Bemutatták a Nintendo legújabb konzolját, a Nintendo Switch-et

Scottу 2016. október 20. 16:50
Bemutatták a Nintendo legújabb konzolját, a Nintendo Switch-et

Ez a nap is elérkezett hát!

nintendo_switch.jpg

Eljött az a bizonyos várva várt nap, amikor végül hivatalosan is leleplezték a Nintendo legújabb konzolját, mely a Nintendo Switch névre hallgat. Először 2015. március 17-én jelentették be, hogy a mobiljátékaik mellett a soron következő, NX kódnevű konzoljukon is dolgoznak. Az ezt követő másfél évben viszont szinte semmilyen hivatalos információ nem hangzott el a Nintendo részéről, a mai nappal viszont végre valahára megszakadt ez a végeláthatatlan várakozás.

Lássuk hát a legelső képsorokat az új konzolról!

Az új masinával egyszerre lehet otthon, a nagy képernyő előtt, valamint út közben is játszani. Ezt egy különleges tablet kontroller segítségével lehet megtenni, aminek az oldalán levehető miniatűr, ún. Joy-Con kontrollerek helyezkednek el. Az otthon kényelmében viszont a kontrollert egy speciális tartó szerkezetbe helyezve a tévé képernyőjén folytathatjuk a már megkezdett játékunkat. A konzolhoz emellett hagyományos kontrollerek is tartoznak majd.

nintendo_switch2.jpg

A Nintendo Switch jövőre, azaz 2017 márciusában fog megjelenni. Számos játékfejlesztő cég bejelentette, hogy támogatni fogja az új konzolt, közöttük olyan nevek is, mint Sega, Square Enix, Activision, EA, Bethesda, Konami, Capcom, Warner Bros., Ubisoft, hogy csak egy párat említsünk. A gép hardverének pontos specifikációjáról egyelőre azonban nem sokat tudunk, kivéve annyit, hogy az Nvidia egy egyedi Tegra csipje fogja meghajtani a készüléket.

omzcsnm.jpg

Egyelőre azonban sajnos csak ennyi derült ki az új Nintendo konzolról, ám valószínűleg az elkövetkezendő hetekben/hónapokban még sokszor fogunk hallani az új masináról. Nektek hogy tetszik a kettő az egyben koncepció?

Megosztás:
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása