A Dominion 2008-as megjelenésével fenekestül felforgatta a társasjáték-világot, azóta pedig modern klasszikussá vált. A megjelenés óta nem kevesebb mint tíz (10!) kiegészítőt élt meg a játék (és hol van még a vége!), ami jó indokot szolgáltat arra, hogy végigvegyük, mit is tud nyújtani nyolc év távlatából a brand. Szigorúan elfogult, nagyobb lélegzetvételű társasjáték-ajánló következik!

A Dominion megjelenése előtt a pakliépítés szó gémer körökben leginkább a gyűjtögetős kártyajátékok előtti hosszas (értsd: órákat vagy komolyabb versenyek előtt akár napokat is felemésztő), gondos kártyaválogatást jelentette, amit csúnya zsargonnal szólva “metajátéknak” is nevezünk. Aztán jött Donald X. Vaccarino, és feltette a millió dolláros kérdést:

mi lenne, ha a pakliépítés lenne maga a játék?

Valószínűleg ő sem sejtette, hogy miféle szellemet szabadít ki a palackból, ugyanis a pakliépítés napjaink egyik legnépszerűbb társasjátékos működőelve lett. De mit is jelent ez az egész?

Mechanika és játékmenet

A Dominion egy 2-4 fővel játszható, nyomokban birodalomépítős tematikát hordozó, kb. 30 perc alatt lejátszható kártyajáték. A játékot mindenki ugyanolyan 10 kártyából álló szegényes paklival kezdi, benne kétféle lappal: a vásárlásra használható,  kisebb értékű Rézzel, illetve a játék végén egyenként 1 győzelmi pontot érő Birtokkal. Az alapvető különbség közöttük, hogy míg előbbi a játék során fontos, utóbbi teljesen használhatatlan, leszámítva a legvégét, amikor csak és kizárólag a győzelmi pontot érő lapok döntik el, ki nyeri a partit.

A játékosok első két köre ugyanazt a mintát követi: a paklinkból 5 kártyát tartunk a kezünkben, és próbálunk kezdeni valamit csekélyke vagyonunkkal. Mivel 10 unalmas kártya még kevés lenne a minőségi szórakozáshoz, adott egy mindenki által elérhető készlet, ahonnan pénzért további lapokat vásárolhatunk, amelyek általában rögtön a dobópaklinkba kerülnek. Hogy miért jó ez? A húzópakli elfogyásakor a dobópaklinkból (egy alapos keverés után) új húzópakli válik, tehát az újonnan megvásárolt kártyák már a kezünkbe kerülve válthatják ki áldásos hatásukat a későbbiekben. A készletben a további vásárlóerőt adó kincskártyákon (értsd: Réz és értékesebb testvérei: Ezüst és Arany) és véges számban elérhető győzelmipont-kártyákon kívül vásárolhatunk akciókat biztosító birodalomkártyákat is. Ezen utóbbi lapok jelentik a játék sava-borsát, de erre mindjárt kitérünk még.

Természetesen a lapok erőssége eltérő, ezt tükrözi az értük kifizetendő ár is. Miután bevásároltunk (eleinte egy körben csak egy lapot) mind az elköltött pénzünk, mind az esetlegesen fel nem használt kártyák mennek a dobópakliba, majd húzunk újabb 5 lapot, és jöhet is a következő játékos.

Két kör után mindenkinek elfogy a húzópaklija, ekkor jön az első keverés, és 5 újabb kártya húzása. Innentől fogva radikálisan bővülnek a lehetőségeink, ugyanis a kincs- és győzelmipont-kártyákon felül jó eséllyel birodalomkártyák is a kezünkbe kerülnek, amelyek legtöbbje a vásárlást megelőző ún. akciófázisban használhatóak. Ahogy vásárlásnál is, itt is érvényesül az “egy körben egy kártyát” elv, kivéve ha maga az akciókártya megengedi, hogy további kártyák kijátszásával borzoljuk ellenfeleink kedélyeit.

A birodalomkártyák jelentik a játék legváltozatosabb elemét. Az alapdobozban szám szerint 25 fajta 10 lapból álló pakli található, de egy parti során mindig csak 10 fajtát használunk, ez pedig önmagában is milliós nagyságú kombinációt jelent. Hatásuk gyakorlatilag bármi lehet, némelyek olyan alapvető dolgokat (is) adnak, mint további akciók vagy vásárlások lehetősége (bye-bye “egy körben egy kártyát”!), további kártyák felhúzása vagy az adott körben plusz elkölthető pénz, de az igazán izgalmas darabok olyanokat is megengedhetnek például, hogy borsot törjünk a többiek orra alá vagy a kvázi értéktelen lapoktól egyszer és mindenkorra megszabaduljunk azok szemétre hajításával.

A játék addig tart, amíg a legértékesebb (kártyánként 6 pontot érő) Tartomány pakli VAGY bármelyik három pakli a készletből el nem fogy. Ekkor mindenki fogja az egész pakliját, megszámolja, hogy hány pont van benne. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy a legtöbb pontot gyűjtő játékos lesz a győztes.

A siker titka

A Dominion 2008-ban nagyot robbantott, besöpört szinte minden elképzelhető társasjátékos díjat (2009-ben többek közt a legrangosabbnak számító Spiel des Jahres-t is), a pakliépítés ötlete pedig új fejezetet nyitott a társasjátékok történetében: rengeteg klón és továbbgondolás született (Thunderstone, Legendary, Ascension stb.), nem beszélve azokról a darabokról, amelyek csak magát az alapötletet használták fel a játék egyes elemeihez (pl: Concordia, Orléans, Rokokó, Cry Havoc).

Pedig a Dominion alapvetően egy száraz, mechanikus, (a támadólapok ellenére) pasziánsz jellegű játék, tehát aki a birodalomépítés hangulatát keresi benne, az lehet jobb, ha más játékokért nyúl a bolt polcain. De mégis hogy lehet, hogy ekkora népszerűségnek örvend?

Az egyszerű és gyors játékmenet ellenére a Dominion nagy stratégiai mélységet rejt (műfaján belül még mindig kiemelkedően jó az idő-stratégia aránya), amely jól működik kettesben, hármasban és négyesben is. Kártyajáték ellenére viszonylag alacsony a szerencse szerepe: a partit jó eséllyel az a játékos fogja megnyerni, aki egy adott stratégia mentén következetesen fel tudja építeni a leghatékonyabb “motort” a rendelkezésre álló lapokból, és jól eltalálja azt a pontot a játékban, amikor el kell kezdeni győzelmi pontokat gyűjtögetni. Természetesen a lapjárás okozhat meglepetést, de mivel a legtöbb partiban a megfelelő birodalomkártya használatával lehetőség van a fölösleges lapok kikukázására, elég nagy hatalmunk van afölött, hogy milyen kártyák legyenek a paklinkban. Az igazán elvetemült Dominion-rajongók egész irodalmat halmoztak fel az interneten a különböző stratégiákról, akit érdekel az ilyesmi errefelé olvashat ezekről is.

Huszonöt pakli nem elég? (Nem.)

A siker a társasjátékok világában egy dolgot biztosan jelent: kiegészítőket. Már a megjelenéskor sejteni lehetett, hogy a kiadó nem fogja hagyni, hogy egyhamar elapadjon a biztos bevételt forrást jelentő “Dominion” nevű pénzcsap. Szerencsére a játékot Donald X. Vaccarino eleve a kiegészítőkkel együtt tervezte, ami nem meglepő, tekintve annak moduláris jellegét (ennek köszönhetően a kiegészítők kártyái tetszőlegesen keverhetőek egymással). A Dominion azóta a 10. kiegészítőjénél tart, tehát joggal merülhet fel a kérdés, hogy hány doboznyi kártyára van igazából szükség.

Ezt itt úgy hívják: túlzás

Vegyük először az alapjátékokat! Nem véletlen a többes szám, ugyanis a mind Dominion (a lá nature), mind a Dominion: Intrika önmagában tartalmaz mindent, amivel játszható a játék (sőt, az alapkártyákat külön is meg lehet venni Base Cards néven, ha úgy érezzük, hogy rögtön a kiegészítőkre ugranánk alapjáték nélkül, de ezt csak a nagyon bátraknak ajánlanám). Szükség van-e mindkettőre? Szerintem nem (Update: A második kiadással az angol nyelvű Intrigue már nem tartalmazza az alapkártyákat, tehát vagy a sima Dominionra, vagy a már említett Base Cards szettre szükség van a játékhoz!). Általános vélemény, hogy az Intrikában sokkal érdekesebbek a lapok (például ahogy a címből sejthető is: interaktívabbak), így az alapdoboz akár mellőzhető is. Jómagam például sosem játszottam még vele, és így is teljes a Dominion iránti rajongásom. Nem mellékes az a tény sem, hogy míg az előbbi itthon szinte levadászhatatlan (pedig létezett neki magyar kiadása is), addig az Intrika elérhető magyarul is a Gémklub jóvoltából. (Érdekesség, hogy pont a napokban jelentették be, hogy mindkét alapszett kap egy második kiadást, amely kisebb-nagyobb módosításokat is eszközöl a kártyákon. Részletekért angol nyelven erre tessék!)

Ha elkapott a gépszíj, van egy rossz hírem: nem fogod megállni, hogy legalább néhány kiegészítőre be ne fektess. Akkor sem, ha rájössz, hogy a további dobozok sajnos csak idegen nyelven elérhetőek. Na de mégis mit válassz? Ha rám hallgatsz, azok közül a kiegészítők közül mazsolázol első körben, amelyek ugyan hoznak újdonságot a játékba, de nem bonyolítják túl azt.

A többség (beleértve magamat is) által két legerősebben javallott szett a Prosperity és a Seaside, melyek 25, illetve 26 új birodalomkártyát hoznak a játékba (nem beszélve arról, hogy mindkét doboz FÉM JELÖLŐKKEL!!! érkezik), ezzel biztosítva a kellően nagy változatosságot. A Prosperity népszerűségének oka, hogy emel egy szintet a játék tétjén, ugyanis a birodalomkártyákon kívül bejön egy nagyobb kincskártya (az 5 pénzt érő Platinum) és győzelmipont-kártya (a 10 pontot érő Kolónia), ami alapvetően borítja a játék eddigi menetét. Ezen felül a birodalomkártyák is elég erős akciókat adnak, az embernek kicsit az az érzése támad, hogy szinte bármit megtehet a játékban. A tengeri “témát” felvonultató Seaside ezzel szemben a csavarosabb akciókat támogatja, például néhány kártya nem csak az adott körben, hanem a következőben is kifejt valamilyen hatást, ezzel a játék bonyolítása nélkül még nagyobb szerepe lesz az előre gondolkodásnak. Természetesen ezen túl is rengeteg új és mókás akcióra nyílik lehetőségünk (például Kalózhajó kártyával megfoszthatjuk ellenfeleinket kincskártyáiktól, és minél többet csináljuk ezt, annál több pénzt ér, ha épp vásárolni akarunk vele).

Ha nem akarunk ennél jobban elmélyedni a Dominion világában, akkor szerintem itt meg is lehet állni, 3 doboznyi kártya már bőven elég változatosságot ad ahhoz, hogy hosszabb távon se váljék unalmassá a játék. Ha mégis úgy érezzük, hogy szeretnénk többet adni a játékhoz további bonyolítás nélkül, akkor meleg szívvel tudom ajánlani a Hinterlands és Guilds (illetve manapság a Cornucopiával összecsomagolva Guilds & Cornucopia) kiegészítőket. Előbbi igazából csak bővíti az elérhető akciók számát (elég sok lap ad akkor is valami bónuszt, amikor csak megvásároljuk), utóbbi pedig a Prosperityhez hasonlóan a pénzköltést változtatja meg picit (például a bármikor elkölthető FÉM!!! pénzérmékkel), illetve a Cornucopiával együtt a játék jobban díjazza, ha többféle kártya található a paklinkban.

Aki úgy érzi, hogy ennél többre vágyik, az menthetetlen (lásd: e sorok írója). Szerencsére számukra is létezik megoldás, ugyanis van néhány szett, amely kifejezetten a tapasztaltabb játékosok számára készült. A Dark Ages a maga 35 új birodalomkártyájával, elég sok újdonságot hoz a játékba, főleg a kártyák a játékból (elvileg) végleg szemétre kerülésével operál. A tavaly megjelent Adventures tovább emeli a játék komplexitását, lehetőség van például a kártyák tulajdonságainak átmeneti megváltoztatására. A legfrisebb (és egyben 10. kiegészítő) az idén megjelent Empires pedig a pontszerzésre nyújt jónéhány új lehetőséget. Utóbbi két doboz ezeken kívül tartalmaz úgynevezett eseménykártyákat is, amelyeket anélkül vásárolhatunk meg (és élvezhetjük hatásukat), hogy bármi bekerülne a paklinkba.

A fentieken kívül létezik még egy kiegészítő, amely elég megosztó a Dominion-rajongók körében, az Alchemy. A legtöbben azt mondják, hogy eléggé elüt a játék alapszellemétől, feleslegesen bonyolítja azt, illetve a kártyák sem túl kiegyensúlyozottak. Jómagam sosem tettem vele próbát, de ki tudja, egyszer majd talán…

A fekete leves

Jó-jó, gondolom leesett, hogy imádom a Dominiont. Mégis úgy fair, ha beszélünk kicsit a játék néhány negatívumáról is, az ízlésbeli kifogások figyelembevétele nélkül:

• Egy doboz szerintem nem elég. A kiegészítők viszont alapjáték árban vannak (mondjuk legalább mennyiségben is ugyanazt nyújtják), tehát a kellően változatos játékélményért három nagydobozos játék árát hagyhatjuk ott kedvenc társasjáték-boltunkban. Hogy megéri-e? Szerintem igen, de nyilván nem mindenki gondolja így.

• Azon kívül, hogy több dobozra van szükség, nem árt kártyavédőket is beszerezni hozzá, ha esetleg 10 év múlva is szeretnénk vele játszani. A kártyavédőzésről szóló vita társasjátékos körökben szinte a vallási háborúk szintjéig szokott fajulni, ami miatt mégis említést teszek róla: a Dominion kártyáit folyamatosan kevergetni kell, így előbb-utóbb kopni kezdenek, amely fekete kártyaszélek miatt elég látványos tud lenni. Ahhoz pedig túl drága mulatság egy több kiegészítőből álló gyűjtemény (értsd: ezres nagyságrendű kártyamennyiség) beszerzése, hogy ezt tétlenül nézzük, tehát még több pénzt költhetünk arra, hogy amit megvettünk, kiállja az idő és az amortizáció próbáját.

• Ahhoz képest, hogy a játék tíz kiegészítőnél tart, nem létezik hivatalos és kényelmes tárolási megoldás. Ez még 1-2 doboznál nem égető probléma, de több kiegészítőnél rendkívül macerás x dobozból összevadászni a különböző paklikat. Persze léteznek házi praktikák, de nem mindenki hajlandó saját tárolási rendszert tervezgetni és kivitelezni.

• Bizonyos mennyiségű doboz után rettentő nehézkes véletlenszerűen kiválasztani a kártyákat, amelyekkel játszani akarunk. Nem beszélve arról, hogy néha előfordul, hogy az így kiválasztott birodalomkártyák nem jól kombózhatók egymással, aminek egyenes következménye, hogy unalmas lesz a parti. Erre a problémára némileg gyógyírt jelentenek a különböző webes felületeken vagy okostelefonos appok formájában elérhető random kártyaválasztók, amelyek közül a jobbak még paraméterezhetőek is, így elkerülhetjük az olyan kellemetlen eseteket, hogy egy kártya sem ad például plusz akciót. Szintén: jó lenne, ha létezne erre is valamiféle hivatalos megoldás a kiadó részéről.

Verdikt

Nem ragozom tovább, a Dominion szerintem minden idők egyik legjobb társasjátéka, mert:

• egyszerű a szabályrendszere,
• gyorsan le lehet zavarni egy partit,
• jól működik minden játékosszámmal,
• rendkívül változatos, nincs két ugyanolyan parti,
• nagy stratégiai mélysége van,
• miközben kártyajáték ellenére kicsi a szerencse szerepe.

Nyilván nem mindenki számára vonzó az elsőre kissé száraznak tűnő játékmenet és téma, de a Dominion egy olyan alapvetés a modern társasjátékok világában, amit mindenkinek ki kell próbálnia. Legalább egyszer.

-Kürtös