Újabb infók derültek ki az Atariboxról

Scottу 2017. szeptember 27. 17:00
Újabb infók derültek ki az Atariboxról

Sikeres visszatérés avagy újabb csúfos bukás vár az Atarira?

Az Atari végre leleplezte, mit is várhatunk vadiúj konzoljától, melyet 2018 tavaszának végén terveznek piacra dobni. Megtudtuk, hogy a klasszikus dizájnú doboz belsejében egy egyedi AMD processzor fog majd duruzsolni, operációs rendszere pedig Linux alapú lesz, egy egyszerűsített felhasználói felülettel. A gép pontos teljesítményt azonban még nem ismerjük.

Lesznek majd rajta előretelepített retró Atari klasszikusok is, illetve számos mai játék is kijön majd rá, ám ezeket csak a későbbiekben tervezi részletezni a cég. Ami pedig talán a legfontosabb, az a gép ára:

az Ataribox 249-299 dollárba fog kerülni, függően a választott belső konfigurációtól.

Ezáltal nagyjából egy árkategóriába került konkurens társaival, ám kérdés, hogy megéri-e majd szert tenni rá.

A Linux alapú operációs rendszer miatt sajnos erősen korlátozódik, hogy mi az, amivel lehet rajta játszani. Bár elméletileg bármilyen játék kijöhet majd rá, amivel egy Linuxos PC-n lehet játszani, ám az ilyen játékok száma sajnos elenyészően kevés. Az Ataribox tehát – azt ahogyan korábban már sejteni lehetett – nem más, mint egy Atari logóval ellátott olcsóbb Steam Machine.

Bár küllemét tekintve, különösen a nosztalgiafaktort is beleszámítva bármely geek asztalán elférne ez a kis masina, ettől eltekintve nem biztos, hogy sok értelme van egy ilyen gépnek. Az igazi teszt azonban most fog kezdődni: az Atari ehhez a rizikós beruházáshoz a közösségi finanszírozás mellett döntött, így hamarosan (most ősszel) az Indiegogón fogják elindítani a kalapozást erre a projektre.

Mi mindenesetre rendkívül örülünk az Atari meglepetésszerű visszatérésének, még ha egy meglehetősen rögös utat is választottak. Ja, és még egy örömhír: a fa előlappal készült verzió valódi fa borítást fog kapni.

Megosztás:
Szólj hozzá!

Blood Rage társasjáték-bemutató – Jó Game Night ez a halálra!

Balázs AttiIa 2017. július 18. 13:25
Blood Rage társasjáték-bemutató – Jó Game Night ez a halálra!

Az elmúlt évek egyik legnagyobb társasjátékos durranása magyarul is megjelenik… Odin legnagyobb örömére!

Az utóbbi időkben mintha a világ újra felfedezte volna a vikingeket és a hozzájuk köthető történeteket, mondákat. Ennek persze csak örülhetünk, hiszen az északi mitológia rengeteg érdekes és izgalmas történetet tartalmaz, maguk a vikingek erőszakos történelme pedig jó táptalajt biztosít mind a filmekhez, képregényekhez és természetesen a különböző asztali vagy videojátékokhoz is.

Tovább
Megosztás:
7 komment

WearWar – magyar geek divatmárkára kalapoznak az IndieGogón

Balázs AttiIa 2017. április 26. 16:30
WearWar – magyar geek divatmárkára kalapoznak az IndieGogón

Öltözék és közösségi játék egyszerre.

Egy új magyar közösségi finanszírozási projektről számolhatunk be, ráadásul a szokásostól eltérően ezúttal nem társas- vagy videojátékról van szó, hanem egy új divatmárkáról, ugyanakkor nem véletlenül írunk róla, hiszen az ötlet meglehetősen játékos.

A WearWar ötlete Juhász Dávid fejéből pattant ki, aki grafikusként dolgozik, ám akik ilyen-olyan módon részt vesznek a magyar szerepjátékos közösség életében, azok tudhatják, hogy Dávid a MASZK Facebook csoportban vállal aktív szerepet, így nem is csoda, hogy a közösségi finanszírozás tengerében való megmártózása – távolról ugyan, de – kapcsolódik a játékok világához.

Első blikkre divatkollekció, amelybe különböző pólók taroznak, rajtuk egy-egy egyedi dizájnnal súlyosbított hőssel. A csavar a történetben ott van, hogy minden hősnek – és így minden WearWar pólót viselő játékosnak – két ellenfele van: egy, akit mindig legyőz és egy, aki mindig legyőzi őt. A divat játék része tehát egy egyszerű kő-papír-olló mechanizmuson alapul és értelemszerűen akkor lép életbe, ha két WearWar terméket viselő találkozik, a találkozás eredménye azonban teljes mértékben rajtuk múlik. A kezdeményezés szlogenje pedig egy alapvető ellenkulturális filozófiát próbál sugallni a játékosoknak:

WearWar – Losing is Sexy!

Az első széria 5 hőst fog tartalmazni, a darabok női és férfi fazonban egyaránt elérhetők lesznek. A játék szempontjából minden pólónak két lényeges felülete van: a póló elején a hős jelenik meg, hátul pedig a karatker neve és az, hogy kit győz le.

Így megy a játék

A divatkollekció játékos részéhez a készítők terveznek egy weboldalt is, ahol az érdeklődők nem csak a pólókat tudják megrendelni, de a korszellemnek megfelelően fel is tölthetik az összecsapások alkalmával készült fotókat, videókat.

A játékmechanika

Az ötletgazdág ezzel a WearWart egy közösségi élménnyé szeretnék formálni a játékot, ami a játékosokat a világ minden táján képes összekötni az érdekes vagy éppen vicces történetekkel. A kezdeményezés nagyon érdekes, hiszen nincs klasszikus értelemben vett győztes, ebben a játékban elsősorban az élmény dominál.

A kampány az Indiegogón vette kezdetét április 23-án, a cél pedig 8 ezer dollár begyűjtése. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

Megosztás:
3 komment

Thimbleweed Park - Játékkritika

Varga Bálint Bánk 2017. április 03. 21:00
Thimbleweed Park - Játékkritika

"Bezzeg az én időmben!"

ray_vista_birds.png

Valamit szögezzünk le rögtön az elején! *dobpergés* Sikerült elérnem a majdnem lehetetlent! *pá-dumm tissssz!* A végigjátszásom alatt megmakacsoltam magam, és egyszerűen kizártam a tényt, miszerint a Thimbleweed Park tényleg Ron Gilbert (Maniac Mansion, Monkey Island 1-2) és Gary Winnick (Maniac Mansion) játéka. Egyszerűen muszáj volt ezt tennem, hogy így legalább viszonylagosan objektív kritikát tudjak írni a játékról, mert előre tudtam, hogy az nagyon is erősen építkezik majd erre az alapra. Sőt, mondhatjuk, hogy csak ezt húzza fel csontvázának, és persze ezzel együtt a nosztalgiánkat, egy korszak meghatározó életélményét, a klasszikus kalandjátékok megszületésének fantasztikus időszakát annak minden színes-szagos velejárójával. (Yeeeeeey!)

Úgy éreztem, ez túl nagy előny, túlságosan is nagy aduász és egyszerűen nem fair a konkurenciával szemben…

Elárulok egy titkot: nem volt könnyű!

mm8.png

Amivel minden kezdődött: Maniac Mansion

A Thimbleweed Park ugyanis mindent megtett, hogy ne engedjen elidegenülni engem a két fél-zseni alkotóerejétől, főleg hogy a játék poénjainak mintegy 40-50%-át annak elődjei (Maniac Mansion, Monkey Island 1-2) és a kalandjátékok műfajának sajátosságai úgy általában adják. AUCS! Magyarán nem hogy nem akarja letagadni, vagy lustán a szőnyeg alá sunnyogni, hogy tulajdonképpen egy nosztalgia-hullámvasúton ülünk (lassú emelkedőkkel és meredek lejtőkkel), de még rá is tesz pár jó nagy lapáttal. Hogy ez jó vagy rossz-e? Is-is. Néha igenis soknak éreztem a szájbarágós visszautalásokat, az olyan "belsős" poénokat és easter eggeket, amik úgy érezzük saját viccüktől a padlón fetrengve, nyál-fröcsögve az arcunkba ordítják, hogy:

„ÉRTED? EZ MONKEY ISLAND POÉN VOLT! VÁGOD? ÁH, EZ MEKKORA!”

Ja értem. Értjük. Akkor is értettük volna, ha nem szögelitek bele a retinánkba…

thimbleweed.png

Másrészről viszont mégis csak jók ezek, mert őszinte tiszteletadás jelei... sőt nem is tiszteletadásról van itt szó (hisz az ember ilyet önmagával ritkán csinál) inkább visszatekintésről, visszakacsintásról, amit csak azok fognak érteni és értékelni, akik játszottak a LucasArts (vagy éppen a Sierra) nagy klasszikusaival.

Ezzel persze a játék kicsit sznobbá, elitistává, játékosaival nagyon is válogatóssá válik, de miért ne lenne megbocsátható, hogy valaki, aki a műfaj legjobbjait már letette az asztalra, újítás helyett inkább csak leporol pár régi formulát? Végül is a rajongók ezért kalapoztak össze egy rahedli pénzt, és az elsődleges cél az volt, hogy nekik ne okozzon a játék csalódást.

Hogy egy konkrét példáról szóljak (az igényesebb flashback poénok közül), amikor egy öltözőben meglátjuk Guybrush Treepwood a Monkey 2-ben használt, ikonikus kabátját (de hősünk szerencsére nem tesz rá megjegyzést!) az cseppet sem szájbarágós, ellenben elegáns és megmosolyogtató kis extra. Sajnos azonban, akárhogy is nézzük, ebből volt kevesebb és a harminckét felkiáltójellel jelzett szájbarágás verzióból jóval több…

thimblescreen2png-50c980_1280w.png

DE! Mielőtt itt kedveteket szegem, leszögezem, hogy a Thimbleweed Park önmagában és önnön jogán is teljes értékű, sőt remekbeszabott klasszikus kalandjáték! Ó, de még mennyire, hogy az! (csupán a bevezetővel szerettem volna elérni, hogy mindenki a helyén kezelje azt és kitörölje a szeméből az örömkönnyek fátyolát!) Erre pedig pont azért sikerült nagyon hamar rájönnöm, mert nagy nehezen tényleg képes voltam elzárni magamban a tényt, miszerint az a RON GILBERT agyalta ki az ökörségeket, amit éppen olvasok/hallgatok, aki gyerekkorom egyik legmeghatározóbb játékos élményeit adta nekem.

Az erőltetett visszatekintéseket, néhol gyermeteg poénokat nagyvonalúan elnézve azért a TP humora nagyon is pallérozott és nagyon is jól működik! A játék pedig tökéletesen lavíroz a komoly murder-mistery és a színtiszta komédia között, néha már-már mesteri ügyességgel és bravúrokkal, akár egy okos krimi-könyv (vagy film) tenné. Ha megpróbálnék egy pop-kulturális jellegű összegzést tartani, azt mondanám, a TP olyan, mintha a Twin Peaks-et újraforgatták volna a Monty Python tagjaival. Nagyjából ez is lehetett a cél és ennek maximálisan meg is felel a játék, ami mintha a tökéletes LucasArts adventure game akart volna lenni és ami persze pont ezen törekvése miatt kerül messze a tökéletességtől. (ami nem baj, mert a tökéletlenség nagyon is jól áll neki!)

thimbleweedpark-ransome-crying.png

A játék egyébként az elsődleges inspiráció, azaz a Maniac Mansion legjobb tulajdonságait követi. A grafika egyszerűségében is aprólékos és *gyönyörű*, viszonylag realista ábrázolással (és jellegzetesen hatalmas fejekkel), ami alapból egy kissé szatirikus hangulatot fest, és mint ilyen sokkal jobban működik, mint például a Day of the Tentacle délelőtti rajfilm-matinés ábrázolása. Félreértés ne essék, meg sem próbálom a Thimbleweed Parkot minden idők egyik legviccesebb kalandjátékához hasonlítani, de tény, ami tény, a TP sokkal hűbben követi a Maniac Mansion (azaz az első igazi LucasArts kalandjáték) hagyományait, mint annak tényleges folytatása a Day of the Tentacle.(ugyanis akkor még előrefelé haladt a játékfejlesztés iránya, nem pedig vissza...)

thimbleweed_park_ransome_header.jpg

A történetünk egy hanyatlófélben lévő kisvárosban, Thimbleweed Parkban játszódik, ahol is egy rejtélyes haláleset borzolja az amúgy is eléggé borzas kedélyeket. A rejtély a város legkülönösebb lakóit és annak mérhetetlenül befolyásos és gazdag feltaláló-famíliáját is érinteni fogja az ügy és persze hőseink sorsát is gyökeresen megváltoztatja majd. Kezdetben két ügynököt fogunk irányítani (kis Mulder és Scully utánérzéssel) hogy aztán nemsokára újabb (és náluk sokkal érdekesebb) karakterek bőrébe bújjunk, amilyen például egy elátkozott Tourette-szindrómás bohóc egy meg nem értett videojáték fejlesztő vagy egy a világmindenségben mélységesen csalódott kísértet.

thimbleweed-park-cast.png

A hangulat összességében remek, a zene szuper és a szinkronhangok is nagyrészt jók, a teljes szinkron megléte pedig alapjában véve üdítő, főleg egy ennyire a retro-hangulatra építő játéknál. Ez teljesen a helyén van, ahogy az őrült kisváros különc lakói is meglehetősen érdekesre sikeredtek, de sajnos hátrányként kell kiemelnem a két fő-fő szereplő, azaz a két ügynök karakterét, akik nemcsak, hogy alapvetően érdektelenek, de tökéletesen unalmasak is. (Okés, értem én, hogy Ray karaktere szándékosan olyan szarkasztikus és unott, amilyen, de monoton és szürke narrációját, sótlan poénjait hallgatva néha-néha tényleg el tudtam unni magamat és alig vártam, hogy végre újra egy érdekesebb karakter bőrébe bújhassak…)

Nagy kár, mert rajtuk kívül nagyjából minden egyes szereplőről szívesen megtudtam volna hogy kicsoda és mit csinált korábban, hogy került abba a helyzetbe, ahol van, és mi szerepe van a város jelenlegi helyzetében, de azok, akik története a legfontosabb lenne (hisz végül is ŐK a főszereplők) teljességgel érdektelené válnak, egy kisebb csavart leszámítva, de ez már spoilert érintő téma, ezért nem fejtem ki bővebben.

3111485-thimblescreen17.png

A játék fejtörői egyébként okosak és nem túlságosan könnyűek, bár tény, ami tény, kicsit messze vannak a szellemi elődök nehézségi szintjétől… (vagy az is lehet, hogy az évek alatt én lettem tapasztaltabb és ügyesebb…). A többszereplős játékmenet és a tény, hogy sokszor a szereplők között kedvünkre válthatunk, nagyon jót tesz a játéknak, azt az érzetet kelti bennünk, mintha az nem lenne lineáris. (egyébként 70-80%-ban az) Hamis illúzióink azért ne legyenek, ne várjunk Monkey Island 2 szintű szabadságot, de a kisvároson belül nagyjából tényleg korlátok nélkül járhatunk-kelhetünk kedvünkre. A történet e mellett gondoskodni fog róla, hogy új és új helyszínekre is ellátogathassunk, így ha nem nagyon akadunk el egy fejtörőnél, mindig lesz új felfedezendő terület, amin levadászhatjuk a gyanúsnak tűnő pixeleket. 

2013-09-17_00021-1024x552.jpg

A másik nagy előd: Monkey Island

A Thimbleweed Park esetében a nagyobb fejtörők hosszúsága nem abból adódik, hogy hány komponensből, lépésből áll a megoldásuk, inkább abból, hogy hány helyszínt kell (sokszor újra és újra) bejárnunk, hogy megoldjuk őket. Ez egyrészt ismét nyitottság érzetet ad a játéknak, néha azonban kissé „olcsó” megoldásnak tűnik. A játék tehát tartogat egy-egy jobb talányt, de akik igazán kompromisszummentes, kíméletlen hardcore fejtörőkre számítanak, még mindig jobban teszik, ha visszatérnek a klasszikusokhoz. Szerencsére azonban a fejtörők nagy része ötletes és logikus, és így élvezetes is. Ez pedig akárhogy is nézzük, hatalmas pozitívum egy régi vágású kalandjáték esetében. (mert hát elméletileg ez lenne a lényege!)

hq720.jpg

Azt értem én, hogy klasszikus és retro játékról van szó, de ha már viszonylag nyíltan sétálgathatunk a városban üdítőnek hatott volna pár extra elem. Ezt muszáj megemlítenem, mert sokáig motoszkált a gondolat a koponyámban, mire végül sikeresen a felszínre rágta magát: Nem tűnik fontosnak, de mégis az! Thimbleweed Park halott. De nem úgy, ahogy a sztori le szeretné festeni, hanem azon túlmutatóan, mint kalandjátékban lévő helyszín, halott… Pedig ennek elkendőzésére nem kellett volna sok, csupán az utcákon sétáló pár random járókelő, az utakon átvágó autók és néhány hasonló plusz elem, amik bőven elegek lettek volna ahhoz, hogy egy pillanatra elhiggyük, hogy egy élő, valós kisvárosban vagyunk. (már hogy a játék játékságától és kalandjátékságától eltekintve.) És persze ahhoz, hogy átérezzük: egy szándékosan retro, de mégis csak 2017-ben készített játékot szemlélünk éppen. A Night in the Woods indie kalandjáték-csoda remek példa arra, amiről beszélek, holott egy sokkal kisebb büdzséből, csupán több (szívvel és…) kreativitással elkészített címről beszélünk.

És ha már szóba került a Night in the Woods (ez a lenyűgöző neurotikus, melankolikus korkép kaland), valószínű, hogy sokkal egységesebb és merőben jobb véleménnyel lennék a Thimbleweed Parkról, ha pár héttel korábban nem lett volna szerencsém ehhez az indie gyöngyszemhez. Ugyan a Woods nem klasszikus értelemben vett retro-kaland, mégis pár olyan klasszikus elemet és mellette sok kiegészítő extrát tartalmazott, amit egyértelműen a Thimbleweedtől vártam, egészen a bejelentése óta, és amit végül közel sem ott találtam meg, ahol kerestem. Karakterek, humor, történetmesélés, játékmenet, izgalmas újdonságok. Ez a kis, állatos (valójában komoly pszichológiai-filozófiai mélységekkel bíró) mese sokkal közelebb tudott férkőzni a szívemhez, mint a játék, ami papíron az utóbbi évtized legjobb kalandjának ígérkezett. De az élet már csak ilyen… édes-savanyú és kiszámíthatatlan…

Most hogy tettünk egy be sem tervezett kitérőt, kanyarodjunk vissza a Thimbleweed Parkhoz és vonjuk le a végső konzekvenciát: Minden fanyalgásom, a játék minden hibája ellenére egy stílusában majdhogynem tökéletes címről van szó, ami hosszú és tartalmas és ugyan nem felejthetetlen (nem úgy, mint nagy elődjei), az biztos, hogy egy ideig még velünk marad és sokáig hivatkozási alap lesz. Akárhogy is nézzük a Thimbleweed Park 2017-ben egy igazi csemege, egy 20 dolcsis jegy a múltba, egy sohasem létezett klasszikus újra kiadása. És mégis... valahol azt érezzük, hogy ha ez a játék a LucasArts tündöklésének idején jelent volna meg, nem került volna a legnagyobbak közé... az viszont kétségtelen, hogy akkor is, mint örök érvényű kult-klasszikus emlékeznénk rá.

Ennél többet pedig nem is lehetne jogunk várni tőle!  

thimble.png

Utószó: Én nagyon remélem, hogy egy új sorozat vagy legalábbis egy kalandjátékos új-aranykor kezdetét éljük éppen át, és a játék tökéletes táptalaja lesz olyan inspiráló és újszerű kalandoknak, amilyen fentebb említett Night in the Woods is. Nagyszerű játék a Timbleweed Park, ár-érték arányban pedig egyszerűen remek, hisz Ron Gilbertnek sikerült betartania azt a fontos bölcsességet, amit évtizedekkel ezelőtt Ő maga vésett a bitek örök emlékezetébe:

"Sohase fizess többet egy videojátékért, mint 20 dolcsi…"

306600c868fe6b67afe34e9f7a9f98b7_xl.jpg

Varga Bálint Bánk

Megosztás:
Szólj hozzá!

Limanowa - új magyar fejlesztésű játék a Kickstarteren

csukisz 2017. március 27. 15:00
Limanowa - új magyar fejlesztésű játék a Kickstarteren

A háború nem játék?!

pic3482123.jpg

 Az elmúlt években jó néhány sikeres Kickstarter kampányt tudhat maga mögött pár magyar fejlesztésű játék. Lásd [Redacted], Trickerion, Saltlands, Ave Roma… Talán ez adhat bátorságot több tervezői hajlammal megáldott játékosnak, hogy szintén fejlesztésbe fogjanak és Kickstarterre vigyék az ötletüket, ennek viszont mic csak örülni tudunk. A legújabb alkotás a Heroes of Limanowa, amely a limanovai csatát hivatott feldolgozni.

A limanovai csata 1914. november 28. és december 18. között zajlott Galíciában, Limanowa mellett zajlott le, melynek során az osztrák-magyar csapatok megállították, és a Dunajec folyó mögé vetették vissza a Krakkó irányába áttörni készülő orosz csapatokat. A csata hadászati jelentősége abban állt, hogy a támadásban lévő „orosz gőzhengert” itt állították meg. További lélektani hatása az volt, hogy a magyar földre betörő oroszokat visszavetették és ezt követően harminc évig nem tudott orosz sereg Magyarországra támadni. A lengyelek is nagy jelentőséget tulajdonítanak a győzelemnek, hiszen úgy tartják, hogy a magyar huszárok mentették meg őket az orosz uralomtól.

 A játékot alapvetően négy főre tervezték, de a kettő-három játékos variáció is megtalálható a szabálykönyvben. Két csapat áll egymással szemben: délen, illetve nyugaton az osztrák-magyar csapatok állították fel védelmi vonalaikat, míg észak-kelet irányból törnek hazánkra az orosz haderők. Egy oldalon belül mindkét játékos saját hadtestnek parancsol, amelyeket lehetőleg összehangoltan próbálnak győzelemre vezetni. A játék célja elég egyértelmű: foglaljuk el a stratgéiai jelentőségű pontokat (ezek különböző városok a térképen) vagy iktassuk ki az ellenfél egyik hadtestét (az egyik játékos összes egységét).

 pic3229655.jpg

Játékmenet

A játékban a jáékossorrend előre meghatározott, az a játékos kezdi a játékot, aki a Orosz VIII. Hadtestet vezeti, és ez igaz minden fordulóra is. Pontosan lehet tudni, ki ki után fog következni, mi az események lefolyási sorrendje. Egy játékos köre 3 fázisra van osztva: nyitó, közép és záró fázis, amelyek az akciókártyák miatt fontosak. Bizonyos kártyákat csak megfelelő “napszakban” lehet kijátszani. A játék elemi része a közép részben zajlik, ahol az épp soron lévő játéks felállít egy műveleti tervet, ezt megjelöli a térképen, majd végrehajtja. Fontos: a műveleti terven a végrehajtás során már NEM lehet változtatni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy Puskás Ferenc alezredes megírja az aznapi parancsot, azt a lovas futár kiszállítja, a tizedes meg végrehajtja, ellent mondásnak helye nincs!

 Említettem már, hogy ez egy hadijáték? Szóval a ‘Limanova’ arról szól, hogy csatázunk. Nagyon rá kell menni a pontgyűjtésre, diplomáciai kontaktust viszont nincs sok értelme létesíteni. Ide elkötelezett stratégák kellenek, mert annak kell lenni, ha nyerni akarsz. Így tehát az egyik legfontosabb akció a harc. Ezen felül mozgathatjuk még az egységeinket gyalogosan vagy vonattal, illetve használhatjuk a tüzérségünket. Mivel a vasút egy hatékony és költséges utaztatás, így ezzel csak korlátozott számban számolhatunk.

 Alapvetően három típusú egység található a játékban: gyalogos, lovas és tüzérség. Ezekből aztán több altípus jelenik meg az egyes hadtesteknél, így mindenki kicsit máshogy fog játszani, hogy egységei előnyét a legjobban ki tudja használni. Minden egység kicsit más speciális képességekkel rendelkezik, amelyek a megfelelő helyen komoly előnyhöz tudják juttatni a parancsnokát. A játék minifigurákkal érkezik, ahol minden típsnak külön modellje lesz. Persze, aki nem annyira érdekelt a plasztik figurákban, az használhatja majd a karton korongokat, amelyek egyik oldalán grafikus megjelenítés, míg a másikon a harcászati egység szimbóluma található (érdemes talán azokkal játszani  az elején, mert sokkal jobban külön lehet választani az egységeket).

A csata viszonylag egyértelmű és célra törő. Minden egység rendelkezik támadó, védekező és életponttal. Ezek a különböző környezeti tényezők hatására (értsd: terepviszonyok, időjárás) megváltozhatnak. Számításba vesszük még a speciális képességeket és így kapunk egy támadó/védekező számpárost.

 Egy egyszerű példa: Legyen a támadó értéke 15 és a védekező értéke 4. A támadásból kivonjuk a védekezést és ez lesz a célszám: 15-4=11. Ezután egy hatoldalú kockával kell dobnunk, és ha a dobás értéke kisebb vagy egyenlő a célszámmal, akkor a védekező sérül. Ha a célszám - ahogy esetünkben is - nagyobb mint hat, addig vonunk le hatot, amíg egy hatnál kisebb számot nem kapunk. Minden ilyen levonásért a védekező egyet sérül. Amennyiben egy egység négyet sérül, le kell venni a pályáról, vagyis megsemmisült. Ellenkező esetben kis karton tokennel jelezzük, hogy milyen sérülési szinten áll az egység.

 Tehát így pusztítják egymást a felek, amíg az egyik oldal eléri a győzelmi kondíciókat. Ez mint említettem vagy az egyik játékos egységeinek a teljes eliminálása vagy a megfelelő taktikai/stratégiai célpontok elfoglalása. Ezek a célpontok azért érdekesek, mert utánuk az elfoglaló játékos egyszer jutalmat kap, ez általában akciókártya, amely a játék egyik legértékesebb valutája.  

Vélemény

A Limanowa nem egy könnyű játék, ezt meg kell mondjam. Legalábbis nem nem fogsz vele csak úgy vasárnap délután a családdal leülni és egy órácskát játszani. Ehhez bizony más körülmények és elkötelezett játékostársak kellenek. Mivel rengeteg különböző egység van a játékban, amely mindegyike kicsit máshogy funkcionál, szükség lesz egy-két játékra mire minden részletét megismeri az ember. A játék tervezői egy kis kiegészítő füzetben is gondolkodnak, amely rövid szcenáriókat tartalmaz, hogy lépésről-lépésre lehessen a játékot megismerni és egyszerre zúduljon a majdnem 50 oldalas szabályfüzet a delikvens nyakába. Viszont ha az ember rászánja a megfelelő idő és energiát, egy nagyon “barátságos” stratégiai játékot kap. Konfrontációban nem lesz hiány, és igazi plusz, hogy minden oldalon két játékos foglal helyet. Hogy mennyit kommunikálnak játék közben, rájuk van bízva, de ugye minden amit egymásnak mondanak, azt a másik fél is hallja. Mikor szükséges és mennyit kell mondani ahhoz, hogy megfelelően sikerüljön a haditerv?

Az első játékoknál bizony hosszabb, akár 3-4 órás játékidőre is lehet számolni, utána a játék ismeretével ez kicsit felgyorsul, de azért így is a 2+ órás játékidőben kell gondolkodni. Én állítom, hogy a világuniverzumban nincs olyan kártyapakli amely nem ellenem szövetkezett volna, így személy szerint itt is a bajban voltam az akciókártyákkal és folyamatosan úgy éreztem, hogy a másik félnek mindig jobb lapjai vannak. Feltételezem, hogy csak jobban kell ismerni a lapokat és a játékot magát, hogy az ember tudja, melyik lapot mikor érdemes kijátszani, valami NE hagyjuk az ellenefelet laphoz jutni. Ezen túl a játék számomra kiegyensúlyozottnak tűnt, nem éreztem, hogy bármelyik játékos erősebb egységekkel vonult volna hadba.

Röviden: egy igényes grafikával elátott, igazi hadijáték amely a magyar történelemre alapozza magát. Hosszú, de mély játékmenet sok lehetőséggel. Jah és minik!

 Ha téged is érdekel, támogathatod a tervezők Kickstarter kampányát az alábbi linken. Mivel mi egy prototípussal játszottunk, így kisebb módosítások előfordulhatnak. Én mindenesetre sok sikert kívánok a kampányhoz és remélem, egy újabb magyar játékkal bővül a piac.

 pic3471033.jpg

Megosztás:
4 komment

Rising Sun - Elindult a Kickstarter kampány

mrTade 2017. március 08. 15:50
Rising Sun - Elindult a Kickstarter kampány

Eric M. Lang új társasjátéka máris 1,4 milliót kalapozott össze.

 

 

Végre elstartolt a régóta várt Rising Sun játék Kickstarter projektje. A játék a japán mitológiába repít minket, ahol a Blood Rage és a Diplomacy stílusainak egyvelegében szállhatunk harcba választott frakciónk (Koi, Dragonfly, Bonsai, Lotus, Turtle) oldalán. A játék menete a négy évszakra van leosztva. Mindegyik egy teaceremóniával kezdődik, ahol a játékosok eldönthetik, szövetkeznek-e valakivel, vagy éppen inkább egyedül folytatnák. Ezután  egyesével húznak pár lapot, amiből kiválaszthatnak egy akciót, amit mindenki végrehajt. Ezek a következők: Harvest - területen található nyersanyag begyűjtése, train - fejlesztések vásárlása, marshal - haderő mozgatása, recruit - már elfoglalt területek erősítése, betray - szövetséges elárulása.

Tovább
Megosztás:
1 komment

5 ok, amiért a Planescape: Torment még mindig a legjobb RPG

Varga Bálint Bánk 2017. március 04. 22:10
5 ok, amiért a Planescape: Torment még mindig a legjobb RPG

Tetemre hívás

borito.jpg

Már nagyban nyúzzuk a Torment: Tides of Numenera-t, ami a méltán kult-klasszikus Planescape: Torment szellemi örököseként hirdeti magát és hirdette akkor is, amikor rekordméretű pénzhalmot harácsolt magának (abszolút megérdemelten) a Kickstarteren. Azóta láttuk már az első fejezetet korai hozzáférés formájában, most pedig itt vár az asztalunkon a végleges és teljes verzió, mi pedig alig várjuk, hogy belekezdhessünk! Addig is azonban, nézzük csak meg miért is volt olyan nagy szám a PS Torment annak idején...

A videojátékos RPG műfaja széles réteget érint és igencsak sikeres, ha nem a legsikeresebb a műfajok között. (Elder Scrolls sorozat, de főleg) Skyrim, Dragon Age széria, The Witcher széria, Dark Souls széria, Fallout széria… mind-mind olyan óriási nevek, melyek elérték, hogy a legújabb részeik megjelenésekor nem hagynak kétséget afelől, hogy minőségi és tartalmas játékot fogunk kapni a pénzünkért. Alap az óriási kontent-áradat, ha lehet nyílt, minél nyíltabb világ, számtalan lehetőségek, ésatöbbi…

De az RPG, pontosabban a videojátékos szerepjátékok műfaja nem volt mindig a csúcson, legalábbis az eladásokat és az általános népszerűségét tekintve, volt idő, amikor inkább vájtfülű játékosok kedvenc szórakozása volt, egy ízlésében kifinomultabb, igényesebb és mindenképpen sokkal türelmesebb rétegé. Az "aranykor" szerepjátékai (melyek jó része a közismert D&D rendszerét vették alapul) ugyanis nehezen adták magukat, sok esetben könnyedén el lehetett veszni a táblázatok és számadatok világában, míg játékmeneti szempontból sok klasszikus még a saját korában is akadozónak, lassúnak vagy akár visszamaradottnak is tűnhetett. Ez tulajdonképpen szándékos volt, a komoly szerepjátékok ugyanis (legyen szó klasszikus CRPG-ről vagy japán JRPG-ről) kompromisszummentes, rettentő nehéz és rettentő időigényes játékok voltak, amik nem a grafikával vagy pörgős játékmenetükkel próbáltak a fotelhez szegezni minket, sokkal inkább mélységükkel, történetükkel, világukkal és persze összetettebbnél összetettebb rendszerükkel, amik legtöbbször - mint azt említettük - valódi asztali szerepjátékok szabályait vették alapul.

A szerepjátékok műfaja azonban eléggé drága, elkészítésük pedig hosszadalmas, mert rengeteg tartalom kell hozzájuk és egy időben úgy tűnt (Baldurs Gate és Fallout ide vagy oda), hogy az akció szerepjátékok, mint a Diablo nagyon hamar meg fogják fullasztani a stílust és fel-felcsillanó sikerei ellenére végleg az underground színtérre taszítják azt. Félreértés ne essék, a világon semmi baj a Blizzard óriási sikereket megélt és saját műfajt teremtő horror-akció-rpg opuszával de kétségtelen, hogy egészen más kategóriát képvisel ha összetett szerepjáték rendszerekről, kidolgozott világról vagy érdekfeszítő történetről beszélünk…

ÉS ekkor jött a Planescape: Torment, egy játék mely már alapvetésével is szuper-underground közegre kívánkozik, mely remélni sem merhette volna a mérhetetlen nagy sikert, amit elért és amit a mai napig nap, mint nap bezsebelhet. A Planescape ugyanis az eladási listák tetejére került a kezdeti botladozásai után, és ma - digitálisan felújítva (illetve inkább csak mai gépeken futásra alkalmassá téve...) letölthetjük olyan platformokról, mint a GOG.com, második virágkorát éli.

planescape-torment_1.jpg

Planescape: Torment was way ahead of its time. / The best cRPG of all time / The best presented personal story in a cRP / A masterpiece / This is the best RPG ever. Period. - Csak pár értékelés válogatás és keresgélés nélkül a GOG.com oldaláról...

De miért, és hogyan lett egy elborult, szürreális és sötét világú játék, melyben egy élőholt zombi a főszereplő (khmmm Dark Souls… ismerős?), minden idők egyik (ha nem a) legjobb szerepjátéka? Mi a Planescape valódi titka? És főleg, hogyan mentette meg ez a rizikós és különc játék az egész műfajt?

Ezt jártjuk körbe most öt pontba szedve szellemi utódja, a Torment: Tides of Numenera megjelenésének apropójából.

1. Egy kifordított világ meséje

A Torment egy már papír alapon létező világot, a Planescape-t veszi alapul, ami kétséget kizáróan a valaha íródott egyik legkülönlegesebb szerepjáték-világ. Démonok és féldémonok, sötét tündérek és élőholtak, lovecrafti szörnyek és patkányemberek, gyíkszerű kentaurok és még sorolhatnánk… de nem csak lényei sokszínűségétől lett a Planescape olyan egyedi, amilyen, de számtalan (gótikus-steampunk-viktoriánus és klasszikus fantasy keverék) világa miatt is, ugyanis a szerepjáték egyik fő lényege a legkülönbözőbb, sokszor teljesen szürrealista létsíkok közti utazás volt. Ugyan a játék főként csak egy bizonyos világot, a Fájdalom Úrnőjének központi síkját (vagyis a fővárost, az ajtók városát, Sigilt) mutatja be, a Planescape-re jellemző sokszínűségből (és furábbnál-furább alakokból és történésekből) így is kaptunk bőven. Szép festett (és félig már 3D-ben készített) hátterek és nagyszerű art- és sound-design tette emlékezetessé a játékot, aminek szinte szagolható atmoszférájával csak a Fallout széria vetekedhetett annak idején… Ha összegeznem kéne valakinek, hogy milyen is a Planescape világa, azt mondanám: fantasy-scifi-horror keverék sajátos (már-már Terry Pratchett-i) humorral fűszerezve.

sigil_jason_engle.jpg

Sigil, az ajtók városa, a gyűrű-világ, mely valóban gyűrű alakban létezik, így nincs például valódi ege, hisz a fejünk fölött, sőt körkörös alakban összezáródva mindenütt a város terjeszkedik szédítő kakofóniában.

2. Egy Oscarra jelölt repülő koponya esete

Persze természetesen nem jelölték Oscar-díjra Morte karakterét, de ha létezne a játékvilágban olyan díj, amit nem játékok, hanem játékon belüli karakterek kaphatnak meg, ő biztosan tuti befutó lenne minden idők egyik legjobb társ-karakterének. (Garrus? Ugggyan...) Aki nem ismerné, egy cinikus, pesszimista, szexista repülő koponyáról beszélünk, akit hiába emlékeztetjük, hogy nincs teste, rajongásig imádja a nőket és aki sokszor idegesítő, de még többször üdítően komikus társunk a történet folyamán. És ő csak egy a felejthetetlen karakterek közül, akiket a Planescape felvonultat. Ráadásul a játék jóval a Mass Effect és Dragon Age (valamint KOTOR) szériák előtt alkalmazta a karakterek közti mély és sokrétű kommunikációt, de valami hihetetlen magas szinten, ahogy az addig inkább csak Japán RPG-k esetében volt szokás, mint például a a Final Fantasy VI része. Minden egyes társkarakterünkkel több órányit beszélhettünk a játék során és ebbe nem számoltuk bele azokat az előre programozott párbeszédeket vagy reakciókat, amiket a karakterek egymás közt csak bizonyos feltételek teljesülésekor beszéltek meg. Ráadásul a furcsábbnál furcsább karakterek sok titkot tartogattak, amit kész nyomozómunka során fejthettünk csak meg, ha nagyon meg akartuk ismerni a társainkat.

Minden kétséget kizárólag a Torment majd tíz évvel járt a kora előtt, amikor napvilágot látott és ezt mostanában kezdtük csak felismerni, nem is véletlen, hogy utódja a Torment: Tides of Numenera olyan elsöprő siker volt a Kickstarteren. (hogy pontosak legyünk, 4,188,927 dollárt gyűjtött a projekt és 74,405 támogatója volt.) 

fileproxy.jpg

"What's eatin' you Chief?" - Morte

Biztosak lehetünk benne, hogy ilyen erős cast szerepjátékban nincs még egy, mint amilyen a Planescape-ben volt. Morte-val az élen persze, de annyit elárulok, hogy nem ő a legfurcsább játszható karakter a csapatban. Ott van még Ignus is, az őrült varázsló, aki soha nem szűnő tűzben ég és így járja velünk Sigil utcáit és a külső síkokat... És akkor még nem is beszéltünk róla, hogy főhősünk, a „Névtelen” egy múltját vesztett, rohadó élőholt, aki elveszett emlékeit keresi. De erre még kitérünk...

planescape_karakterek.jpg

3. Mese a mesében

A Planescape Torment lényege nem a játék alapsztorija volt (pedig az is átlagon felüli) hanem az a rengeteg rejtett történet, amit küldetésként kaptunk (illetve vehettünk magunkhoz, tetszés szerint), vagy egyszerűen csak egy beszélgetés során hallhattuk. Ezt persze már próbálgatták korábbi cRPG-k, mint amilyen a Baldurs Gate is volt, de nem akarták, vagy nem tudták olyan komolyan venni, mint a Torment. Mintha a készítők elsődleges és legfontosabb célja nem egy nagy történet elmesélése lett volna, hanem ezer meg ezer kicsié...

Karaktereink mellett a Planescape valami hihetetlen mennyiségű NPC (nem játékos karakter) szöveget tartalmaz, sokszor egy teljesen jelentéktelennek tűnő járókelő is szolgálhat óriási dialógus áradattal nekünk, amiből vagy saját magáról, vagy a világról tudhatunk meg hasznos információkat. A mai RPG-s játékvilág egekbe magasztalja a The Witcher 3 ötletes küldetéseit és jó dialógusait, de én mondom, azok még mindig sehol sincsenek a Planescape Torment kreativitásához és szellemességéhez képest. Nem is beszélve arról, hogy a mai szerepjátékok (igen a Witcher is) meglehetősen butított, rövidített beszédopciókat, sőt általában véve egyszerűsített, "baltával faragott" dialógusokat tartalmaznak, nehogy a sok szöveg megakassza a játékost a játék élvezetében.

Ti is érzitek ebben a paradoxont?

post-138285-0-28686600-1295037376.png

A Planescape ráadásul rajongásig imádott játszani a furcsábbnál-furcsább lehetőségekkel, olyan szövegopciókkal, ami semmilyen más RPG-ben nem állta volna meg a helyét, és ami sokszor hihetetlen végkimenetelt eredményezett egy-egy küldetés vagy beszélgetés során. Ráadásul ha okosak voltunk és a karakterünk is rendelkezett a megfelelő tudással nem sok olyan konfliktus volt, amiből nem tudtuk volna kidumálni magunkat. Ha akartuk nagyon kevés vérontással végigvihettük a játékot.

4. Tetemre hívás

Okés, az ANTIHŐS, mint olyan egy dolog. Abból a Planescape megjelenésekor már volt egy-pár, bár akkor még nem lett belőle nagy divat a videojátékos világban. De hogy a főhősünk egy boncasztalon ébredő, halhatatlan, oszladozó élőholt, aki elveszett szerelmét és emlékeit keresi (többek közt egy mocskos szájú röpködő koponya társaságában)... Ez már sok nem? De még mennyire hogy az, éppen ezért működik olyan jól!

Sok múlik persze az általunk választott dialógus lehetőségeken, de karakterünk jelleme mégis nagyjából körvonalazható: kicsit rágós, kicsit poros, kicsit hullás, kicsit neurotikus és kicsit pesszimista, de hát basszus, halottak vagyunk és nem emlékszünk semmire az előző életünkből, pár zavarba ejtő flashbacket és állítólagos halott kedvesünk fátyolos zagyvaságait kivéve. Mégis milyenek lennénk?

65d8353eba25fb5d2ec3192aa1aa900044b44a8672d674c0a62c5fc30d0c42f1_product_card_screenshot_600.jpg

A Névtelen, azaz mi, a főszereplő fantasztikus kémiával működik együtt a körülötte lévő világgal és társ-karaktereivel. Nem is beszélve róla, hogy a lassan, tökéletesen és kiegyensúlyozottan feltárulkozó rejtély (kik is vagyunk és miért haltunk meg?)  arra sarkallja a játékost, hogy végig nyitott elmével és odafigyeléssel kalandozzon. Névtelen a játéktörténelem egyik legjobb anti-hőse, olyan figura, akit simán Raziel (vagy éppen Kain), Garett, Kratos vagy Joel (The Last of Us) mellé állíthatunk. Semmi klasszikusan heroikus nincsen benne, és sötétsége ellenére is nagyon együtt tudunk érezni vele. Egyedül is elvinné a hátán a játékot, de szerencsére nincs erre szükség, kap segítséget bőven!

image015.jpg

5. Szerelem első látásra. És persze utolsó vérig...

carceri004_1.gif

A következő és egyben utolsó pontunkban a nyilvánvalóról fogunk beszélni. Persze, nem minden a grafika, de azt senki sem tagadhatja, hogy a külcsín mint olyan piszkosul számít! A Planescape pedig tipikusan azon játékok közé tartozik, amit véletlenül sem lehetne összekeverni egy másikkal, amit azonnal felismerünk, bármilyen képet látunk belőle, és ami az első pillanattól fogva az utolsóig egy egységes, koherens és eszméletlenül atmoszferikus képet fest magáról.

Még a játék menüje és a HUD is fantasztikusan fest, a hangokról, szinkronról és zenéről nem is beszélve, ami már szinte csak hab a tortán. A Torment tényleg szerelem első látásra és felejthetetlen játékélmény, amit ha netán kihagytatok annak idején, még mindig nem késő beszerezni! (bár merőben más játék, számomra nagyon hasonló élmény a Sanitarium is...)

torment_23_1.jpg

Ugyanis, ahogy a felvezető szövegben említettem:

A Planescape Torment nemcsak kult-klasszikus, de megreformálta és kitágította a videojátékos szerepjátékok műfaját. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy megmentette azt a végleges elszürküléstől, elsablonosodástól, olyan reformációt hajtott végre, amit mostanában a Witcher 3-nak szoktak tulajdonítani. 

Ráadásul azoknak, akik nem olvasnak perfekt angolul, egy majdnem kifogástalan magyarítás is a rendelkezésükre áll (Google a barátotok!), szóval a nyelv sem lehet kifogás, hogy kihagyjátok ezt a nem mindennapi klasszikust.

Bár nagyon szeretem a BioWare "újkori" szerepjátékait is, a Jade Empire és a KOTOR fantasztikus alkotások, azt viszont nagyon sajnálom, hogy minden egyes új játékukkal mintha egyre messzebb kerülnének a Planescape formulától... Bevállalós és újszerű helyett marad a sablonos és klasszikus, mindegy, hogy a Dragon Age vagy a Mass Effect sorozatokat nézzük. Bár, az Inquisition próbált kicsit visszatérni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Sokkal jobban örülnék neki, ha a BioWare is visszatérne az egyedülálló történeteket felvonultató szerepjátékokhoz a rétestésztaként nyújtott franchise-ok helyett vagy mellett...

És mi az, amit várunk az utódtól, azaz a Tides of Numenerától? Sokszínű és érdekes karaktereket, egy fantasztikus világot, rengeteg választható szöveg opciót, sok szinkront, sok beszédet és sok-sok-sok mellékküldetést, amik színessé és élővé teszik a játék világát. Ha ehhez még egy jól felépített, fluid és izgalmas harc- és játékrendszer is társul, az szinte már csak hab a tortán. De nemsokára úgyis meglátjátok, ugyanis természetesen kimerítő kritikát fogunk írni a Torment: Tides of Numenera-ról is. 

"Graaaace... you wanna put ME in your inventory?" - Morte

Varga Bálint Bánk

Megosztás:
7 komment

Hexpanse társasjáték - úgy tűnik, megvan 2017 első magyar kickstarteres sikere

Balázs AttiIa 2017. január 10. 20:25
Hexpanse társasjáték - úgy tűnik, megvan 2017 első magyar kickstarteres sikere

Egy újabb ígéretes magyar projektre megy a kalapozás.

hexpanse_hero_3.jpg

Tavaly év végén már írtunk a Hexpanse című magyar fejlesztésű sci-fi társasjátékról, ám akkor még csupán a hamarosan induló Kickstarter-kampány hírét harangozhattuk be. Néhány napja azonban végre elkezdődött a kalapozás, és úgy tűnik, Kickstarterföldén még mindig szeretik a magyar fejlesztésű asztali játékokat, hiszen a Hexpanse gyakorlatilag néhány nap alatt összegyűjtötte a megvalósuláshoz szükséges 22,440 dollárt. 

Jelenleg 34 ezer dollárnál tart a kalapozás, és még 23 nap van hátra a kampányból, így minden esély megvan arra, hogy a Hexpanse is hasonlóan szép sikereket érjen el, mint tavaly a Saltlands vagy éppen az Ave Roma. A siker mögött itt is elképesztően nagy meló volt, egyrészt a játék fejlesztése és csiszolgatása önmagában is két éven át tartott,a Kickstarter-projekt előkészítése és szervezése pedig már május óta zajlik. Nem véletlen tehát, hogy alig néhány nap alatt sikeressé vált a projekt, az viszont külön öröm, hogy a magyar támogatók száma is igen magas: bennfentes információk szerint jelenleg

a támogatói toplistán csak az Egyesült Államok előzi meg Magyarországot.

Nagyon jól áll tehát a Hexpanse, de érdemes továbbra is figyelemmel kísérni a kampányt, hiszen távol van még a vége, ráadásul a készítők készültek egy meglepetéssel is: az 500. támogató megérkezése után egy minikampány indult a Hexpanse Facebook-oldalán, amelynek like-olásával és az alábbi poszt megosztásával tovább lehet súlyosbítani lehet a játék tartalmát:  

Természetesen mi is nagyon izgatottan várjuk a játékot, hamarosan érkező kritikánkkal pedig mi is elutazunk a mélyűrbe, hogy bemutassuk nektek a Hexpanse minden titkát! 

Megosztás:
Szólj hozzá!

Tales from the Loop: Fedezzük fel a misztikumot!

Nosfi 2016. december 04. 11:00
Tales from the Loop: Fedezzük fel a misztikumot!

A Stranger Things nagybátyjára megy a kalapozás Kickstarteren.

loop_2.jpg

Egy különleges világ elevenedik most meg szerepjáték formájában, ahol ifjú felfedezőkkel kell érdekes és félelmetes dolgok nyomába erednünk. A Tales from the Loop egy friss kickstarteres szerepjáték, ami mindenképp érdemes a figyelemre. 

Tovább
Megosztás:
1 komment

Hexpanse - magyar sci-fi társasjáték készül meghódítani a Kickstartert, és te is segítheted a küldetést!

Balázs AttiIa 2016. november 16. 08:30
Hexpanse - magyar sci-fi társasjáték készül meghódítani a Kickstartert, és te is segítheted a küldetést!

Mondtuk már, hogy 2016 a magyar társasjátékok éve?

hexox_borito_vazlat_009_1.jpg

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy az idei év roppant termékeny volt, ami a magyar fejlesztésű kickstarteres társasjátékokat illeti. Az Ave Romával visszautazhattunk az ókori Rómába, a Saltlands-ben az elsivatagosodott Földön tapasztalhattuk meg, milyen is az, amikor szárazföldi vitorlásokkal száguldozunk, és ott volt az egészen káprázatos Anachrony is, amelyben a konyhaasztalunkon törhettük meg a téridő-kontinuumot.

Most pedig egy újabb magyar vonatkozású, sci-fi tematikával súlyosbított társasjáték készül ellátogatni a közösségi finanszírozás legnépszerűbb galaxisába, hogy begyűjtse a megvalósuláshoz szükséges krediteket. 

20160929_170827_1.jpg

A Hexpanse a Magyar népmeséket és a Pesti Srácokat is kiadó Kékjáték első kickstarteres próbálkozása lesz, amelyben egy csillagközi konfliktus részesei lehetünk, ahol négy különböző frakció valamelyikét kiválasztva küzdhetünk a totális hatalomért. Az Anachrony-val ellentétben a Hexpanse mind vizualitásában, mind tematikájában a klasszikusabb sci-fi vonalon mozog, az illusztrációkat elnézve legalábbis Herbert, Asimov és Heinlein történetei jutottak eszünkbe. 

cyber_city.jpg

Cyber City látképe

Maga a játékmenet egyébként egy gyors lefolyású, hexapakolgatós, erősen konfrontatív stratégiai játékot sejtet, rengeteg használható egységgel és kombózási lehetőséggel, aminek láttán első blikkre a zseniális Neuroshima Hex jutott eszünkbe.

anyahajo_terran_empire.jpg

A Földi Birodalom űrhajója

A Hexpanse kampánya hamarosan startol, ám a lebonyolításért felelős csapat még nem teljes:

a készítők várják azoknak a jelentkezését, akik kiválóan beszélnek angolul, illetve akik szeretnék belülről is látni, hogyan zajlik egy társasjátékos Kickstarter-kampány.

Az érdeklődők a Kékjáték Facebook-oldalán jelentkezhetnek, de sejtésünk szerint a Hexpanse Facebook-oldalon sem maradnak válasz nélkül azok, akik szeretnének csatlakozni.

tabla_minta_002.jpg

Természetesen mi is figyelemmel fogjuk kísérni a kampányt, beszámolunk minden fejleményről, és amint lehetőségünk adódik rá, ki is fogjuk próbálni a játékot, hogy egy teszt formájában is beszámoljunk a tapasztalatainkról! 

Megosztás:
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása