Aki olvasta a regényt, annak biztosan ismerős az a kettősség, amit Roland érzett, mikor a valóság kétfelé hasadt számára a Jake-kel történtek ill. meg nem történtek miatt. A moziból kifelé jövet ez az érzés kerített hatalmába engem is. Egyszerre láttam egy Setét Torony filmet, ami rémes és egy filmet ami önmagában nem az.

Kezdeném a jó oldallal, az „ismeretlen világ, ismeretlen hőstörténetével”

Adott egy, a DC komorságát megszégyenítő világ, egy szuperhős, akin nem fog a gonosz mágiája, hozzá egy elég kemény főellenség, százszámra a lehentelhető névtelen ellenfelek, a védtelen, de mégis meglepően „erős” segítő, az ellenállók, akikre lehet számítani stb.

Akció, gonosz varázslat, démoni lények, meg minden ami csak kell egy „képregény alapú” filmbe. Ebből az alapvetően érdekes alapanyagból összegyúrtak egy tévésorozat pilotot. Kerek egész történet lett amivel önmagában nincs is hiba. Nem olyan mint mondjuk a Gyűrűk ura trilógia, ahol érezni az első rész végén, hogy sok minden lezárult ugyan, de csak most jön a lényeg, hogy lendületesen tartunk valahová. Eddig legalábbis sokkal jobban emlékeztet egy tévésorozatra, ahol az epizódok önálló történetek (lesznek), de a háttérben fut a „főszál”. A hős hiába győz, az ellenség újra támad a következő részben, de most van egy kis öröm, jöhet a végefőcím.

De ez nem szuperhősökről szól, meg nem képregény

Kontrasztként ott a regény eltorzult világa, a maga rémeivel, perverzióival és minden szenvedéssel amit a pusztuló mágia, a letűnt technika, a régi és új háborúk, a disztópikus világ elfajzott alakjai csak ki tudnak okádni magukból. Egy hét kötetes sorozat, ami visszatekintésekkel tarkítva végig vezet minket egy epikus történeten, és Stephen King munkásságának jó részén. Nem egy kalandregény, nem egy heroe rohangálása a questek megoldása érdekében, amiknek kész kell lenni az epizód végére, mert jön a reklám és a Barátok közt.

Ez a filmfeldolgozás egyszerűen olyan, mintha valaki egy régi olvasmány élménye alapján a fejébe vette volna, hogy egy jó kis kalandsorozatot készít belőle a szerepjátékosainak vagy 20 játékülésre előre. Mikor megpróbálja elmesélni az elsőt, szólnak neki, hogy a fél banda nem ér rá következő hetekben, sőt, a csapat ilyen összetételben nem lesz újra elérhető. Szóval jó lenne, ha egy egydélutános kalandot rittyentene belőle, de úgy, hogy nyolckor megy a busz, és még a „loot” is férjen bele. Később meg majd folytathatnák, mert mégiscsak jófajta világ ez. Szegény mesélő emlékei alapján felsorakoztat ellenfeleket, helyszíneket, eseményeket, előkotor pár varázslatot, technológiai megoldás és veszélyforrást, aztán hadd szóljon, pörögjön a kocka.

Pár gondolat a karakterekről

A szereplőválasztás ill. átalakulás kicsit szintén kalandozócsapat összeverbuválósra sikerült.

Srácok kellene egy harcos és egy lelkibeteg mágusgyerek

(meg még pár kari, de róluk még nem szólt a történet). A játékosok ötletelnek, elmesélik mit is akarnak, így a Clint Eastwood figura fekete lesz, a magányos gazdag gyerek, meg csóró félárva. Félreértés ne essék, nincs kifogásom Idris Elba ellen, szeretem az eddigi alakításait, harcosnak is kifejezetten jó a karaktere (bár túl érzelmes és túl szerethető). Viszont a könyv szerinti faji „ellentétek” miatt elég értelmetlen választásnak tűnt számomra, ha csak nem hagynák ki az egész vonulatot. Erre elég kis esélyt láttam a film megnézése előtt, tekintve hogy a főszereplők egyike feketejogi harcos, de ebből a megfilmesítésből ezek után bári kihagyható. Ezzel szemben Jake háttere kifejezetten jól alakult át, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a „nem törődést”, a tartós magányt elég nehéz visszaadni röviden a filmen, főleg a hiányzó apa és az aggódó anya karakterhez képest. A srác kicsit idősnek tűnik a szerepre, de egy ilyesmi karaktert képzeltem el olvasás közben, Jake koravén gyerek így nem egy rossz választás Tom Taylor.

Könyv VS Film

Alapvetően azt gondolom, hogy a könyv és film viszonyát boncolgatni kicsit olyan, mint egy élő és egy plüssállat összehasonlítgatása. Lehet nagyon hasonló, vagy teljesen elvont, vannak előnyei, könnyebb vele bánni, nem vesz el annyi időt mint a valódi, de azért a labdát nem nagyon hozza vissza. Persze adhatunk neki plusz képességeket, hogy hasonlóbb legyen az igazihoz, ugasson, vagy vakarózzon, de le nem másolhatjuk teljesen. Ha még is megtennénk, akkor is kimaradna belőle, minden ami nem tetszik benne a vevőnek. Ebben a történetben pedig lenne bőven amit nem vesz be az átlag mozinézők gyomra. Az előző példánál maradva ez a játék kutya bolhás, beteg, és büdös lenne, néha elszökne, és még a bútort is szétrágná. Ugyanakkor nem egy felejthető kacat lenne a polc sarkában, hanem egy hosszútávú, emlékezetes társ.

Újabb kétes King-adaptáció

Ez a film mondhatnám, hogy beállhat a félresikerült King feldolgozások sorába, azzal a különbséggel, hogy ez egy sokkal drágább csalódás az átlagnál. Az egésszel kapcsolatban olyan érzésem van, mintha két szék közt a pad alá estek volna az alkotók. A rajongóknak akik bírnák a gyűrődést és akarják a súlyos történetet, a torz világot, túl távoli, túl lagymatag lett. Aki nem ismerte a regényeket azoknak meg nem nyújt túl nagy izgalmakat, nem elég magával ragadó. Számomra ez a mozi, olyan, mint egy közepes kifőzdei pörkölt, megettem, nem volt rossz, de ha arra gondolok, hogy mákos tésztaként árulják kiráz a hideg.

Egy a kiemelendő borzalmak sorából: A pisztoly töltése számomra mindent alul múlt, amit csak lehet. A feldobott töltények fegyverbe hullása már az előzetesben kiakasztott, de az a rendezői hanyagság ahogy ez a fegyver még megtöltésre került, az rémisztő. Egy egy régi akciójátékban, meg játéktermi gépen voltak olyan megoldások, mikor a fegyvert az övhöz kellett húzni és máris megtelt. Hát majdnem ilyen gáz dolgokra lehet számítani Legolas stílusban.

Verdikt

Önmagában nem teljesen rossz, de nem is kiemelkedő film, inkább csak felejthető.

Ha a Setét torony világával együtt nézzük, akkor csak annyit kérdezek: Ezt miért kellett?

Aki nem olvasta a könyvet, de tetszett neki a film, és szeretné a többit is élvezni, lehet, hogy érdemes az olvasással megvárni sorozat végét.

Aki viszont olvasta és a filmet is szerette, az írja meg nekünk, hogy mi volt a jó benne, hátha más szemmel tudok az utóbbi alkotásra nézni.