Downforce társasjáték-kritika

kovacs.lehel 2018. november 20. 14:31
Downforce társasjáték-kritika

Kanyarban sem vagy!

a0.JPG 

Leszorítóerő. A hozzám hasonló motorsport-analfabétáknak ez a fogalom elsőre nem sokat mond, de aki kicsit is jártas ebben a világban (vagy szán néhány percet a guglizásra) tudja, hogy lényegében arról az erőhatásról van szó, ami akkor keletkezik, amikor az autót nagy sebességnél a felette áramló levegő leszorítja az aszfaltra. Hasonló az az erő is, ami minket szorított le a székre, miközben retrótól párás tekintettel a Downforceszal játszottunk.

A Restoration Games igen nemes feladatot vállalt magára: napjaink egyik legsikeresebb tervezőjével, a Legacy játékstílus atyjával (lásd: Pandemic: Legacy), Rob Daviau-val karöltve rég elfeledett játékokat öntenek mind vizuálisan, mind tartalmilag modern formába, ezzel őrizve meg őket az örökkévalóságnak. Ennek a projektnek az egyik első, és máig legsikeresebb alanya a több kiadást és változatot megélt, több mint 40 éves (!) Wolfgang Kramer-klasszikus Tempo (későbbi nevén Top Race) újragondolt és átkeresztelt változata a Downforce, ami a Reflexshop gondozásában magyar kiadást is kapott.

Boxutca

A Downforce egy 2-6 fő által játszható, 30-40 perc játékidejű versenyjáték. A legtöbb autóversenyt feldolgozó játéktól eltérően itt az elsődleges célunk nem a saját autó(i)nk minél gyorsabban történő célba juttatása - igaz ez nagyban megkönnyíti a győzelmünket -, hanem a játék végére vagyonunk minél nagyobbra hizlalása (értsd: győzelmi pont szerzése). Ehhez egyszerre kell ügyesen licitálnunk, irányítanunk az eseményeket a pályán és fogadnunk a lehetséges győztes autóra.

A játék egy átlagos méretű dobozban érkezik, ami egy kétoldalas játéktáblát, egy pontozótömböt, egy szabálykönyvet, egy pakli igen jó minőségű kártyát, illetve hat darab színes műanyag versenyautót és a hozzájuk tartozó kartonlapkákat tartalmazza. A megjelenésre és a minőségre nem lehet panasz, minden letisztult, már-már funkcionális, ugyanakkor kipakolva remek látványt nyújtanak a játékelemek.

aaa.JPG

Egy partinak két fő része van: a licit és maga a verseny.

Játékosszámtól függetlenül minden versenyt hat autóval fogunk játszani (a kis műanyag kocsik véletlenszerűen kerülnek a rajtrácsra), és a licit során dől el, hogy ki melyeket fogja birtokolni, illetve hogy ki milyen vezetési stílust sajátít el (értsd: milyen különleges képessége lesz). Ehhez a padlógázlapoktól mentesített (minden autóhoz egy tartozik), majd keverés után a játékosok közt szétosztott sebességkártyákat fogjuk használni. Ezek a lapok a hat autó színében (plusz a jokerként használható “univerzális” színben) pompázó, különböző számértékkel rendelkező sávokat tartalmaznak. Licitkor véletlenszerűen felcsapunk egy padlógáz- és egy vezetési stílus lapot, melyekre a kezünkben lévő sebességkártyával lehet licitálni - értelemszerűen az kapja meg az adott kártyákat, aki az adott színből a legnagyobb számú lapot játszotta ki. A lapokat nem veszítjük el, viszont minél többet licitálunk egy autóra, annál nagyobb mínuszból indul a vagyonunk a játék elején. Természetesen egy játékos akár több autóra is lecsaphat (így a hozzájuk tartozó padlógáz-lapok is a kezébe kerülnek), de mindenki legalább egy autóval és vezetési stílussal fog nekivágni a versenynek. Ha valakinek esetleg több vezetési stílus lapja van, egyet kell választania, a többi visszakerül a dobozba.

Ha ezzel megvagyunk, indulhat a verseny! A pole-pozícióban lévő autó tulajdonosa kezdi a játékot, majd a többiek követik óramutató-járással megegyező irányban.

Egy játékos köre egy sebességkártya kijátszásából áll: a kártyán fentről lefelé haladva az összes autót - tulajdonostól függetlenül! - annyi hellyel KELL előre egyenesen vagy átlósan mozgatni, amekkora szám van mellette. Feltéve persze, hogy ez lehetséges, tehát van olyan szabadon álló hely, ahova mozoghat a kocsi. Az univerzális soroknál a játékos tetszőlegesen léptethet egy, a kártyán még nem szereplő és az adott körben még nem mozgatott autót. A kijátszott lap ezzel a dobpaklira kerül, és a következő játékos köre jön. Egyszerűnek hangzik, nem?

Bármelyik táblaoldalon is zajlik a verseny, minden esetben van három fogadási vonal a pályán, melyeket ha elér az első autó, minden játékosnak titokban fogadnia kell a pontozólapján a verseny győztesére - akár az ellenfelekére is!

Egy játékos addig vesz részt a versenyben, amíg minden autója célba nem ért. Ha esetleg van olyan kocsi, ami az utolsó játékos utolsó lapjának kijátszásával sem éri el a célvonalat, az az autó helyezés nélkül fejezi be a játékot.

aaa1.JPG

Ezután következik a végső értékelés. Egyrészt mindenki a saját autók helyezése után kap bevételt (1. - $12M, 2. - $9M, 3. - $6M, 4. - $4M, 5. - $2M, 6. - $0M). Másrészt ekkor értékeljük a játék közben kötött fogadásokat is: ha az általunk tippelt autók dobogós helyezést értek el, jutalom üti a markunkat, mégpedig attól függően, hogy melyik fogadási körben fogadtunk rájuk (az első kör után $9M - $6M - $3M, a második után $6M - $4M - $2M, a harmadik után $3M - $2M - $1M bevétel jár az első, második, illetve harmadik helyezésért). A fentiek összegéből ezután le kell vonni a licit során a saját autókra tett (tehát nyertes) ajánlatok összegét. A legtöbb pénzt szerző játékos lesz a parti nyertese.

A győzelemre hajtunk

A Downforce egy szögegyszerű játék, már-már a klasszikus dobj és lépj bonyolultsági szintjén mozog. Szerencsére ez korántsem jelenti azt, hogy “gagyi” lenne, sőt, ez a játék ebben a formában abszolút megállja a helyét a modern társasjátékok között. Különösen mert a játék eleji lapleosztást leszámítva nincs szerencsefüggő eleme (hacsak a többiek lapjait és akcióit nem tekintjük annak - de miért tekintenénk :D).

Persze, ha jobban belegondolunk tetten érhető, hogy az eredeti dizájn már-már öregecskének mondható, de ebben az esetben ez az egyszerűség abszolút a játék előnyévé válik.

Elsőre a játék eleji licitálás tűnik az egyetlen “bonyolult” elemnek (a szabálykönyv hoz is egy licitmentes variánst, elsősorban a kisebbekkel való játszhatóság kedvéért), de egy menet után ez is teljesen egyértelmű lesz. Már ezen a ponton fontos döntést kell hoznunk, ugyanis az ész nélkül tett 6-os (legnagyobb) licitek igencsak fájdalmasak tudnak lenni a játék végi elszámolásnál. Egyrészt figyelembe kell venni, hogy milyen kártyák vannak a kezünkben, hiszen azt az autót szeretnénk birtokolni, aminek a célba juttatása fölött a legnagyobb kontrollunk van. Másrészt egy-egy vezetési stílus akár döntő fontosságú is lehet a végkimenetel szempontjából (erről még később picit részletesebben). Fontos tehát mérlegelni, hogy mi az, ami a többieknek is kellhet, és ennek megfelelően belőni a tuti licitösszeget.

A verseny maga pedig minden egyszerűségével együtt baromi izgalmas tud lenni. A pályák szerencsére nem sima “kör” kialakításúak, hanem egy-egy szorost és jó pár kanyart tartalmaznak (kifejezetten igaz ez a Monaco-t idéző haladóbb táblaoldalra).

Nem meglepő módon a játék elsősorban a taktikai döntéshozatalt helyezi fókuszba. Kifejezetten igaz ez a beszűkülő pályarészeken, ahol egy jókor kijátszott sebességkártya komoly versenyelőnyhöz juttathat, simán be lehet például szorítani egy-egy autót magunk mögé akár több körre is. Végig fontos tehát a másik fejével is gondolkodni, és figyelni, hogy ki milyen lapokat játszik ki.

Van viszont néhány stratégiai aspektusa is a játéknak. Egyik ilyen a licit során szerzett vezetési stílusunk, ami alapvetően határozhatja meg, hogyan állunk a versenyhez. A Stratéga például az olyan lapok kijátszásakor, amelyeken az összes szín szerepel egyet tetszés szerint figyelmen kívül hagyhat, míg a Ravasz a többi játékos köre alatt is megmondhatja, hogy az ő autói hogyan mozogjanak.

aa_1.JPG

Ezen felül a játék során felhasználható ÖSSZES lap végig a kezünkben van (kivéve a kétfős játék esetén, ahol a licit után húzópaklit csinálunk a kezünkből), tehát valamennyire azért tervezhetünk előre, hogy melyik lapokat a verseny mely szakaszára tartogatjuk.

Különösen igaz ez a különleges padlógáz kártyákra, melyeknek két nagyon fontos tulajdonságuk is van: egyrészt csak az adott színű autót mozgatják, másrészt 8 helyet lehet előre haladni vele. Ezek megfelelő kijátszása tényleg el tudja dönteni a verseny végeredményét, ezért jól meg kell gondolni, hogy mikor használjuk el őket.

A fentiekből talán átjön, hogy az egyszerű és gyors (ez utóbbi mondjuk egy autóversenyes játéktól minimum elvárható) játékmenet ellenére bőven van itt mélység, ami abszolút vonzóvá teheti a Downforce-t a tapasztaltabb gémerek számára is.

Verdikt

A Downforce egy nagyon izgalmas, egyszerű, de kellően mély taktikai versenyjáték, némi stratégiai ízzel. Semmi forradalmi nincs benne (egy 40+ éves alapötlet újragondolásáról van szó), de arra mindenképp alkalmas, hogy hidat képezzen a klasszikus versenyjátékok iránt nosztalgiát érző, a bonyolultságot kerülő laikusok és a modern játékokra fogékony játékosok között. Éppen ezért jó szívvel ajánlom bárkinek, akit csak egy kicsit is vonz a téma, és egy szép és egyben okos egyszerű családi versenyjátékot keres.

a.JPG

Ha pedig bejött a játék, jó hír, hogy hamarosan a Veszélyes kitérő nevű kiegészítő is érkezik hozzá magyar nyelven, ami egy újabb kétoldalú táblát tartalmaz még nyakatekertebb pályákkal, illetve az alapjáték 6 vezetési stílusát egészíti ki még ugyanennyi lehetőséggel.

Megosztás:
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr7914381338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.