Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Tak - az új sakk
Egy sikerkönyvben megemlítenek egy társasjátékot mindenféle konkrétum nélkül, azt megcsinálja egy őrült játékfejlesztő, és hopp, már el is tűnt félmillió dollár a fanok zsebéből.

taktak.jpg

Kezdetek

Patrick Rothfuss egy olyan kortárs fantasy író, akit nem G. R. R. Martinnak hívnak, és mégis képes volt bestseller listákat döntögetve befutni Amerikában, és ezt a diadalt külföldre is sikerült kiterjesztenie. Epikus trilógiájának a Királygyilkos krónikák nevet adta (igen, jogos az áthallás), amelynek első része 2007-ben (A szél neve), a második rész 2011-ben jelent meg (A bölcs ember félelme), a harmadikra pedig azóta is várni kell.

A második regényben megemlített egy Tak nevű játékot, amelyet „egyszerű szabályok, és komplex stratégiai döntések” jellemeznek. Ennyi leírásból bármilyen játékfejlesztőnek (rém)álmai netovábbja lenne, hogy játékot készítsen. Mikor ebbe egy kellően elmebeteg egyén (James Ernest, a Cheapass Games vezéralakja) mégis belefutott, akkor Patrick még annyit hozzátett, hogy „a Tak az ő világa sakkja, gója megfelelője”. Vagyis azt is mondhatta volna:

haver, olyan klasszikust kell alkotnod, amely 400 év múlva is az marad, de azért a mostani világban, vagy akár egy olimpián is megállja a helyét.

A legdurvább mégis az, hogy első ránézésre úgy tűnik, megcsinálták…

Folytatás

Igazából először maga Rothfuss sem hitt a sikerben, aztán mikor elkezdett kikristályosodni a koncepció, ő is beszállt a megvalósításba. A vége az lett, hogy tényleg sikerült egy egyszerű szabályrendszerre épülő, mégis milliárd taktikai lehetőséget rejlő játékot alkotniuk, amihez épp annyi szövegértési készség kell, mint a sakkhoz, és még kevesebb fajta figurát is használ (egészen pontosan kettőt). A játék lényege hogy építs fel egy utat a saját színedből a pálya egyik feléből az ellentétes felébe. Mindezt kezdőknek egy 5x5-ös, haladóknak egy 6x6-os táblán kell megvalósítani, a nagyon hosszú és nehéz játékokat szertők pedig akár egy extra méretű, 8x8-as pályán is megpróbálhatják (az 5x5-ös és a 6x6-osat sikerült ügyesen egyetlen pályára helyezniük).

Egy körben négy opciód van: leraksz egy darabot egy üres helyre, rálépteted az egyik darabodat egy üres helyre vagy egy másik kocka tetejére (az irányítja az adott tornyot, akinek a színe a tetején van), egyik tornyot szétszórod maximum annyi sorba, amennyi hely van tőle egy irányba, vagy leraksz egy falat (ugyanaz az elem csak élére állítva, erre nem lehet semmit rakni, de nem is számít útnak). Van mindenkinek egy különleges építőköve (ezt is lerakhatja), ennek a tetejére nem lehet rakni, és ezzel szétzúzhat szomszédos, nem falnak számító köveket. A szabály ennyi, mégis ezernyi opció van már egy 5x5-ös játékban is, amely akár órákig elhúzódhat.

Biztos befutó

A játékot természetesen a Kickstarteren hirdették meg, a kampány pedig játszva lépte át a célként kiírt 50.000-es összeget, és már jóval 500 ezer dollár fölött galoppozik - de ez még közel sem a vége. 25 dollárba, vagyis majd 7000 forintba kerül a mezei alapkészlet, és 55 dollár a komoly, minőségi fából gyártott, elegáns verzió (további pénzért számos más extrát, és alapanyagot választhatunk) – ehhez természetesen a postaköltség még hozzájárul. A kiírás profi, van minden, ami szem-szájnak ingere, de ez nem is csoda, hiszen az alkotó eddig nyolc másik Kickstarer kampányt tudhat maga mögött. Az eddigi visszajelzések alapján nemcsak azért támogatják a projektet, mert a célközönség szerelmes a Rothfuss világába, hanem azért is, mert tényleg jónak tűnik a játék, ami az évszázadok alatt akár beférkőzhet a nagy elődök közé is. Még 9 napig mi is megtehetjük ezt – vagy megvárhatjuk, míg az új hullám egyszer csak eléri az országot.

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr378712792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása