Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Hétvégén startol a LEGO Kreatív Sziget rendezvénysorozat
Három fővárosi és két vidéki helyszínen lehet építgetni.

lego_nexo_knights.jpg

Úgy tűnik, eseménydús lesz a hétvége, de édes teher az ilyesmi, nemde? A Társasjáték Fieszta mellett szeptember 24-én startol a LEGO Kreatív Sziget elnevezésű családi rendezvénysorozat is, ahol a lelkes résztvevők

LEGO DUPLO, Friends, City, Nexo Knights, és Ninjango

játékelemekből készíthetik el saját készítményeiket, melyeknek csak a képzelőerő szabhat határt. 

A rendezvénysorozat elsősorban a fiatalabb korosztályra és a családokra koncentrál, de ez így is van rendjén, hiszen nem lehet elég korán kezdeni a gyerekekkel való kreatív foglalkozást, erre pedig a LEGO játékoknál kevés alkalmasabb és szórakoztatóbb megoldás létezik, hiszen a kicsik játszva tanulják meg azokat az alapokat, amelyek fejlesztik a problémamegoldó készségüket és a csapatmunkában való sikerességüket. 

A hétvégi rendezvény pedig pont egy olyan alkalom, ahol kicsik és nagyok kedvükre alkothatnak, ráadásul műveiket meg is örökíthetik a helyszínen található LEGO-fotófal előtt, építményeiket pedig elhelyezhetik az úgynevezett „LEGO Kreatív Szigeten”, legyen az szárazföldi, vízi vagy akár légi modell. 

A rendezvények az alábbi helyszíneken, szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között várják a látogatókat:

2016. szeptember 24-25.: Budapest, Allee

2016. október 8-9.: Pécs, Árkád

2016. október 15-16.: Budapest, Árkád

2016. november 5-6.: Budapest, Westend

2016. november 12-13.: Szeged, Árkád

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr3611733809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása