Nem egyedülálló, de azért nem is mindennapos eset, amikor egy társasjáték 10-20 éves távlatban több különböző kiadást is megél. Reiner Knizia elmondhatja magáról, hogy több játéka ebbe a kategóriába esik, elég csak a Tigris & Euphrates-re, a Samurai-ra vagy a jelen cikk tárgyát képező Schotten Totten-ra gondolni, mely annyira sikeres lett, hogy még a háborús játékokra specializálódott GMT Games is kiadta ókori görög hadsereges köntösbe bújtatva Battle Line néven. Aztán tavaly a francia Iello gondolta úgy, hogy érdemes a játékot az eredeti címmel és témával, de megújult grafikával ismét kiadni, mely a Reflexshop gondozásában itthon is megjelent. Kipróbáltuk? Még jó hogy!

Na jó, ez így nem teljesen igaz, hiszen a Schotten Tottent már a magyar kiadás előttről ismertük, olyannyira, hogy keblünkre is öleltük a Nagy Karácsonyi Társasjáték-ajánló cikkünkben. Úgyhogy amikor megtudtuk, hogy magyarul is meg fog jelenni, virtuális pezsgőt bontottunk, mert – habár a játék lényegében nyelvfüggetlen – így a hazai közönség még könnyebben megismerheti ezt a remekművet. Ugyanis szerintem a létező egyik legjobb rövid két fős játékról van szó.

Játék határokkal

A Schotten Totten egy kétfős, nagyjából 20-30 perc hosszúságú kártyajáték, melynek tervezője a legendás Reiner Knizia, jelenlegi kiadója pedig a gyönyörű grafikai megoldásairól messze földön híres francia illetőségű Iello (illetve itthon a hazai partnerük, a Reflexshop).

A játék egy kisebb dobozban érkezik (hasonlóképp, mint a szintén kétfős Hanamikoji vagy éppen a Vikingdoms), mely 54 klánkártyát (1-től 9-ig számozva hat különböző színben), 10 taktikai kártyát, 2 segédletkártyát és 9 egyenként illusztrált (!) határkő lapkát tartalmaz a játékszabályon felül.

A Schotten Totten vizuális megjelenése magabiztosan hozza a „Iello-szintet”. Már a dobozon is látszik, hogy nagy műgonddal lett elkészítve: a letisztult fehér alap rendkívüli színekben pompázó, rajzfilmszerű skótokat ábrázol, azt kibontva pedig a dobozbelső illusztrációjára is fordított energiát a francia a cég. A kártyák abszolút követik a doboz stílusát, az illusztrációk viccesek, és külön öröm, hogy a szimbólumoknak köszönhetően annak ellenére is lehet színtévesztőként játszani, hogy a játékban nagyon fontosak a kártyák különböző színei. A szabályfüzet egyébként szintén gazdagon illusztrált és világosan szerkesztett.

Klánkártyák

A játék előkészítéseként a 9 határkövet kell a két játékos közé sorban elhelyezni, majd az 54 kártyából álló paklit megkeverve abból hatot-hatot osztani a két játékosnak. A játék lényege, hogy kártyáinkat kijátszva vagy három egymás mellett lévő, vagy öt bármelyik határkő felett megszerezzük az irányítást.

Egy játékos a körében ehhez egy kártyát fog kijátszani, majd ezután újat húz a pakliból, aztán át is adja a stafétát az ellenfelének.

De hogy lesz ebből határkő-elfoglalás? Egy határkőhöz egy játékos legfeljebb három kártyát játszhat ki a parti során (a kijátszás sorrendje nem számít, viszont a lehelyezett kártyák már nem mozgathatók), és akkor szerzi meg azt, ha erősebb csoportot sikerül az adott helyszínre toboroznia. A csapatok erősségét elsősorban a kártyák kombinációja, másodsorban azok értéke, harmadsorban a kijátszás sorrendje fogja meghatározni. A lehetséges kombinációk (a legerősebbtől a leggyengébbik felé haladva) a következők:

• Színsor
• Drill
• Szín
• Sor
• Összeg (ekkor a kártyák színei nem, csak az összegük számít)

Tehát ha például egy játékos egy adott kőhöz kijátszott egy sárga 1-2-3 csapatot, a másiknak hiába lesz 9-es drillje, megszerezte az adott követ. Viszont ha egy határkőnél mindkét játékos sort játszott ki, akkor a kártyák értéke fog dönteni (magasabb sor győz), ha viszont ez is egyezik, akkor a három kártyát előbb kijátszó játékos tudhatja magáénak a követ.

Vihar előtti csend

Egy kő megszerzésére alapesetben csak akkor van lehetőség, ha mindkét játékos kijátszotta a három-három kártyáját. Van azonban egy nagyon fontos kivétel: ha be tudjuk bizonyítani (szigorúan csak a már lent lévő kártyákra hivatkozva), hogy az ellenfelünk semmiképp sem fogja tudni a mi kombinációnkat ütni, megszerezhetjük a követ (sőt, adott esetben egyszerre akár többet is!).

A játék addig tart, amíg valaki nem teljesítette valamelyik győzelmi feltételt (három kő egymás mellett, vagy öt bárhol).

Kő kövön nem marad

A játék leírásából akár arra is következtethetnénk, hogy egy túl egyszerű, ellenben roppant száraz játékról van szó. Nem is tévedhetnénk nagyobbat, ugyanis

a Schotten Totten a létező egyik legzseniálisabb és legizgalmasabb kétfős kártyajáték a maga nemében.

Hol is kezdjem?

A játék egyszerre szól a kifinomult következtetésekről, az azonnali helyzetfelismerésről, a minél ügyesebb blöffölésről és nem utolsó sorban a jó térbeli helyezkedésről.

A parti minden perce feszültséggel és izgalommal teli. Saját körünkben értelemszerűen azon vagyunk, hogy a kezünkben lévő hat lap közül a legjobbat a legjobb helyre tegyük, észben tartva, hogy lépésünkkel a másik játékát is döntően befolyásoljuk, ellenfelünk körében pedig pontosan ugyanez történik, csak fordítva. A Schotten Totten igazi macska-egér harc, ahol a szerepek folyamatosan cserélődnek.

A játék talán legérdekesebb része, hogy úgy is szerezhetünk követ, hogy az ellenfél még nem játszott ki az adott helyre három kártyát, ha be tudjuk bizonyítani, hogy semmiképpen sem tudja a mi kombinációnkat ütni. Egy jól kivitelezett „offenzíva” – amihez szükséges jól átlátni az asztalon lévő összes lehetőséget mind a saját, mind a másik oldalán – akár több kő megszerzését is lehetővé teszi, de egy elhibázott vagy elhamarkodott lépés könnyen az ellen győzelméhez vezethet. Éppen ezért minden kártya lehelyezésének súlya van, a vereséghez vezető út meggondolatlan lépésekkel tehát van kikövezve.

Taktikai kártyák

Ha úgy érezzük, hogy az alap játékmódot kiismertük, és több kihívásra vágyunk, lehetőségünk van a taktikai kártyák alkalmazására is (ezek a játék eredeti kiadásában nem, csak a Battle Line-ban szerepeltek eddig). Ezek a kártyák jellemzően valamilyen speciális képességgel rendelkeznek: lehetnek különböző jokerek, de megváltoztathatják a kövek megszerzésének feltételeit, illetve segíthetnek a „szerencsésebb” húzásban vagy már lerakott kártyák átmozgatásában. Mivel elég erős lapokról van szó (így növelve tovább a játék izgalmi faktorát), sosem játszhatunk ki, csak legfeljebb eggyel többet, mint ahogy azt az ellenfelünk tette. Használatuk egyébként abszolút nem kötelező, az alapverzió önmagában is épp elég érdekességet és újrajátszási lehetőséget kínál, de mindenképp jó dolog, hogy módunkban áll akár egy picit összetettebb csetepatét is lebonyolítani.

ÖSSZEGzés

Nem akarok zsákbamacskát árulni: a Schotten Totten az egyik kedvenc társasjátékom. Szinte pofátlan egyszerűsége ellenére kellően mély és izgalmas játék, és rövidsége miatt pedig simán elő lehet venni akár egy kettesben töltött hétköznap estén is, ha nem érezzük még túl fáradtnak magunkat egy kis agytornához (csak aztán ne lepődjünk meg, amikor éjszakába nyúlóan már a 4-5. visszavágót játsszuk).

Szerencsére a játék árszabása is igazán skótos lett, pénzünkért nem csak egy kiváló, hanem egy minőségi módon kivitelezett játékot is kapunk. Abszolút kedvenc!

A játék magyar példányát a Reflexshop bocsátotta rendelkezésünkre.