Vannak játékok, amelyek érkezését már hónapokkal előre irtózatos hype előz meg, kifejezetten igaz ez a világ legnagyobb társasjáték-vásárára időzített megjelenésekre. A Yangtze ugyan szintén esseni újdonság, egyáltalán nem ebbe a kategóriába tartozik, érkezéséről mi is csak a Piatnik katalógusából értesültünk, és a játék BGG oldala sem önt nyakon minket túl sok információval. Pedig a szerző az a Reiner Knizia, aki az egyik legtermékenyebb alkotóként megkerülhetetlen alakja a társasjáték-világnak, vizuális megjelenésért pedig az a Klemens Franz is felelős, akinek sajátos, rögtön felismerhető stílusa olyan játékok hangulatát határozza meg mint az Agricola vagy a Királyi áru. A párosítás tehát izgalmas, a kérdés, hogy milyen játékot sikerült tető alá hoznia ezúttal a kiadónak. Yangtze társasjáték-kritikánkból kiderül.

Külcsín és belbecs

A Yangtze egy 2-4 fő által játszható családi társasjáték, mely (címéből adódóan) Kínába kalauzol minket - egészen pontosan a Csing-dinasztia (1644 - 1912) idejébe -, ahol folyami kereskedőként kell minél nagyobb vagyonra szert tennünk. A körítés tehát cseppet sem egyedi, de ebben a zsánerben ez nem is különösebben nagy probléma.

A borító ettől függetlenül rögtön felkelti az ember érdeklődését (Klemens Franz ismét kitett magáért), a dobozt kibontva pedig nem kell csalódnunk. A játéktábla jól néz ki, emellett rendkívül funkcionális (a portékák leúsztatását megkönnyítő vályú telitalálat!) és informatív, habár a pontozást segítendő táblázatok átlós és egymásnak fejjel lefelé való elhelyezése szerintem hibás döntés volt (szerencsére minden játékos paravánján is megtalálhatóak ugyanezen táblázatok).

Az árukat, tartományokat és uralkodókat jelképező kartonjelölők szintén rendben vannak (az áruk színkód mellett szimbólumokkal is ellátottak, ez színtévesztő társaimnak fontos lehet!), ahogy a játékosok paravánjai és pontozótáblái is (valamiért megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek a lyukas érmékért, itt is kap minden játékos egyet belőle). Egyedül a kártyák minősége hagy némi kívánnivalót maga után, de mivel nem ezek a játék központi elemei, ez megbocsátható.

A játék szabályfüzete (nemzetközi kiadás lévén) többnyelvű, tehát senkit se riasszon el az elsőre vaskos kiadvány, csupán hat oldal a releváns (értsd: magyar) rész, mely jól struktruált és sok illusztrációt, példát is tartalmaz.

A gyűjtögetés bűvöletében

A játék lényege pofonegyszerű:

próbáljunk azonos féle árukból minél olcsóbban minél nagyobb mennyiséget gyűjteni, majd eladni őket.

Van azonban néhány csavar a dologban. Egyrészt vannak hétköznapi és luxuscikkek (zöld és kék színű folyón úszó áruk): előbbiek ugyan kevesebbet érnek, de nagyobb mennyiség halmozható fel belőlük, utóbbiak ennek megfelelően ritkábbak és értékesebbek, viszont nem lehet belőlük akkora sorozatot gyűjteni. A másik dolog, hogy minden árunak két jellemzője van: egyik a portéka fajtája, másik a színe. Minden áru egyedi, az pedig már a mi döntésünk, hogy az árukat színük vagy típusuk alapján kívánjuk gyűjteni.

Körünkben alapvetően két dolgot csinálhatunk: eladhatunk bármennyi árut (ezért rögtön megkapjuk az ellenértéket, amit leléphetünk a pontozótáblánkon) és/vagy vásárolhatunk pontosan egy árut a folyóról, melyet paravánunk mögé rejtünk. A Jangcén szám szerint nyolc móló található, és minél közelebb van a torkolathoz (értsd: minél régebb óta tengődik a táblán), annál olcsóbban lehet hozzájutni az ott lévő áruhoz. Vásárlás után a vászonzsákból töltjük fel a sort, tesszük mindezt a tábla közepén kialakított “vályú” nyitott vége felől, és addig csúsztatjuk az árukat, amíg lehet.

Igen ám, de a vászonzsák nem csak portékákkal van tele, hanem uralkodókkal és tartományokkal is. Előbbiek az idő múlását hivatottak jelképezni (12 uralkodó után vége a játéknak), illetve valamilyen kötelező vagy opcionális eseményt jelentenek, melyek lehetnek pozitívak és negatívak egyaránt.

Tartománylapkák

A tartományok ezzel szemben ismét gyűjthetők, azonban teljesen másképp viselkednek, mint az árulapkák. Ha tartományt húzunk, akkor elindul egy licit, értelemszerűen a legtöbb pénzt ajánló kaphatja meg a lapkát. Ezek gyűjtéséért csak a játék végén jár pont, de rögtön kétféleképp is hozhatnak pénzt a konyhára: minél több különböző (de azonos színű) tartományunk van egy sorozatban, annál több pontot ér, illetve az azonos típusú tartományból (színtől függetlenül) legtöbb darabbal rendelkező kereskedők szintén némi plusz jövedelemre tesznek szert a játék végén (döntetlen esetén a rajtuk lévő pöttyök száma dönt).

Mindezek mellett minden játékos rendelkezik a kezdetektől fogva hat különleges kártyával, amelyek az akciókon kívül felhasználhatóak (akár egy másik játékos körében indult licit alatt is), igaz csak egyszer a játék során. Így lehetőségünk van akár azonnal plusz pénzhez jutni (ezzel lemondunk némi játék végi pluszpontról), illetve soron kívül eladni, sőt egyszer elhozhatunk ingyen árut a folyóról, vagy egy helyett két portékát is megvásárolhatunk.

Talán mondanom sem kell: a játék végén a legtöbb pénzzel rendelkező játékos lesz a győztes.

A kereskedés íze

A fenti rövid szabályismertetőből talán kiderül, hogy nem egy roppant bonyolult játékról van szó, ez azonban csalóka: a többféle szempont szerinti gyűjtögetés igencsak megdolgoztatja az agyat. Egyáltalán nem olyan könnyű átlátni, hogy adott esetben szín vagy típus szerint éri-e meg jobban az árukat felhalmozni, illetve folyamatosan számolgatni kell, hogy vajon melyik lehetséges tranzakció hozhat több pénzt a konyhára. Emiatt a játék helyenként be tud lassulni, ami kicsit furcsa, lévén családi játékról van szó.

Mindezt tetézi, hogy észben kell tartanunk a szintén két szempont szerint gyűjthető tartományokat is: mivel licitálni kell rájuk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a többiek készletét sem (az árukkal szemben ezek ugyanis nyilvánosak), ennek tükrében érdemes eldöntenünk, hogy mennyit vagyunk hajlandóak rászánni egy-egy ilyen lapkára.

A fentiekhez képest a lapkák véletlenszerű érkezéséből fakadóan meglehetősen kiszámíthatatlan a játék, sokszor inkább a jó (és szerencsés) megérzés és kockázatvállalási kedv vezethet sikerre, mint a következetesen végigvitt stratégia. Ez nem is lenne hatalmas baj, ha egy parti fél órás lenne, a játék azonban ennek legalább a duplája, és némi holtidő könnyen megölheti a játékélményt.

A játékot két és három fővel volt alkalmunk kipróbálni, és mindkét esetben a játék leggyengébb pontjának a tartományokért folyó licitet éreztük. Mivel folyamatosan nyomon lehet követni, hogy kinek mennyi pénze van, így nem igazán volt súlya a dolognak (még úgy sem, hogy tisztában voltunk azzal, hogy az egyszer használatos különleges kártyákkal lehet “meglepetést” okozni, mivel ezek állapota is nyilvános információ). A játék elején pedig szinte lehetetlen felmérni, hogy egyes tartományoknak mi a valós értéke, ami szintén kissé komolytalanná tette az értük folyó versengést.

Játékosszám függvényében érdemes arra is felkészülni, hogy minél többen vagyunk, annál nehezebb nagyobb sorozatokat gyűjteni, ez pedig erősen befolyásolhatja a sikerélményünket.

A fentieken túl kiegyensúlyozatlannak érzem az eseménylapkákat is: egy-egy ilyen véletlenszerűen érkező uralkodó helyenként elég súlytalan következményekkel jár, néha pedig teljesen irracionális alapon büntet vagy jutalmaz bizonyos játékosokat, helyzettől függően.

Apróság, de fontos még megemlíteni, hogy a pénzkészlet nyomon követése elég macerás, főleg a játék végi értékelésnél: a táblák 60-as mezőig mutatják a vagyonunkat, és külön 50-es értékű korongokkal jelezhetjük, ha ennél több pénzünk van. Emiatt az átváltogatásnál is számolni kell, ami kissé kényelmetlen lehet egy órás megfeszített gondolkodás után.

Vélemény

Félreértés ne essék: a játék egyáltalán nem rossz, sőt, rengeteg érdekes döntés elé állít, és megkívánja, hogy folyamatosan résen legyünk. Azonban úgy érzem, hogy valami hiányzik belőle, hogy különösen kiemelkedő legyen, és bárki számára nyugodt szívvel ajánlhatnám. Ennek megfelelően inkább azok lelhetnek a Yangtzéban örömet, akik kissé gyakorlottabbak a társasjátékok világában, nem rettennek meg az olykor 1-2 percig is eltartó számolgatástól, és különösen kedvelik a gyűjtögetős (ún. “set collection”) műfajt, mivel egyszerűsége ellenére ebben rejlik a játék igazi mélysége. Szerencsére az ára abszolút baráti más nagy dobozos játékokhoz képest, így aki kedvet érez egy egyszerű, mégis agyalós gyűjtögetős játékhoz, annak abszolút jó befektetés lehet ezzel gyarapítani a társasjáték-gyűjteményét.

A játék tesztpéldányát a Piatnik Magyarország nyújtotta rendelkezésünkre, de ez a cikk írójának véleményét nem befolyásolta. A képek forrása a BoardGameGeek.com