Star Wars: Az utolsó jedi(k) | traileranalízis

Balázs AttiIa 2017. április 16. 14:30
Star Wars: Az utolsó jedi(k) | traileranalízis

Úgy tűnik, morcos kedvében ébredezik az Erő.

the_last_jedi_hero_1.png

Tegnap milliónyi rajongó sikított fel örömében szerte a galaxisban, hiszen végre megérkezett a Star Wars 8. epizódjának első előzetese, amely ugyan nem lett túlságosan bő lére eresztve, mégis sikerült megpakolni számos olyan titokkal, amely fejtegetése és találgatása hónapokig elfoglalja majd az egyre türelmetlenebb rajongókat. Nézzük is meg újra az előzetes, ezúttal magyar felirattal megspékelve:

Természetesen minket sem hagynak nyugodni a messzi-messzi galaxisból érkezett képsorok, ezért ahogy az ébredő Erő és a Zsivány Egyes esetében tettük, úgy most is igyekszünk kielemezni a teaser trailer minden fontos jelenetét. De még mielőtt rátérnénk az előzetesre, vessünk egy pillantást arra a poszterre, amit az ízelítővel egy időben mutattak be a készítők:

Bizony, az utalások már ezen a plakáton is megjelennek. Egyrészt az ősrajongókban kellemesen nosztalgikus érzelmek törhetnek fel, hiszen a kompozíció az eredeti, 1977-es moziplakátra hajaz, nézzétek csak:

star-wars-jung-hildebrandt3.jpg

Érdemes megfigyelni, ahogy a fénykard pengéjének a színe a klasszikus kékből szép lassan átvált a Sithek vörös pengéjére, ami egy igen Erős (bocs) utalás lehet arra, hogy a fény és a sötét oldal egyensúlya a soron következő epizódban teljesen új formát ölt. Természetesen a legnagyobb kérdés, hogy Luke Skywalker hogyan változott ebből a szempontból - ha változott egyáltalán - ám erről egyelőre nem sokat tudunk, ugyanakkor az előzetes bizonyos momentumai újabb kérdéseket vetnek fel. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük inkább az előzetes elejéről.

01.gif

Az előzetes első képei egyből be is csapnak, hiszen elsőre úgy tűnik, az űrben járunk, de ahogy tisztul a kép, világossá válik, hogy az Ahch-Tón vagyunk, a bolygón, ahol Rey megtalálta az eleinte nem túl beszédes Luke-ot. Úgy tűnik, Rey pedig nincs túl könnyű helyzetben, talán azért, mert Luke épp jedit farag belőle. Tekintettel arra, hogy ezt a részt úgy emlegetik, mint az új birodalom visszavágot, igen nagy arra az esély, hogy Luke Dagobah-rendszerben töltött kirándulására számos jelenet fog visszakacsintani.

Erre enged következtetni az is, ahogy Luke hangját halljuk, amint feltehetően Reyt instruálja:

“Lélegezz. Csak… lélegezz!”

Rey pedig amolyan Dragon Ball-os stílusban Erősödik (megint bocs), ahogy itt is láthatjuk:

02.gif

De nem csak röpködő kavicsok formájában nyilvánul meg Rey képessége. Luke megkérdezi tőle, mit lát, mire a fiatal lány azt feleli: “fényt”, “sötétséget” és “egyensúlyt”.

03.jpg

Fény

04.jpg

Sötétség

06.jpg

Egyensúly

Ez utóbbi talán a legizgalmasabb, hiszen a jedi rend jelképét látjuk megjelenni. Itt pedig visszautalnánk a cikk elején emlegetett poszterre, hiszen Rey fénykardábrázolása is a rend jelképére utal. Óriási kérdés persze, hogy mi lehet ez a könyv, és hogy milyen tudást rejteget. Lehet, hogy Rey és Luke a Whill krónikát találta meg?

A titokzatos Whill krónika

A Whill krónika George Lucas agyszüleménye, és már a Star Wars legkorábbi forgatókönyv-változatában is szerepelt, ám jelentősége az átírások során háttérbe szorult. Ettől függetlenül Alan Dean Foster, a Csillagok háborúja könyvváltozatának írója felhasználta, értelmezésében tulajdonképpen maga a Star Wars története is része ennek a titokzatos könyvnek, amelyről egyelőre nagyon kevés kanonikus utalást ismerünk.

Nem véletlen ugyanakkor, hogy az ébredő Erő regényváltozatában is találunk rá utalást, amit szintén Alan Dean Foster jegyez, de a whillekről a Zsivány Egyesben is hallhattunk, így nem elképzelhetetlen, hogy a a jövőben a készítők jobban kibontják ezt a szálat is.

Sokkal hatalmasabb

Luke itt valószínűleg az Erőről beszél, ami az eddigi Star Wars-filmekben ugye meglehetősen kétpólusú értelmezést kapott. Ez alól mondjuk kivételt képez Qui-Gon Jinn karaktere, aki egy kicsit szabadabban értelmezte az Erő útjait, illetve ott van a tavalyi Zsivány Egyes is, ahol az Erővel kapcsolatos nézetek szintén gazdagabbak voltak, ráadásul még a Whillek is említésre kerültek… Véletlen lenne?

A titokzatos könyv összemaszatolása után pedig újabb kiképzési jelenet következik, ám az igazi izgalmakhoz egy teljesen új bolygóra kell átutaznunk…

07.jpg

08.jpg

Mert hát ugye nem jöhet ki új Star Wars film-vadiúj bolygó(k) nélkül, és ez itt sincs másképp. A kopár, sivatagos-sziklás bolygó neve Crait, és legfőbb jellemzője, hogy tele van ércekkel és bányákkal. Ám azt azonban már tudjuk, hogy ennek a helyszínnek nagy jelentősége lesz a filmben, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a jó néhány birodalmi lépegető a háttérben. Ez pedig egy újabb párhuzam az ötödik epizóddal.

09.jpg

Nem sokkal később megjelenik Finn is valamiféle spéci gyógyászati eszközben, ami nem is csoda, hiszen Kylo Ren az előző epizód végén tett róla, hogy az ifjú renegát táppénzre szoruljon.

11.jpg

Poe Dameronnak ezúttal sem lesznek majd nyugodt percei BB-8 társaságában, ugyanis megint valami hatalmas kalamajkába keverednek. Látványos robbanásban és menekülésben ebben a filmben sem lesz hiány.

12.jpg

No és persze az Ezeréves sólyom sem maradhat ki a filmből, amit szokás szerint néhány TIE vadász üldöz. Ebben a filmben azonban az ébredő Erővel ellentétben, a Zsivány Egyeshez hasonlóan pazar űrcsatákat is láthatunk majd:

16.jpg

Úgy tűnik, hogy az Első Rend kissé megorrolhatott a múltkori balhé miatt, a Csillagpusztító bázis lerombolásáért, és kőkemény ütközetekben adnak majd választ a múltkori incidensre.

13.jpg

És lássatok csodát, Kylo Ren visszatér a főgonosz szerepébe! A kép alapján egész jó állapotban megúszta ahhoz képest, hogy egy egész bolygó roppant össze alatta. Pusztán egy sebhely látszik a jobb szeme fölött, éppen úgy, ahogy nagyapja, Anakin Skywalker estében is volt. Úgy látszik, a sisak után ezt is megörökölte.

14_1.jpg

Ezután kapunk egy újabb flashbacket, ahol vélhetően Luke új jedi akadémiáját rombolja le Phasma százados néhány rohamosztagossal karöltve. Ez képsor ismerős lehet, láthattuk már az ébredő Erő második előzetesében is, amint Luke öreg barátja, R2-D2 társaságában bánkódik valamin. Most már azt is tudjuk, hogy min.

17.jpg

És itt, a trailer végefelé jön a legfontosabb momentum, ugyanis Luke úgy fogalmaz, hogy ideje, hogy véget érjen a jedi rend. Furcsa, mi? Lehet, hogy csalódott a jedi rendben? Vagy ő is átállt a sötét oldalra? Egyáltalán kik az utolsó jedik? Apropó egyes szám vs többes szám: Rian Johnson, a film rendezője szerint a VIII. epizód alcíme egyes számú, azaz helyesen az “utolsó jedi”, ami számos újabb kérdést is felvet.

Az viszont szinte biztos, hogy az új epizódban a jedikkel kapcsolatos elképzeléseink még árnyaltabbak lesznek, és mintha tovább távolodnánk a Star Wars kétpólusú világképétől. Ezt az utat a Zsivány Egyes kezdte meg, ahol néha már bekukkanthattunk a messzi-messzi galaxis szürkébb részeire, és nagyon úgy tűnik, hogy ez a szemlélet a klasszikus epizódokban is folytatódni fog. 

– Balázs Attila & Scotty

Megosztás:
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr7412430013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

greenkeeper 2017.04.17. 21:01:17

Azt remélem hogy azt az idióta guruló robotot kihagyják a filmből.
Az ébredő erőből pedig nagyon hiányoltam a konfliktusokat, és egy jó csavar is hiányzott a sztoriból, illetve a párbeszédek is eléggé kiszámíthatóak voltak.
Tehát : - több durva akciót (mert a múltkor is elaludtam a moziban, ez komoly)
-sokkal pörgősebb filmet szeretnék
-éles párbeszédeket (hogy ne nyalják már fel egymást)
-kevesebb pátoszt és ábrándozást