A Dragon Quest sorozat egy igazán terjengős, részletes és önálló cikket érdemelne és még az is lehet, hogy ha időnk és energiánk engedi, nemsokára előrukkolunk egy ilyennel. (viszont a közeljövőben megjelenő Dragon Quest XI-ről biztos, hogy írni fogunk!)

Itt van azonban egy remek játék, a Dragon Quest Heroes folytatása, ami itt nyugaton a sorozathoz sajnos megszokott módon tiszteletteljes csendben, alázatosan és szinte sunnyogva érkezett meg, hogy aztán darabokra robbantsa az agyát (már hogy jó értelemben…) azoknak, akik mégis kezük közé foghatták.

Mit tagadjuk, nincs igazán nagy hagyománya Európában (de még az USA-ban sem) a szériának, pedig nemcsak hogy a JRPG műfajának teremtő sorozatáról beszélünk, de világszerte az egyik legszeretettebb, legremekebb és legeladottabb RPG franchise-ról. Szerencsére az utóbbi években Nintendo DS-re, 3DS-re és mobilokra szépen sorban kiadták a klasszikus részeket, amivel végre megnyílt a világ a széria számára, de tény, ami tény, így is hatalmas hátránnyal bír a hazai, azaz a japán piaccal szemben. A franchise egyébként nemcsak fő sorozatával hódít, de rengeteg sikeres mellékcsapást is szült, ezek között a legújabb a PS3-ra, PS4-re, PC-re és Switchre is megjelent Dragon Quest Heroes 2.

Dragon Questnek lenni azonban nagy felelősség és nem semmi feladat és bár szkeptikusan kezdtem neki a (Dynasty Warriors-klón) Heroes második részének – mivel az elsővel felemás érzéseim voltak – mégis már a cikk elején le kell szögeznem: a játék nemcsak megfelelt a szupermagas elvárásoknak, de szinte játszi könnyedséggel túl is szárnyalta azokat.

A Dragon Quest Heroes 2 az a fajta folytatás, ami a Terminatornak a Terminator 2 vagy sokak szerint az Aliennek az Aliens. Nem biztos, hogy mindenben jobb, de az vitathatartlan, hogy szebb, több, nagyobb és hangosabb!

Mielőtt belekezdenénk a tesztbe, azért ez a nagy múltú, hosszú sorozat igazán megérdemel egy gyorstalpalót, ami DQ veteránoknak és újoncoknak egyaránt érdekes lehet… (ezt a részt a türelmetlenebben nyugodtan átugorhatják! ;) )

A Dragon Quest Heroes II – Twin Kings and the Prophecy’s End már jóval inkább szerepjáték, minthogy egy sima Dynasty Warriors klón vagy egyszerű hack n’ slash lenne. Míg az első rész csak karcolgatta az anya műfaj (az RPG, azon belül is J-RPG) felszínét, addig a folytatás már jóval bátrabban, és az alap matériához sokkal hűbben teszi ezt. Szintlépések és kasztalapú képesség fejlődés mellett a zárt, küldetésszerű rendszert ezúttal végre egy szabadon bejárható, nyílt világ váltja fel, a történetünk összetettebb és grandiózusabb, ráadásul a mellékküldetések is kevéssé tűnnek MMO szerű, robotos parizer szeletelésnek. A Dragon Quest Heroes jópofa, izgalmas de mégis valahogy felejthető volt,

a folytatás azonban végre egy olyan játék lett, ami büszkén viselheti a nevét és simán odafér a fő széria jobb darabjai mellé még a stílusbéli eltérések ellenére is

De térjünk is ki a részletekre, mert bőven van miről beszélni…

Szabadlábon

A Heroes első része ugyan rendelkezett egy-egy nagyobb helyszínnel, mégis túlságosan küldetés-, azaz pályaalapú volt ahhoz, hogy úgy érezzük, egy akció RPG-ben vagyunk. A második epizódban is megmaradtak a történethez kötött (ám ebben is sokkal változatosabb) küldetések de a köztük lévő időt és teret egy szabadon bejárható,

több hatalmas területből álló, nyílt világ teszi ki, amit felfedezhetünk, ahol eldugott kincseket kereshetünk és amiben számtalan mellékküldetést oldhatunk meg, vagy mondjuk legendás szörnyekre vadászhatunk

Ezek a vad területek egyébként valóban nagyok (bár korántsem észveszejtően hatalmasak) és rendkívül változatosak, a kezdeti, megszokott füves, fás, zöld és buja vidéktől a sivatagon át, a hóval és jéggel borított hegyvidékekig bezárólag nagyjából minden létező környezet megtalálható lesz a játékban, és mindezeket egy központi városból tudjuk majd elérni, ami nagyjából a világtérkép közepén fekszik. (Hub, Nexus, HQ, kinek hogy tetszik…) Ez ugyan hangzatra nem olyan izgalmas, mint az előző rész léghajókastélya volt, de a valóságban sokkal élőbb és mozgalmasabb; a kereskedés, alkímia, küldetésmenedzsment mellett itt multiplayer meccseket is szervezhetünk, online kazamatákban mérettethetjük meg magunkat, és egyébként is a város egyszerűen valóságosnak és élőnek hat, ahogy 2017-ben az egy rendes JRPG-től elvárható.

A történet egyébként összetett és erős – még klisés mivolta ellenére is, bár a DQ mindig is a klisékből építkezett, azokat fogalmazta újra – folyamatosan irányban tart minket, de a játék nagy területeivel és számtalan izgalmas küldetésével folyton el fog minket terelni róla anélkül, hogy repetitívvé vagy unalmassá válna, ez pedig nagyon jó hír, mert a Heroes 2 jóval hosszabb, mint egy átlagos akciójáték (simán bele lehet ölni 40-50 órát is akár). Közben ráadásul nem nagyon lesz szükségünk szándékos farmolásra, tápolásra, mert a történeti nagy kampányok között egy-két mellékküldetés megoldásával, legendás lény levadászásával vagy mondjuk rejtett kincs felkutatásával amúgy is elég tapasztalatot fogunk gyűjteni ahhoz, hogy az úgynevezett hadjáratok alatt ne találjuk soha túlságosan nagy túlerőben magunkat.

Kard, boxer, bumeráng

A játék egyébként így sem túl könnyű, de aki szeret játszani felszerelések és képességek legjobb kombinációinak összepárosításával és persze a négytagú csapat tagjainak hasonló jellegű menedzsmentjével, az élvezni fogja a legnehezebb és legtaktikusabb csatákat is.

A játék ugyanis brutális mennyiségű fegyvert és más kiegészítőket vonultat fel, ez utóbbiakat ráadásul az alkímia segítségével tovább is fejleszthetünk szinte a végtelenségig, egy-egy egyszerűbb gyűrűből így türelemmel és a megfelelő hozzávalókkal idővel legendás ékszert kovácsolhatunk (illetve bedobva egy alkímiai üstbe, főzhetünk…).

A játékban egyébként nyolc különféle kaszt található, mindegyikhez egyedi fegyverzet és persze skill-tree, azaz képességfa társul. Aki ismeri az első részt vagy bármelyik Dynatsty Warriors játékot, az tudja, hogy ezek főleg elképesztően brutális és látványos tömegpusztító mozdulatok lesznek (legalábbis az offenzív képességek) és ezt most sikerült még egy szinttel feljebb emelni, mint bármikor korábban. Mégsem történet- vagy világidegen a dolog, sőt, a könnyed, laza Dragon Quest környezetbe sokkal jobban illenek ezek az eltúlzott csaták és harci mozdulatok, mint egy áltörtnelmi közegbe, vagy bármilyen más DW klónba, amit láttam. (A Berserk világába is illett volna, kár, hogy a Band of Hawks egy gyenge közepes próbálkozásra sikeredett…)

Személy szerint a Bossharcokat imádtam leginkább, ezek kimerítő, hosszú, de nagyon látványos és nagyon fair küzdelmek voltak, amik ráadásul valódi ügyességet és taktikát is igényeltek, szinte már-már mint egy Dark Souls játéknál. A történet szerinti főgenyák mellett ráadásul várnak ránk mini-bossok, valamint a vad területeken bujkáló legendás szörnyek is, amik rendszerint túl erősek hozzánk, amikor először találkozunk velük, így sokszor érdemes vissza-vissza látogatni a régi helyszínekre, hogy őket is kipipálhassuk a trófeáink között.

A kampányok, azaz hadjáratok alatt nagyon hamar komoly ütközetekben találjuk magunkat, amiben már nem elég, ha jól ismerjük és használjuk a hőseink képességeit, de több esetben

egész hadseregeket kell irányítanunk vagy kordában tartanunk, mindig megfelelő időben kell megfelelő helyen lennünk az óriási csatatéren, mert a grandiózus csata pont a négy hősünk rátermettségén áll vagy bukik.

Valószínűleg sohasem fogom elfelejteni az első igazán nagy csatát a játékban, ami alatt három különböző királyság összevont seregeinek kellett támogatást nyújtani egy kimerítően hosszú, közel két órás harcban, ahol egy-egy elhibázott döntés vagy rosszul megválasztott útvonal az egész csata botrányos bukását eredményezhette (és eredményezte is, de ez nem volt fusztráló, minden újabb nekifutással volt egy új tervem és a harmadik végül be is jött!).

Ezúttal is lesznek gyűjthető szörnyek, sőt, egyes esetekben végre mi magunk is átalakulhatunk tömegpusztító óriás lényekké. (Ilyenkor pont úgy érezhetjük magunkat, mint Sauron a Gyűrű Szövetségének nyitó képsorain, amikor egy-egy ütésével az emberek egész sorát küldi a levegőbe. Nagyon kielégítő és nagyon gonosz érzés ez…)

A Heroes 2-ben már kevéssé van meg a gyűjthető lényeink Tower Defense jellege, ahogy az első részben volt, de ez nem is baj, mert a folyton pörgő, folyton mozgó csaták és változó csataterek nem is hagynak teret az ilyen defenzív és egy helyben toporgós taktikáknak. (egy-két kivétel azért volt, főleg a játék végén, ahol már nem volt mindegy, hová helyezed a pályán a lényeidet, mondjuk amikor egyszerre három vagy négy fronton folyt a harc) A harcrendszer, a csaták, a főellenfelek tehát tényleg remekbe szabottak, nem győztem ámuldozni ezek gondos kidolgozottságán, de mit sem érne egy „Heroes” játék emkékezetes hősök nélkül nemde?

A Sárkánykaland Hősei

A Dragon Quest-széria sohasem a nagyszabású történetekről szólt, mint mondjuk a Final Fantasy. A DQ játékok általában egy nagyon egyszerű, sokszor egypólusú, klasszikus történettel bírnak, aminek a lényege nemes egyszerűséggel a világ megmentése. Míg mondjuk a Final Fantasy (és sok más JRPG) sorozat vért izzad, hogy 72 történeti csavarral megáldott epikus sztorikat vonultasson fel, addig a Dragon Quest egészen máshonnan közelíti meg a dolgot. Méghozzá a hősei felől…

A Dragon Quest széria tartalmazza talán a legemlékezetesebb hősöket, amit szerepjáték sorozat valaha is felvonultathatott.

A hősök jellemfejlődése, előtörténetük és egymáshoz való viszonyuk mindig is fantasztikusan kidolgozottak voltak és ez most sincsen másképp.

Négy főhősünk mind-mind egy-egy tipikus hősi archetípus megtestesülése ugyan (laza tolvaj, becsületes harcos, gőgös herceg és félpucér barbár…) de nagyon gyorsan rá fogunk jönni, hogy sokrétű és izgalmas mélységeket írtak beléjük a játék készítői és garantáltan hamar meg is szeretjük majd őket. (lila salátahaj ide vagy oda…)

De a Heroes sorozat mégsem róluk, az új történethez írt karakterekről szól leginkább, hisz a játék egy gigászi fanservice, így igazi erőssége a fő széria klasszikus hőseiben rejlik.

A negyedik résztől egészen a nyolcadikig majd minden epizódból lesznek játszható hőseink, akik nemcsak nosztalgikus skinek, de mind-mind tényleg egyedi hősök, meglepően nagy mennyiségű dialógussal, szinkronnal és persze fantasztikusan látványos, hamisítatlan Akira Toriyama-stílusú átvezető videókkal.

Valami hihetetlen sok lélek és szeretet van ezekben a karakterekben, valami olyasmi, amit leginkább a Dragon Quest-sorozat védjegyének tudnék nevezni. A klasszikus részek hősei ráadásul most szebbek és élőbbek mint valaha, köszönhetően egyszerűen az idő múlásának és a technika fejlődésének.

Ismerős tündérmese kis csavarral

A történet alapja egyszerű, mint a bot. Ez egyébként az egész sorozatra jellemző, szinte mindig hős vs. kozmikus gonosz a végső kimenetel, de a Dragon Quest széria-sajátossága mindig is az volt, hogy a fő történetszálnál sokkal fontosabbá tette a történeten belüli kisebb történeteket. A széria részei szinte mindig az emberi kapcsolatokról szóltak, azon belül is főleg a vér- vagy a sors alapján szerveződő család áll rendszerint fókuszban.

Így míg mondjuk a Final Fantasy sokkal csűrcsavarosabb és néhol már erőltetetten egyedi (és túlbonyolított) plottal próbálja megolvasztani az elménket, a Dragon Quest mindig is jól érthető és egyszerű fő motivációt ad, míg a háttérben, a színfalak mögött sokszor sokkal mélyebb és felnőttebb témákat boncolgat, mint az imént említett ellen-szériája. (egyébként valódi ellenségeskedésről szó sincs, és soha nem is volt, ezt azért fontos megjegyezni.)

A Heroes 2 alapvetése szerint egy Hét királyságból álló békés birodalomban felüti a fejét a háború, amiről már ezer évek óta csak könyvben olvashattak az emberek. A háttérben bujkáló ellenség ráadásul nem egy saját sereggel próbálja megingatni az emberek és szörnyek nyugodalmas birodalmát, helyette inkább alattomos és furfangos cselszövéssel egymásra uszítja a feleket…

Ebben persze nincsen semmi új, de a történet tálalása és a felvonultatott karakterek kiválóak. Érezzük az izgalmat és a feszültséget és az igen hosszúra sikerült CG animációk igazán nagyívű, grandiózus mesét tárnak majd elénk. Ahogy az a szériától megszokott, itt is a karakterek közötti interakció, kapcsolataik és viszonyuk lesz majd a képlet sava-borsa, amitől igazán szerethetővé és emlékezetessé válik az amúgy vitathatatlanul közhelyes történet.

VERDIKT

Az Omega Force-os srácok ezúttal még nagyobb odafigyeléssel és szívvel-lélekkel nyúltak a forráshoz, ami így minden sajátossággal és bájjal rendelkezik, amivel a fő csapásvonal, azaz a klasszikus Dragon Quest részek mindegyike rendelkezett.

Ezzel a Heroes 2 az egyik legjobb spinoff lett a Dragon Quest történetében, pedig a sorozat így is jócskán bővelkedett fantasztikus mellékcsapásokban, gondoljunk csak a Rocket Slime-ra a Monsters: Joker sorozatra, a nemrég megjelent Builders-re vagy a nem tökéletes de mégis emlékezetes Swords-ra.

Összességében tehát a DQ Heroes 2 egy óriási meglepetés és nagyszerű élmény, tökéletes bevezető lehet új fanoknak és valami gigászi fanservice veteránoknak. Én, aki tűkön ülve várom a fő sorozat 11. részét, igazi mennyei mannának találtam a Heroes 2-t, amivel biztosan sok időt fogok még eltölteni a kényszerű várakozásom alatt. Nagyon bájos, nagyon aranyos, nagyon Dragon Quest. Tipikusan olyan játék, amit imádni lehet, vagy közömbösnek lenni hozzá, de annyi élet és lélek van benne, hogy utálni szinte lehetetlen! Sajnos míg a játék tarol Ps4-en (mi is ezen teszteltük) Switch-en és még a Ps3-as ős-konzolon is, addig a Steam-es, azaz PC-s port (az Omega Force játékoknál sajnos szinte már megszokott módon) nem sikerült a legjobbra. Ettől inkább óva intenénk mindenkit…

A PC-s tábort mégsem rettentenénk el a játéktól, mert mindenképpen egy egyedi élményről van szó, de tény, hogy a Heroses 2 a konzolokon találta meg a hazai pályát. Csatlakozva a világ kritikusaihoz, mi is csak méltatni tudjuk a játékot, és biztatunk mindenkit, hogy akár ezzel a címmel, akár valamelyik másik DQ játékkal, de ne féljetek megismerni ezt a nagyszerű hagyományokkal rendelkező, dicső múltú sorozatot. // személy szerint a Playstation 2-re, később 3DS-re valamint iOS-re és Androidra megjelent VIII. részt ajánlom leginkább, de szintén DS-re és mobilokra elérhető a sorozat majd összes része, természetesen mai igények szerint felújított változatban és abszolút megfizethető áron! //

Varga Bálint Bánk