Dice & Sorcery

Kipróbáltuk milyen Nottinghamben kufárkodni, és meglepődve tapasztaltuk, hogy sokkal, de sokkal élvezetesebb, mint bárhol máshol.

Átejteni vagy átejtetni? - ez itt a kérdés

- Maga meg mit szállít?

- ...

- Sajtokat? – hangos szimatolás - És nem penészes egyik sem?

- Sheriff uram, kérem alássan, ezek közönséges sajtok.

- Magára még visszatérünk – másik kereskedőhöz fordulva: – És magánál mi van?

- Négy piros alma, sheriff uram!

- Valóban?

- Valóban. – hangos kattanás

- És akkor hogy keveredett közéjük ez a nyílpuska?

Ez volt az a párbeszéd-féleség aminél felfigyeltem a játékra. Alapvetően nem szeretem az egyszerű, rövidebb játékokat, de minden társas, amely képes ekkora beleélést kiváltania játékosokból, az számomra megér egy próbát. Így hát a hónom alá csaptam a dobozt, és a szerkesztőség tagjai is kipróbálták a Sheriff of Nottinghamet.

A sztori szerint a késő középkori Nottinghamban járunk, ahol szigorú rendeletek szabályozzák hogy mivel lehet kereskedni, és mivel nem. Természetesen a nagyobb haszon reményében minden kereskedő igyekszik becsempészni némi illegális portékát az áruja közé - a sheriff pedig azon van, hogy lefülelje a csalást, vagy épp zsebre tegye a kenőpénzt - játékosként mindkét szerepben kipróbálhatjuk magunkat.

Nottingham szabályai

A szabálykönyv vastagságától ne ijedjünk meg, az alkotók kicsit túlspilázták a dolgot, hiszen a játék csínja-bínja három perc alatt elmagyarázható és megérthető. Egy parti alatt két kört játszunk le, vagyis mindenki kétszer lesz sheriff, és összesen (a maximum 5 játékos esetén) nyolcszor kereskedőt. Itt jegyezném meg, a játék annál élvezetesebb, minél többen játsszák, épp ezért érdemes mindig kimaxolni a játékos számot. Vannak engedélyezett termékek (zöld lapok: alma, kenyér, sajt, és csirke), és van minden más, ami csempészáru (piros lapok). Ezek egy része csak sokat ér (pl.: nyílpuska) másik része pedig az értékén felül kettő vagy három adott termékkel ér fel (pl.: penészes sajt).

Mindenki hat lapot húz, majd bármennyit eldobhat, hogy ugyanannyit húzzon a három pakli bármelyikéből (ezekből kettő nyílt, ide mennek a dobott és lefoglalt lapok). Majd egytől ötig tetszőleges számú lapot belerak egy zárható zacskóba, és odaadja a sheriffnek. A szabályok szerint csak egyfajta árut lehet egyszerre belerakni, és bár a számról nem lehet hazudni, de arról hogy mi van benne, természetesen igen. A sheriff eldönti, hogy kinyitja-e vagy sem. Ha kinyitja és az volt benne amit mondtunk, akkor a sheriff fizet nekünk, hiszen feltartott egy (épp) becsületes kereskedőt. Ha nem az van benne amit mondtunk, akkor mi fizetünk - méghozzá minél több az egyéb áru, annál többet. Érdekes ízt ad a játéknak, hogy a zacsit némi pénzmag kíséretével együtt is át lehet adni a sheriffnek - ő pedig azt a pénzt elteheti, ha nem nézi meg a zsák tartalmát. A végén a legtöbb egyfajta árut összegyűjtők bónuszt pénzt kapnak, majd az nyer aki a leggazdagabb lett.

Hangulat

A hangulatot igazából a játékosok adják meg, némi mini szerepjátékkal - ám ehhez a Sheriff of Nottingham minden mankót megad (oda illő, igényes grafika, hangulatos apró szabályok), így nincs vele nehéz dolgunk. Az ármány, a csalás, a megtévesztés, a hazugságok és az empátia játéka ez, ahol azért stratégázni is lehet azért. Ugyanakkor tökéletesen játszható hajnali háromkor, három sör után is – az IMOLa Társas-és Szerepjáték Táborban sokan kemény eurogame-ek utáni levezetőként, italozás melletti időtöltésnek vagy reggeli ébresztőnek használták.

A számos díjat elnyert játék egy óra alatt lejátszható, teljességgel nyelvfüggetlen, tízezer forint alatt hozzá lehet jutni, és nem kell aggódni, hogy kiegészítők garmadájára kell majd költeni, ugyanis magában teljes és egész.