Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

5 ok, amiért imádom a M.A.G.U.S.-t
Házi M.A.G.U.S. mesterünk elmondja, miért is szereti annyira kedvenc játékát. 

image

Sokszor felmerül a kérdés, miért is szeretjük a M.A.G.U.S.-t minden gondja, gyermekbetegsége és eseménydús, olykor szégyenteljes múltja ellenére. Persze, mindenki másért szereti, és ez így is van jól, éppen ezért fontos megjegyezni, hogy én is csak szubjektív szempontok alapján tudok róla írni.

Íme, 5 dolog, amiért imádom a M.A.G.U.S.-t:

1. M.A.G.Y.A.R.

“Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.” - Ahogy a Tanú című film magyar narancsára, úgy a M.A.G.U.S.-ra is tökéletesen illik ez a szállóigévé vált mondat. Persze nem olyan rossz a helyzet, mint a filmbéli citrommal, hiszen a dicső 90-es években rengeteg ember számára a M.A.G.U.S. jelentette “A szerepjáték”-ot.

A “Nagy Zöld” most is ott pihen számtalan polcon, és nélkülözhetetlen kelléke a játéküléseknek. Mindegy, hogy dedikált példányunk van, vagy lapjaira hullott már régen, esetleg eredeti, amit még 93-ban vásároltunk két ajándék kockával, netalántán az antikváriumban találtunk rá, másvalaki nevével az első lapon, akkor is a miénk. Meghatározója volt sok fiatal életének, gyermek és serdülő korának, mikor először kezdték betölteni a felvázolt világot saját meséikkel. Ynev világa hatalmas, színes, és ha jól körülnézünk benne, minden fontos összetevőt megtalálunk, ami egy jó játékhoz kell.

image

2. Szinte minden megfér benne

Sok szerepjáték foglalkozik egy konkrét fajjal vagy épp kaszttal, de a M.A.G.U.S. esetében egészen más a helyzet. Ynev világán nem sokan lepődnek meg, ha egy lovag várát orkok ostromolják, és mágusok védik, ahol a falakon katonák és bajvívók sora mellett feltűnik egy sámán, agancsokkal a fején. A feudalizmus, a reneszánsz, az ipari forradalom kényelmesen megfér egymás mellett a keleti hadurakkal, magiokráciákkal, és a sötét középkor elemeivel. Ez az a hely, ahová a legtöbb gyerekkori mese, film és történet szereplői tökéletesen beilleszthető. A M.A.G.U.S. le sem tagadhatná, hogy a kilencvenes évek gyermeke, így az sem véletlen, hogy az akkori mesék, filmek és történetek hősei érzik igazán jól magukat Yneven.

3. Toron, avagy a katonás rendbe börtönzött káosz

Kevés olyan embert ismerek, akinek Toron igazán semleges és éppen ez a jó benne. Toron a bármely kérdésre húszezer év tradíciójával felelő rend, ami a káoszt és a változást hirdeti. Ez a folyamatos kettősség jellemzi az országot, a játékos karakterek életét. Egyik oldalon a legszigorúbb kasztrendszerben élő, minden mozdulatot törvények, szokások, és babona által meghatározott módon végrehajtó lakosság, a dicső múlt megkopott épületei, aprólékos kifinomultság, az élő hagyomány. Másik oldalon a káoszt hirdető démon uralmáról prédikáló papok, orgyilkosok, és a mindent átjáró intrika.

Toronban szigorú szabályok vonatkoznak mindenkire, csak az a bökkenő, hogy nem mindenkire ugyanazok. Ez teszi érdekessé, veszélyessé és magával ragadóvá a toroni kalandozást, különösen idegenként. A határt átlépve könnyen válhat üldözött a nemesből, pária az ünnepelt bajnokból, és magiszter abból az átkozott méregkeverőből, akit nem is érted már, hogy miért vittetek magatokkal a kalandra.

Mindez különleges hangulatot kölcsönöz Toronnak, hiszen egy ország, mely a régi korok dicsőségéről álmodik, annak ellenére, hogy a nyelve, a vallása, sőt, még a lakosság faji szempontból sem azonos, akár még nagy dolgokra is hivatott lehet.

image

4. Krán, az ezerarcú sötét birodalom

A fekete határon túl elterülő vidék mindenki számára mást jelent, ellentmondásos, sokszínűségével megosztja a játékosokat. Krán egyfelől egységes birodalomnak tűnik, melyet vasszigorral irányítanak a kosfejes isten gyermekei, akik uruk szigorú törvényeit mindenre és mindenkire kiterjesztik. Másfelől, ha mélyebben vizsgálódunk, káoszszekták, orgyilkosklánok, lovagrendek kavalkádjával találkozhatunk, akik egymást pusztítva próbálnak feljebb kúszni a véres ranglétrán.

De tulajdonképpen Krán ezer arcát mutatja játékosnak, mesélőnek, olvasónak egyaránt. Ha kell, ő a pokol, ahová épeszű ember nem hogy nem teszi be a lábát, de menekül, ha onnan bármi kitekint. Ha kell, a toronnyal és az őt alkotó félistenekkel, egy Mordorhoz hasonló végletekig kisajtolt, lakhatatlan vidék. Mesélőknek a rémségek igazi tárháza, játékosként onnan hozni egy karaktert olyan érzés, mintha végre Batman szerepét kapnád Robin után.

Bármelyik képet is érezzük a “mi Kránunknak”, egy farkastörvények alapján működő társadalmat érdemes elképzelnünk. A sötét birodalom maga a “nagyon vad kapitalizmus”, ahol sikeres lehet bizonyos mértékig bárki, ha jókor van jó helyen, és jó képességekkel áldották meg a kockák istenei. Ha Kránban jársz, jobb ha észben tartod: hiába vagy a legjobb futó a világon, ha ellenfeleid a versenyt a lábaid eltörésével kezdik. Krán egy ilyen hely, és mi ezért szeretjük.

image

5. Determinált vég

Azzal, hogy a világ teremtői előre elrendelték a mindenség sorsát, és felosztották a létezést kilenc korra, egy igen érdekes fordulatot adtak a játéknak. Mivel a M.A.G.U.S. jelenét a hetedkor alkonyára tették, a kort lezáró nagy háborúk első pillanataiba kapunk betekintést. Magában a játékban Ynev kevés lakójának életében nyilvánul meg ez a hangulat, hiszen mindenki teszi a dolgát, próbál boldogulni. Talán csak néha, mikor egy-egy ősi dalt hallgatnak, ezer éves romok közt barangolnak, akkor jut eszükbe, hogy ez a világ már sokszor megváltozott. Igaz ugyan, hogy az elrendelt vég szinte csak próféciaszerűen lebeg a világ felett, a nyolcadkor eseményeiről még csak vázlatokat lehet olvasni, de mégiscsak ott az a bizonyos elkerülhetetlen vég, és ebben van valami tragikusan gyönyörű.

Világosan megmondták a teremtők, Yneven az idő kereke csak kilencet fordul. Hogy egy közismert példával éljek, az Így jártam anyátokkal című sorozat hasonló gondolatra épít, ők is előre szóltak, hogy vége lesz. A hetedkor végét, a mágia hanyatlását, az ember uralmának erősödését, a technika fejlődését talán ahhoz a ponthoz hasonlíthatnám, amikor a tündék elhajóznak Középföldéről. Ekkor egy korszak végleg lezárul, a mesevilág újabb lépést tesz a valóság felé.

Update: 2023-ban elindult a Nörd podcast, amelynek első két adásában a M.A.G.U.S. szerepjáték 30. évfordulója alkalmából Novák Csanáddal és Nyulászi Zsolttal beszélgettünk. A két beszélgetést itt tudjátok meghallgatni: 

-Ekriven

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr658644662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása