Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Zsivány Egyes trailer #1 | analízis
Zsivány Egyes trailer #1 | analízis
Kielemeztünk minden zsiványságot.

image

E hét csütörtökön végre hivatalos mozgókép formájában mutatkozott be a Zsivány Egyes - egy Star Wars történet , és talán nem túlzás kijelenteni, hogy kegyetlen jól sikerült kedvcsinálóval van dolgunk. A klasszikus filmekre hajazó látvány mellett viszont vannak egyéb, rejtett látnivalók is, amelyek különös figyelmet érdemelnek.

Éppen ezért - ahogy Az ébredő Erő esetében is tettük - összeültünk, megnéztük jó néhányszor az előzetest, és ...

Zelda 2016: választható lesz majd Link neme?
Zelda 2016: választható lesz majd Link neme?
Valamint ezúttal szinkronhangot is kaphat majd a karakterek többsége.

image

UPDATE:  Eiji Aonuma, a Zelda játékok atyja hivatalosan is bejelentette, hogy bár megfontolták a női főszereplő lehetőségét, végül nem valósították meg.

Napról napra közelebb kerülünk az idei év egyik legjobban várt játékának megjelenéséhez, ám ezidáig oly kevés információt kaptunk róla, hogy gyakorlatilag még az alcímét sem ismerjük. Most viszont Emily Rogersnek köszönhetően megtört a csend, aki három fontos információt szivárogtatott ki a ...

Bréking! Kijött a Rogue One trailer - nálunk már magyar felirattal nézhetitek
Bréking! Kijött a Rogue One trailer - nálunk már magyar felirattal nézhetitek
Zsivány lett az új Star Wars film első előzetese!

image

Már hónapok óta várjuk, csepegtek az információk, de kínosan lassan telt az idő. A Rogue One (avagy Zsivány Egyes) az első Star Wars antológiafilm, így nem csoda, hogy a világ összes rajongója tűkön ülve várja, hogy a Lázadók maroknyi csapata hogyan lopja el azokat a bizonyos terveket, arról technológiai szörnyszülöttről…

A hosszas várakozást követően azonban ma végül kijött a film első előzetese, melyet magyar felirattal nálunk láthattok először:

...
Sharknado társasjáték – lecápázzák a társas piacot?
Sharknado társasjáték – lecápázzák a társas piacot?
A méltatlanul híressé vált trilógia társasjátékos változata sokkal nagyobb szórakozást ígér, mint a filmek, amikből készült.

Sose nyomd fullba a kretént?

Lehet valami akkora baromság, hogy az már jó lesz? Ha Uwe Boll filmjeit nézzük, akkor a válasz egyértelműen nem, de aztán jött a Sharkando, amely bebizonyította az ellenkezőjét. Természetesen mindig is megvoltak a ZS-kategóriás horror-akciófilmek rajongói, ám csak ezen szubkultúra tagjaira támaszkodva az évente új résszel jelentkező Sharknado-trilógia közel sem ért volna el ekkora sikert. Bár először mindenki hoaxnak hitte a ...

Overwatch - fenékből is megárt a sok | Vélemény
Overwatch - fenékből is megárt a sok | Vélemény
Túl szexi volt egy karakter győzelmi póza, és ezt Internetfölde nem nézte jó szemmel.

tracerbutt.jpg

Nem tagadom, lélekben kamionos vagyok. Tudjátok, olajos baseball-sapka, AC/DC, vikingszakáll, kockás ing, tahó viccek és farmerdzseki. Ezen nem tudott változtatni sem a szülői nevelés, sem a nagyszerű etikaórák, de még a felsőoktatás húgymeleg tengere sem. Lehet, hogy ezért néztem értetlenül néhány napja, amikor a nemzetközi és hazai gamer sajtó arról számolt be, hogy az Overwatch című játékban az egyik karakter győzelmi póza rendkívül szexista és ...

Ave Roma | Review
Ave Roma | Review
A lot of options while keeping luck at a minimum – in this game only your imagination limits how far you go in building your influence in Ancient Rome. If you like mid-weight strategy Eurogames take a look at Ave Roma created by Hungarian first-time

image

After Hungarian success stories of [redacted] and Trickerion here comes the freshly started Kickstarter campaign of Ave Roma . However there are a junk of mid-weight worker placement Eurogames on the hobby game market (and Kickstarter), Ave Roma provides enough unique ideas and game experience to put it on your radar. As per the designer the game were designed, balanced and tested for years which is definitely reflected on the final product.

Spoiler alert: this game is really really ...

Ave Roma | játékajánló
Ave Roma | játékajánló
Rengeteg lehetőség, minimális szerencsefaktor - ennek a játéknak csak a benned élő hadvezér szab határt. Ha szereted a stratégiai játékokat, vesd bele magad a magyar fejlesztésű Ave Romá-ba!

Az ókori Rómát járva soha nem szorított még ennyire a szandál az idő.

A magyar társasjátékos világot minden egyes hír megrengeti, ami arról szól, hogy újabb magyar fejlesztésű játék kerül a piacra. A Kickstarteres játékok környékén pedig még nagyobb az izgalom, hiszen a Kickstarter pont erről szól, a hype-ról.

Szőgyi Attila társasjátéka, az Ave Roma egy picit más tészta. Habár csak tegnap robbant be a köztudatba a KS-en keresztül, a játékot ...

Megvannak a Trónok harca 6. évad premierjének magyarországi időpontjai
Megvannak a Trónok harca 6. évad premierjének magyarországi időpontjai
A legkeményebb fanoknak lesz egy hosszú éjszakájuk!

image

A magyar premier természetesen a világpremierrel egyidőben zajlik, de amikor Amerikában este lesz, nálunk már másnap hajnal, így a magyar premier az HBO műsorában és az HBO GO-n is

Április 25. hajnali 03:00.

Jó hír, hogy ettől a dátumtól bármikor megtekinthető az első rész az HBO GO-n (az HBO videotár/on demand szolgáltatása), azaz, aki nem akar éjszakázni, felkelhet reggel 6-kor is, a rész már elérhető lesz a neten, vagy a mobil és tablet ...

Ave Roma - elindult a Kickstarter-kampány
Ave Roma - elindult a Kickstarter-kampány
A közösségi finanszírozásra indulók köszöntenek téged.

image

2016 különösen fontos év lehet a magyar társasjáték-fejlesztők számára. A Saltlands mellett ugyanis az A-Games játéka, az Ave Roma is a közösségi finanszírozás útját választotta a megvalósuláshoz; a kalapozás ma kezdetét is vette. A játék megvalósulásához 30 ezer euróra van szükség, és még 35 nap áll rendelkezésre, hogy össze is gyűljön az összeg.

Ha kíváncsiak vagytok az Ave Romá-ra, mindenképp figyeljétek a blogot, ugyanis holnap fellövünk ...

God of War 4 - Kratos északra utazik?
God of War 4 - Kratos északra utazik?
Odin és a haverok nem lesznek biztonságban.

NerdLeaks  áldásos tevékenységének köszönhetően kiderült, hogy készül a God of War 4, de van egy jóféle csavar is a történetben. A kiszivárgott képekből arra lehet következtetni, hogy a sorozat búcsút mond a megszokott görög mitológiának, és inkább északi vizekre evez.

A kiszivárgott concept artokat azóta eltávolították, de ugye ami egyszer felkerül a netre, az ott is marad, a  NeoGAF -on ennek megfelelően meg is lehet nézni az egyelőre meg ...

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása