Pénzproblémák

A két leggyakoribb indoka annak, hogy miért nem kezd bele valaki egy terepasztalos stratégiai játékba (wargame-be), az idő és a pénz. Az „időt” nem kell magyarázni, a pénz azonban megér pár sort. Ugyanis a pénz nem csak nálunk probléma, ahol az átlagbér csak jobb esetben lépi túl a hat számjegyes értéket (forintban), hanem a „gazdag nyugaton” is, ahol a négyezer forintos órabér kezdő fizetésnek számít - a McDonaldsban. Bár mostanában kijöttek az alig 20, illetve 40 ezer forintos kezdő szettek több gyártónál is, de egy épkézláb sereg összeállítása még mindig egyhavi átlagfizetésünket emészti fel alaphangon - hogy egy teljes sereg többszörös árát ne is említsük (a wargame-k típusairól és árszabásairól itt olvashatsz bővebben). Ezért teljességgel érthető, hogy sokan bár imádják az adott játék világát és hangulatát, és szívesen játszanának is, de nem fordítanak ennyi pénzt (és persze az összerakáshoz, és festéshez szükséges energiát) erre a hobbira.

Alternatív megoldások és zéró tolerancia

Ezt a problémát sokan, sokféleképpen próbálták már kiküszöbölni. A figurák másodlagos piaca igen aktív, több szászezres tételek cserélnek rajta gazdát naponta, ám ez is fél-, legfeljebb harmad árra viszi le a hobbiköltséget - ráadásul ezek legtöbbször már összerakott, nem túl szépen festett modellek. Kína erre a szegmensre is rámozdult, már ami a hamisítást illeti: rengeteg országban (legfőképp az ilyen téren szállítási okok miatt még drágább Ausztráliában) igencsak gyakoriak a „Chinacast” figurák, amik az eredeti modellek roppant szépen lemásolt (bár kissé törékenyebb) verziói - általában töredék áron. Azonban a piacot uraló legnagyobb gyártó, a Warhammer univerzumot birtokló Games Workshop zéró toleranciát hirdetett minden ellen, ami nem az ő terméke (vagy ami csak kicsit is hasonlít világai legendás teremtményeire): sem az alternatív gyártók modelljeit nem engedi használni, sem a házilag barkácsolt, vagy kínaiaknál tervezett minit nem enged be a boltjaiba (ám az árait csak növeli, mivel patrióta hozzáállása miatt a munkafolyamatokat nem engedi ki Angliából).  A nyomába növő Privateer Press (amely modelljeit előszeretettel kezdik másolni keleten, mióta a hatalmas, akár 40 ezerbe kóstálók példányok is megjelentek) szintén nem túl toleráns az alternatív megoldások bármilyen formája mellett.

Olyan, mint az igazi?

Ezen alternatívákhoz jönnek most hozzá az otthon, 3D nyomtatóval nyomtatott darabok. Chuck Tier például nemrég egy kisebb házi sereget töredék áron gyártatott le az otthoni házi nyomtatójával - igaz 40 órájába került, de az ár kevesebb mint az eredeti tizede volt, de egészen komoly D&D figurákat is láttunk már ilyen módon elkészítve. Ezen módszer kedvelőinek külön csoportjaik is vannak, ahol tapasztalatok, illetve a nyomtatandó modellek fájljai is gazdát cserélnek, ezért egyre jobb minőségű, és egyre többféle modell válik elérhetővé egy 3D nyomtató segítségével. Bár ezen nyomtatók minősége még épp azon a határon van, ahol még észrevehető a különbség az eredeti és a nyomtatott modell közt (15 mikronos pontosság és nem „vonalas” technológia kell ahhoz, hogy a különbség festés után eltűnjön), ám pár év múlva már eljut odáig a technológia, hogy ez a határ eltűnjön. Ez ellen a kisebb, indie gyártók úgy próbálnak védekezni, hogy a modelljeik 3D fájljait pénzért (az eredeti modell áránál jóval kevesebbért) elérhetővé teszik a honlapjukon, így nem éri meg őket hosszú órák során újra megalkotni. Azonban a nagy gyártók még mindig csak jogi lépésekkel riogatnak - noha ezek a lépések nem épp életképesek, ha valaki nem használja véletlenül szó szerint a „space marine”, vagy valamelyik hasonlóan jogvédett kifejezést.

Ha érdekel a 3D nyomtatás, itt is írtunk néhány érdekességet!