Próbálok pozitív maradni, de nem tudom leküzdeni mardosó csalódottságomat. Sikerült figyelmen kívül hagynom az óriási hype-ot, ami a játékot övezte már jó egy évvel a megjelenése előtt – és ami ezek után csak erősödött – de mégis óriási elvárásokkal ültem neki a játéknak. Egyszerűen azért, mert hittem benne. Sajnos a játék szinte minden egyes ponton alulmúlta az elvárásaimat, és míg egy teljesen rendhagyó teszttel készültem, inkább lett belőle véleménycikk és élménybeszámoló. Rémálmaim útikönyve.

Kedves olvasó, legyél hát tanúja űrbéli kalandjaimnak, jobban mondva passiójátékomnak a No Man's Sky univerzumában!

A játék elkezdődik. Nincs intro, nincs bevezető, nincs semmi. Ott vagy egy bolygón, a géped tropa („...egyébként minden fasza!”- Korben Dallas), és magadra maradtál. Szokj hozzá, hisz életed legmagányosabb játéka vár rád.

De ne szaladjunk ennyire előre...

Szóval meg kell javítanod a géped. Ehhez bányásznod kell és különböző növényi anyagokat kell gyűjteni. Én egy buja bolygón kezdtem, így nem volt baj. Olvastam viszont egy játékos beszámolóját, akit kezdésnek egy kihalt planétára tett a játék, így ez a kis tutorial szekció órákig tartott számára, hisz a gép hajtóművének megjavításához egy olyan elemre volt szükség, amit növényekből kell kinyerni, az pedig egy Mars-szerű bolygón ritka. (Vagyis nincs. A játékos több óra próbálkozás után csak a mentése kitörlésével és egy új játék kezdésével tudott továbbmenni…)

Végül sikerült. Kijutottam az űrbe. Az űrbe, ami egy SIÓ narancslé doboz belsejébe vezethetett, majd kifolyt a szemem az émelyítő színétől. Oké, hogy ez egy design koncepció, legyen színes az űr és nem teljesen fekete, de így egy pillanatra sem éreztem azt, hogy az űrben lennék… Kicsit felfedezgettem, leszálltam pár bolygón, amik egymás klónjai voltak, de ez a naprendszer hamar kifújt.

No, mondom, elindulok felfedezni. Nyakamba veszem az univerzumot, és teljes sebességgel előre! De nem volt ott semmi... órákon át bolyongtam a valamiért narancssárga színű kolerás űrben, és sehol az ég világon semmi. Sehol egy planéta, sehol egy űrállomás. (azon kívül amit már elhagytam, de erről szintén később.) Értem én, hogy valódi galaxis méret meg élethűség de ez akkor most nem egy játék? Mert a kezdő zóna 3 bolygóján kívül - amik tök ugyanolyanok csak más-más színűek voltak - nincs itt semmi? Csak ha azon a szaros három bolygón órákon át bányászom ugyanazokat az unalmas érceket és fejlesztek ki hiperűrugró kütyüt? A válasz igen. Ez a naprendszer ennyi volt, építenem kell egy hiperhajtóművet és átugrani egy másik (és más színű) naprendszerbe.

Neki is fogtam és nem tudtam abbahagyni a játékot… sajnos azonban nem azért, mert annyira jó volt, csupán mert tudni akartam, hogy mit tud még nyújtani. Nem hittem el, hogy ennyi az egész. (legszívesebben 3 óra játék után kinyomtam volna…) Látsz egy bolygót. Leszállsz. Megnézed az állatokat – ha vannak egyáltalán – meg a tájat. Szép. De kicsit ismerős. (tök ugyanolyan) Bányászol, mert azt folyamatosan kell, ugyanis minden tönkremegy, hihetetlen sebességgel. Annyira gyorsan hogy felfedezni sohasem lesz időd, mert mindig ásványok után futkározol majd, amikkel megjavíthatod a dolgaid.

Űrutazás? Egy francot, maradtam volna inkább otthon!

A szabadság érzete meghal. Rab vagy. Folyamatosan amortizálódó cuccok, repetitív cselekvések körforgása… Mellette persze fejleszteni kell a ruhád, a fegyvered, a géped, ehhez megint csak tárgyak és ásványok kellenek, amiket szépen össze is lehetne gyűjteni, de sajnos az inventory arcpirítóan kicsi, így azon kapod magad, hogy 10 percnyi bolygón tartózkodás után bepattansz a gépbe, irány az űr, 3 percnyi utazás egy állomásig, eladod a cuccokat, vissza a hajóba, irány az űr, 3 perc utazás a bolygóra és folytatod…

Nekem semmi bajom a zsánerrel, sőt, imádom a túlélő játékokat, még a gyűjtögető játékokat is, de itt az unalom szinte szagolható. A bolygók ugyanolyanok. Az AI-val NEM rendelkező lények teljesen logikátlanul, random módon generált genetikai hulladékok, amik szintén ugyanúgy néznek ki, apróbb eltérésekkel. Más szín, máshol van 1-1 szarv, vagy fül, de amúgy mindegyik gyík-dínószerű valami, vagy rovar-rák-nyúl izé, mintha errefelé a szőrt senki sem találta volna fel, vagy az teremtő isten a hatodik napon végül betolt volna egy kis LSD-t, hogy megbolondítsa kicsit, amit addig alkotott. Egy szép állatot azért találtam,

de a lények 90%-a olyan, mint amilyeneket a hat éves unokaöcsém bohóckodna össze a Spore-ban.

No, de vegyük a bolygókat. Vannak. Sokan, nagyon sokan (már ha eljutsz odáig, hogy szabadon ugrálhatsz a rendszerek között) de a változatosság szinte nulla. Pár éghajlati tényezőn, természeti jellemzőn kívül mind ugyanolyanok, más-más színekben. Minden bolygón ugyanazok az ásványok fordulnak elő és 70%-ban ugyanúgy is néznek ki. A játék ráadásul nagyon csúnyán kezeli a végtelen távolságokat, a belátható tér nagyon kicsi, minden szinte a szemed előtt materializálódik csak, messziről csak pacákat fogsz látni. Itt kicsit azért hazudtak a trailerek…

A távolság érzete nem létezik. Mivel 5 másodperc alatt el lehet hagyni a bolygó légkörét és már kint is vagyunk az űrben, hiába valódi bolygóméretűek ezek a randomgenerált lélekvesztők, ebből mi semmit nem tapasztalunk. A méretek és távolságok nem jönnek át. Nem érezzük a játékot eget rengetően grandiózusnak, ahogy kellene. Az óriási messzeségek csak akkor jelentkeznek, ha vagyunk olyan hülyék, mint én voltam, és belevetjük magunkat a végtelen narancsdzsúzba, ami valóban olyan hatalmas, hogy maximum az unalomtól meghalni mennék oda, ha végleg nem érdekelne már semmi ezen a világon.

No jó, még mindig nem tört le a játék, leszálltam egy űrállomáson. Én, és egy gyík-rozmár pofa csávó. Mert hogy az egész űrállomáson ketten voltunk. Sehol egy NPC, sehol senki. A hangár persze 42 hajónak is nagy lenne... Sehol egy sétafikáló bábu, egy szervizrobot, egy takarítónő, semmi... Egy tökéletesen halott, üres űrállomáson találtam magam, ahol rajtam kívül egy szerencsétlen űrparaszt ácsingózott csak a gépével, és egy boltos rágcsáló-rovar lény várt egy pultnál, körülvéve a játéktörténelem talán legüresebb folyosóival és termeivel. Ráadásul ezek – akárcsak az előbb említett hangár - még hatalmasak is, hogy még jobban érezzük az ürességet és a magányt. Gilette penge a kézbe...

És valóban, mintha még a készítők rá is játszanának az elcsigázón elnyújtott dallamokkal, a hányingerkeltően émelyítő színekkel és a két bolygó közt legnagyobb sebességgel is minimum 1-2 perces távolságokkal. Hogy egy-két perc nem is olyan sok? Mondd ezt annak, akit emberrablók kínoznak vagy annak, aki a No Man's Sky-jal játszik. Ugyanis az űr teljesen érdektelen és üres, így az egy-két perc valóban egy végtelenség tud lenni.

Nekiálltatok már söpörni bármilyen játék közben? Vagy összeszedni a szennyes ruhát a szobában? Velem ezt tette a No Man's Sky, és bár a feleségem örült ennek, én nem.

Egyedül vagy... nincs remény... itt még NPC-k sincsenek, nemhogy kalandok, küldetések vagy történetek. Nincs. Itt. Semmi...

A Hello Games végül is semmi olyat nem ígért, amit nem tudott volna betartani. Kivéve azt, hogy élvezetes játékot készít. Ez azt jelenti, hogy a Hello Games ügyesen tud ígérni, de játékot készíteni nem. Ők nem hazudtak, csupán elhitették velünk, hogy lesz élet és izgalom ott a végtelen, randomgenerált ürességben. Hisz a játék tulajdonképpen tényleg nem más, mint egy bot egyszerűségére hajazó, inspirálatlan gameplayre húzott tech-demó.

Egy messziről nézve nagyon szép, de tökéletesen értelmetlen óda az unalomhoz.

Működik? Igen. Tényleg szinte végtelen? Igen. Jó az alapötlet? Igen. Nyújt bármilyen maradandó élményt hosszú-hosszú órákon át? Igen. A bosszúság is egy fajta élmény… Szuicid hajlamú embereknek pedig határozottan veszélyes lehet. Ezt minden irónia és vicc nélkül mondom. Figyelmeztetés kéne a játékra!

Mondom ezeket úgy, hogy a játék egyik első számú hazai szószólója és önkéntes reklámfelülete voltam. Talán pont ezért a felháborodás. Az első rossz kritikákat hallva még látatlanul is védtem a játékot. Egy No Man's Sky-os arc voltam… Most csak egy szomorú ember vagyok, aki sok-sok-sok óráig kereste az értelmet, a lelket és szépséget valamiben, amiben nem kellett volna. (az már amúgy is bűzlik, ha ezeket görcsösen kell keresni).

Csak az vegye meg teljes áron, akinek nincs más választása. De ha jó túlélő, fejlesztő, építő játékot akartok, ott a fenomenális Subnautica, vagy szimplán a Don't Starve, vagy akár a Minecraft, a Long Dark, vagy... szinte bármelyik másik. Ha az űrben akartok repkedni, szintén millió és egyre több jó alternatíva létezik. Ha pedig szerettek unatkozni, akkor meg úgysem egy játékkal akartok, hanem magatokban, hisz ez az unalom lényege nem? Ezért nem kell 50-60 dollárnyi összeget kiadni, bármelyik kereskedelmi tv-adó ingyen kimossa az agyad.

Végtelen univerzum? Ezt hagyjuk meg a kutatóknak. Ez ugyanis egyszerűen Nem gémnek való vidék… (bocs!)

Varga Bálint Bánk