A vadnyugati téma szinte már lerágott csontnak számít a társasjátékos világban (Bang!, Vigyázat, Vadnyugat! stb.), és ugyan játékmenetben elég eltérő megoldásokkal lehet találkozni, végső soron a zsáner minden darabja a filmekből jól ismert klisékre építkezik (cowboyok lövöldöznek egymással és/vagy a törvény embereivel és/vagy a banditákkal és/vagy az indiánokkal). Éppen ezért volt meglepő, amikor a tavalyi esseni újdonságok közül kiemelt várakozás övezte a Great Western Trailt, ami a puskaporos hangulatot félretéve a cowboyok “unalmas” hétköznapjait, azaz a marhakereskedelmet dolgozza fel. A játék idén a Delta Vision gondozásában magyar kiadást is kapott, úgyhogy mi is felcsapjuk a cowboykalapot, hogy hatlövetűinket és Winchestereinket hátrahagyva marhakereskedésre adjuk a fejünket.

Személy szerint mindig nagyon izgalmasnak találom, amikor egy jól bejáratott témát valaki nem kis kockázatot vállalva a szokásostól merőben eltérő módon közelít meg. Napjaink egyik legfelkapottabb európai társasjáték-tervezője, a kétszeres Kennerspiel des Jahres díjas Alexander Pfister (a díjakat Broom Service-ért és az Isle of Skye-ért kapta, de ő tervezte a Mombasát és a Királyi árut is) erre vállalkozott, így vadnyugati gazdálkodós próbálkozását viszonylag nagy felhajtás előzte meg a tavalyi esseni kiállítás előtt. A siker nem maradt el, többen is a Great Western Trailt is tartják a tavalyi év egyik legjobbjának a piacon. Tehát mind a személyes érdeklődés, mind az eddig kapott jó kritikák magasra tették a lécet, lássuk, sikerült-e azt megugrani!

Tilos az Á

Mielőtt nekiesnénk a játékismertetésnek, muszáj beszélnünk a játék vizuális megjelenéséről, elsősorban annak dobozáról. Ha mezei vásárló lennék, és meglátnám a polcon, eszem ágában sem lenne leemelni azt: színtelen, sötét, de nem a jó értelemben vett minimalista módon. A dobozon szereplő három arckép semmit sem segít az összhatáson, teljesen élettelenek, ha egy számítógépes játékról lenne szó, már a dobozkép alapján bérelt helye lenne freddyD méltán népszerű Rossz PC játékok sorozatában. A helyzetet tovább súlyosbítja a szerencsétlen magyar alcím (A nagy western utazás), és nem csak azért, mert a Great Western Trail egy létező útvonal volt a Vadnyugaton (tehát felesleges volt magyar alcímet adni), hanem az alcímben szereplő Á betű grafikai megvalósítása finoman szólva sem elegáns. Fogalmunk sincs, hol csúszhatott hiba a gépezetbe, reméljük, hogy a játék későbbi nyomásai során sikerül ezt a tipográfiai szarvashibát kijavítani.

Szerencsére a dobozt kibontva sokkal kellemesebb látvány tárul elénk, a játék elemei ha nem is szemet gyönyörködtetőek, de legalább színesek és jól visszaadják a vadnyugati hangulatot. A játéktábla első ránézésre (na jó, sokadikra is) nagyon zsúfolt, de látni fogjuk, hogy a Mombasához hasonlóan a funkcionalitás jegyében fogant. A játékelemek nem kiemelkedő, de átlagosan jó minőséget képviselnek, kivéve a kártyák, amiket az én ízlésemnek kicsit vékony papírra nyomtak, tekintve, hogy a játék lényeges része pakliépítés, tehát többször is keverni kell őket egy parti alatt.

A szabályfüzet a maga 15 oldalával előrevetíti, hogy nem egy könnyed játékkal van dolgunk, főleg, hogy az illusztrációk ellenére is sűrűn teleírt lapokról van szó. Szerencsére a szerkesztésre nem lehet panasz, nagyon jól végigvezet a füzet a játékszabályokon. Sajnos a magyar fordításba csúsztak apróbb hibák, így érdemes a BGG-n fellelhető javított verziót is legalább egyszer átolvasni első játék előtt (szintén reméljük, hogy a következő nyomás alkalmával ezek is javításra kerülnek).

Minden út Kansasbe vezet

A Great Western Trail egy összetett stratégiai játék, ami 2-4 fő számára biztosít nagyjából 2-3 órás szórakozást. Célunk nem meglepő módon a pontszerzés, amihez minél értékesebb marhacsordánkat kell Kansas Cityből elszállítanunk. Ideáig azonban el is kell jutni, de szerencsénkre ehhez nincs szükségünk sem piros cipellőre, sem Óz segítségére, ellenben szegény Dorothy valószínűleg elsírná magát, mivel az utat a játék során többször is meg kell tennünk. Az úton lévő épületek segítségével akciókat hajthatunk végre, melyek minél ügyesebb kihasználása biztosíthatja számunkra a játék végi pontesőt. Az útvonal több ponton is elágazik, illetve néhány semleges épület található rajta, de a játék során lehetőségünk lesz saját épületekkel is tarkítani a terepet, ezzel további akciólehetőségekhez juttatva magunkat. Emiatt későbbi utazásaink némileg hosszabbá, de értelemszerűen egyre gyümölcsözőbbé is válnak. A játékot mindenki egy azonos értékű paklival kezdi (ebből kell húzni a kezdeti kézlimitnek megfelelő számú lapot), ez fogja a csordánkat jelképezni, amit a játék során a Dominionhoz hasonlóan építhetünk, így téve azt egyre értékesebbé.

Fontos eleme a játéknak a saját táblánk, melyre a játék elején korongokat kell helyeznünk: ezek blokkolják erősebb képességeinket (pl.: kézlimit, lépéslimit, segédakciók), melyektől megszabadulva hozhatjuk jobb helyzetbe magunkat.

"Vezérlőpult"

Minden körünk alapvetően három fázisból áll. Először is mozognunk kell az útvonalon egy új helyszínre, lehetőségeinknek pedig csak az aktuális lépéslimitünk szab határt. Ezután a helyszíntől függően akciózhatunk.

Ha semleges vagy saját épületre érkezünk, használhatjuk annak akcióit. Szerencsére a játék elég rugalmas abból a szempontból, hogy ezeket a lehetőségeket tetszőleges sorrendben hajthatjuk végre, és néha ez elég sokat számít. Ezekkel az akciókkal jellemzően vagy pénzre tehetünk szert (pl. bizonyos típusú marhakártyák eldobásával a kezünkből) vagy elkölthetjük vagyonunkat a különböző dolgokra. A legfontosabb pénzköltési lehetőségek közé tartoznak:

• Munkások felbérlése. Belőlük háromféle van (lásd a doboz borítóját): a cowboyokkal marhapiaci vásárlóerőnket növelhetjük, a mesteremberek segítségével egyre fejlettebb és jobb bónuszt adó épületekhez juthatunk hozzá, a mérnökökkel pedig a vasúti helyzetünkön javíthatunk
• Épületek építése. Mesterembereink segítségével saját épületeink közül lerakhatunk egy újabbat az útvonalra, melyeket csak mi használhatunk, de segítségükkel hátráltathatjuk az ellenfeleket, illetve meg is sarcolhatjuk őket
• Marhák vásárlása. Minél több cowboyunk van, annál jobb feltételek mellett vásárolhatunk a marhapiacon. A megvett kártyákat a dobópaklinkba helyezzük, majd ha elfogyott a húzópakli, a Dominionból ismert módszerrel a dobópakli bekeverésével kerülhetnek újdonsült (illetve MÉG nem sült, haha!) marháink a kezünkbe.

A fentieken kívül a különböző épületek segítségével többek közt még kereskedhetünk indiánokkal (így tehetünk szert a wigwamlapkákra), veszélyeket haríthatunk el (ezekért pontok járnak), célkártyákhoz juthatunk (erről is később), vagy vonatunkat mozgathatjuk (legtöbbször pénz vagy mérnökeink segítségével). Ez utóbbi szintén fontos eleme a játéknak, mivel egyrészt csökkenthetjük a későbbiekben a szállítási költségeinket, illetve vasútállomásokat fejleszthetünk, melyek a pontszerzésen túl a képességeink fejlesztésében játszanak nagyon fontos szerepet, hiszen segítségükkel megszabadulhatunk a saját táblánkon lévő korongjainktól is (sőt, néhány állomáson lehetőségünk van egy munkásunkat állomásfőnöknek kinevezni, így jutva bizonyos bónuszokhoz, illetve további játék végi pontokhoz).

Előfordulhat, hogy lépésünk végén egyik ellenfelünk épületére, wigwamlapkára vagy veszélylapkára lépünk. Ekkor jó eséllyel sarcot kell fizetnünk (ha csak áthaladunk rajtuk, akkor is), de lehetőségünk van úgynevezett segédakció végrehajtására is. Ezt a lehetőséget egyébként jobb híján akár saját vagy semleges épületen is választhatjuk. Ez kezdetekben csak pénzszerzésre és kártyahúzásra (majd eldobásra) ad lehetőséget, de korongjainktól szorgosan megszabadulva itt is új távlatokat nyithatunk magunk előtt. Ezek az akciók is lehetnek értékesek, hiszen például csak így lehet az értéktelenebb lapokat végleg kikukázni a játékból.

Ha lépésünkkel Kansas Citybe érkezünk, akkor speciális kör következik: választhatunk, hogy melyik három veszély, wigwam illetve munkás kerüljön fel a táblára, illetve eladhatjuk a kezünkben lévő marhákat, majd el is szállíthatjuk őket. Eladásnál minden különböző színű marha tenyészértékét összeadjuk, majd az esetleges tanúsítványokkal növelve bezsebeljük a pénzbeli ellenértéket. A kártyák ekkor a dobópakliba kerülnek, tehát a későbbiek során még lehetőségünk van nyerészkedni rajtuk. Ezután szállításkor az eladott marháink értékétől függően választhatunk egy célállomást, ahova még nem szállítottunk (kivétel ez alól a szabály alól Kansas City és San Francisco), majd elhelyezünk az adott helyszínen egy korongot a saját táblánkról. Ha vonatunk még nem ért az adott városhoz, jó eséllyel szállítási díjat is kell fizetnünk.

Marhák és célok

Ezek után újra a kezdőmezőre kerülünk, hogy megtehessük dicsőséges menetelésünket Kansasbe, amennyiben még van “hely” a munkaerőpiacon. Ha nincs, véget ér a játék, és kezdődik a pontszámítás. Nagyjából mindenért jár pont, beleértve a pénzt, az értékesebb marhakártyákat, a táblán lévő korongjainkat, veszélylapkákat és célkártyákat is.

Apropó, célkártyák: a játék elején is rendelkezünk eggyel, de menet közben is szerezhetünk belőlük, melyek előbb a paklinkba, majd előbb-utóbb a kezünkbe kerülnek. Kijátszva őket egyrészt valamilyen bónuszt adnak, másrészt a játék végén pontot ér a teljesítésük (nem teljesítésért pedig büntetést).

Akcióink után körünk végén kézlimitig húzunk paklinkból kártyát, majd átadjuk a stafétát a következő játékosnak.

Szerelem második látásra

Őszinte vallomás következik: első játék után egyáltalán nem nyűgözött le a Great Western Trail, pedig az előzetes információk alapján több kedvenc játékelemem is fontos szerepet játszik benne: pakliépítés, munkáslehelyezés (amennyiben a cowboy mozgatása annak számít), illetve az a Korokon átból vagy a Scythe-ból ismerős játékelem, hogy a játékostáblánkról felhasznált jelölőnkkel egyrészt akciózhatunk, másrészt új képességeket vagy feltételeket fedhetünk fel. Mégis, az első játék után úgy éreztem, hogy csak egy halom mechanika lett öncélúan egymásra dobálva, így bonyolítva szükségtelenül túl az amúgy jó alapokra épülő játékmenetet.

Szerencsére valamit mégis elültetett bennem a játék, mert második alkalommal is volt hozzá kedvem leülni, és miután sokkal jobban sikerült átlátni és elmagyarázni az új közönségnek a lényeget, és azt kell mondjam, hogy

a Great Western Trail tényleg az egyik legjobb stratégiai társasjáték, amit az utóbbi időben sikerült kipróbálnom!

A játékmenet az összetettség ellenére viszonylag gördülékeny (lépsz, akciózol, húzol), így ha már tudjuk mit akarunk csinálni viszonylag gyorsan pörög játék, nem jellemző rá az ún. analízis paralízis (amikor egy játékos “lefagy”, ezzel percekig megakasztva a partit). Jó stratégiai játék lévén a szerencse szerepe minimális (veszélyek, wigwamek, munkások érkezése, illetve a marhapiac és a célok kártyái), de mégis pont annyira van jelen, hogy ne tegye unalmassá és egysíkúvá a játékot. Mindemellett a változatosságra sem lehet panasz, ugyanis a semleges épületek a játék elején véletlenszerűen kerülnek fel, ami igencsak meg tudja változtatni egy-egy parti dinamikáját, illetve a saját épületeknek két oldala is van, melyek közül az összes játékos egységesen vagy az A vagy a B oldalt használja.

A Great Western Trail emellett igazi pontsaláta: tényleg szinte mindenért lehet pontot szerezni, így több különböző stratégiát is lehet követni a végső győzelemhez. A játék egyik legnagyobb erénye, hogy ezek közül egyet sem erőltet ránk, simán lehet, hogy míg az egyik játékos a pakli felduzzasztásával, és minél többszöri elszállításával próbálkozik, addig a másik játékos a célkártyákra utazik, míg egy harmadik a vasútállomások fejlesztésével próbál felülkerekedni a többieken, sőt ezek bármilyen arányú kombinálása is lehet abszolút működő stratégia. Ami közös, hogy szinte mindenhez pénz kell, ami ugyan nem ér túl sok pontot a játék végén, de nélkülözhetetlen, hogy bármelyik stratégiát is követjük, sikerrel járjunk.

Ez a kéz sajnos nem ér túl sokat, ha szállításra kerül sor :(

Nagyon tetszett az is, hogy a játéknak szépen felépített íve van: az elejéhez képest a későbbiekben egyre több és jobb lehetőségek nyílnak előttünk, és egyszerűen élvezetes ezen a fejlődési pályán végighaladni. Látszik, hogy jól átgondolt és alapos tesztelésen átesett darabról van szó, a játék különböző elemei tökéletesen illeszkedő fogaskerekekként működnek, pontosan úgy, ahogy azt Herr Pfister valószínűleg megálmodta.

Játékosszám tekintetében minden fővel jól tud működni a Great Western Trail, viszont érdemes szem előtt tartani, hogy két fő esetén sokkal paszinánsz-szerűbb játékra számíthatunk, ugyanis nem kap akkora szerepet egymás akadályozása és sarcolása saját épületeink lehelyezése által. A legteljesebb élményt így a 3-4 fős partik adják, de ettől függetlenül párban is élvezetes játék marad Great Western Trail.

Összegzés

A kifejezetten csúnya doboz és az elsőre talán kesze-kuszának és túlontúl összetettnek tűnő játékmenet tehát egy alapvetően gördülékeny, nagy mélységekkel megáldott, és egyben a vadnyugati marhakereskedés hangulatát meglepően jól átadó egyedi, átgondolt és szépen kiegyensúlyozott játékot takar. Ha egyszer sikerül átlátni a játékon belüli összefüggéseket, akkor a Great Western Trail szinte játszatja magát, és a rá szánt 2-3 óra után sem érzi az ember, hogy kisült volna az agya, ami a műfajban elég ritka jelenség.

Mivel fajsúlyosabb játékról beszélünk, mindenképp csak olyanoknak ajánljuk, akik már valamelyest ismerősek a modern társasok világában, és nem riadnak vissza a komplexebb kihívásoktól. Ha elsőre nem ütne esetleg nagyot, mindenképp érdemes neki adni legalább még egy esélyt, mert az utóbbi évek egyik legizgalmasabb gazdálkodós társasjátékáról van szó.

A játékot a Delta Vision bocsátotta rendelkezésünkre.