Kütyük társasjáték-kritika

kovacs.lehel 2019. március 28. 15:30
Kütyük társasjáték-kritika

Őszinte motorépítés

43163332_10156371229096519_4972942254634172416_o.jpg

 

Talán a harmincpluszos korosztálynak még mond valamit a The Incredible Machine (röviden TIM) című kultstátuszú PC-s játéksorozat. Ha nem cseng ismerősen a név, akkor egy kis magyarázat: röviden arról van szó, hogy valamilyen pofonegyszerű feladatot kellett mindenféle fura gépezet egymással való összeépítésével megoldanunk. Mai napig durva belegondolni, hogy kissrácként hány órát töltöttem a képcsöves monitor előtt az ilyen gépek megépítésével, majd figyeltem csodálva, ahogy a kész mű teljesítette az épp tőle megkívánt magasztos célt (vagy éppen pont hogy nem). Ha egy kicsit is hasonló nosztalgiával gondolsz a TIM-re, nem hagyhatom, hogy a Kütyük című társasjáték elkerülje a figyelmedet.

Annál is inkább, mert a tavalyi év egyik legnagyobb figyelmet kapott családi társasjátékát az a Phil Walker-Harding jegyzi, aki az egyik titkos kedvenc szerzőm lett az elmúlt néhány év során. Az ő játékai általában nem az egetrengető újdonságok kereséséről szoktak szólni (kivétel lehet ez alól az egészen egyedi Imhotep, sokkal inkább valamilyen jól ismert formulához szokott hozzányúlni, amit aztán egészen lecsupaszít, oly módon, hogy a legélvezetesebb részekre helyezi a hangsúlyt. Így járt a 7 Csodából ismerős kártyák körbeadogatása (Sushi Go!), a Carcassonne lapkalerakása (Kakaó) vagy a Patchwork tetriszezése is (Bärenpark - személyes kedvencem tőle). A Kütyü is ezt a vonalat képviseli: ezúttal például a Splendorból vagy a Century-sorozatból  ismert elemi motorépítés volt a tervező célkeresztjében.

Mechanikus színek (narancs nélkül)

A Kütyük egy 2-4 fő által játszható, nagyjából 45 perc hosszúságú családi társasjáték. Sztori nem igazán van, hangulat annál inkább: a cél, hogy különböző energiaforrások megszerzésével és gépek építésével a lehető legtöbb győzelmi pontot gyűjtsük a játék végére.

A játék egy majdnem normális méretű, roppant színes dobozban érkezik (lásd: Ticket to Ride), aminek az egyik oldala alig észrevehető módon rövidebb. Fogalmam sincs milyen termékfejlesztési/gyártástechnikai okai vannak, hogy bizonyos dobozok ilyen fura alakot kapjanak, mindenesetre kizárt dolog, hogy a polcukon kényszeres módon rendet tartó gémerek rajonganának egy-egy ilyen döntésért.

A bontogatás után egy kis metajáték következik: a különböző színes golyóbisok adagolására szolgáló tárolót a kinyomkodott kartonelemekből egy útmutató segítségével össze kell rakni (feketeöves IKEA fanok előnyben). A kartonelemek minősége rendben van, elég vastagok, ellenben érdemes az adagolót óvatosan összerakni, ha nem akarjuk, hogy a szabadon álló élek “szamárfülesek” legyenek. Ezen kívül kapunk jónéhány lekerekített sarkú négyzetalakú kártyát, kicsi összehajtható játékostáblákat (csíkokat?), néhány egyéb kartonelemet (győzelmipont-jelölőt, energiagyűrűt), illetve a játék (és a kártyákon szereplő leendő kütyüink) lelkét jelentő színes energialabdacsokat. Habár a játékban a színek fontos szerepet játszanak, szerencsére a színtévesztőknek sem kell félniük, mind a golyók, mind a kártyák színei jól megkülönböztethetők egymástól.

pic4636455.jpg

 

A Kütyük asztali megjelenése tehát rendben van, és szerencsére a fentebb emíltett adagoló nem csak pofás, de praktikus is: a játék témájához híven “automatizálja” az erőforrások adagolását (ahelyett, hogy mondjuk egy kártyapaklit kéne folyamatosan kevergetnünk). Kissé bosszantó viszont, hogy a dobozban található műanyag inzert már-már használhatatlan, mert csak az adagoló alsó részének, a kártyáknak, a győzelmi pontoknak és a golyóknak van benne hely - a golyók tárolására szolgáló energiagyűrűk, játékostáblák és az adagoló levehető felső része sehogy sem akar értelmes módon “beleülni” a tárolóba.

A játékszabály szinte sértően áramvonalas. Minden körben egy akciót hajthatunk végre a lehetséges négyből:

  • Felvehetünk egy tetszőleges energiagolyót (kék, piros, sárga, fekete) az adagoló tálcájáról, amit a saját energiagyűrűnkbe rakhatunk, feltéve ha van elég kapacitásunk rá (a játék kezdetén ez 5 db).
  • Iktathatunk (értsd: felvehetünk) egy kütyükártyát az elérhető kilencből, és a saját archívumunkba (a táblánk jobb oldalára) rakhatunk. Ezzel a kártyát még nem építettük meg, de biztosítottuk, hogy arra már más ne tehessen szert. Itt is figyelni kell a kapacitásra - kezdéskor csak egy ilyen archív kártyánk lehet.
  • Megépíthetünk egy kütyüt az archívumunkból vagy az elérhetőek közül a megfelelő energiagömbök befizetésével.
  • Az egyik középen kütyüpakliból felhúzhatunk a kutatási értékünknek megfelelő (kezdetben 3) lapot, majd az egyiket kiválasztva iktathatjuk vagy megépíthetjük.

kepkivagas_1.PNG

 

Eddig a játékmenet nem sokban különbözik a méltán népszerű Splendortól, de itt jön a “Walker-Harding-varázs”: a kütyük azon kívül hogy adott színű és mennyiségű energiába kerülnek, és győzelmi pontot érnek, valamilyen esemény bekövetkeztekor aktiválódnak, ami további események láncolatát indíthatja el.

A játéktér közepén lévő kütyük három pakliból érkeznek - a római  I., II. és III. számmal ellátott hátoldalú lapok egyrészt a kütyük költségét és győzelmi pont értékét, másrészt az aktiváláskor bekövetkező hatás erősségét hivatottak jelezni. Az I. pakliból érkező lapok nagyon olcsóak (konrétan egy energiagolyóba kerülnek), de éppen csak arra elegendőek, hogy megadjuk a majdhogynem szó szerinti kezdőlökést. Sokkal inkább érdemes minél hamarabb a II-es pakliból érkező kütyükre fókuszálni, amik már igazi erős kombókban is kulcsszerepet játszhatnak (sőt, némelyik már képes a saját értékén túl is győzelmi pontokat hozni a konyhára). Talán mondanom sem kell, hogy a III-as pakli már szinte maga a Paradicsom, ahol a pofátlanul sok győzelmi pontot hozó kártyákon túl néhány igazán bika hatással rendelkező kütyü is fellelhető. A játék szerencsére nem köti meg, hogy mikor válnak a fejlettebb lapok elérhetővé, természetes módon fogunk arra a szintre erősödni, hogy már beruházhassunk rájuk.

A kütyülapok az erősségükön kívül a színükben és a típusukban is különböznek egymástól. A szín egyszerű: amilyen színű energiagolyót kell értük fizetni, olyan maga a kártya is (néhány hatásnál ennek lesz szerepe).

A típus már sokkal érdekesebb:

  • A fejlesztésekkel az energagyűrűnk és az archívumunk kapacitását, illetve a kutatási értékünket növelhetjük.
  • A váltókkal átalakíthatjuk építéskor a meglévő energiánkat, hogy ki tudjuk fizetni az épp kiszemelt kütyü költségét. Ez jelentheti azt is, hogy pl. egy fekete golyót jokerként használunk, de akár azt is, hogy egy kék labdacsot duplaként is elkölthetünk.
  • Az iktató, építő és felvevő kütyük akkor aktiválódnak, ha a kártyán szereplő akciót hajtjuk éppen végre.

pic4636464.jpg

Ez utóbbiak játsszák a legfontosabb szerepet a Kütyükben, hiszen ezek fognak a fentebb már említett láncreakciókban részt venni. Például ha a körünkben az iktatás akciót választjuk (vagy egy kutatás során teszünk az archívumba egy kártyát) akkor az iktató lapjaink közül aktiválódhat egy olyan, ami megengedi, hogy felvegyünk egy bármilyen energiagömböt. Ha mondjuk egy kéket választunk, simán lehet, hogy van olyan kütyünk, ami a kék golyó felvételével aktiválódik, és megengedi, hogy egy újabb golyót húzzunk fel, és így tovább.

A játék addig a fordulóig tart, amíg valaki vagy meg nem építi a 16. kütyüjét vagy meg nem szerzi a negyedik III-as lapját. A legtöbb pontot szerző játékos nyeri a játékot..

A gépház zaja

Habár sokat hallottam a Kütyükről, először rövid idővel a magyar megjelenése előtt a tavalyi

Társasjátékok Ünnepén találkoztam vele, és laposan megnéztem magamnak élőben is. Az első benyomásom ugyanaz volt róla, mint a játékbemutató videók alapján, hogy „Jajj, de jófej!” Egyébként tényleg az, a játék illusztrációi találóak és viccesek, ugyanakkor a játékot játszva teljesen lekopik róla ez a vicceskedő jófejség, ha most hirtelen fel kéne idéznem egy emlékezetesebb képet, nem tudnék, mert egész egyszerűen nem fontos, meg sem ragad a fejben.

A játék külleme abszolút a funkcionalitást szolgálja, de ettől függetlenül így is kellemes vizuális élményt nyújt. Tehát, a lapokon lévő információk teljesen elterelik a figyelmet az esztétikai tartalomról. Ugyanis ahogy haladunk előre a játékban, annál több információt kell feldolgoznunk és nyomon követnünk, mivel minél “nagyobb” masinát sikerült eszkábálnunk a kütyüjeinkkel, annál több láncreakció beindítására kell odafigyelnünk. A játék ikonrendszere logikus, így igyekszik ezt az agymunkát minél kevésbé megterhelővé tenni, de azért így is erős koncentrációt igényel sokszor.

Ez elsőre ijesztőnek hangozhat, pedig szó sincs róla: a Kütyük egy abszolút családi nehézségű játék. A szabályok egyszerűek, gyorsan tanítható és tanulható, és van annyira intuitív, hogy egy kör után is világossá váljon, hogy mit is kell itt csinálni, habár az esetenként előforduló analízis paralízis (értsd: túl sokáig tartó gondolkodás egy-egy lépés megtétele előtt) a gördülékenység rovására mehet.

A változatosságot (a lapok érkezési sorrendjén túl) az szolgáltatja, hogy a III. pakliból mindig csak 16 kártya kerül játékba (tehát minden játék elején véletlenszerűen 20 visszakerül a dobozba), ez pedig némileg változtathat azon, hogy mire érdemes gyúrni a játékosoknak.

Visszakanyarodva a külcsínre, a színes energiagolyókat ,és az azokat tartó „urnát” tök jó használni, ez a 3D-s elem újra és újra fel tud dobni, ha már kissé bedarált a saját gépezetem.

A fentebb is említettem, hogy akadnak töprengősebb pillanatok, amik miatt úgy gondolom, hogy a játék két, esetleg három fővel működik a legjobban. Négy játékosnál már lehet, hogy egyesek túl hosszúnak éreznék a két körük közt eltelt időt, bár ez eléggé társaságfüggő.

pic4636469.jpg

 

Verdikt

A Kütyük jó játék, simán hozza azt, amit az ember elvár tőle első ránézésre. Ez azt is jelenti, hogy nagy meglepetést ne várjanak tőle azok, akik már ismernek pár motorépítős játékot.

Ebben a műfajban ugyanis a Kütyük egy végtelenül lecsupaszított, de nagyon jól összerakott “engine builder”, ahol egyaránt kellemes élmény a motor építése és járatása is. Kimondottan jó élmény, ha már építés közben is jól fut a gép, és csak úgy záporoznak be a további golyók és az ezekkel együtt megnyíló lehetőségek.

Viszont, ha eddig csak kacérkodtál ezzel a típusú játékkal, akkor sem rossz választás a Kütyükkel kezdeni, mert a szabályai valóban egyszerűek, és már az első játékban sikerélményed lehet.

Ha tetszik a motorépítés, de nem jön be a téma, akkor se csüggedj a magyar kiadással is rendelkező Splendor, és a Century is ebbe a családba tartozik.

(A magyar verzió fotóiért nagy köszi jár Pongrácz Zsoltnak, aki nem pipálta be képfeltöltésnél a bggn, hogy tilos ezeket a fotókat felhasználni.)

 

Megosztás:
Szólj hozzá!

Photosynthesis társasjáték-kritika

kovacs.lehel 2019. január 18. 15:23
Photosynthesis társasjáték-kritika

Mi fán terem a klorofill?

photosynthesis_blu34752_15377962544634.JPG

Ki ne hallott volna a természet egyik legfontosabb biokémiai folyamatáról, a fotoszintézisről? És azt gondoltátok volna valaha is, hogy ezt a témát fel lehet értelmes, nem erőltetett módon is dolgozni társasjátékos formában? Nos, a Photosynthesis ezt a célt tűzte ki maga elé.

Néhányszor már említettem a blog hasábjain, hogy jómagam nem vagyok hatalmas rajongója az absztrakt társasjátékoknak, mivel a legtöbbjük úgy szív le agyilag, hogy közben untat is. Jelentem, megtörni látszik a jég, ugyanis az utóbbi időben egyre több olyan játék jelenik meg a piacon, ami absztrakt volta ellenére nem csak valamilyen “izgalmas” logikai feladványt akar lenyomni a torkomon, hanem közben szórakoztatni is szeretne. Ékes példái ennek a trendnek az Azul és a Sagrada, de ebbe a kategóriába tartozik a mostani cikk tárgya, a Photosynthesis is.

Fényre menő küzdelem

A Photosynthesis egy 2-4 fő által játszható 30-60 perc alatt lezavarható absztrakt stratégiai játék.

A cél, hogy a játékosok az általuk pátyolgatott fafajokkal olyan módon népesítsék be az erdőt, hogy azok elegendő fényhez jussanak, melynek segítségével dominánssá válhatnak az erdőben (értsd: a legtöbb győzelmi pontot zsebelhetik be).

A játék egy átlagosnál kicsit nagyobb dobozban érkezik, ami rendkívül szépen illusztrált, szinte mágnesként vonzza a figyelmet. Szerencsére doboz fedelét levéve sem kell csalódnunk: ez a játék nem csak a borítóképen igyekszik magát szépnek eladni, a belső tartalom is hozza az elvárt esztétikai minőséget. A játékelemek kinyomókartonokból való kivarázsolásával és összeállításával elleszünk egy darabig, úgyhogy itt említeném meg halkan a tényt, hogy a játék zöld témájához híven minden elem újrahasznosított papírból készült. Ez egy NAGYON szimpatikus húzás a kiadótól, sajnos nem hiszem, hogy ez általános gyakorlat lenne, de legalább a Photosynthesis-t játszva nem kell, hogy bűntudatunk legyen: egyetlen plusz fát sem kellett kivágni, hogy az asztalra kerüljön a játék. (A kinyomókereteket azért ne felejtsük szelektíven hulladékkezelni!)

A cikk témájához visszatérve, a minőséggel nincs nagy gond, habár nem minden elem ugrik ki könnyen a tartókeretből (csekély ár ez a zöld tudatosságért!), illetve a fenyőfák összeillesztés után viszonylag könnyen szétesnek.

 photosynthesis_blu34752_1518789014832.JPG

Merthogy igen, a játék során használt fákat össze kell rakni, így nyújt a Photosynthesis egészen egyedi “háromdés” élményt az asztalon. Persze, lehetett volna sima korongokkal is operálni, talán horizontálisan még átláthatóbb is lenne a tábla, de az egyrészt sokkal bénábban nézne ki, másrészt a vertikális dimenziót így valamivel könnyebb lesz majd átlátni. Szerencsére a doboz elég nagy, hogy állandó össze- és szétszerelés nélkül is tárolhassuk a játékelemeket.

Az illusztrációk - ahogy említettem - csodaszépek, és szerencsére nem “egyenfákat” kapunk, minden elem picit különbözik a többitől. A játékot kipakolva és játszva is nagyon kellemes vizuális élményt nyújt.

Ami a játékmenetet illeti, az összvissz négyoldalas szabálykönyv is sejteti, hogy a Photosynthesis egyáltalán nincs túlbonyolítva.

A játékot minden játékos a tábla szélén kezdi egyetlen egy kis méretű fával. Minden forduló két szakaszból áll.

A fotoszintézis fázis során elkölthető fénypontokat (ez a játék fizetőeszköze) kapunk attól függően, hogy mekkora fáink vannak az erdőben (nagy fa = több fénypont), illetve hogy más fák árnyékot vetnek-e rájuk vagy sem. Ez utóbbi a játék minden egyes fordulója során változni fog, hiszen a tábla szélén körbejáró napsablon mindig más szögből világítja meg az erdőt. Értelemszerűen a nagy fák itt is előnyben vannak, mivel nem olyan könnyű őket leárnyékolni, ellenben ők maguk elég hosszú árnyékot vetnek.

A fénypontok begyűjtése után a növekedési fázisban a játékosok végrehajtják egymás után az akcióikat, amikhez… igen, fénypontokra lesz szükség.

Egyik lehetőségünk, hogy a játékostáblánkról vásárlás útján elérhetővé tesszük a későbbiekben a táblára helyezendő magokat/fákat, melyek a fa különböző életciklusait hivatottak jelképezni (mag -> kis fa -> közepes fa -> nagy fa).

Fákat értelemszerűen nem rakosgathatunk csak úgy az erdőbe, először magot kell vetnünk, amihez nem árt (értsd: kötelező), ha egy már lent lévő fánkat használjuk. Ismét érvényesül a darwini elv - minél nagyobb a fa, annál messzebbre “dobhatjuk” a magot.

A magból aztán szépen lassan elkezdhetünk fát növeszteni. A hangsúly itt a lassú szón van: hűen a természet törvényeihez nem lehet orrba-szájba egy kör alatt elkölteni az összes fénypontot, hogy egy fát többször növesszünk, így szükség lesz néhány körrel előre gondolkodni. Fákat gondozni hosszútávú befektetés!

Ha egy számunkra kedves saját nevelésű fa elérte a maximális méretet, dönthetünk úgy, hogy némi fényt felhasználva levesszük a tábláról, és bezsebeljük az érte járó győzelmi pontokat. Ilyenkor fontos a fa erdőben elfoglalt helye: a külső peremen szerényebb jutalom ütheti a markunkat (könnyű ott nagy fát nevelni, ahol mindig sok a fény), ellenben az erdő sűrűjében már szaftosabb pontjelölők várják, hogy új gazdára leljenek.

Fontos szabály, hogy akárhányszor leveszünk egy fát (akár növesztés, akár pontgyűjtés ürügyén), alapvetően a játékostáblánkra kerül vissza. Ha nincs hely, kikerül a játékból.

A nap hat forduló során tesz meg egy kört az erdő körül. A játék választott hosszától függően három vagy négy napfordulón keresztül tart, aminek a végén mindenki összeszámolja a korongokon gyűjtött pontjait, valamint a megmaradt fénypontokat, melyek után hármasával jár még némi pluszpont. A legtöbb pontot szerző játékos nyeri a partit.

photosynthesis_blu34752_15191192817484.JPG

Fakultatív szórakozás

Meg kell valljam, az absztrakt-fóbiám ellenére alig vártam, hogy kipróbálhassam a Photosynthesis-t, mert a téma, a küllem, és a kellően áramvonalas játékmenet finoman szólva is felkeltette a figyelmem.

Láthatóan a tervező mindent elkövetett, hogy minél inkább tematikusnak érezzük a játékot, és szerintem ki lehet jelenteni, teljes sikert ért el. Nagyon ritka a zsáneren belül, hogy a különböző játékmechanikai elemek téma szempontból is átélhetőek legyenek, de ez itt nagyon jól működik. A magok elvetésétől, a fa nevelésén át a fényért folytatott küzdelemig (az árnyékvetés működéséről és következményeiről nem is beszélve) minden indokoltnak tűnik, hiszen a természetben is nagyjából hasonló folyamatok játszódnak le. Persze, a játék egyszerűsít és absztrahál, csomó egyéb tényezőt figyelmen kívül hagy, de szerencsére nem egy tudományos modellről, hanem egy családi társasjátékról beszélünk. Ebben a minőségében pedig nagyon tisztességes módon összerakott és kivitelezett darab a Photosynthesis.

Szintén a családi jelleghez kapcsolódik, hogy a szabályok rövidek és egyszerűek, és szerencsére a szabálykönyv is sokat segít a megértésben, az első próbaparti után talán a kevésbé gyakorlott játékosoknak sem kell már állandóan a füzetet bújniuk. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy a Photosynthesis könnyű játék lenne, mert korántsem az.

A játékban zéró szerepet játszik a szerencse, minden csakis a saját és ellenfeleink döntésén múlik. Ráadásul a témából és a fentebbi ismertetőből is kiviláglik, hogy itt sokkal inkább a hosszú távú stratégiára helyeződik a hangsúly a gyors taktikai lépések helyett. Természetesen az ellenfelek egy-egy lépése néha megköveteli a helyzet gyors átértékelését, de pontokat szerezni csak több kör kitartó munkája után lehet. Éppen ezért ha nem is egy agyégető, de mindenképp a több gondolkodást igénylő játékok családjába tartozik a Photosynthesis.

Egyrészt nagyon sok áll vagy bukik azon, hogy mennyire hatékonyan használjuk fel a rendelkezésre álló fénypontokat, hogy hogyan építjük ki a “fényevő” fahálózatunkat. Emellett nagy körültekintést igényel, hogy csak a tényleg szükséges mennyiségű magot és fát “vásároljuk” meg a saját táblánkról, és hogy mindig legyen elég üres helyünk, amikor azok a növesztés során lekerülnek az erdőtábláról. Közben persze végig figyelnünk kell, hogy a többiek mit csinálnak, a békés “simsezés” egyszerűen nem opció (erről lentebb még picit bővebben). Mivel sok mindent kell mérlegelnünk, fennáll annak a veszélye, hogy a sokáig gondolkodó játékosok hosszú percekre megakaszthatják a játék menetét (v.ö.: analízis-paralízis).

Fentebb ugyan említettem, hogy a bonyolultságból és a szabályok viszonylagos egyszerűségéből adódóan a játék bőven a családi kategóriába esik, két dolog miatt azonban picit kilóg ebből a kategóriából: egyrészt a fent említett “agyalós” természete, másrészt a kifejezetten konfrontatív mivolta miatt.

Persze ha jobban belegondolunk nincs ebben semmi meglepő, hiszen a darwini szellem átjárja a Photosynthesist, ennek megfelelően a játék egy bizonyos (igen hamar elérkező) pontjától kezdve nem igazán tudunk fejlődni anélkül, hogy egymás lábára gyökerére ne taposnánk. Sőt, néha kifejezetten kifizetődő direkt oda vetni a magunkat, amit láthatóan az ellen már 2-3 kör óta kinézett magának. Emiatt a játékot sértődős társaságnak semmiképp sem ajánlanám.

Ami a játékosszámot illeti a Photosynthesis tipikus háromfős játék. Ez nem jelenti azt, hogy kettő vagy négy játékossal ne lenne élvezhető (mert az), de talán így nyújtja a legkiegyensúlyozottabb játékélményt. Két játékosnál eleve kiesik az erdő központi mezője mint sok pontot erő helyszín, illetve a tábla is picit szellősebb ebben az esetben; négy játékosnál pedig egyrészt nagyon sűrűvé tud válni a tábla (ez valakinek lehet ám pozitívum is), illetve a játékidő a játékosok számával egyenes arányban növekszik. Ez ebben az esetben gyakorlott játékosok esetén is kb. egy órát jelent, ami a modern absztrakt játékoknál kifejezetten hosszúnak számít - arról nem is beszélve, hogy egy agyalósabb darabnál még hosszabbnak is érződik.

Ennek ellenére az első próbajáték kivételével mindenképp a hosszabb, négy napfordulós változatot ajánlanám mindenkinek. A három forduló során egyszerűen nincs elég idő arra, hogy a hosszan felépített tervünk beérjen, és igazán beinduljon a pontszerzés a játék hajrájára.

Összegzés

Furcsa helyzetben vagyok, mert nem igazán tudok érdemben belekötni a Photosynthesisbe, mégsem merném a tesztelés után kijelenteni, hogy kiemelkedő játékélményt nyújtott számomra (ez ha nagyon pontoznom kéne kb. egy 7/10-es értékelésnek felel meg).

photosynthesis_blu34752_15191192777115.JPG

Pedig kifejezetten egyedi, ötletes és hangulatos játékról van szó, de mintha hiányozna belőle az a kis szikra vagy (csúnya szóval élve) flow-élmény, ami többet adna számomra a többi egy órán belül lejátszható családi játékokhoz képest (bezzeg az Azul!).

Ettől függetlenül bármikor szívesen leülnék vele játszani, de sokat látott gémerként valószínűleg nem ezért a játékért nyúlnék elsőként a házi gyűjteményben. Családi, viszonylag rövidebb játéknak kicsit túl sok töprengést és konfrontációt követel, összetettebb játéknak viszont túlságosan “családi”.

Ez persze ne tántorítson el senkit, akit vonz a téma, és nem retten meg az intellektuális kihívástól és a konfrontációtól: bátran beruházhat egy Photosynthesisre, nem hiszem, hogy csalódást fog okozni.

Megosztás:
2 komment

Downforce társasjáték-kritika

kovacs.lehel 2018. november 20. 14:31
Downforce társasjáték-kritika

Kanyarban sem vagy!

a0.JPG 

Leszorítóerő. A hozzám hasonló motorsport-analfabétáknak ez a fogalom elsőre nem sokat mond, de aki kicsit is jártas ebben a világban (vagy szán néhány percet a guglizásra) tudja, hogy lényegében arról az erőhatásról van szó, ami akkor keletkezik, amikor az autót nagy sebességnél a felette áramló levegő leszorítja az aszfaltra. Hasonló az az erő is, ami minket szorított le a székre, miközben retrótól párás tekintettel a Downforceszal játszottunk.

A Restoration Games igen nemes feladatot vállalt magára: napjaink egyik legsikeresebb tervezőjével, a Legacy játékstílus atyjával (lásd: Pandemic: Legacy), Rob Daviau-val karöltve rég elfeledett játékokat öntenek mind vizuálisan, mind tartalmilag modern formába, ezzel őrizve meg őket az örökkévalóságnak. Ennek a projektnek az egyik első, és máig legsikeresebb alanya a több kiadást és változatot megélt, több mint 40 éves (!) Wolfgang Kramer-klasszikus Tempo (későbbi nevén Top Race) újragondolt és átkeresztelt változata a Downforce, ami a Reflexshop gondozásában magyar kiadást is kapott.

Tovább
Megosztás:
Szólj hozzá!

Az ólomszépségű kockalehelyezős

KralleKralle 2018. november 06. 14:36
Az ólomszépségű kockalehelyezős

Sagrada társasjáték-kritika

 fokep_2.png

 

Építésznek lenni az Ibériai-félszigeten menő. Legalábbis erre a következtetésre juthattak néhány társasjáték-kiadónál, ugyanis tavaly két nagyon népszerű absztrakt játék is e téma köré épült. A Spiel des Jahres díjat is elnyert Azulról már írtunk egy lelkendező cikket, de úgy éreztük, hogy a Sagrada legalább ugyanannyira megkerülhetetlen darab, főleg hogy a Reflexshop gondozásában ez is kapott magyar kiadást.

Tovább
Megosztás:
Szólj hozzá!

Concordia társasjáték-ajánló

kovacs.lehel 2018. október 26. 14:55
Concordia társasjáték-ajánló

Fortuna helyett szolgáld inkább Concordiát!

_concordia_00_doboz_1.jpg

Ormótlan nagy alakú, de lapos doboz, végtelenül unalmas témával (rómaiak kereskednek a Római Birodalomban - really?), és az egyik legcsúnyább dobozborító, amivel addig valaha találkoztam. Nagyjából így írhatóak le az első benyomásaim a Concordiáról. Ennek már több éve, zöldfülű társasjátékos voltam, és az egyik szakbolt polcait böngésztem új játékokat keresve. Persze már akkor gyanakodnom kellett volna, hogy jó játékról van szó, hiszen ott virított rajta a Kennerspiel-jelölt plecsni, és a BGG-n több évig a top 20-as mezőnyben tanyázott (most épp 22.). Aztán valamiért évekkel később (tavaly) magam sem tudom pontosan miért, de felkerült a bakancslistámra, és egy csehországi út alkalmával nagyon akciósan sikerült az angol/német verzióra lecsapnunk Emesével. És mennyire nem bántuk meg!

Tapasztalt gémerként az embernek egyre ritkábban vannak “wow” pillanatai, ha új játékot próbál ki. Ez nem azt jelenti, hogy a játékok többsége rossz lenne, egyszerűen csak ritka, amikor egy darabtól az első parti után úgy állsz fel, hogy tudod, valami különlegesen kiemelkedővel játszottál, és már alig várod a következő alkalmat. Na, a Concordia pontosan ilyen játék, és szerencsére nemrégiben a Gémklub is megörvendeztette a hazai közönséget a magyar nyelvű kiadással!

Tovább
Megosztás:
Szólj hozzá!

Klank! - társasjáték-teszt

kovacs.lehel 2018. augusztus 01. 15:30
Klank! - társasjáték-teszt

Így ne verd fel a sárkányodat!

 img_6076.JPG

 

A pakliépítés már-már elavult műfajnak számít a modern társasjátékok világában: a Dominion tíz évvel ezelőtt megteremtette az alapokat, és ugyan néhány évig se szeri se száma nem volt az ötlet sikerét meglovagolni igyekvő klónoknak, a többségük szép lassan eltűnt a süllyesztőben. Így tehát a pakliépítés ősapja mai napig őrzi elsőségét a BGG öröklistáján, már ami a tisztán pakliépítő kártyajátékokat illeti. Ez persze korántsem biztos, hogy sokáig így marad. Van például egy játék, ami szorosan ott lohol a nyomában. Bizony, a mai cikkünk tárgyáráról, a magyarul is megjelent Klank!-ról van szó!

A Dominion a kedvenc játékom (még mindig). Éppen ezért egyszerre van könnyű és nehéz dolga egy pakliépítőnek, ha a szívembe akarja lopni magát, hiszen a stílust magát nagyon szeretem, de a műfajteremtő olyan magasra tette a lécet, amit eddig egy kihívónak sem sikerült még megugrania (legalábbis nálam). Vajon a Klank!-nak sikerül?

Tovább
Megosztás:
Szólj hozzá!

Azul társasjátékajánló

KralleKralle 2018. június 11. 22:30
Azul társasjátékajánló

Szerintem Spiel lesz!

fokep_4.jpg

 Hosszan elmerenghetnénk azon, hogy a Spiel des Jahres jelöléssel vagy épp díjjal plecsnizett játékok valójában jó társasok-e. Vannak, akik egyetértenek magával a díjjal és a jelölésekkel, és akadnak, akik nem, de abban megegyezhetünk, a Spielre jelölt darabok körül mindig forr a levegő. Kivéve, amikor valami olyan (jellemzően német) darab esik be, ami heves bgg böngészést okoz, miközben miafenézikazember.

Amikor 2017-ben megjelent az Azul, többeknek Spielre nyílt a szája, ugyanis ez a játék abszolút hozza a szempontokat: egyszerű és egyben mély, könnyen tanulható, elegáns és nagyon kellemes a szemnek.

 

Tovább
Megosztás:
Szólj hozzá!

Fedőnevek: Négyszemközt társasjáték-kritika

KralleKralle 2018. május 15. 09:00
Fedőnevek: Négyszemközt társasjáték-kritika

Kétfős is, kooperatív is, hogy is van ez?

img_20180504_114612.jpg

 

Breaking! Újabb trónbitorló kapaszkodik felfelé a boardgamegeek party játék ranglistáján, és már csak egy hajszál választja el a jelenlegi első helyezettől, az általunk is imádott Fedőnevektől. Vajon, melyik az a játék, ami képes lenne megugrani a Fedőneveket? Kattints, és megtudod, hogy nem más, mint a…Fedőnevek.

Jó, oké, Fedőnevek: Négyszemközt.

Tovább
Megosztás:
1 komment

Resistance - Avalon társasjáték-ajánló

KralleKralle 2018. február 25. 20:08
Resistance - Avalon társasjáték-ajánló

Alszik az udvar

cover.jpg

A társasos banda titkos jegyzőkönyvéből:

“-... De Zsolti, beválogattalak a csapatba, mert elutasítottad mind a két csapatot, amiben Laci is benne volt. Össze-vissza pofáztál meg meresztgetted a szemedet. Tudod, mit legközelebb akkor sem bízok benned, ha tényleg egy csapatban vagyunk! Nem hiszem el…”

Mindenkinek megvan a meme, amiben egy nagydarab srác a játékos társaira borítja a Catant? Ha igen, elevenítsük fel, ha nincs pótoljuk gyorsan be.

Ez az:

Nna, hát egy Catan parti során előfordul, hogy egy gyengébb pillanatban asztalt borogatnánk, viszont egy jó Avalon parti vége közepe felé ez abszolút természetes érzelmi reakció.

A mi kis keménymagos nyolc fős társaságunkban a The Reistance Avalon “a partyjáték” ami keretek közé szorította és ránk igazította a tábortüzes-gyilkosos (vagyis Ultimate Werewolf) estéinket

Nálunk egy laza buli Artúrnál általában így kezdődik:

Heten (amikor nem 7 Csodázunk), három gonosszal (köztük Morganával), és a jók között Percivallal.

“Alszik az udvar, minden csendes, a jó lovagok mély álomban pihennek, ám Mordred három alávaló szolgája gonosz terveket szövöget -  a bérgyilkos, Morgana és a harmadik  bérenc nyissa ki a szemét és nézzék meg jól egymást, csukjátok be a szemeteket. A jó Merlin egy kapualjból figyeli őket - nyújtsátok fel a kezeteket… jó leengedhetitek, Merlin csukd be a szemed. De úgy tűnik nem csak a vén varázsló hánykolódik álmatlanul, hanem a jó Percival is, aki aggodalmaskodva osont Merlin után, de az boltívek alatt két tovasuhanó köpönyeges alakot is látni vél - Merlin, Morgana emeljétek fel a kezeteket, rendben, most le. Vajon melyikük lehet Merlin…? Percival, hunyd be a szemed, és próbálj meg visszaaludni, de már közel a reggel. Éééés, mindenki nyissa ki a szemét, új nap virradt Artúr király udvarában.”

Én csak egy egyszerű, hű lovag vagyok

Persze, itt mindenki annak vallja magát, hiszen ez a legbiztonságosabb. Átlagos, szürke jó lovagnak lenni szinte unalmas lenne, amennyiben nem állítaná a társaság java magáról ugyanezt. Az Avalonban két tábor munkálkodik azon, hogy megnyerjék a játékot a jó és a rossz örök harca ez.

A cél egyszerű: Mordred alamuszi szolgáinak csak úgy, mint Artúr hűséges támogatóinak három küldetést kell sikerrel véghez vinniük a győzelemhez, ám az utóbbi csapat még nem lehet biztos a győzelmében, ugyanis a gonosz oldalon állók még meggyilkolhatnak egy karaktert, akit Merlinnek gondolnak. És ha valóban Merlin az áldozat, akkor hiába a három sikeres küldetés, az udvar elbukott.

img_20180225_122834.jpg

Eddig eljutni viszont elég kalandos, vannak ugyan játékszabályok, de a játék hatalmas teret enged az udvar lakóinak: bárki állíthat magáról bármit, röpködnek a teóriák és spekulációk, mindenki monitoroz mindenkit, egyesek az asztal alatt erőteljes lábmunkával jelezgetnek, vagy épp tikkelésre panaszkodva kacsintgatnak sűrűn. Hiszen, a puding próbája az evés, és bizony egy csapat valós (vagy annak vélt) összetételére úgy lehet rájönni, ha elküldjük őket kalandozni - illetve elküldenénk, mert ezt előbb meg is kell szavazni. Ennél a pontnál már mindenki gyanús, miért fogadta el, miért nem, miért cserélt, miért hezitált satöbbi.

A küldetések emberigénye játékosszámtól függően változik (és persze ettől függ a gonosz-jó karakterek eloszlása is) és küldetésenként is változik a létszám, illetve az, hogy hány sikertelen kártya kell az elbukásához.

Persze nem csak szájalni kell, hanem a szerepünkhöz mérten titokban tartani a valós kilétünket, szavazni, elutasítani, dönteni, siker vagy balsiker kártya közül dönteni, tehát a tettek is beszédesek.

Nagyon zanzásítva: a Mordred (gy)alázatos szolgái akkor játszanak jót s jól, ha minél több kételyt keltenek, esetleg egy-egy küldetést is meghiúsítanak és a ha nem tudják teljesen ellehetetleníteni a játékot, legalább megölik Merlint. Artúr követői pedig akkor bravúrosak, ha nyernek is (három kék plecsni a küldetések mellett) és még a nagyhatalmú varázsló is túléli a partit.

Az utóbbihoz nem árt, ha kezdőként Percival karakterét is bevetjük, ő hozza az igazi színt a játékba. Merlin és a Bérgyilkos nélkül nincs játék, a többi karakterrel tetszőlegesen színesíthetők a partik, de Percival az, aki már az elején csavar rajta egyet, hiszen ő tudja, hogy ki Merlin és mártírkodhat helyette kedvére, persze nem árt, ha ezt ésszel teszi.

Merthogy itt szerepek is vannak:

Artúr hűséges lovagja (jó) - csak simán: jó

Mordred bérence (gonosz) - nagyon gonosz

Merlin (jó) - ismeri a gonoszokat

Percival (jó) - tudja kicsoda Merlin, ha Morgana is játékban van, tudja, hogy a két játékos közül valamelyik Merlin és valamelyik Morgana

Morgana (gonosz) - ő is Merlinnek vallja magát

A bérgyilkos (gonosz) - mezei gonosz, de a végén megölheti Merlint, az ő szava a gyilkos szó

Oberon (gonosz) - de nem tudja kik a többi gonoszok

Mordred (gonosz) - Merlin előtt ismeretlen marad

Nagyon fontos, hogy amikor egy csapat küldetésre indul és a szettnyi küldetéskártyából titkosan a vezetőnek adja döntését jelképezőt, a jók csak siker-t tehetnek, nem buktathatják el a küldetést, Mordred bérencei választhatnak siker és balsiker közül.

A lovagok, akik azt mondják: NI!

Pár játék után felmerül, hogy melyik oldalnak van könnyebb dolga, illetve nagyobb esélye nyerni. Nálunk elég kiegyensúlyozott a dolog, fele-fele arányban nyerünk, de másoktól azt hallom, hogy az alapverziókban inkább Mordred bérencei győzedelmeskednek.

Erre a problémára szolgál megoldásként a A tó hölgye és a hűségkártyák verzió, de mi nem csak ezért játsszuk így (is).

28580221_1872678022755949_1421809645_o.jpg

Ekkor bizonyos küldetések után az, akinél a Tó hölgye kártya van, megbizonyosodhat egy másik játékos hűségéről: a hölgy ad egy szett hűségkártáyát, és a kérdezett visszaadja neki aszerint, hogy ő jó vagy gonosz - ebben az esetben vallani kell, nincs helye hazugságnak, DE a hölgy nyilatkozik az udvarnak és bármit mondhat, akár hazudhat is az illető kilétéről, ami persze még több drámához vezet.

A helyzet fokozódik hűségkártyákat nem használtuk soha, pedig rengeteget Avalonoztunk, ha van tapasztalatotok, osszátok meg velünk!

Célkeresés verzióval a küldetéseket tetszőleges sorrendben lehet teljesíteni, a vezető nem csak a csapatot rakja össze, hanem a küldetést is megválaszthatja. Természetesen egy küldetést csak egyszer lehet lejátszani. Ez is egy olyan csavar, amit pár ismerkedő parti után be lehet vezetni bátran.

Verdikt

Nehéz általános ajánlást írni az Avalonról, számomra ez “a partijáték”, de tény, hogy nagyon sok múlik a csapaton. Működhet teljesen új emberekkel akár nyári táborban vagy céges csapatépítőn, de az összeszokott bandák kedvencévé is válhat. A titkos szerepek és a dedukció miatt végig izgalmas és feszült játékot eredményez, stressz is akad benne bőven, emiatt sokan nem kedvelik. A szerencse szerepe leginkább az ülésrendben, illetve a kártyák leosztásában ki is merül, itt mindenki a saját gesztenyéjét kapargatja.

A doboz szerint 5-10 játékossal játszható, de a hat játékostól válik igazán izgalmassá, és nagy előnye hogy tíz fővel (meg némi csavarral) tökéletesen működik és a játékidő nem húzódik el attól, ha többen játsszák.

Ár-érték arányban szerinte abszolút győztes, kb. 5000 forintért van benne egy pakli kártya, tokenek, küldetéslapkák amik mind jó minőségűek és rengeteg potenciális parti nagy újrajátszhatósággal.

Megosztás:
2 komment

A Tiltott Sivatag | társasjáték-kritika

kovacs.lehel 2018. január 08. 14:45
A Tiltott Sivatag | társasjáték-kritika

Megtetszett A Tiltott Sziget című társasjáték nemrég írt kritikánk alapján? Netán meg is vetted, kipróbáltad, és túl könnyűnek találtad? Akkor van egy jó hírünk, ugyanis A Tiltott Sivatag bebizonyítja, hogy a homokdűnék fölött repülőszerencsétlenséget szenvedni sokkal nagyobb szívás, mint egy süllyedő szigetről kincseket menteni. De ez egyáltalán nem baj, sőt!

Egy sikeres társasjáték folytatásának mindig nehezebb dolga van újonc társainál, hiszen nem elég önmagában jónak lennie, illik megugrania az előd által magasra tett lécet is. Különösen igaz ez A Tiltott Sivatagra, ami A Tiltott Sziget (egyébként Spiel-jelölt játék) folytatásának tekinthető, magyarul pedig vele együtt jelent meg a Reflexshop gondozásában. Vajon tud-e úgy építkezni a jól bevált alapokra, hogy közben kellően új és friss tudjon maradni? Cikkünkből remélhetőleg kiderül (SPOILER ALERT: mi az hogy!).

Tovább
Megosztás:
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása