Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Zsivány Egyes trailer #3 | analízis
Utolsó nagy elemzésünk a közelgő antológiafilmről.

hero_1.jpg

Nemrég befutott a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet harmadik, egyben utolsó előzetese két hónappal a december 15-ei premier előtt. Így aztán szokásunkhoz híven, ahogyan azt az első és második trailer esetében is tettük, most is snittről snittre haladva igyekeztünk minden egyes apró titkot feltárni az új képsorokból. Részletes elemzésünk következik, mely kissé talán spoileres lehet. Az erre érzékenyek inkább lapozzanak máshova. Akiket viszont átjár az Erő, azok tartsanak velünk!

Ám először nézzük meg újfent a magyar felirattal megspékelt előzetest:

Most pedig lássuk, milyen titkokat rejteget a fenti videó:

rogue_one_301.jpg

A legelső, páratlanul szép jelenetben egy új bolygót láthatunk, amelyről nem sokkal később kiderül, hogy nem más, mint a kis Jyn Erso szülőbolygója. Az égen látható a bolygó gyűrűje is, mely valószínűleg nem semmi látványt nyújt az ott élők számára. A messzeségben azonban látható egy Birodalmi űrkomp is, mely Orson Krennic igazgató hajója. Az idilli képsorok ezennel véget is értek...

rogue_one_302.jpg

Távolba merengő tekintet egy párafarm közepén. Ismerős, ugye? Csakhogy itt a gyönyörű ikernaplemente helyett ellenséges katonák tűnnek fel a horizonton. Érdekes látni ebben a párhuzamban, mennyire komor hangulatot kapott a Zsivány Egyes. Valószínűleg ez a túlságosan sötét tónus volt az, ami miatt sok jelenetet újra kellett forgatni.

rogue_one_303.jpg

A Mads Mikkelsen alakította Galen Erso, azaz Jyn édesapja találkozik a már előbb említett Krennic igazgatóval és öt Death Trooper katonájával. A Birodalmiaknak azért van szükségük a briliáns tudósra, aki egyébként az energia-alapú tudományok szakértője, hogy segítségével befejezhessék a készülő szuperfegyvert, a Halálcsillagot.

rogue_one_304.jpg

Galent valószínűleg nem érte meglepetésként a felkeresés, így a lányának még idő előtt elmagyarázhatta, miszerint valójában mindent azért tesz, hogy őt megvédje. Ki tudja, talán pont ezért kerülhetett egy óriási tervezési hiba a Halálcsillag védelmi rendszerébe?

rogue_one_305.jpg

A következő jelenetben láthatjuk, ahogy Jyn egy cellában raboskodik, vélhetően nem először életében, hisz valójában elég nagy a bűnlajstroma. Cellatársa egy ismeretlen fajú űrlény, aki valószínűleg szintén nem most először lett bekasznizva életében, ugyanis elég nyugodtan szundikál a sarokban.

rogue_one_306.jpg

Két lázadó azonban Jyn segítségére siet, és kimenekíti őt a rabságból, hogy aztán elvigyék őt a Yavin 4 nevű holdra, azaz a Lázadók főhadiszállására.

rogue_one_307.jpg

A következő képsorokban egy űrhajót látunk, ahogy a Jedha bolygó felett repül. A Jedha nem más, mint a jedi vallás Mekkája, azaz az Erő létezésében hívők zarándokhelye. A fenti képen látszik, ahogy a homokban elterül egy hatalmas ősi kőszobor, ami egy jedi lovagot ábrázol fénykarddal a kezében. Egészen bámulatos!

rogue_one_308.jpg

A következő jelenet ismerős korábbról, itt láthatjuk ugyanis Jynt, amint épp kihallgatják a Lázadók bázisán. Új információ viszont az előző trailerekhez képest, miszerint Jyn itt tudja meg, hogy az apja építette a Halálcsillagot. A küldetése immár két részből áll: ellopni a tervrajzokat, valamint megtalálni az apját.

rogue_one_309.jpg

A következőkben újra Galen Erso tűnik fel, ezúttal viszont Birodalmi egyenruhában. Érdekes megfigyelni, hogy nincs rajta semmilyen rangjelzés, úgyhogy feltehetőleg továbbra is egyszerű mérnökként kényszerítik a munkára, viszont nem rabként kell sínylődnie. Ez a jelenet egyébként azon a bolygón játszódik, amit korábban már láthattunk a második előzetesben is: ezt a támaszpontot veszik célba a Lázadók az éj leple alatt. Most viszont már azt is tudjuk, hogy miért.

rogue_one_310.jpg

A Halálcsillagot láthatjuk a horizonton, amely valószínűleg még sosem mutatkozott ennyire békés környezetben. Érdekes megfigyelni, mennyire jól visszaadja a kép a gigászi méreteket, amely technika egyébként az egész filmre végig jellemző.

rogue_one_311.jpg

Ezt követően egy különös jelenetet láthatunk, amelyet elsőre talán nehéz kivenni. Ez ugyanis nem más, mint egy tükröződő padló. A legjobb, ha megfordítjuk a képet:

rogue_one_312.jpg

Mindjárt más! Így már rögtön kitűnik, ahogy Vader nagyúr épp szemrevételezi a Halálcsillag egy kijelzőjét, mely minden bizonnyal nem ad okot a bizakodásra a közeli bolyólakók számára.

rogue_one_312b.jpg

Ismét láthatjuk Darth Vadert, de megint csak hátulról. Épp Krennic igazgató próbálja őt meggyőzni arról, hogy milyen elképesztő erővel bír a Halálcsillag. Ám hiába ily önhitten büszke a technológiai szörnyszülöttére, egy bolygó elpusztítása eltörpül amellett, amire a mindenható Erő képes...

rogue_one_313.jpg

És feltűnik egy újabb sötét alak, aki egyesek szerint nem más, mint Tarkin nagymoff, akit az Új reményben ismerhettünk meg. Vajon igazak a pletykák, és tényleg ő lenne az?

rogue_one_314.jpg

Az viszont biztos, hogy a Jimmy Smits által alakított Bail Organa is szerepel majd a filmben, a fenti képen jobb oldalon látható. Talán a következő kép a nyári werkfilmből segít kivenni:

bail-organa-rogue-one.jpg

A magas rangú emberek épp arról vitatkoznak, vajon van-e esélyük a Birodalommal szemben? Nos, azt már biztosan tudjuk, hogy fog végződni Bail Organa sorsa...

rogue_one_315.jpg

A következő jelenetben ismét találkozhatunk Forest Whitaker karakterével, Saw Gerrerával is, ahogy bionikus robotlábain biceg. Saw Gerrera egyébként nem teljesen új karakter, korábban már megismerhettük fiatalabb, CGI kiadását a Clone Wars című sorozatban.

rogue_one_316.jpg

Ezt követően egy új helyszínt láthatunk, ami a Scarif nevű bolygón játszódik. A távolban egy óriási, speciális épületet láthatunk, ami feltehetőleg valamilyen erődítmény lehet. Nagy valószínűséggel itt tárolják a Halálcsillag tervrajzait is.

rogue_one_317.jpg

Cassian Andor százados, Jyn Erso és K-2SO álruhában próbálnak behatolni a jól őrzött bázisra, ami egyébként egy igen jól bevált taktika a Star Wars univerzumában. Nem sokkal később ugyanis pont ezt a cselt veti majd be Luke Skywalker és Han Solo is. Jyn egyébként Birodalmi tüzér öltözéket visel, amiben korábban már láthattuk, csak sisak nélkül.

rogue_one_318.jpg

Megismerhetünk egy új űrlényt is, akit feltehetően Hannibal Lecter és Halhatlan Joe inspirált. Gonosz külleme ellenére a Lázadók táborát erősíti, és az Edrio Two Tubes névre hallgat.

rogue_one_325.jpg

Hatalmas összecsapásnak lehetünk tanúi azon a bolygón, ahol a Birodalmiakhoz csapódott Galent láthattuk. Tucatnyi X-szárnyú és Y-szárnyú pörköl oda rendesen a Birodalmiaknak. Nem kímélnek senkit és semmit!

rogue_one_319.jpg

Természetesen annak rendje és módja szerint újfajta fegyverekből sem lesz hiány. A fenti képen egy íjpuskára hajazó lőfegyvert láthatunk. Úgy látszik, a vak veterán a modernebb fegyverekkel is egészen jól bánik.

space-battle.gif

Itt pedig egy látványos űrcsatából kapunk némi ízelítőt. Sajnos ilyesmire már nagyon rég nem volt példa, még Az ébredő Erőben is csak minimálisan jutott belőle osztályrészül. Ugyanakkor a Zsivány Egyesben sem volt triviális, hogy láthatunk-e majd pazar űrütközeteket is, ám most egyértelművé vált, hogy ebben sem lesz hiány.

rogue_one_320a.jpg

Itt pedig láthatjuk K-2SO-t is, aki ezúttal szó szerint robotpilótának csapott fel.

rogue_one_321.jpg

A második előzetesből ismert hatalmas robbanást újfent láthatjuk, ezúttal egy másik szögből. A hatalmas pusztításért pedig valószínűleg nem más, mint a közelben cirkáló Halálcsillag tehető felelőssé.

rogue_one_322.jpg

Végül pedig feltűnik a mindenki által várt sötét nagyúr is, tizenegy éve először teljes életnagyságában. Minden bizonnyal egy igen komoly és fontos beszélgetésre kerül majd sor közte és Krennic igazgató között. Darth Vader hangja pedig ezúttal is James Earl Jones lesz, ami biztosítja majd megfelelő hangulatát ennek a jelentőségteljes pillanatnak.

rogue_one_323.jpg

Ismét feltűnik Galen Erso, akit már láthattunk korábban ugyanebben a jelenetben. Ezúttal viszont már térdre kényszerítve kell hallgatnia Krennic legújabb szónoklatát, amit láthatóan nem fogad örömtől repesve.

rogue_one_324.jpg

Végezetül pedig láthatjuk, ahogy a Lázadókra támad néhány AT-ACT. Köztük egy olyan, amelyiknek érthetetlen okokból hiányzik az oldala. Gyakorlatilag keresztül lehet látni rajta.

Nos, ennyit sikerült összegyűjtenünk a legújabb előzetessel kapcsolatban. Vagy esetleg kihagytunk valamit? Ha észrevettetek valamit, írjátok meg kommentben! A következő két hónap során pedig mi is fénysebességre kapcsolunk, és szállítjuk majd a jobbnál jobb Star Warsos kontenteket. Addig is az Erő legyen veletek!

– Scotty

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr5811810079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steery 2016.10.16. 18:06:56

Egyáltalán nem biztos, hogy a film eseményeinek sorrendje azonos lesz az előzetesek eseményeinek sorrendjével, így a történet felvázolása is lehet, hogy teljesen hibás.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása