VR - az új kockasláger
Az angolul Virtual Realitynek (VR), vagy annak egy fokkal gyengébb verziójának nevezhető Augmented Realitynek (AR - Kiterjesztett valóság) nevezett jelenség egyértelműen a számítástechnikai szórakoztatóipar egyik új mérföldkövének tekinthető. Az idei Game Developers Conference-en nem lehetett úgy elhajítani egy követ, hogy az ne egy virtuális valóság-szemüveget viselő személyt találjon fejbe. Ráadásul a Facebook, az Apple, a Samsung, a Sony és a HTC is mind ölik saját VR-szemüvegük kifejlesztésébe a dollármilliókat - utóbbi potom 800 dolláros példányára az első negyed órában percenként ezer előrendelés érkezett.
Ezek természetesen nemcsak játéklehetőséget kínálnak, mégis a játékipar látja benne a legnagyobb fantáziát - de természetesen az első VR pornófilmek is készülőben vannak. A nagyobbak mellett azonban meg kell említenünk a CastAR-t is, amely a nagy halak árnyékában, egy speciálisnak nevezhető területen szeretne első lenni: az asztali játékok virtuális világában. A kifejezetten vásárlóbarát cég remekül használta ugródeszkaként a Kickstartert: miután 2015-ben több mint egymillió dollárt gyűjtöttek a közösségi finanszírozás fellegvárában, egy befektető ezt további tizenöttel toldotta meg - ők pedig visszaadták az adományozóknak a pénzt, mégpedig úgy, hogy a terméket is elküldik nekik. Az ő szemüvegük is többféleképpen használható, de leginkább akkor szuperál, ha egy hozzá tartozó táblára kell kivetíteni a dolgokat: főleg játékokat. Ha ezt összekapcsoljuk azzal, hogy az ára a versenytársai alatt található, akkor könnyen a társasjátékok egyik új helyszínéről beszélhetünk.
Távlati jövő – némi számtannal
Mivel szinte minden társast vagy tabletop játékot fel lehet vinni erre a felületre, ezért nem elképzelhetetlen, hogy ez idővel meg is fog történni. De vajon jó lesz ez nekünk?
Tegyük fel hogy egy ilyen készülék a hype leülése után potom 300 dollárért, tehát olyan 80 ezer forintért a miénk lehet (most 399-et nyom a mérlegen). Ez négy nagyobb, vagy nyolc közepes társasjáték ára. Nem mellékesen így nem kell őket tárolni, sok időt spórolunk a fel és lepakolással, valamint mivel a komputer számol helyettünk, ezért maga játék is gyorsabban, olajozottabban folyik (az Évszakok például legalább háromszor gyorsabb gépen játszva, mint jelzőket tologatva, általunk számolgatva). Az se apróság, hogy így az összes társasunkat magunkkal vihetjük bárhova, egyetlen táskában - és nem baj, ha mellette iszunk, morzsázunk, vagy valaki véletlenül fellöki az asztalt – sőt az elhúzódó partikat le is lehet menteni, hogy később folytassuk. Extrém esetben pedig az interneten keresztül is játszhatunk, ha a kemény mag egyik tagja épp külföldi kiküldetésen van.
Igen ám, csakhogy a programokat ugyanúgy meg kell venni, mint anno játékokat – de ezek sokkal olcsóbbak lesznek. Először is: nem kell számolnunk anyagárat, hiszen az minden játék esetében nulla forint – és ez a társasjátékok egyik fő ártényezője. A másik a szállítási költség, ami ugyancsak nulla felé konvergál ebben a változatban. Van még a készítő díja, ami átlagos esetben a játék 4-8 százaléka, de ha valaki hatalmas név, akkor akár 10-re is felkúszhat, a kiadó ennyit ad az ötletgazdának. Így azonban a kiadó és az ő díja is megkerülhető (elvégre a szemüvegek webshopja és néhány netes felület segítségével egy játék az egész világon elterjed), amivel a játékkészítők fognak jól járni - ebből pedig hosszútávon szintén a játékosok profitálnak. Vannak természetesen egyszeri költségek - grafikai és programozási díj -, de ennek ellenére a jelenlegi árak 25-30 százalékával lehet számolni, ami egy nagy gyűjtőnél akkor is kész haszon, ha a játékhoz mindenkinek kell rendelkeznie egy szemüveggel (ami ne felejtsük el , nem csak játékra jó). Természetesen ezzel a módszerrel az olyan játékok nehezen „pótolhatóak”, ahol az egyik fő élvezeti faktor a modellek összerakása és kifestése, de nem árt ha valami megmarad a kézzel fogható csodák birodalmának is.
-Nosfi
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.