Sose nyomd fullba a kretént?
Lehet valami akkora baromság, hogy az már jó lesz? Ha Uwe Boll filmjeit nézzük, akkor a válasz egyértelműen nem, de aztán jött a Sharkando, amely bebizonyította az ellenkezőjét. Természetesen mindig is megvoltak a ZS-kategóriás horror-akciófilmek rajongói, ám csak ezen szubkultúra tagjaira támaszkodva az évente új résszel jelentkező Sharknado-trilógia közel sem ért volna el ekkora sikert. Bár először mindenki hoaxnak hitte a plakátjait, de aztán hírességek és politikusok posztolgattak róla a Twitteren és Facebookon, trend volt együtt leülni és megnézni a filmet - amely egyszerűen akkora baromság, hogy látni kell.
Aki nem tudná, hogy miről szól: érkezik egy gyilkos tornádó, amelyben cápák vannak, és elpusztítják a várost… és igen, ennyi. Mindez olyan véletlenül sem hiteles akciójelenetekkel, amelyben sok a láncfűrész és még több a vér. Ráadásul ez az agymenés úgy lett teljes siker, és élt meg további két – még betegebb – folytatást, hogy az első részben a női főszereplő melleit csak az első öt percben mutogatták, pedig volt mit rendesen. Az eddigiek alapján nem kizárható a negyedik rész sem, de az már biztos, hogy a franchise alapján most társasjáték készül.
Hát persze, hogy Kickstarter!
Bár a hírt nemrég jelentették be, és még nem lehet róla sokat tudni, de az biztos, hogy Kickstarteren fogják beindítani a hype-hullámot. Nem mintha a The Asylum és a SyFy támogatásával készülő játékhoz túl sok anyagi támogatás kellene a Devious Devices-nak (amely már most háttérképe közepén hirdeti a születendő játékot), sokkal inkább azért, hogy marketingfelületként használják a közösségi finanszírozás legnagyobb oldalát. Ez nem mellékesen egy olyan egyre növekvő trend, hogy lassan nem ártana külön ikonnal jelölni a ténylegesen anyagi támogatásra szoruló projekteket, és elkülöníteni azokat, amik csak értékesítési felületet látnak a KS-ben…
De mit kapunk majd a társasban? Mivel a kiadónak nem ez lesz az első elborult játéka, méltán számíthatunk némi „minőségre”. Bizonyosan lesznek benne hatalmas, kicsi, repülő és mindenféle más cápák, némi tornádó, no meg ártatlan emberek, akiket a cápák brutálisan megesznek. A kiadó bejelentése alapján lesz még benne nem egy láncfűrész, némi bombát dobáló helikopter, és persze néhány főhős is, sok-sok vérrel - épp ahogy a filmben is. Kíváncsiak vagyunk, mit hoznak ki belőle…
-Nosfi
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.