Számunkra már novemberben véget ért az év, már ami magyar társasjátékos paletta idei legnagyobb dobását illeti - vagyis megtettünk mindent az emberiségért, amire képesek voltunk. A Pandemic Legacy 1. évada számunkra véget ért, csalódással a szívünkben söpörtük össze a maradványokat, majd tettük fel a dobozt a polc tetejére - amit innentől kezdve csak akkor emelünk majd le, ha nosztalgiázni támad kedvünk.

S hogy miért a csalódás, a szomorúság, a nyomor?

Közhelyes, de…

Oké, a viccet félre téve - a Pandemic Legacy tényleg képes volt arra, hogy érzelmeket váltson ki belőlünk a játék során, többször is. Nem, nem a sztorin érzékenyültünk el, de mégis van köze hozzá, ugyanis ebben a játékban nyakig benne vagyunk.

A játék alaptörténete izgalmas, ugyanakkor kissé kiszámítható, de ennek ellenére ténylegesen élmény végigjátszani. Habár a történet ugyanaz, a Legacy hatásnak köszönhetően minden csapatnál kissé másképp alakul a játék, a mi csapatunk péládul megkreálta a maga héroszát: Jamal Johnsont - az orvost, akit a 17 alkalomból 14-szer vetettünk be, sokszor épp abból a célból, hogy mentse a menthetőt. Ez a játék nem szerepjáték, de operál annak lehetőségeivel, mondhatni nyitva hagyja az ajtót a játékosoknak, ha szeretnék kissé kiszínezhetik a történetet, de csak simán a Legacy adta elemeket felhasználva is szagossá válik a játék. Példa erre a karakterkártyákon szereplő üres rubrikák, miszerint: név, kapcsolat, fejlesztés, sérülés vagy épp az a játéktáblán lévő hívogatóan nagy üres hely a vírustörzsek alatt.

Egy évadnyi izgalom kér éltet vagy halált

A Pandemic Legacy 1. évadában nem csak maga a hónap lejátszása okoz izgalmat, hanem az előkészületek, majd a játékot követő lezárás is a játékvégi fejlesztések miatt. A játékosok folyamatosan interakcióban vannak egymással, mindig van mit megbeszélni, legyen az taktika, vagy épp az előző döntések, hónapok kielemzése, illetve a közös találgatás, hogy mi jöhet még.

Még mielőtt a fix csapattal belevágtunk volna felmerült hogy nem lesz-e nehéz megszervezni kb. 15-20 rendszeres játékalkalmat úgy, hogy mindig ugyanaz a négy ember üljön le az asztalhoz. Mivel hajtott minket az izgalom, így egészen könnyű volt összehozni a dolgot, de úgy gondolom, hogy a legjobb dolog, ami egy Pandemic Legacyvel történhet, az az hogy egy négy tagú család asztalán landol. Probléma megoldva. (Sőt, ha mélyebben belegondolok, akkor ez a tökéletes karácsonyi [igazából bármilyen] ajándék, amivel az egész családot le lehet tudni, tuti nem mellényúlás, élmény és program egyszerre - és még az ajtón sem kell kilépni.)

A vírusok, az idő, a komplett játék ellenünk dolgozik (ahogy azt már alapjátéknál is megszokhattuk), és ugyan van némi beleszólása a szerencsének is - de itt minden rajtunk múlik. Az apró döntéseken, hogy mikor, mit helyezünk előtérbe, vagy szorítunk hátrébb, hogy kockáztatunk-e vagy inkább a biztonságosabb módszereknél maradunk. És ez az, ami különleges ízt ad a Legacy-nak.

Volt olyan pillanat, amikor bedühödtünk, mert egy bravúros játékot buktunk el a járványkártyák szerencsétlen keveredése miatt, és akadt olyan pillanat is, amikor elismerően lapogattuk egymás vállát, ha bejött a mélyen átgondolt stratégiánk.

A játék gerince az Örökség pakli ez a kalandkönyvünk, ez szolgál időzítőként, utasít a megfelelő lépésekre és megadja a történet ízét - 17 alkalomnyi játék alatt többször is szóba került a sztori. Nem rossz, de azért ne számítsunk agyeldobós végkifejletre, előbb-utóbb szépen lassan mindenkinek leesik, hogy merre tart a játék - de ez egyáltalán nem okoz csalódást.

Nem árulok el nagy titkot vele, hiszen ez játék közben is érezhető (sőt, nyilván is kell tartani), hogy mennyire megy jól a csapatnak a vírusokkal és egyéb katasztrófákkal történő hadakozás, vagyis, hogy mennyire vagyunk sikeresek. A Pandemic Legacy 1. évada pontozással zárul, a következő szempontok szerint:

Üdvös lenne tudni, de ezzel csak rontanám a játékélményeteket. Tehát pontozással zárul, de a szempontokat fedje homály addig, amíg végig nem rágtátok magatokat a kampányon.
Ledöntött-e lábunkról a Legacy?

Az én Legacym | KralleKralle

A klasszikus Pandemic számomra sokáig “muszáj játék” volt, vagyis ha mindenki azzal akart játszani, hát leültem mellé. Általában egy idő után élveztem, de magamtól nem vettem le a polcról sosem. Ezidáig. A Pandemic Legacy legnagyobb hozománya nekem az, hogy megszerettem a Pandemicet, bár ez a két januári vereségünk után egyáltalán nem volt borítékolható. Igen, az öt (6! azaz HAT) vereségünkből kettőt (2! igen KETTŐT!) a játék legelején, vagyis egy (illetve KETTŐ) teljesen sima, alap Pandemic party során vesztettünk el. Ha vannak még hasonló szerencsétlenek, kérem jelentkezzenek kommentben. :D

Amit imádtam az évad során:

Idilli játékalkalmak - de tényleg! Nincs huza-vona, teljesen kikerülhető lett a Mit játszunk? Hányan vagyunk? Beeshet még valaki? És az ehhez hasonló, first world gémer problémák - Legacyzni jöttünk, tehát Legacyzni fogunk, fixen.

Bepillantás az amerik világába - (játékfilozófiai fejtegetés következik) ha létezik a két kategória, akkor én bizony eurós vagyok, ízig-vérig, ez pedig egyelőre a legameribb játék, amivel valaha játszottam. Bár a JEM, illetve Dani szerint meg pont, hogy el van eurósítva, tehát csapdába kerültem.

Bontogatás, kaparás, tépés, matricázás - vágd taccsra játékod! Visszavonhatatlanul végleges dolgok ezek, nem lehet őket nem élvezni. Aki azt mondja, nem élvezte az füllent.

És ami lehetett volna jobb:

Hangulatfestés - tényleg ennyire futotta? Több. Kellett. Volna. Belőle. Tudom, nehéz lehet egyszerre általánosan, titokzatosan de ugyanakkor érzékletesen vezetni a játék fonalát, hiszen minden csapattal más történik, de akkor is. Szerencsére mi megtettünk mindent azért, hogy hangulatos legyen a kampány. Illetve Jamal megtett mindent.

Tengernyi szabály - el ne feledkezz soha semmiről! Alap, hogy tudnod kell, vagy megtanulod a Pandemic szabályait, és puskázol a kártyádról. De ez egy dinamikus játék, szabályok jönnek, szabályok mennek, sőt szabályok változnak. Mindennek megvan a maga helye, ami az emléjeztetőket illeti, de még így is nehéz őket olykor mind észben tartani. Ez nem a játék hibája konkrétan, de olykor nagyon zavaró volt, főleg a játék vége felé. Akadt egy olyan szereplő-akció párosítás, ahol minden egyes alkalommal hangosan gondolkodtam (rosszul persze) és együtt raktuk össze a karakterem lépéseit, hogy szabályosan játszhassak. :/

Az én Legacy-m | Kürtös

A Pandemic: Legacy egy különleges társasjáték, teljesen egyedi élményt nyújt, és élvezet volt a kis fix csapatunkkal nagyjából két hónap alatt végigpörgetni ezt a kilátástalan egy évet (szándékos képzavar!). Hogy ez lenne a jelenleg ismert világ legjobb játéka? Ezt azért így nem merném kijelenteni, a játék messze nem tökéletes, de mindenképpen egyedülálló darab, amit nyugodt szívvel ajánlanék bárkinek, aki hajlandóságot mutat elköteleződni egy ilyen játék mellett.

Amit szerettem:

Folyamatos újdonságok: Ahogy haladtunk a sztorival, alig vártam, hogy új játékelemek legyenek elérhetőek. Olyan ez, mint amikor ott van már a karácsonyi ajándék a fa alatt, de még meg kell várnunk, hogy befusson a nagyi az otthon sütött mákos bejglivel. Mindezek mellett persze az állandóan változó játéktábla, a cserélődő küldetések mindig új és izgalmas kihívások elé állították a csapatot.

Enyhül az alfajátékos-hatás: A sima Pandemic (és úgy általában a legtöbb kooperatív játék) egyik legnagyobb betegsége (haha!), hogy egy tapasztalt játékos könnyen átveheti az irányítást, ahelyett, hogy közösen hozná meg a csapat a döntéseket. A Legacy módnak hála itt ez jóval kevésé érvényesül, mivel egyrészt senki sem tudja, hogy mire készüljön a jövőben, másrészt a megoldandó feladatok helyenként jelentősen eltérnek a sima Pandemic ellenszerkifejlesztős céljától.

Kampányjelleg: Tartozom egy vallomással: kampányszűz gémer voltam, mielőtt belevágtam a Legacy-kampányba. Ez ebben a játékban esszenciális, és rettenetesen élveztem, hogy nagyobb súlya volt a döntéseinknek. Szintén tök jó volt megalkotni a karaktereket, akik egyre jobban hozzánőttek a szívünkhöz, ebből a szempontból nagyon jól működött a játék tematikus oldala (ehhez azért kellett, hogy mi is így álljunk a játékhoz).

Az Örökség-pakli: Zseniális! Tényleg, hihetetlen, milyen jól működik egy pakli kártya, és mennyire jól működik együtt a játék többi elemével. Emelem süvegem!

Ami lehetett volna jobb:

Történetmesélés: A játékbemutató cikkben azt írtam, hogy a Pandemic: Legacy lehetett volna kicsit bátrabb is, ami a narrációt illeti. Ez az érzés a kampány után is megmaradt bennem, de fontos megjegyezni, hogy az utolsó hónapok fordulatai enyhítettek ezen kritikámon, egyben meg is erősítette ezt a véleményem: nyugodtan lehetett volna több történetmesélős elemmel élni. A másik dolog, ami ehhez kapcsolódik, hogy a sztori ugyan fordulatos (és tök jól oldották meg a csavarokat játékmechanikai és narratív szempontból), de kissé kiszámítható. Nem akkora gond ez, mint amilyennek hangzik, mert a játékélmény így is fantasztikus, és lebilincselő sodródni az eseményekkel, csupán egy kis apró hiányérzet maradt bennem ezt illetően.

Szabálydömping: A Pandemic: Legacy első hónapja majdhogynem sima Pandemic-partinak indul, aztán sorra jönnek az újdonságok, beleértve a szabályfüzetbe ragasztható matricákat is. Szerencsére az egyes szabályok nem bonyolultak, de a kampány végefelé annyi van belőlük, hogy kissé nehéz lett átlátni, hogy mi mindent csinálhatunk, és egy jó részüknél azt éreztem, hogy igazán mellőzhetőek lettek volna. Néha a kevesebb több.

Dr. Czukor (aka Peti) | Az én Legacy-m

Olyan 3 éve játszhattam az első Pandemic játékomat éppen szilveszterkor azt követően, hogy néhány az emberiséget elpusztító járványról szóló film és mobil játék is megjelent. A téma mindig is érdekelt, ezért izgatottan hallgattam a szabályokat (itt csatlakoznék KralleKralle írásához: az alap játék elvert minket). Sajnos azóta nem játszottam a Pandemic-kel, egészen addig, amíg meg nem hívtak negyedik tagnak a Pandemic: Legacy-hoz. Az elején furcsálltam a játék újdonságának szolgáló ötletét, hogy egyes elemeket el kell pusztítani és ha valamit félrenézel, vagy rosszul döntesz akkor lépésed végleges és nem lehet módosítani. Arra gondoltam, hogy olyan ez, mintha vennék egy tv-t majd az első rossz film után tönkre tenném a távirányítót. Aztán a játék során rájöttem, hogy ez adja a játékhoz való érzelmi kötődésem alapját, mert kicsit elrugaszkodik a számítógépes játékok világától, ahol egy rossz lépést követően majd betöltjük az előző mentésünket - itt közelebb kerülünk a való élethez, ahol mindennek súlya van, és itt igencsak nagy a teher, mert az emberiség megmentése a tét és a játék ezt jobban már nem is tudná a játékosokkal átéreztetni.

Ami tetszett:

Karakterek, karakterek, karakterek Aki kicsit járatos a PC játékok világában biztos végigjátszotta kedvenc játékát egy másik karakterrel is. A játék igaz ugyanaz marad így, de egy másik oldalról megtapasztalva megmarad az újdonság ereje is és ez a lényeg. Ez a játék a számos karakter behozatalával ügyesen hozza ezt az érzést (a karakterek neveinek megalkotása kifejezetten szórakoztató elfoglaltság). Egy új karakter érkezését azonnal annak kipróbálása követett a játékok során.

Vajon milyen lesz? Mennyire hasznos? Jobb mint az eddigiek?

Természetesen a kezdeti izgalom elmúlását követően mindig visszatértünk kedvenc karaktereinkhez, akiket már felfejlesztettünk és akikkel már számos küldetést harcoltunk végig, mert őket magunkénak éreztük, elkezdtünk kötődni hozzá. A karakterek, csak úgy mint a regényekben fejlődnek a játék során is. Tapasztaltabbakká válnak, ismeretségeket kötnek egymással, sőt még sérüléseket is szerezhetnek.  A szerepjáték jelleg és a folyamatos újdonság élményének fenntartása az újabb és újabb karakterek behozásával szerintem egy nagy pozitívuma a játéknak.

Pusztítás, tépkedés, bontás, kaparás A játék egyszeri és megismételhetetlen és ez okozza a feszültebb játékélményt, érzelmileg magához köti az embert. Amikor befejeztük a küldetés sorozatot az az érzés fogott el, mint mikor a nyaralás végén elindulok haza. A játéknak vége és nem fogjuk többet játszani és ez így van jól, ettől válik a játék picit többé.

Állandó változások és ezek motorja a Legacy pakli A változások a játék során folyamatosan következnek be és általában a játék végéig kihatnak ránk (“Bombázzuk le Limát az jó lesz!”. Eredmény: a bejutás lehetetlenné vált a játék többi részében sőt az onnan folyamatosan kitörő vírusok folyamatosan megnehezítették a dolgunkat). A változások gerincét az ügyesen kitalált Legacy pakli adja. Egy újabb Legacy kártya felhúzása egy olyan élmény, mint amikor gyerekként az Adventi naptárat nyitottuk ki a nap elején kíváncsian, hogy mi lesz majd benne. Hasonló érzést nyújtanak a paklihoz kapcsolódó titkos akták is.

Játék végi fejlesztések Itt a cím mindent elárul. Fejlesztés=jó dolog, de az, hogy mit fejlesszünk a sok lehetőség közül az már gondolkodást igényel, és ne feledjük az itt hozott döntések következményeit a játék végéig magunkkal visszük.

Ami kevésbé tetszett  

A szabályok folyamatos bővülése Szívem szerint ezt egy semleges részhez helyeztem volna, mivel az új szabályok megjelenése összességében jó, pezsdítően hat a játékra. Az alkotók ügyesen próbálták ezek megjegyzését is megkönnyíteni segítő lapkákkal, ami örömteli, de így is sikerült elfeledkeznünk néha egy-egy akcióról. Ez véleményem szerint annak köszönhető, hogy egy akció gyakran egy részéhez csatlakozik csupán a játéknak, és azt követően már nem is igazán használható. Talán jobb lett volna végig “aktívan” tartani valamilyen módon az akciókat.

Történetszál és elmesélés A történet, ahogy korábban is írták nem túl bonyolult és kicsit előre látható (főleg az ilyen témájú filmek és könyvek rajongóinak), ami talán nem is nagy baj elvileg nem ez a játék célja. Viszont a Legacy paklin olvasható üzenetek parancsok történések számomra kicsit száraznak és egyhangúnak tűntek. Nem segítettek beleélni a játék kitalált világába (míg mondjuk a karakterek neveinek kitalálása igen), pedig ez növelhette volna az élményt.

A vége felé Természetesen a mi játéktempónk nem feltétlenül követendő példa a játékhoz (persze az izgatottság biztos nem hagyja az embert nyugton, hogy vajon mi lesz a következő Legacy kártyán és ezért azonnal játszani akar tovább), de a játék vége felé sajnos kialakulhat a “legyünk már túl rajta” érzése az embernek, ha nagyon rövid szüneteket hagy a játékok között. Megint győzd le a vírusokat, megint csinálj meg küldetéseket stb., ez a kötelező jelleg enyhén ront a játékon.. Viszont nagyon jó élmény volt mikor kiderült, hogy van pontozás a játék végén és, hogy nem szabadott volna kókadnunk és nemtörődömnek lennünk egyes szituációkban, mert így a világot nehezebb helyzetbe kevertük.

Összességében szerintem ez egy nagyon jó játék. A pozitívumokat sokáig sorolhatnám itt csak párat emeltem ki. A negatívumokból pedig ennél többet nem tudtam összeszedni és ezek sem nagy problémák, inkább csak apró bosszúságok. Ezt a játékot mindenkinek ajánlom, aki szereti a társasjátékokat, de egyedibb darabra vágyik. 

Cae | Az én Legacy-m

Bár a mezei Pandemic-et nagyon megszerettem, nem voltak különösebb elvárásaim a Legacyval kapcsolatban. Lehet hogy éppen emiatt volt rám ekkora hatással ez a néhány hét, de azt is meg kell említenem, hogy ez a kampányjelleg nagyon kellemes emlékeket idézett fel bennem még a régi szerepjátékos időkből, amikor hetekig vagy néha akár hónapig tartó visszatérő játékesteket tartottunk. Bár a társasjátékoknál is létezik az állandósított game night intézménye, egy Legacy-játék esetében ez egy jóval magasabb szinten történik, és alapvetően más élmény, mint amit eddig megszoktam. Ettől függetlenül nem mondanám, hogy a Pandemic: Legacy lenne világ legjobb társasjátéka, az viszont biztos, hogy egy olyan élménnyel gazdagított, amire mindig szívesen fogok visszaemlékezni.

Ami nagyon tetszett:

A fokozatos elmélyülés A Pandemic: Legacy nem ajtóstul ront a házba. Kicsit olyan, mint a nyári nátha: lassan, de biztosan lesz úrrá a testeden, hogy aztán néhány napra ledöntsön a lábadról. A játék pont olyan mértékben változik, ami egyrészt folyamatosan ad egyfajta izgalmat, de soha nem alkalmatlankodik, azaz hagy időt ahhoz, hogy befogadd az újdonságokat.

A narratíva tovább él A Pandemic: Legacy sztorija nem egy bonyolult masni, de kellemes érzés megkötni. Körülbelül a kampány felénél tartottunk, amikor már sejtettük, hogy mire megy ki a játék, de az igazán jó sztorik mégis inkább azok voltak, amiket a játékon kívül szőttünk. Tök jó volt megbeszélni a történéseket, vicces adalékokat kitalálni kedvenc karaktereinkhez (Jamal <3) és úgy általában megbeszélni, hogyan is mentettük meg a világot.  

Ami kevésbé jött be

A káosz Egy kicsit kényelmetlennek éreztem a Legacy jelleget, de ez valószínűleg nem csak a Pandemic sajátja. Rengeteg a matrica, a kibontandó cuccok, néha kapargatni is kell, néha tépkedni, amihez nem árt egy hatalmas asztal, ha rendezett módon akarjuk csinálni. Az én lelkivilágomnak egy kicsit sok ezzel a macera, de szerencsére soha nem kellett fellocsolni a földről.

A játék vége felé már kevés az igazán szórakoztató újdonság Az utolsó játékbeli hónapok - bár ezt lehet, hogy a meglehetősen intenzív játéktempónk miatt éreztem így - már nem hatottak annyira az újdonság erejével, valahogy a játék már kevésbé tudott újítani, ami miatt az élmény egy kicsit repetitívvé vált. Ezt persze kiválóan ellensúlyozta a nagyszerű csapat és a hangulat.

Tehát, a mi csapatunk lázasan várja a második évadot.

-KralleKralle