Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Elképesztő lett az Uncharted 4 előzetese - Nézd meg magyar felirattal!
Elképesztő lett az Uncharted 4 előzetese - Nézd meg magyar felirattal!
Mikor lesz már április?

Az Uncharted 4: A Thief’s End az idei év egyik legfontosabb PlayStation 4-es megjelenése, és szerencsére már közel járunk a nagy naphoz. Ennek örömére kaptunk is egy sztori előzetest, amelyből ízelítőt kaphatunk Nathan Drake legújabb kalandjának történetéből.

Az ismerős arcok mellett jó néhány új szereplő is színre lép, és ahogy azt már korábban beharangozták, igencsak borongós történettel lesz dolgunk. Már alig várjuk, hogy megtapasztaljuk!

A ...

Ennyi pénzt még soha nem kalapoztak asztali szerepjátékra
Ennyi pénzt még soha nem kalapoztak asztali szerepjátékra
Kalózok uralják a Kickstarter vizeit.

2015 az asztali játékok éve volt a Kickstarteren , és úgy tűnik 2016-ban sem lesz okuk panaszkodni a kockacsörgetőknek, hiszen rengeteg érdekes projektre lehet kalapozni már most is.

Idén a 7 Tenger című asztali szerepjáték második kiadását is a közösségi finanszírozás szent eszközével kívánták megvalósítani, és bizony bejött a kalózok számítása: a cikk írásának pillanatában több mint 705 ezer dollárnál tart a kalapozás, amivel új rekordot ...

A The Witcher 3 zeneszerzője írja a Cyberpunk 2077 zenéjét
A The Witcher 3 zeneszerzője írja a Cyberpunk 2077 zenéjét
Vajon milyen a jövő zenéje?

A CD Projekt RED következő játéka, a Cyberpunk 2077 egyre biztosabb léptekkel halad a megvalósulás felé, ami mindenképpen üdvös fejlemény. Már korábban kiderült, hogy hatalmas csapat dolgozik a játékon , most pedig fény derült a zeneszerző kilétére is. 

A zenét Marcin Przybylowicz írja, aki a The Witcher 3 -mal már bebizonyította, hogy nincs botfüle. Kíváncsian várjuk, hogy hangzik majd a jövő az ő tolmácsolásában. Erre mondjuk sokat kell még várni, ...

Szerepjátékos csodadoboz potom tízezerért
Szerepjátékos csodadoboz potom tízezerért
A Dog Might Games kijött az ötödik Kickstarter-kampányával, amely a Dragon Sheath nevet kapta.

Különösen szépen kidolgozott, mágnessel záródó, fából készült dobozról van szó, amelyben kockát, figurát, jelzőket, tollat, vagy bármi más apróságot tarthatunk. Kérdés, megéri-e?

“Állítsd össze magad!”

Először is minden tisztelet azon fafaragó műhely előtt, aki kockák igényeinek kielégítéséből próbál megélni – hiszen így mindig lesz honnan rendelni némi prémium minőségű, roppant menő cuccot. Ezúttal egy 8.5" x 2.25" x 2.0" méretű, ...

Társasjátékok nem játékos népeknek
Társasjátékok nem játékos népeknek
Szeretnéd megmutatni a haveroknak vagy épp a családnak, hogy a társasozás igenis menő? Íme öt játék, amivel bárkit be tudsz rántani a hobbiba.

Ne csodálkozz azon, ha az ismerőseid furcsán néznek rád, amikor megtudják, hogy társasjátékozol . A társasjátékokról a legtöbb embernek az unalomig játszott Monopoly és a vastag porréteg alatt elfekvő Gazdálkodj okosan! jut az eszébe, így nem csoda, hogy nem jelentkeznek be hozzád egy partira.

Mutatunk öt játékot, amivel könnyedén eloszlathatod a ködöt a begyepesedett fejekben, és rászoktathatod a népeket a játékra.

Ami mind az ötre jellemző:

  • ...
A Dungeons & Dragons-film a Galaxis őrzői hangulatát fogja továbbvinni
A Dungeons & Dragons-film a Galaxis őrzői hangulatát fogja továbbvinni
Vajon hogy fog ízleni?

image

Még tavaly nyáron derült ki, hogy minden idők legnépszerűbb szerepjátékából új mozifilm készül , ám azóta nem nagyon cseperegtek a hírek a projektről. Egészen mostanáig.

Roy Lee, a film producere a Collidernek elárulta , hogy a Dungeons & Dragons mozi egy tolkieni világban játszódó, Galaxis őrzői hangulatú film lesz, tehát egy akciódús nyári blockbusterre számíthatunk.

image

Lee arról is tett említést, hogy jól haladnak a filmmel, és hogy a Warner ...

Képregényből társas - egy mocskosul durva sztori
Képregényből társas - egy mocskosul durva sztori
A szókimondásáról, beteg és bizarr történeteiről, valamint senkit sem kímélő stílusáról ismert Cyanide & Happiness gondolt egyet, és csinált magából egy társasjátékot. Az eredmény: alig két hét alatt több mint egymillió dollár – és még koránt sincs v

Mi az a Cyanide & Happines?

A Cyanide & Happiness (ezentúl röviden C&H) egy mocskos és durva online képregény, amely fekete, morbid tükröt tart kicsiny valóságunk elé és ezen keresztül szórakoztat minket. Az alapötlet két különböző helyen fogant meg, és ezt hozta össze egyetlen kiváló projekté négy elborult amerikai fiatal (név szerint Rob DenBleyker, Kris Wilson, Dave McElfatrick és Matt Melvin, igaz mára csak hárman maradtak az eredeti csapatból). A ...

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása