Photosynthesis társasjáték-kritika

kovacs.lehel 2019. január 18. 15:23
Photosynthesis társasjáték-kritika

Mi fán terem a klorofill?

photosynthesis_blu34752_15377962544634.JPG

Ki ne hallott volna a természet egyik legfontosabb biokémiai folyamatáról, a fotoszintézisről? És azt gondoltátok volna valaha is, hogy ezt a témát fel lehet értelmes, nem erőltetett módon is dolgozni társasjátékos formában? Nos, a Photosynthesis ezt a célt tűzte ki maga elé.

Néhányszor már említettem a blog hasábjain, hogy jómagam nem vagyok hatalmas rajongója az absztrakt társasjátékoknak, mivel a legtöbbjük úgy szív le agyilag, hogy közben untat is. Jelentem, megtörni látszik a jég, ugyanis az utóbbi időben egyre több olyan játék jelenik meg a piacon, ami absztrakt volta ellenére nem csak valamilyen “izgalmas” logikai feladványt akar lenyomni a torkomon, hanem közben szórakoztatni is szeretne. Ékes példái ennek a trendnek az Azul és a Sagrada, de ebbe a kategóriába tartozik a mostani cikk tárgya, a Photosynthesis is.

Fényre menő küzdelem

A Photosynthesis egy 2-4 fő által játszható 30-60 perc alatt lezavarható absztrakt stratégiai játék.

A cél, hogy a játékosok az általuk pátyolgatott fafajokkal olyan módon népesítsék be az erdőt, hogy azok elegendő fényhez jussanak, melynek segítségével dominánssá válhatnak az erdőben (értsd: a legtöbb győzelmi pontot zsebelhetik be).

A játék egy átlagosnál kicsit nagyobb dobozban érkezik, ami rendkívül szépen illusztrált, szinte mágnesként vonzza a figyelmet. Szerencsére doboz fedelét levéve sem kell csalódnunk: ez a játék nem csak a borítóképen igyekszik magát szépnek eladni, a belső tartalom is hozza az elvárt esztétikai minőséget. A játékelemek kinyomókartonokból való kivarázsolásával és összeállításával elleszünk egy darabig, úgyhogy itt említeném meg halkan a tényt, hogy a játék zöld témájához híven minden elem újrahasznosított papírból készült. Ez egy NAGYON szimpatikus húzás a kiadótól, sajnos nem hiszem, hogy ez általános gyakorlat lenne, de legalább a Photosynthesis-t játszva nem kell, hogy bűntudatunk legyen: egyetlen plusz fát sem kellett kivágni, hogy az asztalra kerüljön a játék. (A kinyomókereteket azért ne felejtsük szelektíven hulladékkezelni!)

A cikk témájához visszatérve, a minőséggel nincs nagy gond, habár nem minden elem ugrik ki könnyen a tartókeretből (csekély ár ez a zöld tudatosságért!), illetve a fenyőfák összeillesztés után viszonylag könnyen szétesnek.

 photosynthesis_blu34752_1518789014832.JPG

Merthogy igen, a játék során használt fákat össze kell rakni, így nyújt a Photosynthesis egészen egyedi “háromdés” élményt az asztalon. Persze, lehetett volna sima korongokkal is operálni, talán horizontálisan még átláthatóbb is lenne a tábla, de az egyrészt sokkal bénábban nézne ki, másrészt a vertikális dimenziót így valamivel könnyebb lesz majd átlátni. Szerencsére a doboz elég nagy, hogy állandó össze- és szétszerelés nélkül is tárolhassuk a játékelemeket.

Az illusztrációk - ahogy említettem - csodaszépek, és szerencsére nem “egyenfákat” kapunk, minden elem picit különbözik a többitől. A játékot kipakolva és játszva is nagyon kellemes vizuális élményt nyújt.

Ami a játékmenetet illeti, az összvissz négyoldalas szabálykönyv is sejteti, hogy a Photosynthesis egyáltalán nincs túlbonyolítva.

A játékot minden játékos a tábla szélén kezdi egyetlen egy kis méretű fával. Minden forduló két szakaszból áll.

A fotoszintézis fázis során elkölthető fénypontokat (ez a játék fizetőeszköze) kapunk attól függően, hogy mekkora fáink vannak az erdőben (nagy fa = több fénypont), illetve hogy más fák árnyékot vetnek-e rájuk vagy sem. Ez utóbbi a játék minden egyes fordulója során változni fog, hiszen a tábla szélén körbejáró napsablon mindig más szögből világítja meg az erdőt. Értelemszerűen a nagy fák itt is előnyben vannak, mivel nem olyan könnyű őket leárnyékolni, ellenben ők maguk elég hosszú árnyékot vetnek.

A fénypontok begyűjtése után a növekedési fázisban a játékosok végrehajtják egymás után az akcióikat, amikhez… igen, fénypontokra lesz szükség.

Egyik lehetőségünk, hogy a játékostáblánkról vásárlás útján elérhetővé tesszük a későbbiekben a táblára helyezendő magokat/fákat, melyek a fa különböző életciklusait hivatottak jelképezni (mag -> kis fa -> közepes fa -> nagy fa).

Fákat értelemszerűen nem rakosgathatunk csak úgy az erdőbe, először magot kell vetnünk, amihez nem árt (értsd: kötelező), ha egy már lent lévő fánkat használjuk. Ismét érvényesül a darwini elv - minél nagyobb a fa, annál messzebbre “dobhatjuk” a magot.

A magból aztán szépen lassan elkezdhetünk fát növeszteni. A hangsúly itt a lassú szón van: hűen a természet törvényeihez nem lehet orrba-szájba egy kör alatt elkölteni az összes fénypontot, hogy egy fát többször növesszünk, így szükség lesz néhány körrel előre gondolkodni. Fákat gondozni hosszútávú befektetés!

Ha egy számunkra kedves saját nevelésű fa elérte a maximális méretet, dönthetünk úgy, hogy némi fényt felhasználva levesszük a tábláról, és bezsebeljük az érte járó győzelmi pontokat. Ilyenkor fontos a fa erdőben elfoglalt helye: a külső peremen szerényebb jutalom ütheti a markunkat (könnyű ott nagy fát nevelni, ahol mindig sok a fény), ellenben az erdő sűrűjében már szaftosabb pontjelölők várják, hogy új gazdára leljenek.

Fontos szabály, hogy akárhányszor leveszünk egy fát (akár növesztés, akár pontgyűjtés ürügyén), alapvetően a játékostáblánkra kerül vissza. Ha nincs hely, kikerül a játékból.

A nap hat forduló során tesz meg egy kört az erdő körül. A játék választott hosszától függően három vagy négy napfordulón keresztül tart, aminek a végén mindenki összeszámolja a korongokon gyűjtött pontjait, valamint a megmaradt fénypontokat, melyek után hármasával jár még némi pluszpont. A legtöbb pontot szerző játékos nyeri a partit.

photosynthesis_blu34752_15191192817484.JPG

Fakultatív szórakozás

Meg kell valljam, az absztrakt-fóbiám ellenére alig vártam, hogy kipróbálhassam a Photosynthesis-t, mert a téma, a küllem, és a kellően áramvonalas játékmenet finoman szólva is felkeltette a figyelmem.

Láthatóan a tervező mindent elkövetett, hogy minél inkább tematikusnak érezzük a játékot, és szerintem ki lehet jelenteni, teljes sikert ért el. Nagyon ritka a zsáneren belül, hogy a különböző játékmechanikai elemek téma szempontból is átélhetőek legyenek, de ez itt nagyon jól működik. A magok elvetésétől, a fa nevelésén át a fényért folytatott küzdelemig (az árnyékvetés működéséről és következményeiről nem is beszélve) minden indokoltnak tűnik, hiszen a természetben is nagyjából hasonló folyamatok játszódnak le. Persze, a játék egyszerűsít és absztrahál, csomó egyéb tényezőt figyelmen kívül hagy, de szerencsére nem egy tudományos modellről, hanem egy családi társasjátékról beszélünk. Ebben a minőségében pedig nagyon tisztességes módon összerakott és kivitelezett darab a Photosynthesis.

Szintén a családi jelleghez kapcsolódik, hogy a szabályok rövidek és egyszerűek, és szerencsére a szabálykönyv is sokat segít a megértésben, az első próbaparti után talán a kevésbé gyakorlott játékosoknak sem kell már állandóan a füzetet bújniuk. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy a Photosynthesis könnyű játék lenne, mert korántsem az.

A játékban zéró szerepet játszik a szerencse, minden csakis a saját és ellenfeleink döntésén múlik. Ráadásul a témából és a fentebbi ismertetőből is kiviláglik, hogy itt sokkal inkább a hosszú távú stratégiára helyeződik a hangsúly a gyors taktikai lépések helyett. Természetesen az ellenfelek egy-egy lépése néha megköveteli a helyzet gyors átértékelését, de pontokat szerezni csak több kör kitartó munkája után lehet. Éppen ezért ha nem is egy agyégető, de mindenképp a több gondolkodást igénylő játékok családjába tartozik a Photosynthesis.

Egyrészt nagyon sok áll vagy bukik azon, hogy mennyire hatékonyan használjuk fel a rendelkezésre álló fénypontokat, hogy hogyan építjük ki a “fényevő” fahálózatunkat. Emellett nagy körültekintést igényel, hogy csak a tényleg szükséges mennyiségű magot és fát “vásároljuk” meg a saját táblánkról, és hogy mindig legyen elég üres helyünk, amikor azok a növesztés során lekerülnek az erdőtábláról. Közben persze végig figyelnünk kell, hogy a többiek mit csinálnak, a békés “simsezés” egyszerűen nem opció (erről lentebb még picit bővebben). Mivel sok mindent kell mérlegelnünk, fennáll annak a veszélye, hogy a sokáig gondolkodó játékosok hosszú percekre megakaszthatják a játék menetét (v.ö.: analízis-paralízis).

Fentebb ugyan említettem, hogy a bonyolultságból és a szabályok viszonylagos egyszerűségéből adódóan a játék bőven a családi kategóriába esik, két dolog miatt azonban picit kilóg ebből a kategóriából: egyrészt a fent említett “agyalós” természete, másrészt a kifejezetten konfrontatív mivolta miatt.

Persze ha jobban belegondolunk nincs ebben semmi meglepő, hiszen a darwini szellem átjárja a Photosynthesist, ennek megfelelően a játék egy bizonyos (igen hamar elérkező) pontjától kezdve nem igazán tudunk fejlődni anélkül, hogy egymás lábára gyökerére ne taposnánk. Sőt, néha kifejezetten kifizetődő direkt oda vetni a magunkat, amit láthatóan az ellen már 2-3 kör óta kinézett magának. Emiatt a játékot sértődős társaságnak semmiképp sem ajánlanám.

Ami a játékosszámot illeti a Photosynthesis tipikus háromfős játék. Ez nem jelenti azt, hogy kettő vagy négy játékossal ne lenne élvezhető (mert az), de talán így nyújtja a legkiegyensúlyozottabb játékélményt. Két játékosnál eleve kiesik az erdő központi mezője mint sok pontot erő helyszín, illetve a tábla is picit szellősebb ebben az esetben; négy játékosnál pedig egyrészt nagyon sűrűvé tud válni a tábla (ez valakinek lehet ám pozitívum is), illetve a játékidő a játékosok számával egyenes arányban növekszik. Ez ebben az esetben gyakorlott játékosok esetén is kb. egy órát jelent, ami a modern absztrakt játékoknál kifejezetten hosszúnak számít - arról nem is beszélve, hogy egy agyalósabb darabnál még hosszabbnak is érződik.

Ennek ellenére az első próbajáték kivételével mindenképp a hosszabb, négy napfordulós változatot ajánlanám mindenkinek. A három forduló során egyszerűen nincs elég idő arra, hogy a hosszan felépített tervünk beérjen, és igazán beinduljon a pontszerzés a játék hajrájára.

Összegzés

Furcsa helyzetben vagyok, mert nem igazán tudok érdemben belekötni a Photosynthesisbe, mégsem merném a tesztelés után kijelenteni, hogy kiemelkedő játékélményt nyújtott számomra (ez ha nagyon pontoznom kéne kb. egy 7/10-es értékelésnek felel meg).

photosynthesis_blu34752_15191192777115.JPG

Pedig kifejezetten egyedi, ötletes és hangulatos játékról van szó, de mintha hiányozna belőle az a kis szikra vagy (csúnya szóval élve) flow-élmény, ami többet adna számomra a többi egy órán belül lejátszható családi játékokhoz képest (bezzeg az Azul!).

Ettől függetlenül bármikor szívesen leülnék vele játszani, de sokat látott gémerként valószínűleg nem ezért a játékért nyúlnék elsőként a házi gyűjteményben. Családi, viszonylag rövidebb játéknak kicsit túl sok töprengést és konfrontációt követel, összetettebb játéknak viszont túlságosan “családi”.

Ez persze ne tántorítson el senkit, akit vonz a téma, és nem retten meg az intellektuális kihívástól és a konfrontációtól: bátran beruházhat egy Photosynthesisre, nem hiszem, hogy csalódást fog okozni.

Megosztás:
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr7314570900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyedmaróz 2019.01.19. 14:00:53

A klorofil azon a fán terem, amin a klorofill.