, csupán túl kell élnie az "under ground" mérkőzéseket.

image

A versenyen első fordulóiban olyan játékok szerepeltek, mint Splatoon, Mario Kart 8, Super Smash Bros. for Wii U, Super Mario Maker, valamint egy telesen új IP, a Blast Ball, melynek bejelentését erre a speciális alkalomra tartogatták.

A kiesett játékosoknak pedig olyan klasszikus játékokkal kellett bizonyítani rátermettségüket, és így versenyben maradni, mint a The Legend of Zelda, Super Metroid, valamint Balloon Fight.

Gigászok küzdelme

Reggie Fils-Aimé, a Nintendo of America elnöke egy évvel ezelőtt tett egy olyan meggondolatlan kijelentést Hungrybox-nak (a világ egyik legjobb Smash Bros. játékosának), miszerint idén visszatér, és egy barátságos Smash Bros. mérkőzés során annak rendje és módja szerint szétrúgja a fenekét.

image

A teljes párharcot itt tekinthetitek meg:

Mi tagagás, meg kell hagyni, igazán rendes volt a Regginatortól, hogy ezúttal lemondott a dicsőségről, és hagyta nyerni kétségbeesett ellenfelét...

A döntő

A végső küzdelemhez a Nintendo a vadonatúj Super Mario Maker nevű játékát választotta, amely igazándiból nem más, mint Pandóra szelencéje. Elég csak megnézni, hogy a Nintendo stábjának milyen elképesztő troll pályákat sikerült összeállítania erre az eseményre, és akkor még csak nem is akartak különösen szemetek lenni.

A döntőben John “John Numbers” Goldberg, illetve Cosmo Wright küzdhettek a győzelemért, ám nem egyszerre, hanem felváltva. Amíg egyikőjük hadakozott a szívrohammal és az idegösszeroppanással, addig a másik bekötött szemmel és füllel várt elkerülhetetlen sorára. Az első három pályán 15-15 másodpercnyi előny megkaparintásáért versenyeztek, hogy aztán az utolsó, negyedik fordulóban már párhuzamosan (de a megszerzett előnnyel indulva) küzdhessenek, hogy még a másik játékos előtt beérjelek a célba.

image

Díjátadás

Az idei évi bajnokságot John Numbers nyerte, aki páratlan ügyességgel verekedte magát végig valamennyi akadályon, mellyel győzelmét teljes mértékben kiérdemelte, a szerencsének nem sok köze volt hozzá. A díja pedig nem volt más, mint egy aranyozott Mario trófea, amit személyesen a videojátékok atyja, Shigeru Miyamoto nyújtott át neki. S hogy mindezt még tetézze, egy-egy frissen dedikált New Nintendo 3DS-t is átadott a két döntősnek.

imageimage

Összességében elmondhatjuk, hogy az előzetes, kissé talán pesszimista várakozásokkal ellentétben egy rendkívül színvonalas és szórakoztató műsorral sikerült a Nintendonak igen jó hangulatot keltenie az idei E3-ra.

-Scotty

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr608645496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása