Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

E3-as trailer boncolás | 1.rész
Új arcok és két nem várt visszatérő.

maxresdefault_1.jpg

Az E3 trailerek és bemutatók elárasztották az internetet és míg dúskálunk bennük, máris kiemeltem pár igazán figyelemreméltó címet, és elmondom személyesen mit éreztem, amikor láttam őket. 

the-technomancer-ps4-ps4-52435.jpg

The Technomancer: A bolygón élő 10 olyan ember egyike vagyok, akinek tetszett a Mars: War Logs nevezetű RPG. A Spiders csapatának első igazán komoly saját játéka volt, ami ugyan viszonylag korlátolt és lineáris RPG-nek tűnt a felszínen, mégis rendkívül mélyen és intelligensen kidolgozott világot és egy élvezetes akcióközpontú (mégis jól kusztomizálható) rendszert hozott magával. Sokan nem is tudják, hogy ugyan ezen világban játszódik a The Technomancer című folytatás, mely a Mars világának rettegett mágus-inkvizítorait, az elektro-mágiát alkalmazó technomancereket mutatja be.
És mit láttunk? Egy laza, tökös, izgalmas trailert, ami végre egy kis fekete humort is mert csempészni az amúgy is felnőtt és kemény világba. The House of the Rising Sun feldolgozással, szóval stílusosan!
Így is kell ezt.

A játék első része is egy afféle kis költségvetésű Mass Effect akart lenni, kicsit kevesebb, mint több sikerrel, de a világ megfelelő és a készítők is rendelkeznek a kellő háttérrel és tapasztalattal ahhoz, hogy a The Technomancerben ezt meg is valósítsák. Számomra az egyik legjobban várt cím, szóval izgulok érte és a videó pont azt hozta, amit vártam!

ÖRÖMFAKTOR: :) :) :) :) 

kep.jpg

Call of Cthulhu: A Cyanide egy mostoha sorsú stúdió, játékaik általában bizonyos aspektusaiban szuperek, a többiben viszont sorra megbuknak, így az igazi áttörés eddig sohasem sikerült nekik. Nagyon jó példa a munkásságuk bemutatására a Game of Thrones RPG, ami az utóbbi évtized egyik legjobb fantasy történetével rendelkezett, mégis rettentő nagy hasas volt technikai és játékmeneti frontokon. A Call of Cthulhu jogait megszerezve most igazán megmutathatják a srácok, hogy mit tudnak, hisz egy lovecrafti játék esetében
a történet és az atmoszférateremtés sokkal fontosabb, mint a játék bármely más aspektusa. Mégis... a fájdalmasan rövidke trailer fájdalmasan lélektelenre és szinte teljességgel ingerszegényre sikeredett. Várjuk... hisz nagy Lovecraft rajongók vagyunk, de félő, hogy a Cyanide bővíteni fogja az iparosmunkaként gyártott buktái számát.

ÖRÖMFAKTOR: :)

dishonoured2pic-8.jpg

Dishonored 2: A Thief 5... izé... azaz Dishonored 2 trailere azt adta, amit vártunk, amit én személyesen vártam. Egy a maga nemében szinte tökéletes játék folytatását mutatták be, ami szinte minden lehetséges módon növeli a tétet. Reménykedünk benne, hogy a végletekig kidolgozott világhoz végre egy összetettebb sztorit fogunk kapni, a játékmeneti oldalon viszont nem kell aggódnunk a változatosság tekintetében, hisz Corvo mellett most már
tanítványát, a sötét mágiákat alkalmazó Emilyt is irányíthatjuk majd. A Dishonored nem árul zsákbamacskát, egy cseppet sem kell félnünk, hogy ne lenne mestermű a végeredmény, mégis én egy kissé mégis aggódok... hiába a Thief 2 Metal Age hatások és a The Darkness szerű új erők, mégis félő hogy a monumentális történet elveszi a játék egyik legnagyobb erényét, a titokzatosságot. De ne legyen igazam! Mentségükre szóljon az Arkane-es srácoknak, hogy ha visszaemlékszem annak idején a Thief 3 Deadly Shadows trailere is egy akció orgiát mutatott be, míg a játék ugyan azt a rejtélyes, titkokkal teli, hardcore lopakodós vonalat hozta, mint amit az elődei is képviseltek.

ÖRÖMFAKTOR: :) :) :) :) :) 

prey_e3_2016_3.jpg

A nagy visszatérőnk: PREY - A videó egy nagyon komoly scifi-thriller érzetét keltette, amiben az első Half-Life és a BioShock hatásai is visszaköszöntek. Szóval elképesztően nagy durranásnak ígérkezik a projekt. A játékot ráadásul a Fallout New Vegas írója jegyzi, ami szintén remek előjel. Nem vártuk, nem is várhattuk, és míg mai napig egyik legnagyobb szívfájdalmunk az űr-cowboy/fejvadász második rész lelövése, ezzel a bejelentéssel egy nagy, láthatatlan kő gurult le a szívünkről, amiről nem is tudtuk, hogy ott van! A trailer persze mindig szemfényvesztés, de ezúttal nagyon bizakodóak vagyunk! Szükség lenne rá, hogy a harmadik (valójában mégis második teljes értékű és elkészült...) résszel végre történelmet írjon a Prey, ahogy azt már közel húsz éve is szerették volna.

ÖRÖMFAKTOR: :) :) :) :) :) 

mass-effect-3-new-wallpaper.jpg

Mass Effect: Andromeda
Az MEA a Prey tökéletes ellentéte. Vártuk a videót, sőt egy kibocsátási dátumot is, de a trailerből pont annyi derült ki, mint tavaly ilyenkor. Szóval nem sok. Szép lesz, jó lesz, de szinte semmi gameplayt nem kaptunk, semmi konkrét ígéretet, csak kozmikus mellébeszélést és közepesen hatásvadász videót szép tájakkal, sok CGI-vel és buzgón dolgozó BioWare munkatársakkal. Ennél azért sokkal-sokkal többet vártunk...

ÖRÖMFAKTOR: :)

quake.png

Quake Champions: A Quake visszatér! Mondjuk ez cseppet sem meglepő, főleg, hogy már az új Doom fejlesztésének kezdeti szakaszában érezni lehetett egy new-retro shooter forradalom szagát. Vissza a gyökerekhez, mégis bevetni mindent, amit a modern shooterekben jól csináltunk! - tulajdonképpen ez az új Doom sikerének a receptje és ugyan a Quake Champions csak egy hatásos CGI trailerrel jelentkezett eddig, mégis érezzük, hogy ugyanezen nyomvonalat akarják követni.
Jó, jó, de semmi extra.



ÖRÖMFAKTOR: :) 

Még rengeteg cím és trailer vár boncolásra, igyekszünk is minél hamarabb tovább folytatni az élménybeszámolónkat, de azt kimondhatjuk már most, hogy meglepetések vannak bőven és a három fő cím, ami felkerült a "kötelező lesz kipróbálnunk" listára, kétség kívül a The Technomancer, a Dishonored 2 és a Prey. 

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr58806084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szekőcei 2016.06.13. 21:38:02

hát, a képek alapján a MEA-nál nem erőltették meg magukat - Tempest tiszta Normandy 1/2.. :(

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása