Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Leleplezte vadiúj konzolját a Microsoft
Átkozottul erős lesz az új gép. De vajon érdemes lesz rá váltani?

xbox-two.jpg

Úgy tűnik, hogy a nem túl fényes eladási mutatókkal küszködő Xbox One brandet ezúttal nem csupán egy egyszerű slim verzió kiadásával, hanem sokkal inkább egy bivalyerős konzollal szeretné új életre kelteni a Microsoft. Az eredeti Xbox One ugyanis már a megjelenésekor elavultnak számító hardvert kapott, ám most úgy tűnik, ezúttal nem spórolják ki a hajtóerőt a Project Scorpion névre hallgató Xbox One modellből, és egy igazi monstrummal fognak előrukkolni 2017 év végén.

Az új masina 8 processzormaggal, valamint 6 teraflop számítási kapacitással fog bírni, ami több mint négyszerese az eredeti modellnek. Ez lehetővé teszi majd a VR játékok támogatását, továbbá 4K-ban is élvezhetjük majd valamennyi Xbox One-os játékunkat. Igaz, ilyen nagy felbontás esetén valószínűleg csak 30 fps-ban, vagy még abban sem minden esetben. A konzol ára egyelőre nem ismert, ám mivel ezúttal egy igen combos vas kerül majd a dobozba, könnyen lehet, hogy akár a 600 dollárt, vagy még többet is kérnek majd az új készülékért. A hivatalos bejelentést itt nézhetitek meg:

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr258807376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása