Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Folt hátán folt - Patchwork játékbemutató
Foltvarró tanfolyam két főre egészen az alapoktól

 dscn1542.JPG

Miért is akarnék Patchwork-öt készíteni?

Ez a kérdés azt hiszem, joggal merül fel egy társasjáték kiválasztása során, hiszen öldöshetnénk szörnyeket,vagy akár űrrepülhetnénk is. Miután a téma okozta meglepetésen túljutunk, és felülkerekedik a kíváncsiság, egy igazán érdekes játékot próbálhatunk ki.

A Patchwork egy olyan két személyes társas, amiben kihasználhatjuk a Tetris-ben és a Ki nevet a végén?-ben szerzett gyakorlatunkat, míg a takarót varrogatjuk.

 A foltvarrás szabályai 

A játék menete viszonylag egyszerű, melyben a véletlen csupán a foltoknak való kis lapok lerakásánál kap szerepet. Ezeket a lapokat körben kell elhelyezni, köztük egy jelölő figurával. Mindig a figura utáni három lapkából lehet vásárolni, ezáltal növelve saját takarónkat, amihez külön táblát kapunk. A jelölő figura az elvett lap helyére kerül, így az folyamatosan halad előre a körben. A játékosok bábui egy külön spirálon lépegetnek előre, egészen addig, míg meg nem előzik a másikat, ekkor az ellenfél következik. Útjuk során 1x1-es lapkákat gyűjthetnek, valamint gombokon haladhatnak át, amiért gombot kapnak, ami a pénz szerepét tölti be.

Elsőre könnyen azt hihetnénk, hogy nem sok beleszólása van a játékosnak a saját előre menetelébe a lapkák megvásárlásán illetve a Tetris gyakorlatán kívül. Nagyobbat nem is tévedhetünk a Patchwork-kel kapcsolatban, hiszen a random faktor az első leosztás után már nem igazán érvényesül. Az egyetlen ami bizonytalanná teszi a hosszú távú stratégia alakulását, az ellenfél lépése, vagy lépései. Az a megoldás, hogy a játékosok nem egyet-egyet léphetnek, hanem mindaddig a hátul lévő bábu gazdája következik amíg át nem vette a vezetést, jelentősen növeli a kihasználható kombinációs lehetőségeket. Az pedig, hogy a lemaradó pénzt kap, ha nem vásárol, és így előzi meg a másikat, jól kiegyensúlyozza a játékot.

dscn1529.JPG

A foltoknak van egy “gombértéke”, ez az ára, és egy “időértéke”, amennyit lépni kell ha megvetted. A játék elején kicsit ijesztőnek tűnhet, amikor a  másik játékos elhúz, de ez nekünk nem okoz gondot általában. A több lépés lemaradás helyet adhat a nagybevásárlásra foltokból, vagy egy hosszabb futással több pénzt kereshetünk, ha arra van szükség. Ilyenkor több a lehetőség a trükközésre is. Például az ellenfelet éppen utolérve egy sok lépéssel járó manőverrel előre ugorhatunk. Ennek igazán akkor van jelentősége, ha a már említett 1x1-es lapkákat akarjuk elhappolni, esetleg ha fizető mezőket akarunk elérni. Amiről szinten nem szabad megfeledkezni, hogy a játéknak akkor van vége, ha a második játékos is célba ért, nem jár előnnyel az elsőként való megérkezés.

A Patchwork nyolc éves kortól ajánlott, amit sikerült is kipróbálnunk egy barátom kisfiával, aki épp a napokban tölti be ezt a kort. Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon hogy fog tetszeni neki a játék, mennyire fogja megérteni a szabályokat. Pláne úgy, hogy egy nyüzsgő baráti társaság közös hétvégéjén, szombat este sikerült rá sort keríteni. Azt kell mondanom, a rengeteg figyelemelterelő inger, a szaladgáló többi kissrác és a mellettünk folyó Descent parti mellett is nagyszerűen sikerült a játék. A szabályok gond nélkül követhetőek voltak, a lelkesedés okozta mellényúlásokat leszámítva hibátlan volt a játék.

Alaposan belevetettük magunkat a foltvarrás szépségeibe kipróbáltuk kezdőkkel, haladókkal, veterán játékosokkal, és gyerekekkel egyaránt, hogy miként szuperál a Patchwork, és szinte mindenkinek a tetszését elnyerte ez a könnyed szórakozást nyújtó társas. Egyedüli kritikaként a hosszú távú tervezhetőség hiányát hozta fel valaki a sokat próbált játékosok közül, de ezzel legtöbben nem értettek egyet, hiszen ez csak arra utal szerintük, hogy az ellenfélnek is nagy a döntési szabadsága, sok a kombinációs lehetősége.

dscn1533.JPG

A témaválasztásról

Számomra ez az egyik “negatívuma” vagy inkább érdekessége, furcsasága a játéknak, hogy a téma lényegében egy “skin”, ami eszébe jutott Uwe Rosenbergnek. Valódi köze nincs a játékmenethez, annak ellenére, hogy meglepő és érdekes megjelenést, hangulatot kölcsönöz neki, ugyanakkor nem mehetünk el amellett, hogy egyáltalán nem egy sokakat megmozgató slágertémáról van szó.

A Patchwork eredete:

A Patchwork-öt alkotó játékmechanizmus Uwe Rosenbergnek akkor pattant ki a fejéből, amikor a Feast for Odin című nagy játékát fejlesztette. Az alkotó arra jutott, hogy ez a mechanizmus annyira jól működik, hogy önmagában is megállná a helyét - tetrisz-szerű darabkák ide-oda rakosgatásához kereste a témát - és így született a Patchwork.

Sőt, Uwe annyira jónak tartotta ezt a motort, hogy az épp most debütáló Cottage Garden című játékába is beépítette, ahol ott zöldségeket kell minél jobb helykihasználással egy kertbe beültetni.

-KralleKralle

Érdekes kísérlet lenne egy egészen más témára felfűzni ezt a játékmenetet, kíváncsi lennék az eredményre, játékstílusra. A takaróvarrás helyett akár építhetnénk farmot - ami ugye nem is áll túlságosan távol Rosenberg mestertől -, űrbázist, falut, állatkertet, vagy épp labirintust is az azonos elemekből, fizethetnénk kredittel, arannyal, vagy fabatkával is. Vajon “vérremenőbb” harcokat vívnának-e a játékosok egy rakétasilóért, mint egy foltért? Remélem, egyszer megtudjuk, mondjuk egy online adaptáció formájában.

dscn1536.JPG

Kiknek ajánlanám a Patchwork-öt?

Mindenkinek aki szereti a lendületes, mégis gondolkodtató játékokat, aki szeret tetriszezni, vagy vagy aki csak kettesben akarna eltölteni egy játékos estét, aminek a végén nem szakad el a cérna akkor sem ha nem ő nyert. Aki viszont úgy szeretne győzelmet aratni, hogy egy műalkotást próbál elkészíteni és esztétikai szempontok vezérlik, az elég nehéz helyzetbe kerül.

Egy jó tanács: ne vedd félvállról a pályán lévő lapkákat, akár 20 győzelmi pont sorsa is múlhat rajtuk!

A játékot a Compaya társasjáték kiadótól és bolttól kaptuk tesztelésre, de ez a véleményemet egyáltalán nem befolyásolta.

- Ekriven

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr911783771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása