A különböző közösségi finanszírozási platformoknak köszönhetően nap mint nap rengeteg érdekes és hiánypótló projekt valósul meg, ám néha még a legsikeresebb ötletek is komoly akadályokba ütköznek.
Egy rendkívül sikeres, klasszikus 8-bites Nintendo játékoknak emléket állító művészeti album például azért nem valósulhat meg, mert a Nintendo ügyvédei szerint a projekt szerzői jogokat sért, hiszen az alkotók engedély nélkül használtak fel olyan - főleg vizuális - tartalmakat, amelyek a kiotói cég tulajdonában vannak. A művészeti albumban többek között Super Mario, Metroid, Donkey Kong, The Legend of Zelda screenshotok szerepeltek volna.
A felhasznált képek mellett a klasszikus nintendós plecsni módosított változatának használatát is nehezményezték Marióék jogi képviselői, de a teljes projekt szempontjából talán ez a legkevésbé problematikus, hiszen az alkotók érvelhetnek azzal is, hogy ez csupán a Nintendo trademarkjának a paródiája, ám ez mit sem segít azon, hogy a fentebb említett játékokból származó képanyag felhasználására így sem kaptak engedélyt.
Idén egyébként nem ez az első szerzői jogi mizéria a Kickstarter vizein: márciusban az IDDQD írt arról, hogy egy Last Ninja zenei feldolgozásalbumot próbált megakadályozni a kultikus játékok jogtulajdonosa, ám abban az ügyben szerencsésen alakult a projekt sorsa. Reméljük, a nintendós művészeti album esetében is sikerül elhárítani a jogi akadályokat, és megvalósulhat a nagy érdeklődést kiváltó projekt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.