A LEGO jelmez, amely rémálmaidban fog kísérteni

Balázs AttiIa 2016. július 28. 21:45
A LEGO jelmez, amely rémálmaidban fog kísérteni

Nézzétek a kezét! A KEZÉT!

tested-lego-minifig-mask.jpg

Egy LEGO minifiguránál kevés ártalmatlanabb játékszer juthat az eszünkbe, ám mi van akkor, ha egy életnagyságú, hiperrealisztikus, szinte már valódinak látszó jelmez formájában látjuk viszont? 

A maszkmesterként dolgozó Frank Ippolito és csapata az idei Comic Conon átvitte a fenti kérdést a gyakorlatba, az eredmény pedig hátborzongató lett. 

Megosztás:
1 komment

Három Han Solo-filmet is kapunk

Balázs AttiIa 2016. július 26. 15:40
Három Han Solo-filmet is kapunk

A Star Wars egyik legnépszerűbb karaktere saját trilógiát kap.

han-solo-movie-021016.jpg

Múlt héten beszámoltunk róla, hogy a Star Wars Celebration Europe-on végre hivatalosan is bejelentették, hogy Alden Ehrenreich játssza majd az ifjú Han Solót, ám akkor még nem tudtuk, hogy nem egy, hanem három filmre is aláírt a fiatal színész. 

A hírt a New York Daily News szállította, amelyből többek között az is kiderül, hogy a Disney már a kezdetektől komoly terveket szőtt a karakterrel kapcsolatban, és hogy nagyon erős potenciált látnak azokban a történetekben, amelyek az ifjú Han Solo köré épülhetnek, így nem is olyan nagy csoda, hogy trilógiában gondolkodnak.

Az első Han Solo-film azonban még odébb van, de azért nem kell csüggednünk, hiszen idén decemberben érkezik az első Star Wars antológiafilm, a Zsivány egyes, amit legalább annyira izgatottan várunk, mint koréliai csempész történetét.

Megosztás:
Szólj hozzá!

Stranger Things | A nyár legkirályabb sorozata

Balázs AttiIa 2016. július 26. 10:15
Stranger Things | A nyár legkirályabb sorozata

Vissza a 80-as évekbe!

stranger_thingshero.jpg

A nosztalgiapornó valós jelenség. Legyen szó videojátékokról, filmekről vagy zenékről, az alkotók előszeretettel nyúlnak vissza a múltba, elég csak a tavalyi a Jurassic Worldre vagy a Star Wars: Az ébredő Erőre gondolni, de említhetnénk akár a Ready Player One című regényt is, amely jövőre kap filmfeldolgozást.

Ez a nosztalgikus múltba révedés amúgy nem új keletű dolog: én már Richard Kelly 2001-ben készült Donnie Darkóját is ide sorolnám, illetve 2011-ben J.J. Abrams is megírta a maga szerelmes levelét a 80-as évekhez és Spielberghez a mérsékelt sikereket elérő Super 8-cal, de az tagadhatatlan, hogy manapság éljük ennek jelenségnek a túlburjánzását, annak minden pozitív és negatív mellékhatásával.

Egyrészt tök jó újra ellátogatni abba korszakba, amely a gyerekkorunkat idézi fel: a 80-as és kora 90-es évekbeli filmek, zenék és persze videojátékok meghatározó élménynek számítanak sokunk életében, személyes emlékekkel bombáznak minket, így érzelmi szempontból is gyakran érintettek vagyunk, amikor egy-egy alkotás nosztalgiázásra invitál, vagy régi kedvenceinkre kacsingat. Ám ne feledjük:

a nosztalgia önmagában nem erény vagy érték.

A fentebb említett alkotások némelyike jól példázza, hogy a nosztalgia nagyon könnyen fordulhat át giccsbe vagy unalmas múltidézésbe, amelynek hátterében nem művészi szándék vagy főhajtás áll, hanem inkább az alkotók rossz ízlése vagy rosszabb esetben az emberek alantas kihasználása.

Szerencsére a Stranger Things esetében nem ez a helyzet.  

“Drága Steven!”

A Stranger Things című netflixes sorozat már a néhány hónappal ezelőtt megkezdett marketingkampány során világossá tette, hogy valami olyasmire vállalkozik, mint annak idején a Super 8: a nyolcrészes sorozat Steven Spielberg, John Carpenter, Stephen King és megannyi kultikus alkotó legjobb hagyományaira építve próbál elmondani egy olyan történetet, amely akár a fetisizált 80-as években is születhetett volna.

A sorozat vizuális nyelvezete kísértetiesen jól is működik; a színek, a beállítások és az atmoszféra tényleg az Amblin Entertainment (E.T., Szörnyecskék, Vissza a jövőbe stb.) filmjeinek a világát idézik, ráadásul az alkotók nagyon jó ízléssel és arányérzékkel pakolták be azokat az utalásokat és allúziókat, amelyek egyértelműen a nagy elődök felé kacsingatnak: Spielberg szinte minden snittben ott van, néhol filmnyelvi megoldásokban, néhol egész konkrét utalások szintjén, de az élesebb szemek észrevehetik John Carpentert, John Hughest vagy akár Sam Raimit is.

Mandarinálom 

A S U R V I V I E által szerzett 80-as évekből származó atmoszferikus szintetizátorzene tökéletes szőnyeget biztosít a képsoroknak. Néha olyan érzése támad az embernek, mintha a Tűzgyújtó zenéjét szerző Tangerine Dream aláfestését hallaná, de John Carpenter zenei világában is simán megférne a Stranger Things. Az eredeti soundtrack mellett az autentikus popszámok is nagyon jó érzékkel lettek összeválogatva, ráadásul jó részük dramaturgiai szempontból is fontos szerepet kap.

A filmes megoldások mellett azonban nem mehetünk amellett sem, hogy az alkotók kiválóan teremtették újra azt a 80-as évekbeli kisvárosi Amerikát, amit mi jobb híján a filmekből ismerhetünk. A zenék, a ruhák, de még a frizurák is tökéletesen autentikusak, de említhetnénk a Dungeons & Dragons szerepjáték megjelenítését is, amely ráadásul nem csupán korszakjelölőként szolgál, hanem egész komoly szerepet kapott a teljes narratíva szempontjából, ami külön öröm a magunkfajta geekeknek.

Akár egy Stephen King könyv designja...

Furcsa dolgok ezek

A Stranger Things nem csupán vizuális gumicukor. Az alkotók a tipikus képi világ mellett a nagy elődök narratív erényeit is jó érzékkel hasznosították újra, ami egy jól követhető, egyszerű, mégis izgalmas történetet eredményezett. A sorozatban nincs semmi mindfuck, és nem is megy bele abba a hibába, hogy elkezd felépíteni egy végtelenül szövevényes és titokzatos televíziós szörnyszülöttet, hogy aztán a vállalhatatlan súly alatt maga alá roskadjon, és valami olcsó magyarázattal szolgáljon a nézőknek (Rád nézek, Lost).

stranger_things_3.jpg

Adott egy tipikus Stephen King-i kisváros és négy különc kissrác, akik Dungeons & Dragonsszal játszanak, falják a képregényeket, a sci-fiket és a  horrorfilmeket. Szoros barátság van köztük, hiszen csak egymásra számíthatnak; a suliban különcségük miatt folyamatosan csesztetik őket a nagyobb srácok, és úgy általában szembe kell nézniük kitaszítottság okozta nehézségekkel, ám ettől függetlenül jól elvannak a saját kis világukban. Életük azonban gyökeresen megváltozik, amikor egyikük - épp egy 10 órás DnD-kampány után - titokzatos módon eltűnik. Elkezdődik a nyomozás, előkerül egy kopasz kislány, aki különleges erő birtokában van, megjelennek az öltönyös emberek és a rejtély szép lassan egyre különösebb formát ölt...

Tömlöcök és Sárkányok

A sorozatban központi szerepet “játszik” a kultikus asztali szerepjáték, a Dungeons & Dragons. A játék a 80-as években élte igazi aranykorát, így nem csoda, hogy megjelenik a sorozatban, de az alkotók egy egyszerű főhajtás helyett sokkal érdekesebben fűzték bele a történetbe kockacsörgetést. A főszereplő srácok kedvenc játéka egyfajta mankót is szolgáltat nekik, hogy feldolgozzák és értelmezzék a borzalmas eseményeket, amelyekkel szembe kell nézniük.

A Stranger Things alapfelütése tehát baromi egyszerű, de az alkotók így is nagyon elegánsan és jó arányérzékkel tudták göngyölíteni a történetet, és sikerült egy minden részében tartalmas és izgalmas évadot leszállítaniuk. Egy pillanatra sem ül le a cselekmény, szó sincs időhúzásról, szinte eteti magát a sorozat, amit szívem szerint inkább neveznék egy nagy nyolcrészes filmnek.

stranger_things_gyerekek.jpg

Bár a sorozatban szereplő felnőttek és fiatal felnőttek cselekményszálai is nagyon jól sikerültek, a Stranger Things legfontosabb karakterei a gyerekek, nélkülük egyszerűen nem működne a sztori. Mike, Lucas, Dustin és a titkozatos Tizenegy története az, ami magával ragadja a nézőt, és ez az a cselekményszál, ami a legtisztábban idézi azokat az alkotásokat, amelyekre méltán gondolunk vissza kedves szívvel. Megpróbáltatásaikat látva eszünkbe juthat Spielbergtől az E.T. vagy Stephen Kingtől az Az, de a Kincsvadászok vagy az Állj mellém! szellemisége is ott kísért. Az írók azonban nem pusztán fetisizálták ezeket az alkotásokat; képesek voltak túllépni az egyszerű utalásokon és egy saját, önmaga lábán álló történetet hoztak tető alá. Pont valami olyasmit, amit az ébredő Erőtől vártam, de sajnos nem kaptam meg…

Verdikt

A Stranger Things az idei nyár, és talán az év legjobb sorozata, amely bebizonyította, hogy ízlésesen is lehet nosztalgiázni. Bár a folytatás lehetősége nyitva áll, a nyolc rész egy kerek történetté áll össze, amelyet megnézve az embernek nem támad hiányérzete. Ritka dolog ez manapság. Nézzétek meg!   

Megosztás:
4 komment

Itt a Kong: Koponya-sziget magyar feliratos előzetese

Balázs AttiIa 2016. július 25. 15:00
Itt a Kong: Koponya-sziget magyar feliratos előzetese

Kong. Kong! KONG!

kong.jpg

A 2014-es Godzilla bebizonyította, hogy a filmvilág klasszikus szörnyeit lehet normálisan modernizálni, így valahol borítékolható volt, hogy a radioaktív óriásgyík után hamarosan King Kong is visszatér a moziba. Egészen pontosan 2017-ben.

A Kong: Koponya-sziget a Comic Conon kapott is egy egészen hangulatos előzetest, amit alább magyar felirattal súlyosbítva nézhettek meg. 

Megosztás:
Szólj hozzá!

Korokon át - a civilizáció története

KralleKralle 2016. július 25. 13:25
Korokon át - a civilizáció története

A társasjáték, ami garantáltan meghódít.

13838351_10206631872819502_1797592007_o.jpg

- Sziasztok, Emese vagyok, gémer.

- Hello, Emese.

- Azért vagyok itt, mert utálom a hosszú játékokat.

- Ne haragudj, de mit értesz hosszú alatt?

- Hát, ami három óránál hosszabb, az nekem már szenvedés…

- Aha… Tünés innen!

korokonat.jpg

A Korokon át - bizony hosszú. Nem három óra, négy fővel inkább az öt-hat órás játékidő felé közelít a játék, tehát elvből nem kéne szeretnem.

Hangsúlyozom, nem kéne.

Nehéz elvenni a kedvem egy játéktól, de a játékidő mégis kritikus pont nálam. A hosszú játékokkal nemcsak az a problémám, hogy viszonylag nagy darabot szakít ki a szabadidőmből, hanem a komplexitással együtt állva rengeteg gyakorlás szükséges ahhoz, hogy a megfelelő minőségben tudjuk őket játszani.

Furcsán hangzik, tudom, de a társasjátékokkal kapcsolatban számomra elvárás, hogy szórakoztassanak, hogy kilépőként szolgáljanak a szürke hétköznapokból. Egész egyszerűen nem vagyok hajlandó a rengeteg gyakorlásra szánt időt belefektetni a játékélménybe, inkább szórakozásra fordítom. Érzékeltetésképpen, a  lélektani határom valahol az Agricola és az Eclipse környékén ér véget.

Megértem és tisztelem azokat a játékostársaimat, akik a maratoni  játékoknak hódolnak - de én nem tartozom közéjük.

korokon_at-8409.jpg

A kivétel erősíti a szabályt

Felmerül a kérdés, hogy akkor miért is én írom ezt a cikket, amikor a hideg ráz a Korokon át hosszúságú játékoktól, és úgy tűnik, hogy nincs bennem elég türelem és alázat hozzá?

Mert ez volt az a játék, ami valamiért megfogott.

Nem a játékfejlesztő, vagyis a Fedőneveket megalkotó Vlaada Chvatil üdvös személye miatt, és nem is azért, mert Civilization-ön, és Age of Empires-ön nőttem fel, tehát már magam sem tudom miért kezdte el piszkálni az agyam.

Ezelőtt is hallottam a legendákat a Through the Ages-ről, egy időben érdeklődtem is iránta, de bevallom őszintén, hogy visszavetett tőle egyfelől az, hogy angol nyelvű (pedig általában nincs ezzel problémám) és hogy nagyon hosszú. Tehát, a magyar kiadás beharangozása lecsípte a kifogásaim felét és megadta a kellő lökést, totál be lettem sózva, és nagyon vártam a megjelenést .

Körökön át

A játék maga négy korszakra bomlik (antikvitástól napjainkig), ez alatt kell egy jól működő, és időnként megújulni képes motort felépítenünk ahhoz, hogy a végjáték felé közeledve az élmezőnybe jussunk. Erre a mechanikára komplett játékokat építettek fel (pl. Dominion, Thunderstone, Birodalmi Telepesek és még sorolhatnám) de a komplexebb játékokban is nagyon jól működik.

Rengeteg lehetőség és út áll előttünk, a játék maga pedig rá is kényszerít, hogy ne csak egy séma szerint haladjunk, szinte kiaknáztatja saját magát.

fokep_jo_1.jpg

A Korokon át komplexitását nem a szabályok bonyolultságában kell keresni, hiszen azok viszonylag egyszerűek, hanem a lehetőségek számában, szövevényességében.

A nyersanyagok, a civil és katonai akciópontok, és a készletek kezelésének elsajátítása hirtelen elrettentőnek tűnhet, de az első (I.) korszak után annyira magától értedőnek számít hogy mit, mire lehet használni, hogy az agyégetés mellett a játékosok elkezdik élvezni a játékot.

Nagyon hálás dolog, amikor a játékosok ténylegesen építenek, fejlesztenek, a saját képükre formálnak valamit a játék során, Korokonátozás közben pedig megélhető a teremtés élménye.

A játékszabályok világosan rögzítik a tudnivalókat, érdemes belemélyedni a játék kipróbálása előtt, sőt angol nyelven kiváló szabálymagyarázat érhető el a következő linken. Külön öröm, hogy a kiadó megörvendeztet minket egy próbajátékmóddal és egy hozzá tartozó külön szabályfüzettel, aminek lejátszása során szórakozva megtanulható a játék mechanikája.

Ahol a mechanika és a tematika találkozik

A játék kívülről nézve rémesen unalmasnak tűnhet, 2-3-4 ember ül egy asztal körül, három táblán tologatnak föl-le színes jelölőket, miközben kék, sárga, fehér és piros kockákat pakolásznak fejvakarva ide-oda.

A játékosok eközben egyszerre érzik magukat hadvezérnek, stratégának, és szellemi vezetőnek - és törekednek arra, hogy kiaknázzák a pillanat adta lehetőségeket, miközben próbálnak hosszú távon is gyümölcsöző döntéseket hozni.

Ugyan a játék java része abból áll, hogy a játékosok a saját tablójukat építik, és bővítik azt különböző kártyákkal, mégsem passziánsz-szerű a helyzet. Két játékos esetén 1 v. 1 harccal fűszerezett, őrült verseny alakul ki a felek között, három játékostól pedig paktumok fokozhatják a nemzetközi helyzetet.
2.jpg

A paktumok egyfajta megállapodások, amik olykor egyaránt kedveznek mind a két játékosnak, máskor pedig jobb elfogadni őket, mint elutasítani és a későbbiekben elszenvedni a bosszút.

Vagyis lehetőséget adnak arra, hogy a játékosok között meginduljon az egyezkedés, és valóban felboruljanak vagy éppen kiegyenlítődjenek az erőviszonyok.

A Korokon át ízig-vérig civilizációépítős játék, ahol a technológiák, a katonaság, a csodák mellett  karizmatikus vezetőkkel is megtámogathatjuk a népünket, és tematikusabbá tehetjük a játékot.

Gandhi például hiába termel két kultúrapontot, ha egy katonáskodó állam élére állítjuk, akkor a vezető leváltásáig csupán passzív módon háborúskodhatunk.

Civilization - Egy játék, amely kiállta az idők próbáját

Sid Meier kultikus játéksorozata, a Civilization teljességgel megkerülhetetlen, ha civilizációépítős játékokról beszélünk. A körökre osztott számítógépes stratégiai játék első része pont 25 éve jelent meg, idén pedig a hatodik részéhez érkezik a széria. Bár videojátékról van szó, a Civilization igen jelentős társasjátékos gyökerekkel rendelkezik; Sid Meierék a cím mellett többek között a technológiai fa koncepcióját az eredetileg 1980-ban megjelent Civilization című társasjátékból kölcsönözték, amely egy igazi maratoni játék volt a maga 3-12(!) órás játékidejével. A Civilization játéksorozat hatása a Korokon át-ban is érezhető, sőt, maga Sid Meier is szerepel a játékban, mint vezető. Menő kis easter egg, mi?

sidmeier.jpg    

A játék során a tudomány- és kultúrapontokat egy-egy számlálósávon követhetjük, de ez nem a rögtön leléphető győzelmi pontokat jelöli, csupán azt a célt szolgálja, hogy nyomon követhessük a “motorunk” működését. Minden kör végén le kell lépni a tudománypont és győzelmi pont sávján keletkezett pontokat, a tudománypontok száma a következő körben rendelkezésre álló kreditet mutatja, a kultúrapont pedig tényleges győzelmi pontot jelent.

A győzelmi illetve kultúra pontokat, tehát nem csak a játék végén zsebelhetjük be, hanem már egészen a kezdetektől fogva gyűjtjük őket. Ez tulajdonképpen  visszajelzésként is szolgál, hogy megfelelően építjük-e a civilizációnk motorját.

A Korokon át díjazza a  hasonló “témájú” kártyák halmozását amelyekkel sok kultúrapontra tehetünk szert, pl. ha az államforma igazodik a csodához és vezetőhöz is, az abszolút jackpotként hat. Ugyanakkor érdemes több lábon állni,  sőt figyelni kell, arra is, hogy alkalomadtán a játékostársak “kárára” építkezzünk.

Kattints a képre, hogy megtekintsd a galériát!

Verdikt

Kimondható, hogy a Korokon át a civilizációépítős társasjátékok királya, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Board Game Geek-en kivívott harmadik helyezés.

Semmiféleképpen nem nevezhető kezdőjátéknak, de egyaránt ajánlott régimotoros társas-arcoknak és a 90-es évek pc-s hardcore gémereinek. A játék gyenge pontjai mértani pontosággal esnek egybe a legerősebbekkel - elhúzódó, mély, agyégető, stratégiai játék - amiért ugyanúgy lehet rajongani, mint viszolyogni tőle.

Külön plusz pont, hogy magyar kiadás bevárta a játék külső-belső megújulását, ami rendkívül jót tett a már amúgy is népszerű darabnak.

A kártyák hangulatosak, szépek, a játék mechanizmusa pedig magától értetődő és következetes. Egy tanulójáték után már élvezetesen és taktikusan vághatunk bele a második, maratoni menetbe.

- KralleKralle

 

A játékot a Gémklub bocsátotta a rendelkezésünkre, de ez a véleményünket egyáltalán nem befolyásolta.

A fotózáshoz a helyszínt a Barcraft 2 biztosította.

Megosztás:
Szólj hozzá!

Csodanő és Igazság ligája - előzetesek magyar felirattal

Balázs AttiIa 2016. július 24. 16:20
Csodanő és Igazság ligája - előzetesek magyar felirattal

A DC búcsút mondott a szürkeségnek?

wonder-woman-poster_1200_1778_81_s.jpg

Nem is olyan régen írtunk róla, hogy a Warner átszervezi a DC képregényfilmek gyártását, hogy utolérje a nagy riválist, a Marvelt. Az apropót Batman Superman elleni küzdelme szolgáltatta, amelytől sokkal több suskát vártak az öltönyös emberek, ezért szinte borítékolni lehetett, hogy jelentős változások elébe nézünk, és ezekbe most bepillantást is nyerhetünk, hála a San Diegó-i Comic Connak.

Kaptunk egy Wonder Woman és egy Igazság ligája előzetest is, amelyeket alább magyar felirattal is megnézhettek!

Mindkét előzetesben észrevehető egyfajta tonális váltás; úgy látszik a DC fejesei belátták, hogy a Vasemberékkel csak úgy vehetik fel a versenyt, ha egy kicsit lazább, urambocsá' képregényesebb hangnemet ütnek meg a filmjeik. És be kell látnunk, ez a megközelítés valahogy jobban csúszik, mint a depressziós és hörghurutos múlt. De nézzétek meg ti magatok is! Az viszont tuti, hogy most egy kicsit jobban várjuk az Öngyilkos osztagot...

És akkor jöjjön a White Stripesszal fűszerezett Igazság ligája...

Megosztás:
Szólj hozzá!

Itt az Amerikai istenek előzetese - Nézd meg magyar felirattal!

Varga Bálint Bánk 2016. július 24. 13:20
Itt az Amerikai istenek előzetese - Nézd meg magyar felirattal!

A Trónok Harca és a Preacher is felkötheti a gatyáját - Az évszázad egyik legjobb fantasztikus könyvét is elérte a sorozattá válás (édes)átka!

agbl.jpg

Annak idején… sok-sok évvel ezelőtt a bátyámmal egy kocsmában arról beszélgettünk, hogy milyen fantasztikus lenne, ha az HBO sorozatot készítene a Trónok Harca könyvekből. Akkor végül úgy voltunk vele, hogy úgysem csinálják meg, túlságosan is merész befektetés lenne… Viszont fantasztikus sorozat lehetne az Amerikai istenekből is, ami közös kedvencünk volt. Ebben is egyet értettünk, főleg, hogy a Deadwood hangulatával, komolyságával és komorságával elképesztően jól tálalhatnák a dolgot…

Azóta eltelt pár év, mi rájöttünk, hogy vagy egy-egy mini-Nostradamus veszett el bennünk, vagy szimplán sikeres producerek lehetnénk Hollywoodban, mindenesetre mindkét álmunk valóra vált. Ugyan az Amerikai isteneket végül nem az HBO készíti, de legalább van egy masszív, és fantasztikusan jó kötődése a Deadwoodhoz mégpedig Ian McShane személyében…

american-gods-shadow-wednesday-645x370.jpg
A bejelentés óta pedig megint napok, hetek, hónapok teltek el és tegnap végre megpillanthattuk a sorozat trailerét. Bevallom, mivel az egyik kedvenc könyvem adaptációjáról van szó, a megszokottnál is kritikusabb szemmel álltam neki a rövid bemutatónak, de szerencsére a libabőr nem maradt el. De először inkább nézzetek rá Ti is a magyar feliratos trailerre, aztán belemegyek kicsit a részletekbe…


Az utóbbi idők egyik legjobb sorozata a BBC gyártású Hollókirály volt, azaz valódi címén Jonathan Strange & Mr. Norell. Ez az azonos című (és magyarul Hollókirályként megjelent) regényből készült, amit a nagyszerű Susanna Clarke írt, és maga Neil Gaiman az utóbbi 70 év (70!) legfontosabb fantasztikus könyvének nevezte. Nos, a sorozat valóban fantasztikus a maga nemében, azonban mivel eléggé rövid, nehezen sikerült 800 oldalnyi sűrű regényfolyamot belenyomorgatni, így a legendásan összetett és kidolgozott világnak csak a felszínét láthattuk, a mmélységeit nem. A képi világ elképesztő, (komoran cinikus és angolos) a színészek remekelnek, valami mégis hiányzik a teljesség varázsából…

strange_060815_1600.jpg Talán ez az egy, ami miatt aggódom az Amerikai isteneket tekintve, nem a hosszúság miatt (hisz jól tudjuk, hogy ha siker lesz, könnyedén bővelkedhet folytatásokban), hanem a leírt szöveg képernyőre adaptálhatóságának nehézségei miatt. Neil Gaiman legendásan jó tollforgató és egyedisége nem csak a karaktereiben és történeteiben, de a szavak és a nyelv mesteri használatában is rejlik (és szerencsére írásait kivétel nélkül nagyszerű fordításokban olvashattuk). Írásmódjában egyszerre érezzük egy vagány, bőrdzsekis laza srác szavait és egy nagy szakállú, öreg, kopott fotelben kuporgó bölcs öregember tudását és tapasztalatát.  

gaiman-books.jpg A trailer letisztult és éles. Szinte metsző. A casting jó, átjönnek az energiák és sejteni, hogy a színészek közti kémiával sem lesz baj. A történet misztikumából azonban nagyon keveset kapunk. A trailer alapján szinte egy sima thrillerről is beszélhetnénk, nagyon keveset kapunk abból a rendkívül mély és zsigeri mitológiából (vagyis régi és új mitológiák keveredéséből), ami a könyv és a történet sajátja. Ez persze nem a sorozat hibája, csupán egy nagyon furcsa traileré, amit mintha inkább a könyvet ismerőknek készítettek volna, mint a nagyközönségnek. Ez jó… nekünk, azoknak akik ismerik a könyvet, viszont furcsa és félrevezető lehet azoknak, akik csak hallottak, vagy korábban egyáltalán nem is hallottak róla.

Aggodalomra mégsincs ok, hiszen a regény írója, Neil Gaiman (Sandman, Csillagpor, Sosehol, Coraline, As temető könyve, Óceán az út végén...) szerencsére a forgatókönyv megszületésétől kezdve valódi és aktív szerepet vállal a produkcióban, nemcsak a castingokon, de a forgatásokon is jelen volt. Aki ismeri a munkásságát ezt már elég biztosítéknak érezheti, azonban tény, hogy egy ilyen összetett történet és ennyire furcsa világ tv-re adaptálása még így is nagyon nagy falat lenne bárkinek. A regény ugyanis folyamatosan egyensúlyozik a nyers, kaparós, zsigerien tiszta és őszinte valóság és a megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan és homályos misztikumok világa között.

american-gods3.jpg

A történet során be fogjuk járni Amerika legfurcsább helyszíneit és karaktereink elméjének legsötétebb zegzugait, miközben ősi mítoszok és a modern világ új istenei csapnak össze a kézzel fogható valóság fátyla mögötti rejtett világban. Főhősünk Árnyék az egyik legkülöncebb és legárnyaltabb protagonista akit valaha is volt szerencsém olvasni, ahogy Neil Gaiman Amerikája is pont ennyire érdekes és lenyűgöző. Szerencsére az első képek tanúsága szerint lesz alkalmunk komoly bepillantást nyerni ebbe a világba, még ha egész más módon is, mint a könyv lapjait olvasva tehettük...

Egy szó mint száz, nagyon várjuk és nagyon bizakodóak vagyunk, hisz a modern fantasztikus irodalom kétségkívül egyik legnagyobb klasszikusát várjuk a képernyőkre. És ha már itt tartunk, tudnék mondani 10 dolgot, hogy miért lesz jobb ez a sorozat, mint a Trónok Harca (még ha furcsának is tűnhet az összehasonlítás), de ez már egy másik történet és elmesélésére máskor kerül sor...
(talán egy elkövetkezendő cikkben megteszem…)
(talán…) 

screen_shot_2016-07-22_at_5_42_58_pm_0_0.png

– Hé – mondta Árnyék. – Huginn vagy Munnin, bármelyik is vagy.

A madár megfordult, gyanakodva félrehajtotta a fejét és csillogó szemmel Árnyékra meredt.

– Mondd, hogy “Soha már” – kérte Árnyék.

– Baszd meg – mondta a holló.

Amerikai istenek (részlet) 

Varga Bálint Bánk

Megosztás:
Szólj hozzá!

Start Trek: Mindenen túl, kivéve Hollywoodon

Nosfi 2016. július 23. 13:25
Start Trek: Mindenen túl, kivéve Hollywoodon

Filmkritika a legvégső határról.

startrekbeyondposterhero_1.jpg

A legújabb Star Trek film nemrég robbant be a mozikba, ezúttal új történettel, és új szereplőkkel - a baj csak az, hogy a történetvezetés nagyon régi, és így akármennyi robbanás is van benne, unalmas.

Az első új generációs Star Trek film nem volt rossz. Ezért anno nagy várakozással ültünk be a második részre - hogy aztán pofára esve kússzunk ki a moziból. Így a harmadik részre - amely már végre nem a régi sztorik újradolgozása - elvárások nélkül mentünk, és mondhatni, az eredmény jobb lett, mint az első kettő, de még ez sem éri el a jó szintet.

Elvárások

Ha egy Star Trek filmről írunk kritikát, akkor mindig számolnunk kell az elvárásokkal - és ha ezeket összevetjük, akkor biztosak lehetünk benne, hogy lesz olyan csoport, amelyiknek nem fog tetszeni. Vannak a hardcore fanok, akik akkor is elmennek a moziba, ha már előre tudják, hogy ez lesz az életük legvacakabb filmélménye - de mégis, a készítők azért igyekeznek az ő ízléseiknek is eleget tenni. Vannak a sima rajongók, akik régen nagyon szerették az ikonikus sorozatok és filmek nagy részét (ritkább esetben az összeset), és szeretnék újraélni az élményeiket, természetesen egy technikailag sokkal profibban összerakott űrvilágban. Vannak a fiatalok, akik szüleiktől hallottak legendákat a világról, de nekik már túl „gagyi” a régi sorozat, így az új feldolgozással próbálnak bepillantani a végtelenbe. Végül pedig vannak azok, akiknek mindegy mi megy, csak látványos legyen, űrcsatával, izmokkal, némi misztikummal, és pár ütős poénnal. Bár a Mindenen túl az összes főbb csoport igényét megpróbálta kielégíteni, sajnos csak az utolsóét sikerült.

st3.jpg

Jó, de…

Aki képes megbarátkozni Kirk kapitány új arcával (nekem mindig ez jut róla eszembe), annak alapvetően nem lesz rossz élménye a filmről kijőve. A látványvilág csodálatos (bár ez manapság alap elvárás), a jelenetek pörgősek, egymás vicces szívatása nagyon átjön a párbeszédekből, van benne egy halom remek ötlet, és ennek olyan 80 százaléka jól is lett megvalósítva. Logikai bukfencből is igen kevés akad, a színészek kitesznek magukért (igaz, olyan nagyon kiemelkedő alakítás sincs), a zene a zárószámon kívül ott van. A dramaturgia döcög egy kicsit, de kiemelkedő problémát ott se lehet észrevenni, és vannak apróbb jelenetek, amikor a film képes egy rövidebb ideig magával ragadni. Akkor mégis mi a gond?

st4.jpg

…buta!

Először is vannak nagyobb bakik. Egyrészt a filmben elmondottak alapján a méheket megzavaró „jel” (spoiler nélkül): egymásnak kellett volna vezetnie a mini űrhajókat, nem spontán robbanást okoznia - mégis ez látszódott a képernyőn. Másrészt az Enteprise-on minden fontosabb szereplő annyira kemény, és mindenki más - aki nem nevesített ellenség - annyira láma, hogy azt hihetjük, hogy az emberiség összes faszagyerekét besűrítették egy hajóra. De ha ez így van, kik vezetik azt az űrbolygót? És a Föderációt? Ha mindenki ilyen tehetetlen, miért nem omlott még össze az egész világ a francba? Néha ezt a karaktersztárolást annyira túlzásba viszik, hogy fizikai fájdalmat okoz a nézőben, aki egy kicsit is belegondol ebbe. (Spoiler: Az űrbolygón folyamatosan dolgozó főmechanikus nem tud megoldani egy problémát, de bemegy Scotty aki párszor látta talán csak az egészet, és egyből megoldja…). Kirk pedig mindennek a jelenségnek a négyzete: mindenhova bejut, mindent túlél, mindenkit kicselez és mindenkit megver, ami a vége felé már kicsit soknak tűnik.

Legvégül pedig, ami a legnagyobb gond, az a történet. Bár a sztori végre eredeti, és nem is rossz, de egyszerűen nincs kibontva: annyira a háttérbe szorítja az akció, hogy miértekről, hogyanokról egyetlen mondatnyi információt kapunk - ami egy sci-fi filmben nem épp megszokott, hát még egy Star Trekben. Szinte az összes fordulat borítékolható, és a film vége felé, ha nem villogna minden, talán be is aludtunk volna. A film érezhetően egy egyszerű popcorn-moznak készült, és ettől egyszerűen buta lett - a buta sci-fi pedig nem más, mint egy más környezetben játszódó akciófilm. Abból pedig láttunk már sokkal jobbat is, még Hollywoodból is.

Megosztás:
Szólj hozzá!

The Black Aether magazin 2. szám | élménybeszámoló

Balázs AttiIa 2016. július 21. 11:17
The Black Aether magazin 2. szám | élménybeszámoló

Weird Tales, Lovecraft és a haverok

blackaether2_1.jpg

Egy hosszú, de teljesen adekvát bevezető

Bár az elmúlt napokban nem volt éppen kellemes az időjárás, mégiscsak nyár van, annak is a közepe. Ilyenkor nem nagyon ülünk a gép előtt, helyette összeszedjük minden bátorságunkat, fellőjük legízléstelenebb hawaii ingünket, hónunk alá csapjuk kedvenc horgászszékünket és egy jól megpakolt hűtőtáskával megtámadjuk a legközelebbi strandot, hogy ott vészeljük át a forróságot és az uborkaszezont.

Általában így járok el, amikor beüt a tikkasztó hőség, ám régen, a dicső 90-es években a hűtőtáska és a horgászszék mellett mindig volt nálam egy videojátékos magazin (általában 576 kbyte vagy PC Guru) vagy egy régi Galaktika, hogy ne unjam magam halálra a csobbanás-lángos-napozás-csobbanás-hekk/lángos-napozás szekvencia köztes részeiben.

Az utóbbi néhány évben azonban picit változott a helyzet, hiszen kedvenc nyomtatott magazinjaim már nem nagyon léteznek, így valamivel nehezebben is választok olyan olvasnivalót, amit szívesen viszek magammal a vízpartra.

Szóval hogy is jön ez ide?

A Black Aether magazin második száma már a tartalmától függetlenül is visszahozta ezt a vízparti nosztalgiát, aminek köszönhetően eleve nagyon jó hangulatban indult a találkozás, de az élmény nem csak a kellemes emlékek síkjából táplálkozik. Még annyi személyes kitérőt tennék, mielőtt rátérnék a kiadványra, hogy Lovecraft írásait pont egy horvátországi nyaralás során fedeztem fel, így volt valami mágikus abban, hogy a Black Aether magazinnal való első találkozásom aláfestőzenéjét is az Adria morajlása szolgáltatta.

blackaether2.png

Furcsa mesék  

A The Black Aether magazin online “őse” még tavaly nyáron indult azzal a céllal, hogy méltó módon dolgozza fel a lovecrafti örökséget, illetve hogy legyen egy olyan platform, ahol az érdeklődök és a téma ismerői megoszthatják egymással gondolataikat, cikkeiket. A kezdeményezés nem talált süket fülekre, a magazin híre gyorsan terjedt, és ki is alakult egy lelkes olvasótábor, amely tulajdonképpen lehetővé tette, hogy a The Black Aether egy nyomtatott csápot is növesszen, ahol amatőr és profi írok, művészek egyaránt publikálhatnak weird, illetve lovecrafti ihletettségű írásokat, grafikákat.

A print magazin tehát csak és kizárólag a fikciós művekre koncentrál, megjelenésében és formátumában pedig a nagy szellemi előd, az amerikai Weird Tales című ponyvalapra hajaz, de a régi Galaktika olvasóiban is kellemes emlékeket ébreszthett a kiadvány végiglapozása.

Micro Aether 

A nyomtatott magazin mellett nemrég beindult a Micro Aether is, amely szintén fikciós művekkel foglalkozik, ám itt kifejezetten rövid, maximum 1000 szavas írásokkal találkozhatunk. Mi itt írtunk a kezdeményezésről.

Tomasics József főszerkesztő egyébként nagyon jó érzékkel használja a retrót; érezhetően nem a mostanában dübörgő nosztalgiavonatra próbált vele felszállni, és nem is azokat célozza, akik fogékonyak erre a mainstream nyáladzásra. A The Black Aether nyomtatott magazin inkább azok felé kacsingat, akik érdeklődnek H.P. Lovecraft munkássága iránt, illetve azok felé, akik a régi, mára megsárgult Galaktika magazin számain nőttek fel. Én éppen ezért szívesen is kacsintottam vissza.

blackaether3.png

Tényleg furcsa mesék

A The Black Aether magazin második számában is zömével olyan írók munkáival találkozhatunk, akiknek nevei ismerősen csenghetnek azok számára, akik gyakorta megfordulnak a H.P. Lovecraft Kerekasztal Facebook csoportban. Az egyes történetek elemzésétől most eltekintenék, azt azonban mindenképp meg kell jegyezni, hogy irodalmi szempontból változó minőségű darabokkal van dolgunk. Ez persze teljesen rendjén való, hiszen a magazin egyik fontos jellemzője, hogy teret adjon a fiatalabb íróknak a szárnypróbálgatásokhoz, ami ugye nem mindig zökkenőmentes. Nekem elsősorban azok a történetek tetszettek, amelyek a lovecrafti örökséget egy kicsit szabadabban, távolabbról közelítették meg, és inkább vegytiszta weird irodalom felé haladtak, és úgy is érzem, hogy a magazin fejlődése szempontjából is ez lenne az az irány, amit folyamatosan szem előtt kell tartani.

A weird irodalomra már csak azért is érdemes odafigyelni, mert manapság tulajdonképpen másodvirágzását éli, a zsáner számos kiváló íróval rendelkezik, ráadásul már magyarul is egész sok nagyszerű regény, novella olvasható, elég csak Neil Gaimanre vagy China Miéville-re gondolni, de ott van Jeff VanderMeer is, akinek a Déli végek-trilógiájából épp most készül a filmadaptáció.

Ezzel nem azt mondom, hogy hátat kellene fordítani a magazin lovecrafti ihletésének, azt viszont mindenképp üdvös fejlődési ívnek tartanám, ha jobban előtérbe kerülnének azok az írások, amelyeknél sokkal finomabban van beágyazva a hagyomány. Ehhez persze idő kell, ám a magazinban olvasott történetek után semmi okunk az aggodalomra, hiszen az világos, hogy vannak olyan tehetséges írók, akik a saját hangjukon képesek a szó legnemesebb értelmében furcsa történeteket elmesélni.  

Néhány illusztráció a The Black Aether második számából

Ebben mindenképp kulcsszerepet játszhat a főszerkesztő és a teljes szerkesztőcsapat, akik előbb-utóbb kénytelenek lesznek szigorúbb szemmel válogatni a beérkező írások között, hiszen ez is természetes része a folyamatnak.

Minden esély megvan arra, hogy a The Black Aether a magyarországi weird irodalom meghatározó szellemi műhelye legyen,

de ehhez mindenképp szükséges egyfajta kritikai hozzáállás is, amely már a tematikai maximákon túlra mutató igényeket és követelményeket is támaszt a mindenkori írók felé.

Végezetül

Tomasics József úgy fogalmazott, hogy a The Black Aether magazin azért jött létre, hogy felkavarja az állóvizet, és úgy érzem, sikerült is teljesíteni ezt küldetést. Azt is hozzá kell tennünk, hogy a magazin még az út elején van, így vélhetően sokat fog formálódni, változni, ám éppen ettől izgalmas ez az időszak mind az alkotók, mind az olvasók szempontjából. Én kíváncsian várom a folytatást, és csak buzdítani tudom a weird irodalom kedvelőit és Lovecraft rajongóit, hogy tegyenek egy próbát a The Black Aetherrel.

Ph'nglui mglw'nafh Cthulhu R'lyeh, wgah'nagl fhtagn...


A magazint itt tudjátok megrendelni.

Megosztás:
Szólj hozzá!

Pokémon GO: minden képzeletet felülmúlt

Nosfi 2016. július 20. 11:00
Pokémon GO: minden képzeletet felülmúlt

A zsebszörnyek kizsebelnek!

go_5.jpg

Sosem gondolt sikert ért el a Pokémon GO, emberek millióihoz jutott el pár nap alatt és minden lehetséges rekordot megdöntött. De mire is jó ez az újfajta őrület, amellyel mindenki üzenőfala tele van?

A zsebszörnyek életre kelnek

Ha valaki a GO megjelenése előtt nem ismerte volna legalább hírből a mára már 20 éves Pokémon világát, az vagy nagyon idős, vagy nagyon fiatal, vagy egy teljesen elzárt világban élt eddig. A világ egyik legnépszerűbb Game Boy játéka, amelynek emulált változatait a Witcher 3 világában is százezrek futtatják naponta, az újabb és újabb változatait pedig tűkön ülve várják a rajongók. A játékból készült manga, anime, gyűjtögetős kártyajáték (TCG), emellett számtalan konzol változat - ám ez utóbbiak csak korlátozott sikert tudtak elérni – eddig. A baj az volt, hogy egyik sem adta vissza az eredeti játék zsenialitását: a roppant nehezen kivitelezhető „gyűjtsd össze hát mind” feladatot, és azt a komplett, millió opciót felvonultató ám mégis egyszerűen megtanulható – harcrendszert, amelynek okán több száz órát gond nélkül bele lehetett ölni a Pokémonok fejlesztésébe.

A Pokémon GO sikerének egyik része, hogy egy olyan rajongótábor van mögötte, amely több száz millió főt számlál kisebb-vagy nagyobb mértékben – és a kisebb mérték is elég ahhoz, hogy valaki letöltsön és kipróbáljon egy széthype-olt, ingyenes játékot. Ha pedig kipróbálta, akkor egy időre biztosan benne marad. Ugyanis a GO éppúgy szippantja be a kezdő felhasználót, mint anno a gameboyos őse, az „öreg rókák” pedig csak a nosztalgia okán is szeretnék összegyűjteni az összeset. Ráadásul a játék sokkal, de sokkal egyszerűbb, mint az eredeti, így a teljesen casual játékosok is könnyen megtanulhatják. De van egy igen komoly, harmadik ok is a játék népszerűségére:

g0_1.jpg

Közösségkovácsoló erő

A gameboyos ősnél nem lehetett barátok nélkül megszerezni minden Pokémont, hiszen csomó Pokémon csak csere folyamán alakult át. Megint mások csak különböző színű verziókban voltak elérhetőek, így kellett egy olyan haver, aki azzal a színnel játszott – nyilván neki meg te kellettél. A GO megfordította a dolgot: itt nincs szükség egy másik személyre minden Pokémon összegyűjtéséhez, ám a játékosok nem akadályozzák egymást – ha egy Pokémon megjelenik, minden jelenlévő befoghatja egy ideig – így együtt sokkal élvezetesebb és hatásosabb a játék, hiszen egy felhasznált bónuszt minden közelben lévő kihasználhat.

A játékban lehetőség van „Pokémon mágneseket” lehelyezésére különböző jeles helyekre, amit a játék rózsaszín sziromfelhővel jelez, és aki ilyet lát, az rohan a helyre, mert tudja, hogy egy ideig odacsődül az összes környékbéli zsebszörny. Így több tucat játékos játszik egyszerre egy helyen, ami megkönnyíti a szubkultúra tagjai számára az ismerkedést, ami egy átlagos geek szociális életünket is könnyen felturbózhatja. Ráadásul meglepően sok társadalmi gátat bont le amikor egy tizenhárom éves lányka, egy punk és egy cég igazgatója ugyanazt azt virtuális szörnyet hajszolják – hirtelen lesz közös téma, és a másik sokkal szimpatikusabbá válik, mint annak előtte.

go_2.jpg

Ismerd meg és sétálj! 

A játék alapvető célja (a dollármilliók besöprésén kívül), hogy kiterjesztett valóság (AR) technológia segítségével sétálás közben megismerd a környéket, ahol laksz, és ha ez nem lenne elég (ha össze akarod gyűjteni mindet, akkor nem lesz), új helyeket fedezz fel. Új Pokémonokkal főleg akkor találkozol, ha sétálsz, és a különböző bónuszokat is akkor tudod összeszedni, ha elsétálsz különböző nevezetes helyekre – legyen az egy szép szobor, egy emléktábla, vagy egy ikonikus épület. Természetesen ezt számtalan módon próbálták kitrükközni az elmés játékosok, ám a legtöbben fogják magukat, és nekivetekednek az ismeretlennek – harmaduk pedig még vevő is arra a sok újdonságra, amit a játékon kívül mutat nekik az alkalmazás.

A helyszíneket a helyiek javasolják a készítőknek, akik az igények szerint alakítanak ki nevezetes pontokat és küzdelemre alkalmas termeket. Ezzel természetesen megnőnek bizonyos pontok népszerűségei a városban, amit a fejlesztő cég már el is kezdett felhasználni üzleti célból: vaskos összegekért különleges helyszín lehet a boltod, ami garantáltan megnöveli az érkező vendégek számát. De van ennek kevésbé materialista előnye is: egy gyermekkórház beszámolója szerint a betegeik sokkal jobban viselik a benti létet, mióta a kórházukat Pokémon teremnek nevezték ki.

go_3.jpg

Hátrányok és veszélyek

A Pokémon GO legnagyobb hátránya, hogy a szervek folyamatosa túlterheltek, ezért rengeteg a laggolás, befagyás, de néha egyszerűen be sem enged az app. Ez akkora méreteket ölt, hogy a Niantic (a betöltéskor megjelenő gyártó) alapítóinak anyukái a nap minden percében csuklanak már ha igaz a közismert legenda – ugyanis lehet bármilyen jó készüléked, napi kétszer biztos, hogy kifagysz (és te csak egy felhasználó vagy a sok közül).

Ezt a problémát több nappal az indulás után sem sikerült megoldani, pedig ha egy olyan játékot készülsz piacra dobni, aminek félmilliárd potenciális használója van, akkor az a minimum, hogy ehhez mérten fegyverzed fel az informatikai háttered – vagy ha nem sikerült, akkor gyorsabban kijavítod, minthogy valaki kimondja, „jé, ott egy Pikachu!”. A Niantic nem oly régen hekkerekre fogta az akadozást, ám ez az indok erősen sántít, már csak azért is, mert ha én hekker lennék, akkor pont hogy nem babrálnék a rendszerrel, hiszen hiába szerzek meg illegálisan bármilyen Pokémont, ha nem tudom használni, mert „mármegintlefagyottezaszar!”

Ezen felül persze vannak egyéb veszélyek is: hiába hívja rá fel még a kezdőképernyő is a figyelmet, határozottan nehéz a külső környezetre fókuszálni, amikor épp egy ritka Pokémont kergetsz. Így könnyen elüthetnek (vagy elüthetsz valakit, ha épp vezetsz), beleeshetsz egy szakadékba, vagy eltévedhetsz az erdőben (ez mind megtörtént már az első napokban). Egy elmés rablóbanda a fent említett rózsaszín mágnesekkel csalta csapdába az áldozatait, és persze annyira rá lehet függni, ami már az ember állásába kerülhet. De ezeken felül a legnagyobb veszély az, hogy folyamatos újítás hiányában – amihez szintén szerverkapacitás növelése lenne szükséges – könnyen megunható a játék, így hadrcore-abb közönség pár hónap után tovább állhat.

go_4.jpg

Kirobbanó siker

Mindezek ellenére a Pokémon GO minden lehetséges rekordot megdöntött az elmúlt napokban. Magáénak tudhatja a legtöbb aktív játékost, letaszítva a trónról a Candy Crush Saga 3,5 évvel ezelőtt felállított rekordját. 14 óra alatt lett az Apple Store legnépszerűbb applikációja lett az Egyesült Államokban (ehhez az előző csúcstartónak 57 óra kellett), és már több készüléken van fenn, mint a Tinder, vagy a Twitter – úgy, hogy a Windows-os felhasználók, és számos ország lakója számára egyelőre elérhetetlen az alkalmazás. Bár a játékosok csupán 5 százaléka költ el valós pénzt játékbeli tárgyakért, de ők havi közel tíz dollárt perkálnak, ami egy év alatt akár az egymilliárd dollárt is átlépheti.

A Nintendo részvényei közel megduplázódtak a megjelenés utáni napokban – ez milliárd dollárokban mérhető emelkedést jelent , még úgy is, hogy csupán résztulajdonos a kiadóban (igaz, a többi Pokémon játék nagy részét ő alkotja és alkotta, amikre kihat a GO népszerűsége), ma pedig már Japán legértékesebb tech cége, maga mögé utasítva a Sonyt is. Az üzlettel az Apple is igen jól jár, hiszen 30%-ot kap minden Apple Store-ban eladott holmiért – ami több, mint amennyi haszna van a Nintendónak az Apple termékeken értékesített GO-s virtuális tárgyakból.

A Pokémon GO az első olyan játék, amely tényleg sikeresen használta ki a kiterjesztett valóság lehetőségeit – reméljük, hogy a példája több hasonló áttöréshez vezet majd.

Megosztás:
5 komment