A Star Wars soha nem volt még ennyire szexi

dieanddie 2017. június 02. 23:55
A Star Wars soha nem volt még ennyire szexi

Felmerül a kérdés: miért is akart Luke lelépni a Tatuinról?

Nagyon nagy túlzás lenne azt állítani, hogy a Star Wars világa egyet jelentene a túlfűtött szexualitással. Jó, láthattuk Leia hercegnőt metál bikiniben, de nagyjából itt ki is fullad a dolog. Ettől függetlenül persze a messzi-messzi galaxistól sem lehet elidegeníteni a nemiséget; időről időre találkozhatunk olyan alkotásokkal, paródiákkal és egyéb furcsaságokkal, amelyek szexibb módon közelítenek a témához.

Ilyen az idei Star Wars-nap tiszteletére készített alább megleshető videó is, amelyet az Empire Strips Back című börleszkshow csapata lőtt fel Vimeóra, és ahogy a nevükből sejteni lehet, a szokásosnál itt is lengébb öltözetben kezelik minden idők legnépszerűbb űroperáját.

Megosztás:
1 komment

Minden idők 13 legjobb Level-1 zenéje

Varga Bálint Bánk 2017. május 26. 10:05
Minden idők 13 legjobb Level-1 zenéje

Mert az elsőt sohasem felejtjük el ugyebár...

montazsos.png

Aki rendszeresen olvas minket, már talán meg is szokta, hogy elég gyakran jelentkezünk összesítő listákkal a videojátékok világából. A legjobb-legrosszabb listák viszont elég hamar kimerülő témát jelentenek, ezért kicsit kreatívabbnak kell lennünk, ha érdekes rangsorokat szeretnénk összehozni nektek, és persze nagyon is szeretnénk, mert mi magunk is imádjuk a jóféle összesítőket!

Nemrégiben látott napvilágot a Turok 2 - Seeds of Evil N64-es és PC-s klasszikus mai gépekre optimalitzált változata és ez adta az ötletet, hogy összeszedjük a számunkra legkedvesebb és mint ilyen, felejthetetlen ELSŐ PÁLYA ZENÉKET. Rengeteg játék rendelkezik fantasztikus Soundtrack-kel, de tény, hogy ha egy játék az első pálya első másodperceiben képes valami rendkívül atmoszférikus vagy epikus dallal fültövön csapni minket (vagy éppen szíven szúrni…) azt biztos, hogy sohasem felejtjük majd el.

Íme a mi kedvenc első-pálya zenéink: (a számozás csak a könnyebb átláthatóság kedvéért van és nem a minőség béli sorrendet jelent)

1. Starcraft

Nem kell sok mindent hozzáfűzni. Nagyszerű szám, ami tökéletes lökést ad egy egész játéknak, sőt egy egész franchise hangulatát képes meghatározni. Nehéz is bármihez hasonlítani, egyszerre gyors és lassú, izgalmas és elszállós, akárcsak maga a játék. (A Starcraft egyébként nemrégiben ingyenes lett, a HD felújításán pedig a napokban is dolgoznak!)  

2. Castlevania

A NES teljes zenetárának egyik legjobb dala a Castlevania nyitó opusza, ami ha egyszer hallottad (teljesen mindegy, hogy 5, 25 vagy 45 éves vagy) garantáltan kitörölhetetlen emlék marad. Azt hiszem ilyen egy zenei mestermű, ami a videojátékos világban azért nem vár minket minden sarkon, bár tény, ami tény, a Castlevania sorozat jócskán bővelkedett ilyenekben. 

Akinek ez nem lenne elég, íme a híres Bloody Tears akapella verziója...

3. Diablo

Egy hátborzongató dal, ami képes két-három ütem alatt elmesélni a Diablo világának minden sötétségét, kilátástalanságát, borzalmát és furcsaságát. Nem csak az egyik legjobb “első pálya” zene, ami valaha született, de az egyik legikonikusabb dal amit valaha játékhoz gyártottak.

4. Grim Fandango

Személyes kedvencem dugig van jobbnál jobb zenékkel, de sohasem felejtem el az első számot, ami felcsendül, amint átvesszük Mannuel Calavera irányítását. (főleg hogy a demó verziót körülbelül 43-szor játszottam végig, míg sikerült megszereznem a teljes kópiát annak idején.) A szám rejtelmes és nyugodt, de mégis sugároz valami az öltöny alatt lapuló (és csontvelőbe mászó...) gyilkos feszültséget, miközben egy egész korszak és a Noir filmek hangulatát egyszerre idézi.

5. Quake II

Talán az egyik legerőteljesebb zene, amit akciójáték valaha kapott. Olyan szintű adrenalin löket, amiből azonnal tudjuk, hogy valami különlegesen brutális és felejthetetlen dolog részesei leszünk. A szám egyébként nem hazudott, a Quake 2 máig időtálló és fantasztikus, de ezt nagyban köszönhette ennek az első benyomásnak is:

6. Bioshock Infinite

Szintén egy széria, ami színültig van licencelt és eredeti, de mindkét esetben fantasztikus zenékkel, de az első pálya letaglózó zenei csúcsteljesítményét mégis csak a széria utolsó része, az Infinite biztosította. Bensőséges, misztikus, távoli, megnyugtató, nem oda illő és mégis tökéletes. A “Will the Circle Be Unbroken” kórus változata az első pillanatoktól fogva biztosít minket róla, hogy nem mindennapi utazásban lesz részünk:

7. Super Mario Bros.

Erről már aztán tényleg nem mondok semmit.

8. Doom

Szintén egy lehengerlő és egy egész sorozatot meghatározó szám. Sokunk gyerekkorának legkeményebb trackje.

9. Outcast

Szerény véleményem szerint minden idők egyik leginkább alul értékelt játéka rendelkezik az egyik legigényesebb soundtrack-kel is, melyet olyan minőségben írtak meg és vettek fel, minek eredményeképp az bármelyik hollywoodi kasszasiker zenéjével könnyedén felveszi a versenyt. Hallgassátok csak az első számot, ami a játék első helyszínén fogad minket. Garantált a libabőr!

10. Icewind Dale

Egy igazi Black Isle klasszikus a cRPG hőskorából és az egyik legepikusabb, legszebb első pályás szám, amit valaha volt alkalmunk hallgatni. Az ember legszívesebben csak fel-alá császkálna eastheavenben, megfeledkezve arról, hogy miféle őrült öngyilkos-küldetésekbe akarnak belerángatni minket a kis havas falu unatkozó lakosai:

11. Alone In The Dark 3

Az eredeti trilógia tagjai véleményem szerint még mindig a legjobb túlélő horror játékok között tanyáznak, még ha jócskán el is járt felettük az idő. A Westernes-indiános környezetbe emelt (de nem kevéssé Lovecrafti) harmadik rész a személyes kedvencem, amihez az első szám elképesztő és semmihez sem hasonlítható hangulata nagyban hozzájárult:

12. Shadow of the Colossus

Nem klasszikus első pálya, de mégis… Az első legyilkolt kolosszus mindenki életében meghatározó… ez tudományos tény. Az első szám pedig, ami a kolosszus haláltusája alatt szól egy életre az elménkbe issza magát, hisz benne van a harc reménytelensége és okafogyottsága, a lény hatalmassága és ártalmatlansága is. Egyszerre érezzük magunkat hősnek és gyilkosnak, egyszerre érezzük a harcot nagyságosnak és hazugnak. (ami a történet ismeretében több, mint helyén való...)

13. Turok 2

Végere hagytam szintén egyik személyes kedvencemet, a cikk elején említett Turok 2-t. ami az egyik legepikusabb, legpörgősebb első pályás zenével ajándékozott meg minket, az utóbbi majd 30 év akciójáték termését nézve. Sőt mi több, a zene hátán viszi az egész pályát, hovatovább, az egész játékot (ami egyébként nem rossz, sőt még mai szemmel is nagyon élvezhető). Igazi filmzenei szintű alkotás, ami rögtön hősies, zaklatott dobogásra bírja indián szívünket! (I AM TUROOOOK!)

De ez a lista egy tökéletesen szubjektív vélemény. így szeretnénk meghallgatni a Ti ötleteiteket, Ti kedvenc zenéiteket is itt kommentben, vagy akár a Facebook-oldalunkon. Nektek melyik első pályás track az, amit már biztos, hogy sohasem fogtok kiverni a fejetekből?

Varga Bálint Bánk

Megosztás:
24 komment

Thimbleweed Park - Játékkritika

Varga Bálint Bánk 2017. április 03. 21:00
Thimbleweed Park - Játékkritika

"Bezzeg az én időmben!"

ray_vista_birds.png

Valamit szögezzünk le rögtön az elején! *dobpergés* Sikerült elérnem a majdnem lehetetlent! *pá-dumm tissssz!* A végigjátszásom alatt megmakacsoltam magam, és egyszerűen kizártam a tényt, miszerint a Thimbleweed Park tényleg Ron Gilbert (Maniac Mansion, Monkey Island 1-2) és Gary Winnick (Maniac Mansion) játéka. Egyszerűen muszáj volt ezt tennem, hogy így legalább viszonylagosan objektív kritikát tudjak írni a játékról, mert előre tudtam, hogy az nagyon is erősen építkezik majd erre az alapra. Sőt, mondhatjuk, hogy csak ezt húzza fel csontvázának, és persze ezzel együtt a nosztalgiánkat, egy korszak meghatározó életélményét, a klasszikus kalandjátékok megszületésének fantasztikus időszakát annak minden színes-szagos velejárójával. (Yeeeeeey!)

Úgy éreztem, ez túl nagy előny, túlságosan is nagy aduász és egyszerűen nem fair a konkurenciával szemben…

Elárulok egy titkot: nem volt könnyű!

mm8.png

Amivel minden kezdődött: Maniac Mansion

A Thimbleweed Park ugyanis mindent megtett, hogy ne engedjen elidegenülni engem a két fél-zseni alkotóerejétől, főleg hogy a játék poénjainak mintegy 40-50%-át annak elődjei (Maniac Mansion, Monkey Island 1-2) és a kalandjátékok műfajának sajátosságai úgy általában adják. AUCS! Magyarán nem hogy nem akarja letagadni, vagy lustán a szőnyeg alá sunnyogni, hogy tulajdonképpen egy nosztalgia-hullámvasúton ülünk (lassú emelkedőkkel és meredek lejtőkkel), de még rá is tesz pár jó nagy lapáttal. Hogy ez jó vagy rossz-e? Is-is. Néha igenis soknak éreztem a szájbarágós visszautalásokat, az olyan "belsős" poénokat és easter eggeket, amik úgy érezzük saját viccüktől a padlón fetrengve, nyál-fröcsögve az arcunkba ordítják, hogy:

„ÉRTED? EZ MONKEY ISLAND POÉN VOLT! VÁGOD? ÁH, EZ MEKKORA!”

Ja értem. Értjük. Akkor is értettük volna, ha nem szögelitek bele a retinánkba…

thimbleweed.png

Másrészről viszont mégis csak jók ezek, mert őszinte tiszteletadás jelei... sőt nem is tiszteletadásról van itt szó (hisz az ember ilyet önmagával ritkán csinál) inkább visszatekintésről, visszakacsintásról, amit csak azok fognak érteni és értékelni, akik játszottak a LucasArts (vagy éppen a Sierra) nagy klasszikusaival.

Ezzel persze a játék kicsit sznobbá, elitistává, játékosaival nagyon is válogatóssá válik, de miért ne lenne megbocsátható, hogy valaki, aki a műfaj legjobbjait már letette az asztalra, újítás helyett inkább csak leporol pár régi formulát? Végül is a rajongók ezért kalapoztak össze egy rahedli pénzt, és az elsődleges cél az volt, hogy nekik ne okozzon a játék csalódást.

Hogy egy konkrét példáról szóljak (az igényesebb flashback poénok közül), amikor egy öltözőben meglátjuk Guybrush Treepwood a Monkey 2-ben használt, ikonikus kabátját (de hősünk szerencsére nem tesz rá megjegyzést!) az cseppet sem szájbarágós, ellenben elegáns és megmosolyogtató kis extra. Sajnos azonban, akárhogy is nézzük, ebből volt kevesebb és a harminckét felkiáltójellel jelzett szájbarágás verzióból jóval több…

thimblescreen2png-50c980_1280w.png

DE! Mielőtt itt kedveteket szegem, leszögezem, hogy a Thimbleweed Park önmagában és önnön jogán is teljes értékű, sőt remekbeszabott klasszikus kalandjáték! Ó, de még mennyire, hogy az! (csupán a bevezetővel szerettem volna elérni, hogy mindenki a helyén kezelje azt és kitörölje a szeméből az örömkönnyek fátyolát!) Erre pedig pont azért sikerült nagyon hamar rájönnöm, mert nagy nehezen tényleg képes voltam elzárni magamban a tényt, miszerint az a RON GILBERT agyalta ki az ökörségeket, amit éppen olvasok/hallgatok, aki gyerekkorom egyik legmeghatározóbb játékos élményeit adta nekem.

Az erőltetett visszatekintéseket, néhol gyermeteg poénokat nagyvonalúan elnézve azért a TP humora nagyon is pallérozott és nagyon is jól működik! A játék pedig tökéletesen lavíroz a komoly murder-mistery és a színtiszta komédia között, néha már-már mesteri ügyességgel és bravúrokkal, akár egy okos krimi-könyv (vagy film) tenné. Ha megpróbálnék egy pop-kulturális jellegű összegzést tartani, azt mondanám, a TP olyan, mintha a Twin Peaks-et újraforgatták volna a Monty Python tagjaival. Nagyjából ez is lehetett a cél és ennek maximálisan meg is felel a játék, ami mintha a tökéletes LucasArts adventure game akart volna lenni és ami persze pont ezen törekvése miatt kerül messze a tökéletességtől. (ami nem baj, mert a tökéletlenség nagyon is jól áll neki!)

thimbleweedpark-ransome-crying.png

A játék egyébként az elsődleges inspiráció, azaz a Maniac Mansion legjobb tulajdonságait követi. A grafika egyszerűségében is aprólékos és *gyönyörű*, viszonylag realista ábrázolással (és jellegzetesen hatalmas fejekkel), ami alapból egy kissé szatirikus hangulatot fest, és mint ilyen sokkal jobban működik, mint például a Day of the Tentacle délelőtti rajfilm-matinés ábrázolása. Félreértés ne essék, meg sem próbálom a Thimbleweed Parkot minden idők egyik legviccesebb kalandjátékához hasonlítani, de tény, ami tény, a TP sokkal hűbben követi a Maniac Mansion (azaz az első igazi LucasArts kalandjáték) hagyományait, mint annak tényleges folytatása a Day of the Tentacle.(ugyanis akkor még előrefelé haladt a játékfejlesztés iránya, nem pedig vissza...)

thimbleweed_park_ransome_header.jpg

A történetünk egy hanyatlófélben lévő kisvárosban, Thimbleweed Parkban játszódik, ahol is egy rejtélyes haláleset borzolja az amúgy is eléggé borzas kedélyeket. A rejtély a város legkülönösebb lakóit és annak mérhetetlenül befolyásos és gazdag feltaláló-famíliáját is érinteni fogja az ügy és persze hőseink sorsát is gyökeresen megváltoztatja majd. Kezdetben két ügynököt fogunk irányítani (kis Mulder és Scully utánérzéssel) hogy aztán nemsokára újabb (és náluk sokkal érdekesebb) karakterek bőrébe bújjunk, amilyen például egy elátkozott Tourette-szindrómás bohóc egy meg nem értett videojáték fejlesztő vagy egy a világmindenségben mélységesen csalódott kísértet.

thimbleweed-park-cast.png

A hangulat összességében remek, a zene szuper és a szinkronhangok is nagyrészt jók, a teljes szinkron megléte pedig alapjában véve üdítő, főleg egy ennyire a retro-hangulatra építő játéknál. Ez teljesen a helyén van, ahogy az őrült kisváros különc lakói is meglehetősen érdekesre sikeredtek, de sajnos hátrányként kell kiemelnem a két fő-fő szereplő, azaz a két ügynök karakterét, akik nemcsak, hogy alapvetően érdektelenek, de tökéletesen unalmasak is. (Okés, értem én, hogy Ray karaktere szándékosan olyan szarkasztikus és unott, amilyen, de monoton és szürke narrációját, sótlan poénjait hallgatva néha-néha tényleg el tudtam unni magamat és alig vártam, hogy végre újra egy érdekesebb karakter bőrébe bújhassak…)

Nagy kár, mert rajtuk kívül nagyjából minden egyes szereplőről szívesen megtudtam volna hogy kicsoda és mit csinált korábban, hogy került abba a helyzetbe, ahol van, és mi szerepe van a város jelenlegi helyzetében, de azok, akik története a legfontosabb lenne (hisz végül is ŐK a főszereplők) teljességgel érdektelené válnak, egy kisebb csavart leszámítva, de ez már spoilert érintő téma, ezért nem fejtem ki bővebben.

3111485-thimblescreen17.png

A játék fejtörői egyébként okosak és nem túlságosan könnyűek, bár tény, ami tény, kicsit messze vannak a szellemi elődök nehézségi szintjétől… (vagy az is lehet, hogy az évek alatt én lettem tapasztaltabb és ügyesebb…). A többszereplős játékmenet és a tény, hogy sokszor a szereplők között kedvünkre válthatunk, nagyon jót tesz a játéknak, azt az érzetet kelti bennünk, mintha az nem lenne lineáris. (egyébként 70-80%-ban az) Hamis illúzióink azért ne legyenek, ne várjunk Monkey Island 2 szintű szabadságot, de a kisvároson belül nagyjából tényleg korlátok nélkül járhatunk-kelhetünk kedvünkre. A történet e mellett gondoskodni fog róla, hogy új és új helyszínekre is ellátogathassunk, így ha nem nagyon akadunk el egy fejtörőnél, mindig lesz új felfedezendő terület, amin levadászhatjuk a gyanúsnak tűnő pixeleket. 

2013-09-17_00021-1024x552.jpg

A másik nagy előd: Monkey Island

A Thimbleweed Park esetében a nagyobb fejtörők hosszúsága nem abból adódik, hogy hány komponensből, lépésből áll a megoldásuk, inkább abból, hogy hány helyszínt kell (sokszor újra és újra) bejárnunk, hogy megoldjuk őket. Ez egyrészt ismét nyitottság érzetet ad a játéknak, néha azonban kissé „olcsó” megoldásnak tűnik. A játék tehát tartogat egy-egy jobb talányt, de akik igazán kompromisszummentes, kíméletlen hardcore fejtörőkre számítanak, még mindig jobban teszik, ha visszatérnek a klasszikusokhoz. Szerencsére azonban a fejtörők nagy része ötletes és logikus, és így élvezetes is. Ez pedig akárhogy is nézzük, hatalmas pozitívum egy régi vágású kalandjáték esetében. (mert hát elméletileg ez lenne a lényege!)

hq720.jpg

Azt értem én, hogy klasszikus és retro játékról van szó, de ha már viszonylag nyíltan sétálgathatunk a városban üdítőnek hatott volna pár extra elem. Ezt muszáj megemlítenem, mert sokáig motoszkált a gondolat a koponyámban, mire végül sikeresen a felszínre rágta magát: Nem tűnik fontosnak, de mégis az! Thimbleweed Park halott. De nem úgy, ahogy a sztori le szeretné festeni, hanem azon túlmutatóan, mint kalandjátékban lévő helyszín, halott… Pedig ennek elkendőzésére nem kellett volna sok, csupán az utcákon sétáló pár random járókelő, az utakon átvágó autók és néhány hasonló plusz elem, amik bőven elegek lettek volna ahhoz, hogy egy pillanatra elhiggyük, hogy egy élő, valós kisvárosban vagyunk. (már hogy a játék játékságától és kalandjátékságától eltekintve.) És persze ahhoz, hogy átérezzük: egy szándékosan retro, de mégis csak 2017-ben készített játékot szemlélünk éppen. A Night in the Woods indie kalandjáték-csoda remek példa arra, amiről beszélek, holott egy sokkal kisebb büdzséből, csupán több (szívvel és…) kreativitással elkészített címről beszélünk.

És ha már szóba került a Night in the Woods (ez a lenyűgöző neurotikus, melankolikus korkép kaland), valószínű, hogy sokkal egységesebb és merőben jobb véleménnyel lennék a Thimbleweed Parkról, ha pár héttel korábban nem lett volna szerencsém ehhez az indie gyöngyszemhez. Ugyan a Woods nem klasszikus értelemben vett retro-kaland, mégis pár olyan klasszikus elemet és mellette sok kiegészítő extrát tartalmazott, amit egyértelműen a Thimbleweedtől vártam, egészen a bejelentése óta, és amit végül közel sem ott találtam meg, ahol kerestem. Karakterek, humor, történetmesélés, játékmenet, izgalmas újdonságok. Ez a kis, állatos (valójában komoly pszichológiai-filozófiai mélységekkel bíró) mese sokkal közelebb tudott férkőzni a szívemhez, mint a játék, ami papíron az utóbbi évtized legjobb kalandjának ígérkezett. De az élet már csak ilyen… édes-savanyú és kiszámíthatatlan…

Most hogy tettünk egy be sem tervezett kitérőt, kanyarodjunk vissza a Thimbleweed Parkhoz és vonjuk le a végső konzekvenciát: Minden fanyalgásom, a játék minden hibája ellenére egy stílusában majdhogynem tökéletes címről van szó, ami hosszú és tartalmas és ugyan nem felejthetetlen (nem úgy, mint nagy elődjei), az biztos, hogy egy ideig még velünk marad és sokáig hivatkozási alap lesz. Akárhogy is nézzük a Thimbleweed Park 2017-ben egy igazi csemege, egy 20 dolcsis jegy a múltba, egy sohasem létezett klasszikus újra kiadása. És mégis... valahol azt érezzük, hogy ha ez a játék a LucasArts tündöklésének idején jelent volna meg, nem került volna a legnagyobbak közé... az viszont kétségtelen, hogy akkor is, mint örök érvényű kult-klasszikus emlékeznénk rá.

Ennél többet pedig nem is lehetne jogunk várni tőle!  

thimble.png

Utószó: Én nagyon remélem, hogy egy új sorozat vagy legalábbis egy kalandjátékos új-aranykor kezdetét éljük éppen át, és a játék tökéletes táptalaja lesz olyan inspiráló és újszerű kalandoknak, amilyen fentebb említett Night in the Woods is. Nagyszerű játék a Timbleweed Park, ár-érték arányban pedig egyszerűen remek, hisz Ron Gilbertnek sikerült betartania azt a fontos bölcsességet, amit évtizedekkel ezelőtt Ő maga vésett a bitek örök emlékezetébe:

"Sohase fizess többet egy videojátékért, mint 20 dolcsi…"

306600c868fe6b67afe34e9f7a9f98b7_xl.jpg

Varga Bálint Bánk

Megosztás:
Szólj hozzá!

Mass Effect: Andromeda - Előzetes

mrTade 2017. március 13. 20:00
Mass Effect: Andromeda - Előzetes

Űr-Krisztus helyett űr-Columbus? Mit ígér nekünk a Mass Effect: Andromeda?

Mindig is tudtuk, hogy a Mass Effect világa túl  jó ahhoz, hogy a Bioware csak úgy elengedje, így alapvetően magától értetődő volt, hogy még ha nem is Shepard történetét - Isten nyugosztalja - folytatják, de valamilyen módon kapni fogunk egy új sztorit. Ez pedig így is lett. A Halálcsillag bemérte a pénztárcánkat, és elkezdte feltölteni a rendszereit. Lássuk csak, érdemes-e megpróbálnunk kitérni, vagy inkább arccal hárítjuk ezt az ökölcsapást, méghozzá önszántunkból.

Amennyiben csupán a jó öreg gémer mítoszokra támaszkodunk, az Andromeda jó játék lesz, mivel a Dragon Age Inquisition inkább elviselhető volt mint jó. A srácok pedig remélhetőleg rájöttek, hogy kevesebb wowos “ölj meg 10 malacot” küldetésre van szükség és több witcheres melléktörténetre. A játékos kezének teljes elengedése sem volt jó ötlet, mivel szegény szerencsétlenek (köztük jómagam is) a kezdőterületet maxolták, míg rá nem jöttek, hogy nem ez a megfelelő út. Róma összes régi istenére tudnék esküdni, ha még egy órát a Hinterlands-en kell töltenem, rituálisan megölöm magam az egeremmel. Na de lássuk inkább azt, mit ígérnek a fejlesztők, hogy az ilyen döccenéseket elkerüljük. 

Tovább
Megosztás:
1 komment

7 videojáték karácsonyra

Varga Bálint Bánk 2016. december 24. 12:30
7 videojáték karácsonyra

Fenyőillat és rettegés Betlehemben!

oswald_asylum_unuse_cutscene.png

A cikknek elméletileg arról kellene szólnia, hogy milyen karácsonyi témájú játékot is ajánlunk nektek az ünnepekre… no de most komolyan… ismertek ilyet egyáltalán? Illetve amikor már a fülünkön is olvadt szaloncukor csordogál kifelé, a bőrünkre cukormáz tapad és csillagszórók soha ki nem törölhető fényemléke égett a retinánkba (hogy a tojáslikőrtől kába ünnepi vacsorákról ne is beszéljünk) pont egy valamire nem vágyunk: karácsonyi játékokra…

VISZONT nagyon fontos kérdés, hogy mégis mivel játsszunk az ünnepek alatt?

Főképp akkor, amikor már mindent beborít a műhó és mindenütt Amerikából importált műmikulások ülnek a műfák alatt. Ekkor érdemes elővennünk pár mostanában megjelent vagy témája miatt aktuális címet, amik feledtetni tudják az Ünnepek velőtrázó rémségeit, vagy éppen megdobják egy kicsit karácsonyi delírium andalító érzetét.

Kezdjük egy könnyed kis kalanddal:

Fran Bow

Mi más is tudná meghittebbé tenni a hó nélküli telünk hideg éjszakáit, mint hogy bekuckózunk egy forró csoki mellett és alámerülünk a szanatóriumban tartott elmebeteg kislány agytekervényeinek rémországába… Nem, ez nem az American McGee's Alice következő epizódja (ami szintén jöhetne már…), ez valami sokkal különlegesebb és főleg sokkal zavarba ejtőbb dolog… Klasszikusnak mondanám, mint point and click kalandjáték, de mégis túl különc ahhoz, hogy bármilyen értelemben klasszikusnak lehessen nevezni.

Halott gyerekek lelkei és egyéb szellemek, kalapos csontvázak és kecskefejű démon-boszorkányok fognak szórakoztatni minket, és a folyamatos rettenet mellett (ha elég elmebetegek vagyunk hozzá mi magunk is) óriási nagyokat fogunk kacagni. Na jó, lehet hogy az a kacaj néha inkább ideges, kényszeredett vagy kínos mosoly lesz, mert a játék nem átall minket szemtelen módon - ahol csak tud - mélyen megbotránkoztatni. 

franbow_12.png

Az egész… egyszerűen… gyönyörű… és felkavaró.

franbow_14.png

Shadow Tactics

De ha a gyomrunk most nem annyira vágyik a szürrealista horror-túrára, egy nemrég megjelent és hatalmas meglepetést okozó címmel is vigasztalódhatunk. Szakétól bűzlő szamurájok és a sógunk halálkommandója vár minket az év egyik legnagyobb meglepetésében, a Shadow Tacticsban, ami pontosan az, aminek tűnik, egy a feudális japánba oltott Commandos. Olyannyira az, hogy szinte zavarba ejtően nyúlja a nagy elődjei (Commandos 1-2-3, Desperados, Star Trek Away Team stb…) minden stílusjegyét, és spékeli meg azokat modern, nagyon mai szemhez és ízléshez illő elemekkel.

Ilyen a tökéletes kis csapatos taktikai stratégia, szóval reménykedjünk, hogy a Deadalic ezzel a szuper húzásával jól seggbe billentette és végre kissé fel is ébresztette ezt a cool de túl régóta hűsölő műfajt.

shadow-tactics-4.jpg

3021495-2433817465-10397.jpg

Híííííjá! Nindzsák!

The Last Guardian

Erről a játékról már írtam egy őszinte érzelmektől lucskos ömlengő cikket, de dióhéjban itt is leírom a lényeget nektek: Az ICO és a Shadow of the Colossus alkotói 9 év fejlesztés után végre létrehozták a majdnem tökéletes videojátékot, ami pont attól olyan, amilyen, vagyis hogy megpróbál egyáltalán nem videojátékként viselkedni.

Csodálatos utazás egy fiú és egy szörnyeteg szívszaggató barátságáról.

Ha nem durran már amúgy is szét a szívünk a sok érzelemtől a két ünnep között, ezzel a címmel még egy jó nagy adag (kellemesen édes) cukormázzal is beboríthatjuk azt!

a-screencap-from-the-last-guardians-demo-at-e3-2015.jpg

3129409-thelastguardian-impressions-thumb-nologo-20160913.jpg

TRIIIIIKÖÖÖÖÖÖÖ!!!!!

Final Fantasy XV

Nincs is jobb, mint a két ünnep közötti telezabált-nyugalmunkban belevágni egy újabb, epikus, grandiózus (morózus, neurotikus), monumentális, fenomenális kalandba amilyen egy hamisítatlan Final Fantasy…

cidney.jpg

final-fantasy-xv-12312213.jpg

Ráadásul örülhetünk, mint majom a farkának vagy mint bármelyik FF hős egy tubus hajzselének, mert a 15. epizód valahol ott folytatja a sorozat hagyományait, ahol a 12. rész abbahagyta. Fantasztikus, nyílt, szabad világ, jó (képű) karakterek, (és sajnos felejthető történet…) CID, gyönyörű látvány és akár 50-60 órányi farmolás (grindolás, tápolás, ki hogy hívja…) is várhat ránk, ha van gyomrunk és idegrendszerünk hozzá!

(Akinek még ez sem elég, nemrég jelent meg a World of Final Fantasy is, ami tulajdonképpen egy új konzolgenerációs gépeire szabott fanservice-szörnyeteg. Szintén megér egy próbát, de vigyázat, mert annyira Kawaii, hogy beszarsz!)

Chockobókra fel!

Dishonored 2

Szintén cikkeztünk már róla egy kimerítőt, de érdemes lehet újra elővenni a játékot (vagy most először elkezdeni) ugyanis megérkezett a New Game Plus mód, amivel akár két végigjátszás után is egészen új élmények várhatnak ránk ha harmadszorra is nekiesünk Dunwall és Karnaca korrupt és zsarnoki világának.(immáron kombinálhatjuk Corvo és Emily képességeit.)

dishonored-2-5-1280x720.jpg

dishonored-2-gameplay-e32016-screen-5.jpg

A Dishonred 2 e mellett pedig szimplán egy fantasztikus folytatás, és saját (orgyilkolós lopakodós) stílusában újfent és továbbra is az uralkodó erőt jelenti.

A történet ismét nem lett eget rengető de a pályák fantasztikusak és a játékmenetet sikerült még inkább a tökéletesség irányába csiszolni. Sohasem volt ennyiféle lehetőségünk egy-egy küldetés megoldására, ez pedig szinte végtelen számú újrajátszási lehetőséget jelenthet a kitartó és maximalista játékosoknak. Lehetünk a végletekig hidegvérű, besurranók, akik megkímélnek minden életet, de eltulajdonítanak mindent, ami nincs bebetonozva (Garett mód), vagy lehetünk kegyetlen és elmebeteg szupernaturális (tudom, hogy nincs ilyen szó grammarnácik!) sorozatgyilkosok is, akik abban lelik örömüket, hogy egy-egy ellenfelüket 30-40 -féle módon is eltehetik láb alól.

Bloodborne

Nem mai csirke, az igaz, sőt ráadásul egy újabb konzol exkluzív cím (fúúúúúúúúj!), de akkor is… Mi a franc lehetne ünnepibb, mint a bíborvörös hold fényében úszó gótikus katedrálisok végtelen sora, mint a barokkosan eltúlzott vérengzés végtelen variánsai, mint az egyetlen és örök Viktoriánus horror-tangó?!

A Bloodborne egy viktoriánus kori, dark-fantasy-horror történet a Dark Souls nyomdokain, ami furcsa mód tényleg sugároz magából valami megmagyarázhatatlan ünnepélyességet. Hogy mi köze a karácsonyhoz? Talán semmi… de vannak benne kísértetek és rosszabb borzalmak is, no meg hideg és hó és vér, szóval nagyjából minden, ami a karácsony és általában véve a tél hangulatához hozzá tartozhat.

bloodborne-featured.jpg

bloodborne_the_old_hunters.jpg

Mindenkinek javaslom, aki rendelkezik vele (vagy eztán fog), hogy szenteste környékén tegyen vele egy újabb kört, mert ilyenkor még varázsosabb ez a csodavilág, amivel a From Software-es srácok megajándékoztak minket...

maxresdefault_8.jpg

Ébredj vadász, közeleg az idő!
(...megszületett a Kisjézus!)

A Bioshock széria bármelyik része…

Szintén kissé megmagyarázhatatlan módon, de a Bioshock játékok számomra mindig is valami egészen különlegeset, valami magasztosat és ünnepélyeset jelképeztek. Nem csak azért mert átlagon felettiek minden értelemben, de talán a régies dallamok, az andalító muzsikák, vagy a csodás képek miatt is, amit ezek a játékok felvonultatnak előttünk, közelinek érzem őket a karácsony miliőjéhez. Bár együtt puncsozhatnék (mr.benemállapofám) Sander Choen-el vagy koccintanék a távolságtartó Sofia Lamb-el, esetleg pipázgathatnék Zachary Hale Comstock-al, miközben a csendes éjt hallgatjuk, természetesen bakeliten…

Ráadásul nemrég látott napvilágot a Bioshock The Collection is, ami PC játékosoknak talán nem nyújtott akkora élményt és újdonságot, de konzolon akár egy egészen új generációval is megismertethette a sorozat első két részének zsenialitását, valamint a Bioshock Infinite szintén remekbe szabott történeti DLC-it, azaz a teljes Burial at Sea opuszt.

bioshock-free-download-pc-full-version-3.jpg

callmeelizabeth_web.jpg

ss_2bf0689eb097e6ee451f74db1850253fd759ad08_1920x1080.jpg

Hmmm…
Rapture…
Szinte érzem a halszagot.
no meg persze a lőporét...
"Lennél szíves játszani ezekkel a játékokkal?"

Ti mivel vigasztalódtok vagy éppen kapcsoltok ki az ünnepek alatt?

Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Varga Bálint Bánk

Megosztás:
6 komment

A 17 perces Deathwing videó élveboncolása

Varga Bálint Bánk 2016. november 18. 19:00
A 17 perces Deathwing videó élveboncolása

Még sohasem láttuk a W40k világát ennyire... belülről!

maxresdefault_7.jpg

Végre megkaphattuk az egyik legjobban várt (általam legalábbis biztosan!) scifi FPS első normális gameplay videóját, ami mindenféle agyon-editálás, effektezés és traileresítés nélkül, csupasz valójában mutatja a játékmenetet.

Figyelem: Bazi sok videóval teletűzdelt cikk következik!

Tovább
Megosztás:
Szólj hozzá!

Dishonored 2 - Meghalt a Király! Éljen a Király!

Varga Bálint Bánk 2016. november 16. 13:00
Dishonored 2 - Meghalt a Király! Éljen a Király!

A varázs már nem a régi, a játék mégis a csúcson pörög!

maxresdefault_6.jpg

Amikor anno megpillantottam a Dishonored első trailerét, ami alatt a „Drunken Whaler” gyerekdal kísérteties dallama csellengett, borsózott tőle a bőröm. A kép, a hang, az atmoszféra olyan elegye pörgött a képkockákon, amit a Bisohock első része óta nem láttam játék esetében. Már korábban tudtam, hogy a játék az utolérhetetlen, eredeti Thief széria szellemi örököseként tetszeleg, de csak ebben a pillanatban ismertem fel, hogy akár még fel is nőhet hozzá…

Tovább
Megosztás:
3 komment

Titánok ébredése! - Titanfall 2 kritika

Varga Bálint Bánk 2016. november 05. 10:00
Titánok ébredése! - Titanfall 2 kritika

Egy új generáció klasszikusa vagy csak pokoli jó móka?

titanfall-2-4.jpg

Sokáig töprengtem, hogy mint már szinte mindent látott gamer, hogy mi az, amit 2016-ban elvárok egy FPS-től...

Doom, Quake, Ultima:Underworld, Thief, Rainbow Six, Undying, Bioshock, Republic Commando, Halo, Bulletstorm és még sokan mások...

Aki szemfüles, észrevehette, hogy csak olyan játékokat soroltam  fel, amik csavartak, változtattak, fejlesztettek a formulán, vagy egyszerűen teljesen más vonalba vitték el a zsánert (pl. Thief széria). Ebből is kitűnik, hogy 2016-ban az FPS már nagyon régóta nem egyenlő a lövöldözős játékok gyűjtőnevével, mégis az igazi, keményvonalas FPS-fanok azt szeretik ha belső szemszögből szórhatják az ólmot - szinte korlátlanul és kíméletlenül, amivel nincs is semmi baj.

Tovább
Megosztás:
Szólj hozzá!

Zseniális rövidfilm Super Mario alvilági viszontagságairól

Scottу 2016. október 30. 13:00
Zseniális rövidfilm Super Mario alvilági viszontagságairól

Mamma mia!!

super-mario-underworld.jpg

Gondolkoztál már azon, mi történik Super Marióval, miután beleesik egy mély szakadékba? Igen, a pálya újraindul, a sértetlen Mario pedig új életének köszönhetően újra nekifut a megpróbáltatásoknak. De vajon mi történik az eredeti testtel? A következő videóból kiderül, milyen is lehet a Tótágasi élet a Mushroom Kingdom birodalma alatt, ahová a pusztulásra ítélt lények kerülnek kárhozatra.

Egy apró adalék a fenti videóhoz: bár való igaz, hogy a legtöbb esetben hasonló módon végezheti Mario, a Super Mario Bros. 3 esetében az egész játék valójában nem más, mint egy jól megrendezett színdarab.

dead-marios.jpg

Megosztás:
Szólj hozzá!

CIVILIZATION VI - JÁTÉK AZ IDŐN TÚLRÓL

Varga Bálint Bánk 2016. október 28. 08:45
CIVILIZATION VI - JÁTÉK AZ IDŐN TÚLRÓL

Egyszerre voltunk múltban és jövőben, de kétség kívül kiválóan szórakoztunk!

civvi_fb_share.jpg

Az első, ami szembetűnő, hogy az egész nagyon egyben van. Tudjátok van az az érzés, amikor minden jó, de valami apróság mégis kilóg a sorból, a Civilization VI esetében viszont a ritkábbik eset, a fordítottja az igaz: A bevezető animáción át, a menüig, a háttérben szóló zenén keresztül a játék minden egyes lapjáig és felületéig, az art-design és játékmenet elemei, dinamikája, szóval a játék minden aspektusa szinte már tökéletességbe hajlóan passzol egymáshoz.

Ez nagyon hamar feltűnt, és ekkor már éreztem, hogy baj lesz. Ugyanis ez a fajta „egyben lét” sokszor a függővé tévő, szinte már-már drogként ható játékóriások sajátja. De valóban ennyire tökéletes lenne a Civilization legújabb installációja? Vagy netalántán hosszú távon fejcsóválás és unalom lesz az osztályrészünk? Nézzünk kicsit be a kulisszák mögé is, ha már eleget ámuldoztunk azon, ami a színpadon fogadott minket...

CIV fanokat hamar erőteljes nosztalgia kerítheti hatalmába, hiába változott sokat a felhasználói felület. Mindent rögtön felismerünk, a stilizáltan is gyönyörű környezetben. A Civilization nagyon text-heavy azaz szövegközpontú játék, így kicsit hiányoltam az állítható betű és ikonméretek opcióját, ugyanis sokszor nagyon pici szövegekkel találkozhatunk így igazán sasszemnek kell lennünk olykor-olykor, ha mindent figyelemmel akarunk kísérni. De hát miért ne akarnánk? Szőrszálhasogatásnak tűnhet a dolog, de egy játéknál, amiben időnk 70%-át olvasással töltjük majd, ez igenis fontos dolog.

civ-2.jpg
Már érintve említettem, hogy a játék gyönyörű. 4X stratégiához mérten pedig feltűnően szép, ami főleg a tökéletes designnak köszönhető. Nagyszerű, szerethető és felismerhető karakterek, csodaszép térkép, városok és épületek. A szépségnek persze ára van, szóval jobb ha időben megszokjuk a gondolatot, hogy

nagyon sokat fogjuk a töltőképernyőt bámulni

vagy éppenséggel a saját kis világunkra meredni, miközben az ismeretlenség ködében az ellenséges játékosok is meglépik a körüket. Eleinte ezt boldog mosollyal fogadjuk, később kicsit már zavaró lehet a sok várakozás, és jöhet az „ejj-ejj!” meg a „cöccögés”.

cleo.jpg
Mégis, az egyedi miliő, a zene, az atmoszféra kárpótolni fog minket. Valamint – és ez ebben a zsánerben nagyon fontos 

a játék átláthatósága sokat javult a korábbi részek óta.

A harc is látványos, a diplomácia szintén nagyon jól néz ki, és viszonylagosan jól is működik. (deeee nem teljesen… erre ki is térek!) A mesterséges intelligencia alapvetően jó, sőt harci helyzetekben könnyebb fokozatokon is izzasztó lehet, a diplomácia azonban még mindig nem működik tökéletesen.

Irracionális döntések, érthetetlen hadüzenetek, túlságosan is törékeny kapcsolatok amelyeket sokkal jobban befolyásolja például az állam berendezkedése, mint kellene… Persze, a valós történelemben sem látjuk mindig mi folyik a színfalak mögött így nem egy nagy embert ért már igen váratlan meglepetés, de a Civ. VI esetében tulajdonképpen szinte le is mondhatunk a szilárdan felépített diplomáciai kapcsolatokról… Ezért pedig kár, mert stratégiánk alapköve lehetne a diplomácia, így viszont én azt vettem észre, hogy a legjobb ha sunyi, magunknak való, másokat csak kihasználó, magányos farkas típusú civilizációt építünk.

civ-4.jpg

De ez sem szegi kedvünk! A játék ugyanis száz és száz körre ragad magával minket. Aki kedveli a műfajt és a korábbi Civilization részeket, szinte biztosan imádni fogja. Sőt, kijelenthető, hogy ha a kiegészítők nélküli alapjátékot vesszük

a Civilization VI a sorozat legszebb, legösszetettebb és legérettebb epizódja.

Szóval kell ennél több? Sokat fogunk várakozni, sokszor szívjuk majd a fogunkat (még viszonylag nagy Civ veteránok is), ám ezeket mind elhomályosítják a gyönyörű képek, valós idézetek, csodás zene és sound design és persze a sorozattól megszokott magába szippantó, soha meg nem unható gameplay. Őszintén… én magam az Alpha Centauri (kedvenc Sid Meier játékom, amely a Civilization: Beyond Earth nagypapájának is tekinthető) óta nem szórakoztam ilyen jól 4x stratégiai játékkal, pedig becsülettel kipróbáltam és nyúztam a zsáner majd minden tagját amióta csak létezik a műfaj.

civilization_vi_devs_play_as_brazil_screenshot_choose_research.jpg

A városmenedzsment és az alapvető civilizációs sajátosságok beállításai nagyjából megmaradtak úgy, ahogy az elődöknél is voltak, mint említettem, számomra mégis átláthatóbb lett a dolog, és mint minden más, ezek menüi is szebbek, csinosabbak. Tény, hogy elkél a játéknak a tutorial, amit maximálisan meg is kapunk, azonban ne várjuk, hogy a játék sokáig fogja a kezünket, mert nem teszi. Egyszer csak attól függetlenül, hogy észre vesszük-e vagy nem, egyedül maradunk, így a döntéseinket 100%-ban nekünk kell majd meghozni.

civilizationvi_greece_pericles_hero.jpg

Verdikt

A drága áron eladott olcsó játékok világában, ahol mindent a hollywoodi szemfényvesztés fátyla takar, üdítő cseppként pottyan a videojátékok tengerébe egy-egy nagy nevű, ám mégis alázatos és őszinte cím, amilyen a Civilization hatodik része is. Mostanában gyakran csak komolyabb indie játékok esetében érezzük, hogy ténylegesen szívvel-lélekkel készült az aktuális játék, de ez a Civ VI-ban 100%-ig benne van.

A legújabb klasszikus nemcsak játékmenetében és újításaiban lépi át az idő korlátait, de természetesen abban a sajátos történelemben is, amit mi magunk formálunk majd döntéseinkkel újra és újra, ahányszor csak egy új, fiatal civilizáció bábái leszünk, mígnem az végül az űrkorszakba lépve el nem hagyja az anyabolygó ölelő karjait.

Nagyszerű utazás a Civilization hatodik része minden alkalommal, és mégis tömény, mély és kíméletlen stratégia, így álmodozók és hardcore stratégák egyaránt egy új barátra lelnek a képében.

Plusz pont a sumerokért és Gilgames királyért!

Varga Bálint Bánk 

Megosztás:
8 komment
süti beállítások módosítása