Egy hosszú, de teljesen adekvát bevezető

Bár az elmúlt napokban nem volt éppen kellemes az időjárás, mégiscsak nyár van, annak is a közepe. Ilyenkor nem nagyon ülünk a gép előtt, helyette összeszedjük minden bátorságunkat, fellőjük legízléstelenebb hawaii ingünket, hónunk alá csapjuk kedvenc horgászszékünket és egy jól megpakolt hűtőtáskával megtámadjuk a legközelebbi strandot, hogy ott vészeljük át a forróságot és az uborkaszezont.

Általában így járok el, amikor beüt a tikkasztó hőség, ám régen, a dicső 90-es években a hűtőtáska és a horgászszék mellett mindig volt nálam egy videojátékos magazin (általában 576 kbyte vagy PC Guru) vagy egy régi Galaktika, hogy ne unjam magam halálra a csobbanás-lángos-napozás-csobbanás-hekk/lángos-napozás szekvencia köztes részeiben.

Az utóbbi néhány évben azonban picit változott a helyzet, hiszen kedvenc nyomtatott magazinjaim már nem nagyon léteznek, így valamivel nehezebben is választok olyan olvasnivalót, amit szívesen viszek magammal a vízpartra.

Szóval hogy is jön ez ide?

A Black Aether magazin második száma már a tartalmától függetlenül is visszahozta ezt a vízparti nosztalgiát, aminek köszönhetően eleve nagyon jó hangulatban indult a találkozás, de az élmény nem csak a kellemes emlékek síkjából táplálkozik. Még annyi személyes kitérőt tennék, mielőtt rátérnék a kiadványra, hogy Lovecraft írásait pont egy horvátországi nyaralás során fedeztem fel, így volt valami mágikus abban, hogy a Black Aether magazinnal való első találkozásom aláfestőzenéjét is az Adria morajlása szolgáltatta.

Furcsa mesék  

A The Black Aether magazin online “őse” még tavaly nyáron indult azzal a céllal, hogy méltó módon dolgozza fel a lovecrafti örökséget, illetve hogy legyen egy olyan platform, ahol az érdeklődök és a téma ismerői megoszthatják egymással gondolataikat, cikkeiket. A kezdeményezés nem talált süket fülekre, a magazin híre gyorsan terjedt, és ki is alakult egy lelkes olvasótábor, amely tulajdonképpen lehetővé tette, hogy a The Black Aether egy nyomtatott csápot is növesszen, ahol amatőr és profi írok, művészek egyaránt publikálhatnak weird, illetve lovecrafti ihletettségű írásokat, grafikákat.

A print magazin tehát csak és kizárólag a fikciós művekre koncentrál, megjelenésében és formátumában pedig a nagy szellemi előd, az amerikai Weird Tales című ponyvalapra hajaz, de a régi Galaktika olvasóiban is kellemes emlékeket ébreszthett a kiadvány végiglapozása.

Tomasics József főszerkesztő egyébként nagyon jó érzékkel használja a retrót; érezhetően nem a mostanában dübörgő nosztalgiavonatra próbált vele felszállni, és nem is azokat célozza, akik fogékonyak erre a mainstream nyáladzásra. A The Black Aether nyomtatott magazin inkább azok felé kacsingat, akik érdeklődnek H.P. Lovecraft munkássága iránt, illetve azok felé, akik a régi, mára megsárgult Galaktika magazin számain nőttek fel. Én éppen ezért szívesen is kacsintottam vissza.

Tényleg furcsa mesék

A The Black Aether magazin második számában is zömével olyan írók munkáival találkozhatunk, akiknek nevei ismerősen csenghetnek azok számára, akik gyakorta megfordulnak a H.P. Lovecraft Kerekasztal Facebook csoportban. Az egyes történetek elemzésétől most eltekintenék, azt azonban mindenképp meg kell jegyezni, hogy irodalmi szempontból változó minőségű darabokkal van dolgunk. Ez persze teljesen rendjén való, hiszen a magazin egyik fontos jellemzője, hogy teret adjon a fiatalabb íróknak a szárnypróbálgatásokhoz, ami ugye nem mindig zökkenőmentes. Nekem elsősorban azok a történetek tetszettek, amelyek a lovecrafti örökséget egy kicsit szabadabban, távolabbról közelítették meg, és inkább vegytiszta weird irodalom felé haladtak, és úgy is érzem, hogy a magazin fejlődése szempontjából is ez lenne az az irány, amit folyamatosan szem előtt kell tartani.

A weird irodalomra már csak azért is érdemes odafigyelni, mert manapság tulajdonképpen másodvirágzását éli, a zsáner számos kiváló íróval rendelkezik, ráadásul már magyarul is egész sok nagyszerű regény, novella olvasható, elég csak Neil Gaimanre vagy China Miéville-re gondolni, de ott van Jeff VanderMeer is, akinek a Déli végek-trilógiájából épp most készül a filmadaptáció.

Ezzel nem azt mondom, hogy hátat kellene fordítani a magazin lovecrafti ihletésének, azt viszont mindenképp üdvös fejlődési ívnek tartanám, ha jobban előtérbe kerülnének azok az írások, amelyeknél sokkal finomabban van beágyazva a hagyomány. Ehhez persze idő kell, ám a magazinban olvasott történetek után semmi okunk az aggodalomra, hiszen az világos, hogy vannak olyan tehetséges írók, akik a saját hangjukon képesek a szó legnemesebb értelmében furcsa történeteket elmesélni.  

Néhány illusztráció a The Black Aether második számából

Ebben mindenképp kulcsszerepet játszhat a főszerkesztő és a teljes szerkesztőcsapat, akik előbb-utóbb kénytelenek lesznek szigorúbb szemmel válogatni a beérkező írások között, hiszen ez is természetes része a folyamatnak.

Minden esély megvan arra, hogy a The Black Aether a magyarországi weird irodalom meghatározó szellemi műhelye legyen,

de ehhez mindenképp szükséges egyfajta kritikai hozzáállás is, amely már a tematikai maximákon túlra mutató igényeket és követelményeket is támaszt a mindenkori írók felé.

Végezetül

Tomasics József úgy fogalmazott, hogy a The Black Aether magazin azért jött létre, hogy felkavarja az állóvizet, és úgy érzem, sikerült is teljesíteni ezt küldetést. Azt is hozzá kell tennünk, hogy a magazin még az út elején van, így vélhetően sokat fog formálódni, változni, ám éppen ettől izgalmas ez az időszak mind az alkotók, mind az olvasók szempontjából. Én kíváncsian várom a folytatást, és csak buzdítani tudom a weird irodalom kedvelőit és Lovecraft rajongóit, hogy tegyenek egy próbát a The Black Aetherrel.

Ph'nglui mglw'nafh Cthulhu R'lyeh, wgah'nagl fhtagn...

A magazint itt tudjátok megrendelni.