A Fantasy Flight Games régóta ellát minket zseniális játékokkal, legyen szó akár szerep-, akár társasjátékokról. A Warhammer időszámításunk után negyvenezredik évben játszódó világát a rajongóknak már nem kell bemutatni, de talán a vájtfülűeknek is érdemes elolvasni pár sort a WH40K Inkvizíciós szerepjátékának, a Dark Heresy-nek a második kiadásáról.
Évek óta lemondtam már a könyvpiac további százezrekkel való tunkolásáról az elektronikus könyvek javára, de tartom, ha már egyszer a polcon van, legyen szép.
A Dark Heresy II. szabálykönyve irtózatosan gyönyörű, nincs jobb szó rá. Szinte minden oldalon van egy szemkápráztatóan jól sikerült, markáns kép és a masszív, négyszáznegyven oldalas könyv önmagában műalkotás. Szinte fáj belegondolni, hogy a különböző játékülések alatt majd ronggyá lesz lapozva, mert nincs az a kötés, ami azt a terhelést kibírná.
A könyv nem hezitál sokat, a 40K néhol már túlcizellált világát egy hárombekezdéses elrettentéssel kezdi, aminek a vége egyszerűen annyi, hogy “lépj be a Dark Heresy rémálom világába” és nagyon igaza van. A távoli jövőben a legsötétebb diktatúrákat meghazudtoló elnyomás és rettegés uralkodik a galaxisban, az Emberiség hanyatló, korrupciótól, dekadenciától és középkori feledéstől rothadó birodalmát csak a fegyveres erőszak és az Terrán (Földön) székelő Istencsászár vaskézzel betartatott hite tartja össze. A világ hangulatának gerincét halmokban álló koponyák, űrben lebegő gótikus katedrálishajók, menetelő gigantikus hadseregek, égbe nyúló, százmilliárdoknak otthont adó bolyvárosok alkotják.
A sötét középkort a távoli jövővel kombináló szettinget talán még egy játék (beleértve az első kiadást) sem jelenítette meg ilyen erősen.
Sokat elmond, hogy a könyv legalább olyan sokat foglalkozik az ellenségekkel, mint magával az emberekkel, ellenségek kívül, belül és a túloldalról ostromolják a Birodalmat, kiirtandó undorító idegenek, orkok, űrboszorkány elfek és még sokkal rosszabbak, a Káosz kultistái és démonai és persze egyszerű lázadók, akik azt hiszik jobban tudják, mint a Birodalom, hogy kéne mennie a dolgoknak.
Az Inkvizíció a szervezet, aki megmutatja, hogy náluk sokkal jobban senki nem tudja, hogy kéne mennie a dolgoknak. Mivel ez egy sikoltóan sötét és nyomasztó szetting, már a tizedik oldalon megtudjuk, hogy ők egymást közt sem döntik el gyakran, hogy kéne mennie a dolgoknak. Az árulás és paranoia olyan hétköznapi, mint egy könnyed séta a parkban.
Manapság, amikor dívik a politikai korrektség, meg a kalandozócsapatban mindenki egyenlő, kiugróan érdekes, hogy a Dark Heresy-ben fel sem merül, hogy itt bárki egyenlő lenne bárki mással. A játékosok (Akoliták) felett az Inkvizíció uralkodik, őket szolgálják majd a nagy és örök háborúban a romlás (vagy feltélezett romlás) erői ellen és, szemben az első kiadás alapkönyvével, itt rögtön az egyik játékos az Inkvizítorral is kezdhet akár, aki pozíciója folytán élet és halál ura a csapat bármelyik tagja felett.
Ebben a könyvben hála az égnek elhagyták a végtelen hosszú képzettség táblázatokat, minden sokkal letisztultabb és okosan egyszerűbb. A karakteralkotás továbbra is érdekes, bolygók, pozíciók és billiónyi lakosú birodalom bármely tagja megalkotható, majd szabadon feláldozható a játék folyamán a Birodalom érdekében. A rendszer sem változott sokat, kicsit nyitottabb lett, a nyolc plusz egy főértékhez tartozó százalékos rendszer maradt (alá kell dobni) és sokkal több kifejtést kapott (mire nem kell dobni).
Mivel a játékosok csapatként fontos emberek lesznek, befolyásosak az Inkvizíció szolgái így számos ezt szimuláló rendszer-elem került be már az alapkönyvbe. Ebből a legviccesebb talán a “Subtlety”, a Kifinomultság, hogy mennyire látványosan végzik a munkájukat. Az az zászlókkal vonulnak-e, Inkvizíciós pecséttel a mellkasukon tűzzel és golyóval kipurgálni az eretnekeket, vagy csak baleset éri Cassius Sulla birodalmi nemesi titkárt a palota lépcsőjén…
A játék alap helyszíne a Callixis szektorból az Askellon jóval brutálisabb, gótikusabb, ősibb és betegesebb helyszínére vándorolt, az írások szinte lubickolnak a 40K adta lehetőségekben. Pandemonium elnevezésű warp vihar, kereszteshadjáratok, sírbolt-bolygók és halálvilágok tarkítják a szektort.
Bár a könyv egy példamodullal végződik, én az őrülettel és a korrupcióval fejezem be, mint az erőszakos (és brutális) halál után rögtön a két leggyakoribb okot, amiért egy Akolita klasszikus karrierje véget ér. Hiszen miután milliókat látott és/vagy rendelt el meghalni, sötét ereklyéket vizsgált füstös és távoli laborokban, megkísértette a Káosz, miért maradna ép az elméje, a lelke, vagy a teste. A fertőzés és az őrület számos opciója áll rendelkezésre a játékmesternek, hogy megfizetesse a győzelem árát egy világban, ahol az csak addig tart, amíg fel nem teszed a kérdést magadnak:
Vajon a jó oldalon állok?
Ha még nem játszottál a Dark Heresy-vel, lehetőleg a második kiadással, akkor vedd meg, szerezd meg az Istencsászár nevében!
- kettesszámújátékos
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
