Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Sakura – társasjáték-ajánló
Essen 2017 magyar üdvöskéje

A divat mindenhol felüti a fejét, így a társasjátékok esetében is beszélhetünk divatról. Ilyen például az, hogy a játék alkotóelemei között egyre népszerűbbek a minik, amire már külön hobbi is épült. Ugyanakkor a menő miniatűr figurás játékok mellett az is divatba jött, hogy klasszikus játékmechanikákra, vagy épp konkrét ősjátékok vázára húznak fel a fejlesztők egy modern társasjátékot.

Hegedűs Csaba legújabb játéka, a Sakura az utóbbi kategóriába tartozik, az ütésvivős kártyajátékok alapjaira helyezett japán témájú társasjáték.

„Minden tavasszal Japán egész területén virágba borulnak a cseresznyefák, amit a japán emberek megünnepelnek, mivel hitük szerint a Fudzsi-hegy istennője, Konohana Szakuja Hime ilyenkor kelti életre a halott virágokat. A cseresznyevirág az életerő szimbóluma, amit szakurának hívnak.”

Ezzel a hangulatkeltő szöveggel indít a Sakura játékszabálya, és valóban a fák, a cseresznyevirágok és japán karakterek köszönnek vissza a játék összetevőiről is.

A Sakura nagy dobozban érkezik, ugyanakkor nem érzem ezt indokoltnak, főleg ha úgy vesszük, hogy alapból nincs benne a pagoda. Utóbbi lenne az egyetlen indok a doboz méretére. Félreértés ne essék, gyönyörű a doboz, csak épp nekem fáj a szívem a benne lévő kihasználatlan tér miatt.

A játék összetevői rendkívül minőségiek, ez a legprofibb anyagú magyar fejlesztésű játék, amit a kezembe fogtam. Külön jó pont, hogy a játék gerincét alkotó kártyákat a formájuk miatt kényelmes kézben tartani, minden látszik rajtuk, aminek kell, még sincs tele vele az ember tenyere.

Ennél menőbb (meg persze jóval drágább) akkor lehetne ha fémpénzek lennének benne, de szerencsére a tokenek minőségére sem lehet panasz. A promópakk rádob még egy lapáttal a minőségi cucc érzésre, a kezdőjátékos jelölő és az új karakterek mellett van még benne egy pagoda, ami alá a karakterkártyákat lehet helyezni és egy-egy surikenszámláló-tárcsa, amin könnyedén követhetőek a mínuszpontok, és a hasznossága mellett még jól is néz ki.

A játék egykébként közösségi finanszírozás segítségével valósult meg  aKick Starter égisze alatt, és kevesebb mint 24 óra alatt jött össze a kitűzött összeg. A siker azóta is törelten, a Dice Toweres Sam Healey a Sakura volt az esseni ekedvence, és azóta a srácok 2017 top 10-es játékai közé is bekerült, a hetedik helyen.

A virágzás és a mínuszok

A játék három fordulóból áll, amelyeknek a menete ugyanaz, az első forduló előtt játékosszámtól függő szakurakártyákat és 5 érmét és egy jin-jang korongot kapnak a játékosok, középre két szakurakártya, közéjük a jin-jang lapka a kerül, és fel kell csapni 5 karakterkártyát.

A játékosok körönként a kezükben lévő lapokból a középen képződő két paklira helyeznek le egy-egy kártyát az alapvető szabályoknak megfelelően, erre kétféle lehetőség van:

Az egyik paklira csak kisebb, a másik paklira csak nagyobb értékű kártya játszható ki, a színnek minden esetben igazodnia kell a legfelső laphoz.

A paklira ugyanolyan értékű lap kerül, ekkor a színe nem számít.

gif.gif

A szakura kártyákon az értéken és a színen kívül még két lényeges dolog kap(hat) helyet: az érmék és a surikenek. Az érmék pénzt hoznak annak, aki felveszi a paklit, a surikenek pedig mínuszpontokat. A játékot az a nyeri, aki a végén legkevesebb surikent gyűjtötte össze.

A játékos a köre során bármikor vehet karakterkártyát az öt felcsapott lap közül, az első egy érmébe, a második kettőbe, stb. kerül. A választott karakterkártya azonnal működésbe lép, majd a dobópakliba kerül, fontos, hogy a kör végén vásárolt karakterkártya a következő játékos körére is hatással lehet.

A játékosoknak alapvetően a forduló végén két kártya marad a kezükben, amit eldobhatnak. Ekkor le kell számolni a pénzérméket és a surikeneket, majd újrakeverés és osztás után indulhat a következő forduló.

Japán arcok

Minden típusú karakternek három különböző akciója van. Egy kör alatt tetszőleges számú karakter fogadható fel. Ha egy karaktert használtunk az a dobópakliba kerül, amit a karakterek elfogyása esetén újra kell keverni. A játék során a teljes sornyi karakter 6 érme fejében eldobatható, ekkor új karakterek kerülnek fel, amelyek közül az egyiket ingyen használhatja a játékos. A játékos a köre végén, újra teljesre tölti a karaktersort, úgy hogy a legolcsóbb ár felé mozgatja a kártyákat.

  • Szakács pontosan 1,2,3 értékkel csökkenti/növeli egy lap értékét.
  • Gésa vagy a játékosok kézben tartott lapjaival mahinál kétféle módon, vagy az egyik lent lévő lapjainak a sorrendjén változtat
  • Szamuráj a jin-jang lapot fordítja meg, illetve megengedi, hogy a csökkenő oldalra nagyobb lapot / a növekvő oldalra kisebb lapot játssz ki
  • Daimjo a surikenekből képes pénzt csinálni, vagy szerencsejáték-szerűen duplázza meg a saját vételárát
  • Konohana pénzt lehet vele szerezni, vagy bármilyen színű kártyát lehet tenni az egyik halomra, illetve bármilyen lapot le lehet rakni (nem számít se a szín, se az, hogy kisebb-e vagy nagyobb)

A promópakkban a Halász, az Írnok, a Ninja és a Karatemester csatlakozik a csapathoz. A Halász a szakurakártyákkal ügyeskedik, az Írnokkal a mínuszpontokból lehet kicsit lefaragni, a Ninjával pedig a többiek orra alá lehet borsot törni. A Karatemester különleges figura, a játék elején csatlakozik a játékosokhoz, el lehet vele passzolni egy kört, sem kijátszani nem kell szakura lapot, sem ütést felvenni. Első felhasználás utána dobópakliba kerül, ahonnan újra bekeveredve majd a sorba beállva képes lemásolni a szomszédjait.

A játékleírás alapján is átjön, hogy a Sakura áramvonalas, könnyedén megérthető és tanulható társasjáték, minőségi komponensekkel és szép grafikával. A játék nagy előnye, hogy gyakorlatilag nincs benne holtidő, mivel a saját körünk menete nagyban függ a többi játékos lapjárástól és akcióitól. Végig figyelni kell, hogy melyik játékos mire tud rakni, és mire nem, hol változtat a játék menetén.

Egyetlen gyengesége van a játéknak, ez pedig az ikonrendszere. Van olyan lap, ahol teljesen egyértelmű az, hogy mit lehet vele kezdeni (pl. Szamuráj, Szakács), és akad olyan, ami többszöri találkozásra is teljes káosz (pl. az a Daimjo, amivel a másik ütéséből elvett kártya surikenjei után ad pénzt). Sok-sok játék után persze megtanulja az ember, hogy mi, mire való, de olyan kollekcióban ahol lassan rotálódnak a játékok ez nagyon zavaró lehet.

A karakterkártyák egyébként az ütésvivős játékok nagy „hibáját” köszörülik ki, mégpedig azt, hogy nem igazán lehet beragadni a játékba, és minimalizálni lehet velük a veszteséget. Az, hogy több karakter is használható, nagyon jó kombinációkra ad lehetőséget. Egy ügyes húzással a gyenge lapjárásból előnyöset kovácsolhatunk, egészen addig, amíg egy játékostársunk hasonló megfontolásból nem változtat rajta gyökeresen.

Verdikt

A Sakura egy rendkívül elegáns ütés-vivős kártyajáték, amiben egyaránt szerepet kap a szerencse, a matematika és az intuíció. A karakterkártyák ügyesen csavarják meg a játék menetét és gondoskodnak arról, hogy egy-egy forduló alatt a játékosok többször is újraalkossák a stratégiájukat.

Megállja a helyét családi játékként is, de kihívást jelent a társasjátékokban jártas rétegnek is. Nagyon jól befogadható olyan társaságok részére is, akik eddig a magyar/francia kártyás játékokat részesítették előnyben.

A cikk elkészültéhez a játékot a Hegedűs Csaba a Delta Vision színeiben biztosította számunkra.

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr3113502333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása