Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Jimmy Fallon a Nintendo Switch-en tolta a legújabb Zeldát
És a Super Mario Run is kapott egy gyors tesztkört.

jimmy-fallon-nintendo.jpg

Jimmy Fallon, a The Tonight Show házigazdája igazi nagyágyú az amerikai szórakoztatóiparban, aki számos hírességgel ökörködött már együtt esti műsorában. Emlékezzünk csak a tavalyi, Az ébredő Erő bemutatója előtti Star Wars-os a capella énekre, vagy akár a múlt heti akciódús interjúra Felicity Jones-szal.

Ezúttal viszont Reggie Fils-Aimé, a Nintendo of America elnöke tette tiszteletét a műsorában, aki nem akármilyen meglepetéssel érkezett: hozott magával ugyanis egy eredeti Nintendo Switch-et, amin természetesen nem mással, mint a jövő évben debütáló Zelda: Breath of the Wild játékkal játszottak. És persze nem maradhatott ki a december 15-én iOS-re megjelenő Super Mario Run sem, amit szintén nagy élvezettel próbált ki az örök mókamester.

Az este sztárvendége azonban kétség kívül Shigeru Miyamoto, a videojátékok atyja volt, aki számos egyéb tehetsége mellett ezúttal zenészi képességeit csillogtatta meg, amikor is a Super Mario Bros. főtémáját játszotta el gitáron a The Roots együttes kíséretében.

Az biztos, hogy a jövő év rendkívül kritikus lesz a Nintendo számára, így nem véletlen, hogy napról napra egyre nagyobb fordulatszámon pörög a kiotói cég marketinggépezete. Mi mindenesetre nagyon várjuk már a január 13-ai nagy bemutatót, ahol is leleplezik a konzol eddig még feltáratlan titkait és be nem jelentett játékait.

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr7812032991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása