Honnan is származik Cthulhu, a földönkívüli istenség, aki a South Parkban szétloccsantotta Justin Bieber fejét? A Delta Vision kiadó könyvében betekintést nyerhetünk H. P. Lovecraft történeteinek irodalmi előzményeibe.

H. P. Lovecraft nevével valószínűleg minden fantasy iránt érdeklődő találkozott már, éppen ezért talán mondanom sem kell, hogy műveinek hatása az utána következő és kortárs írókra, valamint a populáris kultúra egyéb médiumaira mennyire sokrétű és jelentős. Nemcsak arról van szó, hogy rengeteg borzongató irodalmi, filmes alkotást, valamint aprólékosan kidolgozott társas- és kártyajátékot inspiráltak Lovecraft szövegei, hanem a novellákban megjelenő életérzés és szörnyek olyan szinten részeivé váltak a köztudatnak, ahogyan az kevés más szerző esetében történt meg.

A vicc poénja az emberiségen csattan

Ennek ellenére úgy vélem, kevesebbet ismerünk Lovecraft elődeiről – azokról az írókról, akiktől inspirálódva formálta meg különleges, semmi mással össze nem téveszthető világát. A 20. század első felében kialakult mítosz, melyben hatalmas erejű, földönkívüli lények kérdőjelezik meg létezésünk értelmét, még ma is rendkívüli hatással van az olvasókra. És bár a kozmikus rettenet világa minden kétséget kizáróan egyedi és megismételhetetlen, a benne megjelenő motívumok és szereplők rokoníthatók korábbi, a fantasztikus irodalom képviselőivel.

Éppen ezért hiánypótló a magyar olvasók számára a Delta Vision kiadó által 2015-ben megjelentetett (többrészesre tervezett) lovecraftiánus sorozat első darabja, amely az író elődeinek (és utódainak) világát, azon belül pedig a Sárga Királyt és Carcosa motívumát térképezi fel. Jól mutatja az antológiába válogatott novellák termékenységét, hogyha visszaemlékszünk A törvény nevében (True Detective) című sorozatra, akkor bizony rájöhetünk, hogy a kötetben megjelent írók művei – ha közvetve is – milyen nagy mértékben befolyásolták nemcsak Lovecraftot, hanem például a kortárs sorozatokat is.

A Sárga Király kitárta rongyos palástját

A gyűjtemény tehát valódi kincs a horror zsáneréért és a kozmikus rettenetért rajongó olvasók számára, hiszen nyomon követhetjük egy, a Cthulhu-mítoszhoz hasonló legenda létrejöttét, amely folyamatosan alakul és bővül a különféle írók tolla alatt, kezdve Ambrose Bierce-szel, akinek történeteiben először találkozhattak az olvasók Carcosa múltbéli városával, amely a későbbiekben – attól függően, melyik szerző nyúl hozzá – más és más színezetet és szerepet kap. Mivel az antológia időrendi sorrendben halad, így a következő alkotó természetesen nem lehet más, mint Robert W. Chambers, aki saját elmondása szerint is nagy hatással volt Lovecraft munkásságára, és akinek nevére igazából egyetlen novelláskötet, az 1895-ös A Sárga Király miatt emlékezik az utókor. Ugyanis annak ellenére, hogy e korai, 4 elbeszélést tartalmazó kötetén kívül soha többet nem alkotott a horror műfajának keretein belül (minden másban viszont igen, például egész életében gondtalanul élt romantikus regényeinek bevételéből), mégis a zsáner egyik legjelentősebb „életművét” tette le az asztalra.

A Sárga király és Carcosa mítoszának modern és posztmodern értelmezőinél pedig tanúi lehetünk annak, hogy alakulnak át a motívumok az egyes szerzők tolmácsolásában, és hogyan bővülnek további titokzatos szereplőkkel, Cassildával és Camillával. Ami miatt számomra olyan érdekes a Carcosa árnyai, hogy látszólag mennyire különbözik a két mítosz, Sárga Király és Cthulhu figurája egymástól. Viszont mindkettő nagyon is emberi félelmekre vezethető vissza: az ősi lény közömbössége irántunk teljesen elbizonytalanítja az embert saját felsőbbrendűségébe vetett hitében.

A Sárga Király ugyanakkor olyan szimbolikus alak, aki a tudatalatti legsötétebb bugyrait képviseli, így a vele való találkozás lerántja a leplet a lélek démonairól, és szembesíti vele azt a szerencsétlent, aki kézbe veszi a színdarabot vagy esetleg előadásként nézi meg, ahogy az A király a Sárgában című elbeszélésben is történik. Akárcsak a színdarab, úgy a Lovecraft által megrajzolt hatalmas lényekkel való találkozás is szó szerint az őrületbe kergeti a szereplőket – mindkettő olyan tudást ad, amelyet az emberi értelem szűkös korlátai nem bírnak el. Ahogy Lovecraft saját maga is írta:

„Azt hiszem, a világ legkönyörületesebb dolga, hogy az emberi agy képtelen arra, hogy mindent mindennel összefüggésben lásson.”

Közös pont továbbá a két mítoszban az is, hogy a Sárga Király mint színdarab, illetve Lovecraft műveiben szereplő Necronomicon is leginkább csak utalásokban, illetve részletekben szerepel, teljes terjedelmében soha sem jelenik meg a novellákban. A Sárga Királlyal való találkozást mindig csak a karakterek elbeszélésében és tragikus végzetében tapasztalhatjuk meg:

„Színtelen, monoton hangon kezdtünk beszélgetni; eltartott egy darabig, míg rájöttünk, hogy A Sárga Királyról. Ó, micsoda bűn leírni ezeket a szavakat – tiszták, mint a kristály, dallamosak, mint a forrás csobogása, szikráznak és izzanak, mint a Mediciek mérgezett gyémántjai! Micsoda gonoszság, micsoda reménytelen kárhozat honolhat abban a lélekben, amely képes ilyen szavakkal lenyűgözni és megbénítani az emberi lényeket!” (Részlet Robert W. Chambers A Sárga Jel című novellájából.)

Verdikt

A Carcosa árnyait – annak ellenére, hogy a horror műfajának remekeit tartalmazza – valószínűleg nem azok az olvasók fogják elsősorban kézbe venni, akik mindössze egy kis borzongásra vágynak. Sokkal inkább Lovecraft rajongói fogják örömmel forgatni, hiszen a félelmetesen hatásos történetek mellett egy mítosz kialakulását követhetik nyomon a kötet oldalain. Ami szerintem mindenképpen az antológia érdeme, az a téma szeretete és az iránta való elkötelezettség, amely a hazai fantasy rajongóknak biztos, hogy imponál.

A könyvért köszönet a Delta Vision kiadónak!