Nehéz szülés volt, de Stephen King azonos című könyvének második feldolgozása érezhetően magasra tette a mércét a gyilkos bohócok megformálása terén.
A rendezőváltáson is átesett, 2009-ben kezdődött projektre érdemes volt várni. Cary Fukunaga – akit aztán Andrés Muschietti váltott a rendezői székben – egy nagyon sötét, személyes élményekből is táplálkozó világot álmodott meg a regény cselekménye köré. Jóllehet a végeredmény sem nélkülözi a rettegést és a nyomasztó történéseket, az Az telis tele van derűs és humoros pillanatokkal is, és majdnem annyiszor lehet rajta nevetni, mint szívrohamközeli állapotba kerülni. Bill Skarsgård pedig hátborzongatóan jól tud ingázni a látszólag jókedélyű kuncogás és a vérfagyasztó vigyor között.
New Kids on the Block
A főszereplők gyermekkorának nyolcvanas évekbe való mozdítása egyáltalán nem tett rosszat a történetnek, inkább hozzáad, mintsem elvesz belőle. Rengeteg olyan részlet van, amely gazdagítja a film atmoszféráját, ilyen például Ben kedvenc popzenekara, Henry bundesligás haja vagy éppen Bill hörcsöge is. Az alkotók ügyesen aknázták ki a korszakra jellemző vonásokat, olyannyira, hogy ezek a momentumok voltak azok, amelyek leginkább segítettek a karakterek megrajzolásában. Mostanában egyébként is nagyon jól pörögnek a 80-as évek, elég csak a Stranger Thingsre vagy a hamarosan mozikba kerülő Ready Player One-ra gondolni.
És nagyon is szükség volt ezekre az egyedi ecsetvonásokra, hiszen míg King magnum opusa bőven hagy időt a cselekmény néhol gyors, néhol pedig lassabb hömpölygésére, és a regényben az indulatok csak fokozatosan, de annál biztosabban hevülnek magas hőfokra, addig a film magától értetődően kevesebb időt szab mindezek lebonyolítására. Éppen ezért néhány a történet fontosabb szálai közül leegyszerűsített formában kerül be a filmbe. Ilyen többek közt a Black Spot nevű szórakozóhely felgyújtásának története is, emellett némely szereplő háttértörténete sem kap akkora figyelmet, mint a könyvben, ahol például Henry Bowers apjának őrültségbe hajló agressziója és a szomszédos Hanlon-család iránti gyűlölete ad betekintést a Vesztesek Klubját üldöző fiú „kórisméjébe”.
Egységben AZ erő
Muschetti feldolgozásában szinte egyik pillanatról a másikra jutnak el a Vesztesek addig, hogy szembe merjenek szállni a gyerekeket gyilkoló bohóccal. Kingnél maga az a felismerés, hogy egy szörny áll a borzalmas halálesetek és a titokzatos eltűnések mögött, hosszas tanakodás és kutatómunka után áll össze Billék fejében, ugyanakkor erre nyilvánvalóan nincsen annyi idő a film során. Szerencsére azért az adaptáció is engedi kibontakozni gyerekek közti barátságot: leginkább a számtalan viccelődés és beszólás segítségével teszi a vásznon is hitelessé a lúzerek kapcsolatát.
Verdikt
Talán most úgy tűnhet, hogy nem is igazán tetszett a film, pedig dehogyisnem, hiszen King történetének lelke (a gyerekkor varázsa, a barátság és összetartás fontossága) a mozivásznon is jelen volt. Az egyébként kreatív változtatások ellenére (vagy éppen azért?) egy, az eredeti szellemiségét megőrző, de mégis önálló filmet kapunk, amely az elkötelezett King-fanatikusokat és az eddig AZ-hiányban szenvedőket is képes lesz a bűvkörébe vonni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.