Ami a magyar megjelenésű társasjátékokat illeti, idén rendesen el vagyunk kényeztetve. Szerencsére az évnek még közel sincs vége, és nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy még hátra van pár izgalmas magyar megjelenés (bizony, ezeken túl is). Ezúttal három fémdobozos Gamewright játék kap magyar kiadást a Reflexshop gondozásában.
Az 1980-as évek óta (Scotland Yard, Drakula dühe, Arkham Horror) tudjuk, hogy a társaspartiknak nem csak egy győztese lehet, de csak a 2000-es években lettek igazán felkapottak a kooperatív társasjátékok. Matt Leacock neve fémjelzi a legsikeresebb kooperatív társasjátékcsaládot a Pandemic univerzumot, aminek mi is a rabjai vagyunk (lásd itt, itt, és itt). A mester képes volt elszakadni a biológiai katasztrófától és 2011-ben megalkotta a Tiltott sziget (Forbidden Island) című játékot, majd rá két évre ennek a tovább gondolt, súlyosabb változatát a Tiltott sivatagot (Forbidden desert). Habár a két játék hasonló, kényelmesen megfér egymás mellett.
A harmadik cím szívemnek nagyon kedves, hiszen a rajongója vagyok a jópofa filler játékoknak és a draftolós mechanizmusnak. A Sushi go-ban mind a kettő megtalálható, egyébként egy kézmenedzselős, gyüjtögetős játékról van szó, ami eszméletlen cuki grafikát kapott.
Tiltott sziget
A csapat feladata egyszer(nek tűnik): a kutatóknak egy szigeten meg kell találnia a négy ereklyét, ami a földet, a vizet, a levegőt és a tüzet jelképezi, majd sietősen el kell hagyniuk a helyszínt . Eközben az idő vészesen fogy, és a sziget egyre nagyobb része süllyed el, akár játékosokkal vagy épp kincsekkel a hátán.
Négy fővel játszható, 8 éves kor felett élvezetes játék, ami kb. 30 perc alatt le is megy.
A játék nehézségi szintje beállítható emiatt tökéletes családi játék, a hat különleges képességű karkaterlap és a véletlenszerűen felépíthető sziget garantálja, hogy egy jó darabig ne unja meg senki az ereklyevadászatot. Ha pedig egy idő után komolyabb kihívásra vágynátok, akkor ott a...
Tiltott sivatag
Ebben a játékban a feladat egy régi repülőszerkezet felkutatása, amely négy darabra hullott szép és idővel belepte a homok. A játékosok alkotják a kutatócsapatot, akik a mozgó homokdűnék közt kutatnak az alkatrészek után, egy homokviharnak köszönhetően nem csak a dicsőségért, de túlélésért is.
A felütés hasonló, a játék viszont mégis más. A sivatagban való barangolás a tapasztaltabb játékosoknak is bőven tartogat kihívásokat. 5 fővel játszható, kb 45 perces játék, valamivel nehezebb az elődjénél, a szemet külön gyönyörködtetik a játék 3D-s komponensei.
Sushi go
A játékosok három fordulón keresztül adogatják a paklikat egymásnak: egy kártyát kiválasztanak, tovább adják a maradékot, majd egyszerre felfedik a választott kártyát. mindegyiken rajta van, hogy milyen esetben hány pontot ér. Pár perc alatt elsajátítható, könnyed játék, ideális választás számolni tudó gyerekekkel vagy két nehezebb társas között pihenésnek.
Akár 5 fővel játszható, negyed órás játék amiben jelentős szerepe van a szerencsének is.
Három jól bejáratott játékról van szó, tehát nem lehet velük mellényúlni. A Sushi go az Indiegogo-n debütált, a közösség pedig azóta imádja töretlenül, a Tiltott szigetet, pedig 2011-ben jelölte a zsűri Spiel des Jahres-re, a Tiltott sivatag pedig ennek a nehezített testvére.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.