A legújabb Star Trek film nemrég robbant be a mozikba, ezúttal új történettel, és új szereplőkkel - a baj csak az, hogy a történetvezetés nagyon régi, és így akármennyi robbanás is van benne, unalmas.

Az első új generációs Star Trek film nem volt rossz. Ezért anno nagy várakozással ültünk be a második részre - hogy aztán pofára esve kússzunk ki a moziból. Így a harmadik részre - amely már végre nem a régi sztorik újradolgozása - elvárások nélkül mentünk, és mondhatni, az eredmény jobb lett, mint az első kettő, de még ez sem éri el a jó szintet.

Elvárások

Ha egy Star Trek filmről írunk kritikát, akkor mindig számolnunk kell az elvárásokkal - és ha ezeket összevetjük, akkor biztosak lehetünk benne, hogy lesz olyan csoport, amelyiknek nem fog tetszeni. Vannak a hardcore fanok, akik akkor is elmennek a moziba, ha már előre tudják, hogy ez lesz az életük legvacakabb filmélménye - de mégis, a készítők azért igyekeznek az ő ízléseiknek is eleget tenni. Vannak a sima rajongók, akik régen nagyon szerették az ikonikus sorozatok és filmek nagy részét (ritkább esetben az összeset), és szeretnék újraélni az élményeiket, természetesen egy technikailag sokkal profibban összerakott űrvilágban. Vannak a fiatalok, akik szüleiktől hallottak legendákat a világról, de nekik már túl „gagyi” a régi sorozat, így az új feldolgozással próbálnak bepillantani a végtelenbe. Végül pedig vannak azok, akiknek mindegy mi megy, csak látványos legyen, űrcsatával, izmokkal, némi misztikummal, és pár ütős poénnal. Bár a Mindenen túl az összes főbb csoport igényét megpróbálta kielégíteni, sajnos csak az utolsóét sikerült.

Jó, de…

Aki képes megbarátkozni Kirk kapitány új arcával (nekem mindig ez jut róla eszembe), annak alapvetően nem lesz rossz élménye a filmről kijőve. A látványvilág csodálatos (bár ez manapság alap elvárás), a jelenetek pörgősek, egymás vicces szívatása nagyon átjön a párbeszédekből, van benne egy halom remek ötlet, és ennek olyan 80 százaléka jól is lett megvalósítva. Logikai bukfencből is igen kevés akad, a színészek kitesznek magukért (igaz, olyan nagyon kiemelkedő alakítás sincs), a zene a zárószámon kívül ott van. A dramaturgia döcög egy kicsit, de kiemelkedő problémát ott se lehet észrevenni, és vannak apróbb jelenetek, amikor a film képes egy rövidebb ideig magával ragadni. Akkor mégis mi a gond?

…buta!

Először is vannak nagyobb bakik. Egyrészt a filmben elmondottak alapján a méheket megzavaró „jel” (spoiler nélkül): egymásnak kellett volna vezetnie a mini űrhajókat, nem spontán robbanást okoznia - mégis ez látszódott a képernyőn. Másrészt az Enteprise-on minden fontosabb szereplő annyira kemény, és mindenki más - aki nem nevesített ellenség - annyira láma, hogy azt hihetjük, hogy az emberiség összes faszagyerekét besűrítették egy hajóra. De ha ez így van, kik vezetik azt az űrbolygót? És a Föderációt? Ha mindenki ilyen tehetetlen, miért nem omlott még össze az egész világ a francba? Néha ezt a karaktersztárolást annyira túlzásba viszik, hogy fizikai fájdalmat okoz a nézőben, aki egy kicsit is belegondol ebbe. (Spoiler: Az űrbolygón folyamatosan dolgozó főmechanikus nem tud megoldani egy problémát, de bemegy Scotty aki párszor látta talán csak az egészet, és egyből megoldja…). Kirk pedig mindennek a jelenségnek a négyzete: mindenhova bejut, mindent túlél, mindenkit kicselez és mindenkit megver, ami a vége felé már kicsit soknak tűnik.

Legvégül pedig, ami a legnagyobb gond, az a történet. Bár a sztori végre eredeti, és nem is rossz, de egyszerűen nincs kibontva: annyira a háttérbe szorítja az akció, hogy miértekről, hogyanokról egyetlen mondatnyi információt kapunk - ami egy sci-fi filmben nem épp megszokott, hát még egy Star Trekben. Szinte az összes fordulat borítékolható, és a film vége felé, ha nem villogna minden, talán be is aludtunk volna. A film érezhetően egy egyszerű popcorn-moznak készült, és ettől egyszerűen buta lett - a buta sci-fi pedig nem más, mint egy más környezetben játszódó akciófilm. Abból pedig láttunk már sokkal jobbat is, még Hollywoodból is.