Volt, nem is olyan rég egy szép világ….

Egészen félelmetes, hogy mi, emberek mennyire imádjuk azokat a történeteket, amelyekben civilizációnk a végromlásba taszajtva reménytelen harcot vív a fennmaradásért. A veszedelmes mutánsok, a torzszülött társadalmak, a halálos sugárzás, az esetleges kannibalizmus és még számtalan veszedelem mellett talán sovány vigasznak tűnik az újrakezdés és felvirágzás lehetősége, én mégis ebben látom azt csábító erőt, amiért újra meg újra ráfanyalodunk a radioaktív fagyira.

Néhány kivételtől eltekintve (hirtelen a zseniális Cormac Mcarthy Út című regénye jut csak eszembe) a posztapokaliptikus történetek jól belakott és a maguk módján működő világokat mutatnak be, ahol szomorkodhatunk egy kicsit a régi idők tovatűnt eszméin és gyönyörűségén, ám rögvest érdemes is elhessegetni ezeket a gondolatokat, hiszen az új világ új kalandokkal, barátokkal és megoldandó feladatokkal kecsegtet.

Ez az alapvetően romantikus hozzáállás ott van a Mad Maxben, tetten érhető a Tövisek hercege című zseniális fantasy könyvben és videojátékok terén a Fallout-sorozatban is, amelynek negyedik részével foglalkozunk most.

… most már nyoma sincs a Föld színén

A Fallout-sorozat első része annak idején megkerülhetetlennek számított a szerepjátékokra fogékony gamerek között. Nem is csoda, hiszen egyedi látványa, körökre osztott harcrendszere, sötét humora és a maga módján elfogadható világa olyan posztapokaliptikus koktél formájában valósult meg, amely friss volt, és jóízűen lehetett fogyasztani a komor színek ellenére is.

Ez a hangulat és hozzáállás nagyon jól ellenpontozta a 90-es évek számítógépes szerepjátékainál tapasztalható fantasy túltengést, amelynek bár voltak egészen király momentumai (mondjuk a Baldur’s Gate), sokan öklendeztük vissza a nagyszakállú varázslók, az idióta félszerzetek és egyéb furcsaságok ízléstelenül összecsapott varázsfőzetét. Nekünk tökéletes alternatívát jelentett a Fallout és a nem kevésbé nagyszerű folytatása.

A Fallout-széria a harmadik résszel azonban más irányba indult el. Az eredeti folytatás terveivel ellentétben inkább szerepjátékos elemekkel ellátott FPS lett, ami sokak számára szentségtörésnek számított, az azonban nem kétséges, hogy egy tartalmas és érdekes játék lett, rengeteg jó ötlettel és egy hatalmas bejárható világgal, amelynek felfedezése rengeteg titokkal és extra tartalommal kecsegtetett.

Ám ha te jössz, meg lehet menteni

A Fallout 4 is hasonló úton jár, mint az elődje. Rengeteg tartalom, hatalmas világ, küldetések tömkelege. Ezek az erények  azonban önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy nyugodt szívvel kijelenthessük: a Fallout 4 jó játék.

Márpedig a Fallout 4 jó játék. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nagyon addiktív. Szívesen töltöttem hosszú órákat a játékban, dacolva a sugárzással, a szupermutánsok, szintetikusok és fosztogatók bandáival és persze a lehangoló, mégis gyönyörű környezettel. Már annak idején a Last of Us-nál is döbbenten tapasztaltam, hogy valahol elképesztően gyönyörű a szó szerint embertelen környezet, és szerencsére ezt a Bethesda művészeti divíziója is értő kézzel valósította meg.

Félelmetes érzés végigbarangolni egy kiüresedett város romjai között, ahol a veszélyek mellett néhol tragikus emlékek mementóival szembesülve egyszerűen nem tudunk szabadulni attól a gondolattól, hogy milyen fenyegető is ez a kierőszakolt csend. Mivel rengeteget kell ide-oda utazgatni, a játékot egyfajta visszafogottság jellemzi, ami tökéletesen ellenpontozza az akciót, ami viszont feszes, és kellő kihívást nyújt, én legalábbis jó néhányszor megizzadtam egy-egy harc során.

De térjünk vissza egy kicsit a hangulathoz. Miközben egyik városból a másikba baktattam, figyeltem a haldokló tájat és hallgattam Inon Zur csodálatos zenéjét, óhatatlanul eszembe jutott Tarkovszkij Sztalker című mesterműve, és ez az jelleg, amiben nagyon erősnek találom a Fallout 4-et. A látszólagos eseménytelenség, amit két akció között tapasztalunk, beindítja a fantáziánkat, kérdéseket vet fel, más szóval tökéletesen beránt a maga által teremtett világba. Azonban arra is ügyeltek a készítők, hogy ez a filozófiai vonal ne menjen a játékélmény rovására, amit a viszonylag változatos küldetésekkel, karakterünk kísérőivel és egy közepesen érdekes történettel sikerült is biztosítaniuk.

Ez persze még mindig nem jelenti azt, hogy a Fallout 4 egy kiváló játék lenne. Sőt, ha nagyon genyó akarnék lenni, akkor fanyaloghatnék is rendesen amiatt, hogy továbbra is egy szerepjátékos elemekkel teletűzdelt FPS-sel van dolgunk, és ebben a megvilágításban semmi újat nem hoz. De mit számítanak a műfajok, ha amúgy jól szórakozunk, miközben játszunk? Mert tényleg így van. Szép lassan fejlődünk, egyre jobb cuccokkal és fegyverekkel loccsantjuk ki az ellenséges elemek agyvelejét, azonban a fő történeti szál egyszerűen nem tud versenyre kelni a játék egyéb tartalmaival. Én legalábbis nagyon gyakran tapasztaltam, hogy inkább azokra a küldetésekre koncentrálok, amelyekből jobban megismerem ezt a világot, annak szereplőit és az általános viszonyokat.

Ez pedig azért problémás, mert a Fallout 4 alapfelütése tökéletesen disszonáns ezzel a hozzáállással,

itt pedig megengedek magamnak egy kis spoilert, hogy értsétek, miért mondom ezt:

És itt vége is a spoilernek.

És ez tényleg tök érthető. Viszont az már kevésbé, hogy 200 év alvás után belecsöppenek egy számomra teljesen idegen, beteg és önmagából kifordult világba, mégis szinte azonnal asszimilálódom és mindenki bennem látja a jótevőt, akit érdemes megbízni mindenféle feladatokkal. De még ha ez így okés is lenne, akkor is ott van a főszereplő alapmotivációja, ami számomra tökéletesen összeegyeztethetetlen azzal, hogy mondjuk elkezdem építeni a karrierem az Acéltestvériségben vagy vezetőjévé válok egy helyi közösségnek. A bibi viszont az, hogy én az utóbbi cselekedeteket preferáltam, a fő történeti szál felgöngyölítése pedig csak simán “ráért még”.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az alapsztori rossz lenne, de szerintem semmiképp nem illik egy ekkora világot bejárható játékhoz, ahol egész egyszerűen izgalmasabb és érdekesebb dolgokkal szembesülünk, mint saját alapküldetésünk. Sajnos nincs meg az kapcsolat a karakterünk és a gyermeke között, aminek tulajdonképpen motorizálnia kellene az eseményeket. De hogy is alakulhatna ki köztük bármiféle kapcsolat, ha az írók nem tettek ennek érdekében szinte semmit? Kár érte, mert bőven lett volna ebben lehetőség.

Ugyanakkor vannak igazán jó karakterek is, akikért szívesen szenvedtem a játék során. Ott van például Nick Valentine, a szintetikus magánnyomozó, aki akár lehetett volna egy nehezen komolyan vehető Humphrey Bogart paródia is, mégis tök jól megírták a karakterét, érdekelt a múltja és a motivációja.

A titok éppen az, hogy a Nickhez hasonló szereplőknek van valamiféle kapcsolatuk ezzel a világgal, hiszen beleszülettek, a környezetük formálta személyiségüket, és érthető a tragédiájuk. Karakterünk pedig csupán egy kívülálló, ráadásul tök jó oka lenne arra, hogy az is maradjon. Na, de nem akarom ezt túlcifrázni, szerintem közepes történettel van dolgunk a Fallout 4-ben, amit viszont az egyéb tartalmak és cselekményszálak valamelyest helyre tesznek.

Tartalom pedig tényleg iszonyatosan sok van, komolyan példaértékű, amit a Bethesda véghez vitt a Fallout 4-gyel. Ha pedig valahogy mégis beleunnánk a felfedezésbe és gyűjtögetésbe, akkor is ott van a kraftolás, az építgetés, ami bár nem az én kenyerem, mégis élvezetes és szórakoztató lett, hosszú órákat el lehet szöszmötölni  jobb stukkerek előállításával vagy éppen házaink és bázisaink berendezésével.

A fejlődési rendszer is teljesen rendben van, elég szabad ahhoz, hogy sajátos karaktereket alkossunk, ugyanakkor elég stabil is, hogy ne nagyon csússzunk el egy-egy rossz döntés után. Tényleg egyedi, különböző játékstílusokat preferáló karaktereket hozhatunk létre, ami egy kellemes kacsintás a szerepjátékosok felé. Ebben segítenek a különböző perkek, amelyeket egyrészt szintlépés során szerezhetünk meg, másrészt útközben a különböző kiadványok, magazinok segítségével mélyíthetjük tudásunkat egy-egy a túlélés szempontjából fontos területen.

Verdikt

Nagyon tetszett a Fallout 4, és még biztosan sokáig fogom nyúzni. Rengeteg időt vesz el, de cserébe rengeteget is ad, amit nem tudok eléggé hangsúlyozni egy olyan világban, ahol AAA kategóriás címeket 10-12 óra alatt végig tudunk futni. Azt azonban nagyon sajnálom, hogy a fő történeti szál gyengébb lett, mint vártam, illetve a bugok mennyisége is jelentősen ront az összképen. Ettől függetlenül az idei év egyik legjobb játéka a Fallout 4, amit sugárzó örömmel ajánlok minden világvége várónak.

-Cae