For Honor | játékteszt

mrTade 2017. február 27. 19:45
For Honor | játékteszt

Brutális, taktikus közelharc megfűszerezve vikingekkel, lovagokkal és szamurájokkal.

for_honor_hero.jpg

Manapság ha valaki megemlíti a Ubisoft nevét, már nem az jut eszünkbe, hogy micsoda fergetegesen jó játékokat szállít a közösségnek. Sokkal inkább az, hogy “Nocsak, jön még egy értékelhetetlen Assassin’s Creed rész? Netán egy újabb bőrt rántanak le a játékmenetileg fejlődésre képtelen Far Cry-szériáról?” Ebben a megítélésben nem segített a tavaly megjelent Division sem, igaz az induláskor megesett arconesés után a fiúk nagyon szépen felhúzták az 1.4-es javításra a szituációt. Ami azt illeti, még a season pass is kimondottan jó lett. No de ne szaporítsuk tovább a szót, nézzük, 2017-ben sikerül-e nekik visszanyerni a közönség szeretetét egy teljesen új címmel.

Tovább
Megosztás:
Szólj hozzá!

Így találkozik a Lego és az asztali szerepjátékok világa

Balázs AttiIa 2017. február 25. 13:00
Így találkozik a Lego és az asztali szerepjátékok világa

Egy ígéretes Lego Ideas projekt, amely segítségével még kockább dolog lehet a szerepjáték.

dungeon_master_lego_hero.png

A Lego Ideas nevű közösségi platformnak számos kiváló Lego-készletet köszönhetünk, és nagyon úgy tűnik, hogy a jövőben is kiváló ötletek valósulhatnak itt meg. Ilyen Ymarilego Dungeon Master nevű szettje is, amely épp a napokban érte el 10 ezer támogatót, aminek köszönhetően hamarosan a Lego döntnökei tüzetesebben is megvizsgálják a tervezetet, hogy kiderüljön, hivatalos készlet válhat-e belőle.

A Dungeon Master tulajdonképpen nem más, mint egy legóból épített moduláris játéktábla, amely fantasy témájú asztali szerepjátékos kalandokhoz nyújthat terepet. Az inspiráció egyértelműen a Dungeons & Dragons szerepjáték volt, maga Dungeon Master elnevezés (magyar nyelvterületen mesélő, kalandmester, KM) is erre utal. Bár a magyar szerepjátékos hagyományban nem túl jellemző, a különböző terepasztalok gyakori kiegészítői a különböző szerepjátékos kampányoknak, használatuk pedig tényleg sokat dobhat a hangulaton. 

Az ötlet egészen zseniális, és kifejezetten örömteli lehet azon kalandozók számára, akik nem riadnak vissza attól, hogy szerepjátékos estjeiket egy kis legózással is súlyosbítsák. Fontos azonban megjegyezni, hogy a 10 ezer támogató önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy a készlet ténylegesen megvalósuljon, az áment a Lego szakijainak kell majd kimondani idén májusban. 

 

Megosztás:
Szólj hozzá!

Az ötödik évszak - könyvkritika

Varga Bálint Bánk 2017. február 25. 11:00
Az ötödik évszak - könyvkritika

N.K. Jemisin könyve átölel, aztán addig szorít, amíg a legféltettebb titkaid is kiöklendezed!

n_k_jemisin_az_otodik_evszak_b1_300dpi_1_2_1.jpg

Nagyon nehéz spoilermentes kritikát írni egy olyan könyvről, aminek szinte minden létező aspektusa ennyire (velőtrázóan) új és egyedi… hogy mondjam el, amit akarok, anélkül, hogy izgatottságtól fűtött elemzést tartsak egyes részekről, vagy az egész könyv történetéről?

Nem lesz egyszerű de megpróbálom a majdnem lehetetlent és kísérletet teszek egy objektív és mégis bensőséges könyvkritika megírására…

Susanna Clarke Hollókirálya (aka. Jonathan Strange & Mr.Norell) óta úgy éreztem, a fantasy műfaja nagyjából elérte a maximumát. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell több fantasy regényt írni, (SŐT!) csak egyszerűen van egy szint, ami fölé már nem lehet lőni sem elvárások, sem pedig mélységei szempontjából. (ezzel nem azt mondom, hogy Clarke regénye minden idők legjobb fantasy-je, de mégis mintha a műfaj tökéletes kivonata lenne anélkül, hogy annak bármilyen ismert kliséjét felhasználná...)
Kellenek a jó fantasy történetek és kell, hogy azok megpróbáljanak kicsit kikacsintani, sőt, olykor-olykor inkább szándékosan kiszakadni zsánerükből. Ilyen volt a Hollókirály és úgy gondoltam jó ideig nem olvashatok majd hasonlóan merész és önnön magával ennyire tisztában lévő könyvet.  

Aztán jött N.K. Jemisin Az ötödik évszak című regényével, és lenyúlt egészen a lelkem felszínes kőzetrétegei alá, megragadta annak magmáját és szó szerint kifacsarta, majd, mint egy fegyvert, egy éles, cinikus, kritikus, de halálos fegyvert tépte ki belőlem, hogy ellenem fordítsa. Igen ez a könyv képes volt elfeledtetni velem, hogy fantasy de még azt is, hogy könyv egyáltalán. Beletúrt az érzelmeim és rejtett félelmeim közé, könyörtelenül kikutatta a legveszélyesebbeket és azokat piszkálta fel, mint a szunnyadónak tűnő, belül mégis iszonytatóan forró parazsat.
Mindezt az első oldalakon megtette, majd újra és újra megkísérelte inkább több, mint kevesebb sikerrel. 

Jemisin regénye hat ránk az első mondatától fogva, nem is tagadja, hogy nagyon is hatni akar, de amikor kell, mégis tökéletesen rideg és tárgyilagos tud maradni. Nem részrehajló, és nem akar semmit belebeszélni a fejünkbe, helyette inkább megpróbál egy végletekig kidolgozott és nagyon idegennek tűnő világot minden szépítés és erőltetett túldramatizálás nélkül elmesélni nekünk. Ne számítsunk epikus csatákra és klasszikus hősökre, vagy hősökre úgy egyáltalán...
Lehet, hogy nem ez az a mese, amit hallani szeretnénk, de az első szavak elhangzása után mégis követelni fogjuk a többit, tudni akarjuk majd, hogy ér véget a történet. Nagyon könnyű megrészegülni Jemisin történetmesélési stílusától, amiben éppúgy felfedezem Cormac McCarthy minimalizmusát, mint Neil Gaiman játékos, nyers erejét. 

Amit a történetről elmondhatok – nagyjából spoilermentesen – az körülbelül a könyv marketingszövegeiben is elolvasható: Egy Rezdületlen nevű világban járunk, ami talán a mi Földünk volt valamikor, talán nem. Egy világban, ahol pár emberöltőnként a földapa, azaz a bolygó maga megpróbálja elpusztítani az emberiséget és a civilizáció utolsó morzsáit is, ahogy lázas test küzd a baktériumok ellen. Ennek okán a jelenlegi civilizációk holtcivek (azaz régi holt civilizációk) romjain élnek és próbálnak minden tőlük telhetőt megtenni, hogy kihúzzák a következő „évszakig”, és hogy túl is éljék azt, azaz a következő világvégét.

 Mindeközben az emberek mellett két másik „faj” is járja a világot, a föld hatalmas erőit manipulálni tudó orogének, valamint a titokzatos kőfalók. Az előbbiek az emberiség szolgálatába állították erejüket, az emberek pedig egyszerre tisztelik és gyűlölik őket. Jemisin egészen érzékenyen és mégis kíméletet nem ismerve mutatja be a gyűlöletkeltés eszközeit, a faji elnyomást, kirekesztést, anélkül, hogy művét politikai eszmék mérgeznék vagy elfogult világlátás jellemezné. Egyszerűen bemutatja a világ ezen aspektusát, mi pedig néha már szinte szégyelljük is magunkat olvasás közben… immersion_items_13761.jpgA kőfalók a történet talán legérdekesebb és legegyedibb szereplői, de róluk tényleg szinte lehetetlen bármit is mondani anélkül, hogy elárulnánk a történet pár titkát. Ezek a felszínen mozogni is alig tudó, félistenszerű szoborlények képesek eggyé válni a földdel, és a talajban, falakban és hegyekben közlekedni – mindezt pedig játszi könnyedséggel és elképzelhetetlen sebességgel teszik. Ősi tudásuk több tízezer éves, céljaik viszont ismeretlenek előttünk.

A könyvben tehát bőven van természetfeletti, bőven van "mágia" még ha az nagyon messze is áll attól, ahogy azt nagyjából már megszoktuk a zsáner klasszikusaitól. Jemisin képes egyszerre rendkívül jelentékenynek lefesteni a világa ezen aspektusát, miközben egyértelművé teszi, hogy a az embert ennél sokkal egyszerűbb érdekek, célok, ösztönök vagy akár érzelmek irányítják. Minél távolabb sodorja Rezdületlent a saját, ismert világunktól, annál közelebb hozza hozzánk annak lakóit...   

Jemisin mindeközben mesterien játszik az idővel. Három történetet kapunk három nőről, akik Rezdületlen egymáshoz közel eső, ám mégis jól elkülöníthető idősíkjában élnek. Megtapasztaljuk egy, a családjától elszakított rogga (azaz orogén, a rogga a káromkodás szinten használt csúfneve ezeknek a különleges hatalmú embereknek) útját és felcseperedését, egy ambíciózus orogén nő az egész világ sorsára hatással lévő küldetésre indul, miközben egy őrült tízgyűrűs (azaz szinte végtelen hatalommal bíró) mester tenyészévé teszik, és végezetül bepillantást nyerünk egy gyermekét vesztett, bosszúszomjas anya útjába, miközben körülötte a világ szó szerint kettéreped, és egy újabb (és egyúttal az utolsó…) ötödik évszakba lépve gyors és kegyetlen pusztulásnak indul.

Az ötödik évszak világa idegen és mégis nagyon ismerős. Jemisin példaértékű világépítő, aki mégsem dagonyázik a saját maga kreálta részletekben, ahogy sok más fantasy-történetteremtő kollégája előszeretettel teszi. Egyszerűen jelen van a saját világában és ezáltal mi magunk is jelen leszünk. Szereplőivel együtt gyűlöli és szereti szívből Rezdületlent úgy, akár egy áruló gyermeket (vagy gyermekét az anya, akiről kiderül, hogy rogga…). Mindeközben Jemisin mélyrehatóan ismeri és éli meg saját karaktereinek érzelmi világát, egyedülálló empatikus készséget mutatva, ezt mégis képes nyersen és sokszor orrfacsaróan valóságos valójában előadni nekünk.

A könyv nyelvezete egyszerű, Jemisin csak ritkán bonyolódik érzelmektől túlfűtött körmondatokba, ritkán ecsetel hosszasan egy helyszínt, hisz ezek mind elidegenítő hatással lennének. Ez a könyv egyik legnagyobb erénye, az írónő megtalálta a történetéhez tökéletesen illó elmesélésmódot és nyelvezetet. Mindezek mellett tökéletesen alkalmaz konkrét és szellemes nyelvi játékokat és a káromkodásokat is példaértékűen használja a dialógusaiban. Ez már csak azért is fontos (és nagyon ritka), mivel még a legnagyobb írók sem mindig tudják kezükben tartani a gyeplőt, és vagy túlságosan prűden, vagy pedig a valóságtól teljesen elrugaszkodva kezelik ezeket, vagy az olyan kényes témákat, mint például a szexualitás csontig lecsupaszított, nyers valója. Jemisin szerencsére nem görcsöl ilyen apróságokon, ahogy tulajdonképpen semmin sem és képes a "kúrás" szót is bárminemű csinnadratta nélkül piedesztálra emelni, magát az aktust pedig természetes és mégis zavarba ejtően kényes témaként lefesteni. Ez is egy a könyv gyönyörű paradoxonai közül.
 
Mindezekhez persze egy nagyszerű magyar fordítás is kellett, nem is mehetünk el szó nélkül Ballai Mária munkája mellet!

A könyv nyitottan ám mégis végletesen zárul. Azt azonban már tudjuk, hogy egy tervezett trilógia, a Megtört Föld ciklus első kötete, amivel az írónő egyébként a Hugo-díj legjobb regény kategóriájában is győzedelmeskedett, ez pedig nagyjából megfeleltethető a fantasy műfaj Oscar-díjának. A ciklus második kötete a The Obelisk Gate 2016 augusztusában már megjelent, és mi alig várjuk, hogy hazánkban is napvilágot lásson.

Az ötödik évszakot nem csak a fantasy és dark-fantasy műfaj kedvelőinek ajánljuk, hisz történetének nyers érzékenysége és emberközelisége egyetemes és megkerülhetetlen, műfajától függetleníthető irodalmi remekművé teszi.

A szomorú csak az, hogy hazánkban képesek ilyen horderővel bíró könyvek is szép csendben megjelenni, majd lassan de biztosan eltűnni a süllyesztőben. Pedig rohanó, elmebeteg életünkben kell néha egy-egy olyan jó, kérges tenyerű, kijózanító pofoncsapás, amilyen számomra Az ötödik évszak volt.
Reméljük, az Agave kiadó folytatja a trilógia köteteinek kiadását. 

Varga Bálint Bánk

Megosztás:
2 komment

Amikor 2017 lefűrészeli a karod - Resident Evil 7 játékteszt

Varga Bálint Bánk 2017. február 19. 21:00
Amikor 2017 lefűrészeli a karod - Resident Evil 7 játékteszt

Sötét, erőszakos, kompromisszummentes agymenés a tökösebbik Japánból.

resident-evil-7-hero.jpg

A napokban két egymáshoz nagyon közeli időpontban megjelent és két egymástól nagyon különböző videojátékot vettünk górcső alá. Mindkettő Japánból jött, mindkettő sötét és édes, mint gyerekkorunk négercsókjai (a sütire gondolok elsősorban!) és mindkettő olyan elképesztő lökést adott a 2016-ban sokszor már temetett videojátékos világnak, ami pofoncsapásszerűen indította 2017-et. Soha jobb évkezdést, emberek!

Tovább
Megosztás:
1 komment

A Páncélba zárt szellem legújabb előzetese magyarul is cyberpunk

Balázs AttiIa 2017. február 19. 13:50
A Páncélba zárt szellem legújabb előzetese magyarul is cyberpunk

Továbbra is izgatottan várjuk a kultanime élőszereplős megvalósulását.

ghost-in-the-shell-movie_hero.jpg

2017 egyik legnagyobb filmes ígérete kétség kívül a Páncélba zárt szellem című kultikus anime élőszereplős feldolgozása. Szerencsére már nem kell sokat aludnunk ahhoz, hogy megtudjuk, Scarlett Johanssonék meggyalázták-e az eredeti alkotást, hiszen az új feldolgozás március 30-án költözik a hazai mozikba. 

Közel van tehát a bemutató, nemrég ráadásul érkezett egy új előzetes is, amelynek magyar szinkronos változatát alább nézhetitek meg. Mi továbbra is bizakodóak vagyunk...

Megosztás:
1 komment

J.J. Abrams és Stephen King közös projektje a Stranger Things babérjaira tör

Balázs AttiIa 2017. február 18. 09:35
J.J. Abrams és Stephen King közös projektje a Stranger Things babérjaira tör

Úgy tűnik, a horror nagymestere válaszol a tavaly küldött szerelmes levélre.

castle_rock_hero.png

A tavalyi év egyik legsikeresebb sorozata kétség kívül a netflixes Stranger Things volt, amely Stephen King és Steven Spielberg hagyományaira építve hódolt a 80-as éveknek. Idén Halloweenkor érkezik is a második évad, tehát továbbra is jó üzlet a nosztalgia, amit természetesen a többi piaci szereplő is igyekszik kihasználni.

Éppen ezért talán nem is olyan meglepő, hogy a Hulu lepaktált Stephen Kinggel és J.J. Abramsszel, hogy készítsék el saját Stranger Thingsre hajazó projektjüket, a Castle Rockot.

A bejelentés Twitteren történt Abrams szokásos kézírásos módszerével, amit annak idején a Star Wars: Az ébredő Erő esetében is előszeretettel alkalmazott.

Vajon mi történik az erdőben?  

Szerencsére a titokzatos kép mellé kaptunk egy rövid teasert is, amelyben megidézik Stephen leghíresebb könyveit és szereplőit, illetve szó szerint elhelyezik a térképen Castle Rock városát. Érdemes megfigyelni az előzetesben használt betűtípust, amely nagyon hasonlít a Stranger Things-ben használt készletre, de ez nem is csoda, hiszen a netflixes sorozat alkotói bevallottan Stephen King regényeinek sajátos designját szerették volna újrateremteni. Úgy látszik, most a kör bezárult.

Castle Rock egyébként nem ismeretlen a King-rajongók számára. Számos történet és novella helyszíne, illetve rengeteg regényben utalnak rá. Utoljára egyébként a Hasznos holmik című regényben szolgált fő helyszínként a titokzatos város.

Magáról a sorozatról egyelőre annyit lehet tudni, hogy az írói feladatokat a Manhattant is elkövető Sam Shaw és Dusty Thomason látja el, illetve hogy az egyes részek Stephen King novelláin alapulnak majd. Premierdátum sajnos még nincs, de ugye ami késik, nem múlik...     

 

Megosztás:
Szólj hozzá!

Kiderült Jar Jar Binks sanyarú sorsa

Balázs AttiIa 2017. február 17. 21:20
Kiderült Jar Jar Binks sanyarú sorsa

Chuck Wendig új regényében minden idők leggyűlöltebb Star Wars karaktere is felbukkan.

jar_jar_hero.jpg

A Star Wars világa hatalmas, ám talán egy szereplő sem kapott még annyi gyűlöletet, mint Jar Jar Binks. A Baljós árnyakban feltűnt gungan gyakorlatilag 1999 óta fürdik a rajongók gyűlöletében, így talán nem is véletlen, hogy fokozatosan csökkent a szerepe az előzménytrilógia egyes epizódjaiban.

Ettől függetlenül részben az ő szenátori tevékenységének köszönhető a Birodalom rémuralma, hiszen a Klónok támadásában ő segítette hozzá Palpatine-t a különleges jogosítványokhoz. Ez pedig olyan ostobaság volt, amit a messzi-messzi galaxis lakói valószínűleg nehezen vagy egyáltalán nem bocsátottak meg.

Ezen a vonalon indult el Chuck Wendig is, a Star Wars: Utóhatás könyvek írója. A trilógia zárókötetében, az Empire's Endben egy rövid jelenet erejéig megjelenik a csekély értelmű gungan, és kiderül, hogy szerencsétlent száműzték (vagy inkább "számonűzték") balgasága miatt, az emberek megvetik, szomorú napjait pedig a Naboo-n tölti utcai bohócként. Végül is járhatott volna sokkal rosszabbul, mi legalábbis Wendigtől valami sokkal vagányabb dologra számítottunk.    

Megosztás:
6 komment

2017 is erős év lesz a magyar társasjátékos megjelenések szempontjából (exkluzív!)

Balázs AttiIa 2017. február 15. 22:00
2017 is erős év lesz a magyar társasjátékos megjelenések szempontjából (exkluzív!)

A Reflexshop 14 izgalmas címmel súlyosbítja játékestjeinket az elkövetkezendő néhány hónapban.

reflexshop_hero.png

Már a tavalyi évben sem győztünk örülni a jobbnál jobb magyar nyelvű társasjátékos megjelenéseknek és kiadásoknak. Gondoljunk csak a Fedőnevekre vagy a Korokon átra, de említhetnénk az Istanbult vagy a Stone Age-et is. Ha ezekhez a címekhez még hozzávesszük a magyar vonatkozású közösségi finanszírozási projekteket is, akkor igencsak combos listát állíthatunk össze, ám úgy tűnik, idén sem lesz okunk panaszra.

Nem is olyan régen írtunk róla, hogy a Reflexshop hamarosan elhozza a magyar közönség számára is a Terraforming Mars című a játékot, amelyben a vörös bolygó meghódítása lesz a fő feladatunk, ami már önmagában is izmos belépő a komolyabb társasjátékok világába, ám a kiadó egyéb, nem kevésbé király címekkel is meg fogja örvendeztetni a magyar gémertársadalmat. Mi pedig duplán mosolygunk, hiszen abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy elsőként nálunk olvashattok a Reflexshop 2017-es kiadványairól. Akkor kezdjük is!

Tovább
Megosztás:
3 komment

PewDiePie ízléstelenségét Miki egér nem tűrte tovább | Vélemény

Balázs AttiIa 2017. február 15. 06:15
PewDiePie ízléstelenségét Miki egér nem tűrte tovább   | Vélemény

Napjaink egyik legnépszerűbb YouTube-sztárja súlyos árat fizetett ízléstelenségéért: a Disney kirúgta, a YouTube pedig nem támogatja tovább.

pewdiepie-brofist.jpg

Az elmúlt napokban Internetfölde újra lángokba borult Felix Kjellberg miatt, akit a világ PewDiePie néven ismert meg. Aki esetleg nem lenne képben: Kjellberg működése során elképesztően nagy sikereket ért el a YouTube-on, 53 millióan követik csatornáját, tavaly pedig több mint 15 millió dollárt keresett a videózással, ezzel pedig ő számít a legjobban kereső YouTube-osnak. 

Tovább
Megosztás:
43 komment

NIOH játékteszt | A lélekroppantó

Varga Bálint Bánk 2017. február 13. 20:30
NIOH játékteszt | A lélekroppantó

Avagy Kurosawa, Clavell, Miura és a valóság gyönyörű szörnyszülötte!

niohdemo-1.jpg

Óriások vállain...

A játék prológusa a londoni Tower börtönében játszódik és feltűnő (sőt megmosolyogtató) hasonlóságokat mutat a Dark Souls első részének kezdetével. Ez persze nem véletlen, a Nioh is onnan indul, ahonnan nagy elődje és inspirátora, azonban nemsokára hajóra száll (akárcsak hősünk), hogy egy egészen új és nagyon más világot fedezzen fel magának. A történet tehát tökéletesen és nagyon elegánsan reflektál arra, amit a Nioh mint videojáték elérni szándékozott: Vett egy fantasztikusan működő, bejáratott formulát és saját szájíze szerint szabta át. Rengeteg apróságot tett hozzá, ezek az apróságok azonban végül óriási változássá álltak össze.

A Nioh nem szarral gurigázik – ahogy az arisztokrácia mondani szokta – ugyanis nem másnak, mint a zseniális Akira Kurosawának egy be nem fejezett forgatókönyvét vette története alapjául. Főhősünk egy valós személy, méghozzá a minden idők egyik legromantikusabb életútjával rendelkező William Adams névre hallgató angol navigátor. Ő volt az első brit, aki Japánba keveredett, és akit később az első európai (vagy nyugati) szamurájnak is neveztek... Kalandos életútját egyik kedvenc történelmi íróm, James Clavell egy két kötetes regény-eposzban, az A Sógunban már megörökítette, de életéből készült számos más interpretáció is, valamint érdemes megemlíteni, hogy James Clavell klasszikusából 1989-ben videojáték is készült.

Az viszont kétségtelen, hogy a Nioh, ez a japán mitológiával nyakon öntött dark fantasy/akció-horror az eddigi legszabadabb és legmerészebb interpretálása William életének. 

nioh-screen-02-ps4-us-09dec15.jpg

Egy alternatív történelmi kalandregény tanúi leszünk tehát, ami egy különleges, mágikus anyag, az Amrita körül bonyolódik. Ez az anyag volt az, aminek segítségével I. Erzsébet legyőzte a hatalmas spanyol armadát, és ez az az anyag, aminek felkutatására hősünk nyakába veszi a világot, persze csak miután kiszabadult a londoni Tower várbörtönéből. A történet természetesen rendkívül végletes, csavaros és bonyolult, és mégis hemzsegnek benne a valós történelmi személyek és hellyel-közzel események is. (Ez egyébként különösen furcsa és maradandó élményt tud nyújtani annak, aki ismeri William életútját vagy netalántán olvasta a Sógun című regényt.)

A lényeg, hogy minden az Amrita körül forog, ami játéktechnikai szempontból egyébként a tapasztalati pontokat jelenti, vagy sokkal inkább a "lelkeket" hisz a felhasználási és gyűjtési módja nagyjából megegyezik a Souls széria lélekrendszerével. És ha már többször szóba került a Dark Souls, azaz a "Souls-széria"...

Szögezzünk le valamit rögtön az elején: rajongásig szeretem a Souls játékokat! Szinte már vallásos tisztelettel és áhítattal! Ez nálam a Dark Souls első részével kezdődött, és azóta is egyetlen egy dolgot voltam kénytelen kihagyni, ami a From Software Souls szériájához köthető, méghozzá a Demon's Soulst. A fő széria és a Bloodborne örökbecsű kedvenceimmé váltak és tették ezt pont olyan vészterhes időkben, amikor az emberek már kezdtek attól félni, hogy kiveszett minden fair és brutális játék a piacról. Ez a tendencia megdőlt és azóta ontja magából a szakma az igazi hardcore címeket (Darkest Dungeon és Sunless Sea valaki? Nézzetek utána!), de az úgynevezett Souls-like játékok közül egy sem tudta megközelíteni az atya-széria minőségét.

Mert mitől is Souls a Souls? Kompromisszummentes játékmenet, elképesztő pályatervezés, mélységesen mély rendszer és háttértörténet, közvetett történetmesélés és utánozhatatlan, nyugati mitológiába oltott keleti gondolkodású dark-fantasy világ.

A Souls-sorozat kétségtelenül egy vadiúj stílust teremtett magának a fentebb már említett Souls-like játékok képében, amikből eddig egyetlen egy sem tudott igazán megfogni, vagy magával ragadni, pedig próbálkoztam többek között a (kétdimenziósdárkszósz) Salt and Sanctuary-val és a (vikingdárkszósz) Lords of the Fallen-nel is. Hogy mi is lehetett a gond? Egyszerűen túl sokat, túl pofátlanul és túlságosan is fantáziátlanul emeltek át a nagyszerű lélek-szériából, anélkül, hogy meg tudták volna tölteni saját produktumukat lélekkel és az önállósághoz elegendő újításokkal. (és anélkül, hogy a felszínen túl is megértették volna, mitől is az a széria, ami...)

No, nem is csigázom tovább az olvasót... gondolom már kitaláltátok, hogy ez a tendencia megdőlt a Nioh képében, ezáltal pedig Ő lehet az első játék, aki ténylegesen és büszkén vállalhatja fel Souls-likeságát, hisz

nem klón és nem is rip-off, sokkal inkább első hírnöke egy új és ezek szerint valóban életképes stílusnak!  

A vérengzés balladája

A harc gyors és rendkívül elegáns. Minden egyes ütközet tulajdonképpen párbaj, a legegyszerűbb alapellenféllel való küzdelem is képes azt a hatást kelteni, mintha egyenrangú ellenfelek párviadala lenne. Ebből a szempontból leginkább a Bloodborne-ra hasonlít, de ezzel lassan be is fejeztem az összehasonlításokat, mert a harc már önmagában elég egyedivé teszi a játékot ahhoz, hogy kiléphessen a Souls-játékok árnyékából. Ennek oka egyrészt az okos játéktervezésben, másrészt a kulturális különbségekben rejlik. Míg ugyanis a Dark Souls és Bloodborne játékok a nyugati kultúrkörből merítenek (gótikus rémmesék, klasszikus lovagi kultúra és a sötét középkor harcmodora), addig a Nioh egy sokkal kifinomultabb, keleti, azaz pontosabban japán örökséget követ a szamuráj harcmodor és a busidó filozófia képében. Így míg egy szokványos dark fantasyhez nagyon is illik, hogy durván és repetitíven csapkodjuk az ellent, addig a Nioh környezetében ez igencsak idegen lenne.

Ezért kapunk három különböző harci állást, azaz harcmodort minden egyes közelharci fegyverünkhöz, ez pedig nemcsak elegáns, de egészen újszerű változatosságot is ad a csatákhoz, valamint egy olyan taktikai mélységet, ami csak nagyon kevés akció-rpg sajátja. Nem mindegy ugyanis, hogy melyik ellenfél ellen milyen fegyvert és azon belül is milyen harci állást választunk, ezeket ráadásul a kiélezett párbaj közben is könnyedén válthatjuk. (emlékeztek a Jedi Outcast és Jedi Academy játékokra? Ott is volt hasonló, de messze nem volt ennyire kidolgozott és főleg hasznos funkció)

201512081374491.jpg

Ennek van egy egyszerre pozitív és negatív hatása is. A pozitív, hogy képes a legegyszerűbb ütközetet is emlékezetessé tenni, a negatívuma viszont az, hogy ezt bizony csak emberszabású ellenfelek ellen igazán élvezetes kihasználni. Az óriási bossharcokban is alkalmazzuk a harci állásokat (alsó állás: gyors de gyengébb, középső állás: közepes gyorsaság és erősség, felső állás: lassú, erős csapások), de ezek kevéssé látványosak, izgalmasak vagy emlékezetesek. Ez a játékmeneti elem egyszerűen ember-ember elleni párbajra lett kifejlesztve, annak viszont közel tökéletes. Ettől függetlenül a játék fantasztikus és látványos bossokat fog elénk pakolni, nemes egyszerűséggel csak a hangsúly van sokkal inkább az alapküzdelmekre fektetve, mint a Souls, vagy szinte bármelyik más akció-rpg esetében.

A szinte végtelen számú harci lehetőséghez erősen hozzájárul a rengeteg fegyver, tárgy vagy akár páncél. Ezekből ugyanis tényleg hihetetlen sok lesz, már-már Borderlands szerűen sok, ha csak a fegyvereket nézzük, a játékos az első 2-3 óra alatt körülbelül 6-7 különböző típussal fog találkozni. (a klasszikus Katanától egészen a láncra függesztett pengéig, azaz a Kusarigamáig bezárólag)

3079848-nioh_screenshot03.jpg

Ugyan Kentaro Miura híres Berserk manga szériája inkább a nyugati kultúrkör fantasy hagyományait követi, ami a szettinget és a látványt illeti, annak szellemisége 100%-ig japán. Nyers, brutális, kíméletlen és kompromisszummentes tálalása azonban valami egészen egyedi, olyasmi, amit leginkább Tarantino stílusához tudnánk hasonlítani (mert a filmrendezés és a képregénykészítés közelebb áll egymáshoz, mint azt gondolnánk... és akkor nem is említettem még Tarantino és Miura közös, Kurosawa iránti rajongását, szóval itt minden mindennel összefügg...).

Nos, a Nioh képes úgy átvenni a Berserk nyers brutalitását, hogy mellette mégis megtartja a keleti környezethez illő precíz eleganciát.

Magyarán szamuráj harcot kapunk óriási szörnyekkel és elképesztően kemény párbajokkal egy végletekig mély akció-rpg képében. Jól hangzik mi? Elárulom: még annál is jobb!

A Playstation üdvöskéje

Ha van valami, amit fel lehet róni negatívumként, az a játék PlayStation-exkluzivitása. Ez persze nem a játék hibája, és mit sem csorbít az érdemein, egyszerűen csak megmásíthatatlan és szomorú tény. Viszont ha már a PlayStation mivoltán merengünk, érdemes pár dolgot megemlíteni. A játék már bőven a PlayStation Pro térhódítása idején jelent meg és mégis tökéletesen fut az alap PS4 gépeken. Ezt leginkább egy formabontó funkciónak köszönhetjük, ami megengedi nekünk, hogy a játékot Akció vagy Mozi módban is futtassuk. Az előbbi stabil, 60 körüli FPS számot és röccenésmentes, fluid játékmenetet ígér, míg a mozi mód szebb grafikával, de néhol csökkenő FPS számmal kecsegtet. Ez a két funkció olyannyira jó ötlet és olyannyira jól is működik, hogy ezentúl minden egyes PlayStation játékot felszerelnék velük. Hisz a grafika megszállottjai feláldozhatnak egy kicsit a játék gyorsaságából a szemkápráztató látványért cserébe, míg az olyanok, mint jómagam is, a játékmenetért cserébe beáldozzák a látvány egy részét. Én persze látványban sem vettem észre szinte semmi különbséget a két verzió között; az akció mód valóban fantasztikus és állandó futási sebességet jelentett, ezért egy pillanatra sem volt kérdés, hogy így fogom végigjátszani a játékot.

nioh_aug172016_19.png

Ha már kitértünk a technikai részletekre, érdemes megemlíteni, hogy a játék minden szempontból csodálatosan lett optimalizálva. A Souls-széria példának okáért híres szemkápráztató díszleteiről és rendkívül változatos helyszíneiről, de arról is, hogy ezek érdekében sokszor a játék sebességét kellett beáldoznia a készítőknek. Hogy ez hanyagság vagy a motor hibája volt-e, az teljesen mindegy... A Nioh esetében a készítők inkább biztonsági játékot próbáltak játszani, a grafika valahol félúton lavíroz a fotorealisztikus megvalósítás és rajzfilmes megoldások között, és ugyan nincsenek áll-leesősen fantasztikus díszletek, érdekesebbnél érdekesebb és szintúgy nagyon változatos helyszínekre kell számítanunk. (némelyiket ráadásul több napszakban is megcsodálhatjuk a mellék-küldetések rendszere miatt, minek folytán a történeti pályákat játszhatjuk újra más feltételekkel, ellenfelekkel, céllal, stb...)

Ha azt nézzük, hogy a Nioh egy egészen új sorozat, akár egy egész franchise első játéka és egyben instant klasszikusa, a készítőknek úgyis lesz még ideje és módja fejleszteni a játék epikus magaslatain vagy csupán grafikus megjelenésén. A helyzet itt az, hogy (nagyon okosan) egy fokkal a grafika fölé helyezték a stílust és ez tökéletesen illik a keleti mitológiába oltott dark fantasy eposzhoz.

Történet és történelem

A játék története valós történelmi eseményeken alapszik, mint azt fentebb már említettem. A feudális Japán egyik legzavarosabb és legvérzivatarosabb idejébe kalauzol el minket, a Tokugawa sógunátus utolsó éveibe és egy hosszú polgárháború kezdeti időszakába. A valós helyzet valami fantasztikusan lett keverve a démonok és istenek világával, a feudális Japán valós szokásaival és persze a tényleges történelmi személyek jelenlétével. De ami talán a legfontosabb, a játék nem akarja túlságosan komolyan venni magát. Miközben a játékmenet kemény és kíméletlen, az átvezetők tele vannak humorral és öniróniával. Ez néhol badass lazaságban, másutt túljáratott cukiságban jelentkezik, ennek furcsa elegye pedig tökéletesen ellensúlyozza a néha már-már frusztrálóan nehéz és főként sötét hangulatú tényleges játékos részeket.

A Team Ninja csapata szinte már-már boszorkányos ügyességgel lavíroz a közérthető és a hardcore, az underground és a mainstream között, de ezt nemcsak a történetmesélés sajátosságával, hanem játékmenetének gyémánttá csiszolásával is teszi.

3111634-nioh_screenshot15.jpg

Nem kérdés, a Nioh saját jogán lesz klasszikus, a konzolgenerációjának egyik legnagyobb csillaga! Biztos vagyok benne, hogy sok mindent kihagytam, ecsetelhetném hosszan a fejlődési rendszert, a rangokat, nem beszéltem a védőistenekről sem a különleges nehézségi fokozaton újrajátszható pályákról vagy a revenant rendszerről de a tesztem már így is hosszúra nyúlik és úgy hiszem, ezek már olyan apró finomságok és érdekességek, amit a játékos jobb, ha maga fedez majd fel. Hisz a teszteket nem azért olvassuk, hogy az helyettünk formáljon véleményt, hanem hogy felkeltse az érdeklődést, vagy éppen megmentsen minket tőle, hogy feleslegesen dobjunk pénzt ki az ablakon. Nos, ez utóbbi lehetőség a Nioh esetében nem valószínű, hogy fennáll, és remélem, cikkemmel sikerült ezt megerősítenem azokban, akik még kételkedtek a játék elvitathatatlan értékeiben.

Én is a kétkedőkhöz tartoztam, de rajongó lett belőlem.

Nioh-ot minden playstationnel rendelkező háztartásba!

 

nioh.png
Fontos linkek: 
William Adams csodálatos élete (magyar)
Akira Kurosawa filmjei (magyar)
Kentaro Miura: Berserk (angol)
Berserk: Anime -1997- (angol) 
James Clavell: A sógun (magyar)
Dark Souls (angol) 
From Software -Souls játékok- (angol)
Team Ninja -Nioh- (angol)

Varga Bálint Bánk

Megosztás:
Szólj hozzá!