Valójában nagyon sokat elnézek Lucasnak az első három részben, amíg szolgáltatja a megfelelő minőségű fénykard párbajokat, vagány, felemelő zenére. Szerintem csak ezért volt nézhető az első rész. Illetve elmaradt belőle a szerelmi szál.
Amit a másodikban nem lehetett megúszni.
Nem rohanok előre. A Klónok támadása olyan, mintha két film lenne egyszerre. Az egyikben a rutinból, szinte röhigcsélve játszó Ewan McGregor szakállas, belőtt hajú Obi-Wan képében titkos ügynökként vág keresztül a Galaxis sötét titkain, a másikban pedig megkapjuk Anakint. Lucasnak egyetlen feladata lett volna ebben a filmben, felépíteni Darth Vadert, mégis iszonyatosat bukott. Hayden vagy azért a világ legrosszabb színésze ebben a filmben, mert Natalie Portman ennyire jó mellette űrhercegnőként, vagy azért, mert a borzalmas párbeszédek, az ötlettelen, szikár és übergiccses jelenetekkel egyszerűen nem lehet mit kezdeni. Mindkettő. A galaxis eljövendő ostora hol vinnyog, hol dühösen, hol szerelmesen próbál nézni, általában kissé értetlenül a rendezői utasítások valószínűleg érthetetlen forgatagában.
A düh még el is ment volna, de a szerelmes tekintetétől fizikailag rosszul éreztem magam, olyan kínos volt.
A film fele szörnyű vergődés, amiben Anakin és Padmé összejönnek napfényes mezőkön, romantikus vacsorákon és és jól-rosszul beállított zöld hátterek előtt. Ha a Twilightot tartottad hiteltelennek, nézd meg újra ezt a szerelmi szálat! Olyan, mintha maguk az alkotók is unalmas és kötelező köröknek tartanák ezeket a jeleneteket, a képernyő szinte fellélegzik, amikor Obi-Wannal valami érdekes történik a másik szálon. Ahol a Galaxis talán leginkompetensebb bandája, a Jeditanács rájön, hogy valaki vett nekik egy hadsereget.
És ezt ennyiben is hagyják.
A film nem tud mit kezdeni az eljövendő Császár kétemberes stiklijében (Dooku gróf, szeparatisták vs. Köztársaság) rejlő lehetőségekkel, maga a konfliktus sincs kibontva, nem derül ki, hogy egész pontosan kinek mi baja van a Köztársasággal. Az eljövendő háború csak úgy létezik. Yoda mester mintha a forgatókönyvíró szája lenne, mást se magyaráz az egész filmben, csak hogy “vakok vagyunk”, illetve “a sötét oldal mindent elkendőz”, “ezen elmélkedni fogok”. Ha az volt a cél, hogy a Galaktikus űrvarázslók rendjét egy csapat pipogya, ostoba kreténnek ábrázolják, akkor sikerült. Még egy hülyegyerek is átlátna a terven,de Yodáék inkább meditálnak a problémán.
Ezalatt Hayden Anakin Christensen lemészárol egy csapat buckalakót, mert kinyírták az anyját.
Ha van a filmnek bűne, akkor ez az. Semmilyen feszültséget nem sikerül a jelenetbe vinni, a gyerek annyira rossz színész, a párbeszédek olyan vállalhatatlanok, hogy ezen Williams zenéje sem segít, bárhogy harsogják a kürtök a Vader indulót a háttérben. A koncepció olyan súlyos gyermekbetegségekkel küzd, hogy amikor Anakin közli a hercegnővel, hogy kinyírta a nőket és a gyerekeket is, akkor Amidala válasza az, hogy: “mindenki haragszik néha.”
Értem! Akkor nincs is semmi baj!
Ezzel túl is léptünk ezen a kulcsfontosságú eseményen. Megbocsáthatatlan, hogy Vader fekete árnyéka helyett egy vinnyogó tinédzsert és használhatatlan jeleneteket kapunk. Ezen már a film végén található félórás, mesterien kidolgozott és levezényelt epikus csata sem segít. Pedig az tényleg zseniális, a fénykard-párbaj feszültséggel teli, Yoda mester belépőjétől pedig lúdbőrözik az ember bőre.
A második rész pont azért volt csak nézhető, amiért az első is. Robbanások, vagány fénykardozás, “nem akarsz eladni halálpálcát”, gigantikus csata. Kár, hogy a maradék másfél órát vállalhatatlan, történet és színészi játék nélküli giccstenger tölti ki.
- kettesszámújátékos
A cikksorozat további részei:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
