Az első, ami szembetűnő, hogy az egész nagyon egyben van. Tudjátok van az az érzés, amikor minden jó, de valami apróság mégis kilóg a sorból, a Civilization VI esetében viszont a ritkábbik eset, a fordítottja az igaz: A bevezető animáción át, a menüig, a háttérben szóló zenén keresztül a játék minden egyes lapjáig és felületéig, az art-design és játékmenet elemei, dinamikája, szóval a játék minden aspektusa szinte már tökéletességbe hajlóan passzol egymáshoz.

Ez nagyon hamar feltűnt, és ekkor már éreztem, hogy baj lesz. Ugyanis ez a fajta „egyben lét” sokszor a függővé tévő, szinte már-már drogként ható játékóriások sajátja. De valóban ennyire tökéletes lenne a Civilization legújabb installációja? Vagy netalántán hosszú távon fejcsóválás és unalom lesz az osztályrészünk? Nézzünk kicsit be a kulisszák mögé is, ha már eleget ámuldoztunk azon, ami a színpadon fogadott minket...

CIV fanokat hamar erőteljes nosztalgia kerítheti hatalmába, hiába változott sokat a felhasználói felület. Mindent rögtön felismerünk, a stilizáltan is gyönyörű környezetben. A Civilization nagyon text-heavy azaz szövegközpontú játék, így kicsit hiányoltam az állítható betű és ikonméretek opcióját, ugyanis sokszor nagyon pici szövegekkel találkozhatunk így igazán sasszemnek kell lennünk olykor-olykor, ha mindent figyelemmel akarunk kísérni. De hát miért ne akarnánk? Szőrszálhasogatásnak tűnhet a dolog, de egy játéknál, amiben időnk 70%-át olvasással töltjük majd, ez igenis fontos dolog.

Már érintve említettem, hogy a játék gyönyörű. 4X stratégiához mérten pedig feltűnően szép, ami főleg a tökéletes designnak köszönhető. Nagyszerű, szerethető és felismerhető karakterek, csodaszép térkép, városok és épületek. A szépségnek persze ára van, szóval jobb ha időben megszokjuk a gondolatot, hogy

nagyon sokat fogjuk a töltőképernyőt bámulni

vagy éppenséggel a saját kis világunkra meredni, miközben az ismeretlenség ködében az ellenséges játékosok is meglépik a körüket. Eleinte ezt boldog mosollyal fogadjuk, később kicsit már zavaró lehet a sok várakozás, és jöhet az „ejj-ejj!” meg a „cöccögés”.

Mégis, az egyedi miliő, a zene, az atmoszféra kárpótolni fog minket. Valamint – és ez ebben a zsánerben nagyon fontos –

a játék átláthatósága sokat javult a korábbi részek óta.

A harc is látványos, a diplomácia szintén nagyon jól néz ki, és viszonylagosan jól is működik. (deeee nem teljesen… erre ki is térek!) A mesterséges intelligencia alapvetően jó, sőt harci helyzetekben könnyebb fokozatokon is izzasztó lehet, a diplomácia azonban még mindig nem működik tökéletesen.

Irracionális döntések, érthetetlen hadüzenetek, túlságosan is törékeny kapcsolatok amelyeket sokkal jobban befolyásolja például az állam berendezkedése, mint kellene… Persze, a valós történelemben sem látjuk mindig mi folyik a színfalak mögött így nem egy nagy embert ért már igen váratlan meglepetés, de a Civ. VI esetében tulajdonképpen szinte le is mondhatunk a szilárdan felépített diplomáciai kapcsolatokról… Ezért pedig kár, mert stratégiánk alapköve lehetne a diplomácia, így viszont én azt vettem észre, hogy a legjobb ha sunyi, magunknak való, másokat csak kihasználó, magányos farkas típusú civilizációt építünk.

De ez sem szegi kedvünk! A játék ugyanis száz és száz körre ragad magával minket. Aki kedveli a műfajt és a korábbi Civilization részeket, szinte biztosan imádni fogja. Sőt, kijelenthető, hogy ha a kiegészítők nélküli alapjátékot vesszük

a Civilization VI a sorozat legszebb, legösszetettebb és legérettebb epizódja.

Szóval kell ennél több? Sokat fogunk várakozni, sokszor szívjuk majd a fogunkat (még viszonylag nagy Civ veteránok is), ám ezeket mind elhomályosítják a gyönyörű képek, valós idézetek, csodás zene és sound design és persze a sorozattól megszokott magába szippantó, soha meg nem unható gameplay. Őszintén… én magam az Alpha Centauri (kedvenc Sid Meier játékom, amely a Civilization: Beyond Earth nagypapájának is tekinthető) óta nem szórakoztam ilyen jól 4x stratégiai játékkal, pedig becsülettel kipróbáltam és nyúztam a zsáner majd minden tagját amióta csak létezik a műfaj.

A városmenedzsment és az alapvető civilizációs sajátosságok beállításai nagyjából megmaradtak úgy, ahogy az elődöknél is voltak, mint említettem, számomra mégis átláthatóbb lett a dolog, és mint minden más, ezek menüi is szebbek, csinosabbak. Tény, hogy elkél a játéknak a tutorial, amit maximálisan meg is kapunk, azonban ne várjuk, hogy a játék sokáig fogja a kezünket, mert nem teszi. Egyszer csak attól függetlenül, hogy észre vesszük-e vagy nem, egyedül maradunk, így a döntéseinket 100%-ban nekünk kell majd meghozni.

Verdikt

A drága áron eladott olcsó játékok világában, ahol mindent a hollywoodi szemfényvesztés fátyla takar, üdítő cseppként pottyan a videojátékok tengerébe egy-egy nagy nevű, ám mégis alázatos és őszinte cím, amilyen a Civilization hatodik része is. Mostanában gyakran csak komolyabb indie játékok esetében érezzük, hogy ténylegesen szívvel-lélekkel készült az aktuális játék, de ez a Civ VI-ban 100%-ig benne van.

A legújabb klasszikus nemcsak játékmenetében és újításaiban lépi át az idő korlátait, de természetesen abban a sajátos történelemben is, amit mi magunk formálunk majd döntéseinkkel újra és újra, ahányszor csak egy új, fiatal civilizáció bábái leszünk, mígnem az végül az űrkorszakba lépve el nem hagyja az anyabolygó ölelő karjait.

Nagyszerű utazás a Civilization hatodik része minden alkalommal, és mégis tömény, mély és kíméletlen stratégia, így álmodozók és hardcore stratégák egyaránt egy új barátra lelnek a képében.

Plusz pont a sumerokért és Gilgames királyért!

Varga Bálint Bánk