Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Máris elkészült Super Mario Run 64 nevű mod
Csak idő kérdése volt.

super-mario-runner-64_1.jpg

Alig három napja, hogy a Nintendo bemutatta legújabb mobiljátékát Mario főszereplésével, egy modder máris elkészítette annak egy sajátos mását a klasszikus Super Mario 64 témájába öltöztetve. Mind a képi világ, mind a háttérzene hűen idézi fel a 20 évvel ezelőtti nosztalgikus emlékeket, pedig mindössze három órába került az egy pályából álló mod elkészítése.

Ez az egyszerű kis mod azonban máris megmutatta, hogy milyen nehéz is tud lenni egy sima Super Mario runner. Ha ugyanis nem az a kijelölt utat választjuk a pálya végigvitelére, hanem szeretnénk bebarangolni valamennyi lehetséges titkos utat és rejtekhelyet, akkor viszont egyáltalán nincs könnyű dolgunk. Az ugyanis nem egyszerűsítés, ha valaki helyettünk nyomja az előre gombot megállás nélkül, hiszen így nagyon könnyű lemaradni bármilyen fontosabb részről. Ha pedig túl későn kapcsol az ember, akkor kezdheti az egész pályát elölről.

A fentiekhez hasonlóan nyilatkozott nemrégiben Shigeru Miyamoto, a Super Mario Run producere, amikor a játék nehézségi szintjéről a következőket mondta:

Egy lényegi kérdés merült fel a játék kapcsán: „Vajon hogyan tudjuk olyanok számára is játszhatóvá és élvezhetővé tenni, akik nem igazán jók a játékokban?” Ugyanakkor viszont már hosszú ideje készítünk Mario játékokat, és jól tudjuk, hogyan tegyük őket kihívásokban gazdaggá. Szóval ha Mario rajongó vagy, akkor nem gondolom, hogy emiatt aggódnod kellene.

A Super Mario Run idén decemberben érkezik majd iPhone-ra és iPadre, az Androidos verzió viszont csak a jövő évben fog megjelenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr311692541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása