A társasos banda titkos jegyzőkönyvéből:

“-... De Zsolti, beválogattalak a csapatba, mert elutasítottad mind a két csapatot, amiben Laci is benne volt. Össze-vissza pofáztál meg meresztgetted a szemedet. Tudod, mit legközelebb akkor sem bízok benned, ha tényleg egy csapatban vagyunk! Nem hiszem el…”

Mindenkinek megvan a meme, amiben egy nagydarab srác a játékos társaira borítja a Catant? Ha igen, elevenítsük fel, ha nincs pótoljuk gyorsan be.

Ez az:

Nna, hát egy Catan parti során előfordul, hogy egy gyengébb pillanatban asztalt borogatnánk, viszont egy jó Avalon parti vége közepe felé ez abszolút természetes érzelmi reakció.

A mi kis keménymagos nyolc fős társaságunkban a The Reistance Avalon “a partyjáték” ami keretek közé szorította és ránk igazította a tábortüzes-gyilkosos (vagyis Ultimate Werewolf) estéinket

Én csak egy egyszerű, hű lovag vagyok

Persze, itt mindenki annak vallja magát, hiszen ez a legbiztonságosabb. Átlagos, szürke jó lovagnak lenni szinte unalmas lenne, amennyiben nem állítaná a társaság java magáról ugyanezt. Az Avalonban két tábor munkálkodik azon, hogy megnyerjék a játékot a jó és a rossz örök harca ez.

A cél egyszerű: Mordred alamuszi szolgáinak csak úgy, mint Artúr hűséges támogatóinak három küldetést kell sikerrel véghez vinniük a győzelemhez, ám az utóbbi csapat még nem lehet biztos a győzelmében, ugyanis a gonosz oldalon állók még meggyilkolhatnak egy karaktert, akit Merlinnek gondolnak. És ha valóban Merlin az áldozat, akkor hiába a három sikeres küldetés, az udvar elbukott.

Eddig eljutni viszont elég kalandos, vannak ugyan játékszabályok, de a játék hatalmas teret enged az udvar lakóinak: bárki állíthat magáról bármit, röpködnek a teóriák és spekulációk, mindenki monitoroz mindenkit, egyesek az asztal alatt erőteljes lábmunkával jelezgetnek, vagy épp tikkelésre panaszkodva kacsintgatnak sűrűn. Hiszen, a puding próbája az evés, és bizony egy csapat valós (vagy annak vélt) összetételére úgy lehet rájönni, ha elküldjük őket kalandozni - illetve elküldenénk, mert ezt előbb meg is kell szavazni. Ennél a pontnál már mindenki gyanús, miért fogadta el, miért nem, miért cserélt, miért hezitált satöbbi.

A küldetések emberigénye játékosszámtól függően változik (és persze ettől függ a gonosz-jó karakterek eloszlása is) és küldetésenként is változik a létszám, illetve az, hogy hány sikertelen kártya kell az elbukásához.

Persze nem csak szájalni kell, hanem a szerepünkhöz mérten titokban tartani a valós kilétünket, szavazni, elutasítani, dönteni, siker vagy balsiker kártya közül dönteni, tehát a tettek is beszédesek.

Nagyon zanzásítva: a Mordred (gy)alázatos szolgái akkor játszanak jót s jól, ha minél több kételyt keltenek, esetleg egy-egy küldetést is meghiúsítanak és a ha nem tudják teljesen ellehetetleníteni a játékot, legalább megölik Merlint. Artúr követői pedig akkor bravúrosak, ha nyernek is (három kék plecsni a küldetések mellett) és még a nagyhatalmú varázsló is túléli a partit.

Az utóbbihoz nem árt, ha kezdőként Percival karakterét is bevetjük, ő hozza az igazi színt a játékba. Merlin és a Bérgyilkos nélkül nincs játék, a többi karakterrel tetszőlegesen színesíthetők a partik, de Percival az, aki már az elején csavar rajta egyet, hiszen ő tudja, hogy ki Merlin és mártírkodhat helyette kedvére, persze nem árt, ha ezt ésszel teszi.

Nagyon fontos, hogy amikor egy csapat küldetésre indul és a szettnyi küldetéskártyából titkosan a vezetőnek adja döntését jelképezőt, a jók csak siker-t tehetnek, nem buktathatják el a küldetést, Mordred bérencei választhatnak siker és balsiker közül.

A lovagok, akik azt mondják: NI!

Pár játék után felmerül, hogy melyik oldalnak van könnyebb dolga, illetve nagyobb esélye nyerni. Nálunk elég kiegyensúlyozott a dolog, fele-fele arányban nyerünk, de másoktól azt hallom, hogy az alapverziókban inkább Mordred bérencei győzedelmeskednek.

Erre a problémára szolgál megoldásként a A tó hölgye és a hűségkártyák verzió, de mi nem csak ezért játsszuk így (is).

Ekkor bizonyos küldetések után az, akinél a Tó hölgye kártya van, megbizonyosodhat egy másik játékos hűségéről: a hölgy ad egy szett hűségkártáyát, és a kérdezett visszaadja neki aszerint, hogy ő jó vagy gonosz - ebben az esetben vallani kell, nincs helye hazugságnak, DE a hölgy nyilatkozik az udvarnak és bármit mondhat, akár hazudhat is az illető kilétéről, ami persze még több drámához vezet.

A helyzet fokozódik hűségkártyákat nem használtuk soha, pedig rengeteget Avalonoztunk, ha van tapasztalatotok, osszátok meg velünk!

Célkeresés verzióval a küldetéseket tetszőleges sorrendben lehet teljesíteni, a vezető nem csak a csapatot rakja össze, hanem a küldetést is megválaszthatja. Természetesen egy küldetést csak egyszer lehet lejátszani. Ez is egy olyan csavar, amit pár ismerkedő parti után be lehet vezetni bátran.

Verdikt

Nehéz általános ajánlást írni az Avalonról, számomra ez “a partijáték”, de tény, hogy nagyon sok múlik a csapaton. Működhet teljesen új emberekkel akár nyári táborban vagy céges csapatépítőn, de az összeszokott bandák kedvencévé is válhat. A titkos szerepek és a dedukció miatt végig izgalmas és feszült játékot eredményez, stressz is akad benne bőven, emiatt sokan nem kedvelik. A szerencse szerepe leginkább az ülésrendben, illetve a kártyák leosztásában ki is merül, itt mindenki a saját gesztenyéjét kapargatja.

A doboz szerint 5-10 játékossal játszható, de a hat játékostól válik igazán izgalmassá, és nagy előnye hogy tíz fővel (meg némi csavarral) tökéletesen működik és a játékidő nem húzódik el attól, ha többen játsszák.

Ár-érték arányban szerinte abszolút győztes, kb. 5000 forintért van benne egy pakli kártya, tokenek, küldetéslapkák amik mind jó minőségűek és rengeteg potenciális parti nagy újrajátszhatósággal.